Tesztek
-
Szalai Zsolt2026. szeptember 18.10Fiat 600 Sport 1.2 Hybrid 145 LE teszt – Olasz temperamentum, sportos köntösben
A Fiat 600 múltja több mint 70 évre nyúlik vissza. Az első 600-as 1955-ben jelent meg, amikor a Fiat egy…
Tovább » -
Háfra Zsolt2026. szeptember 16.97Peugeot 308 SW GT dízel teszt (2026) – 5 literből eljár, kényelmes és még dögös is
A Peugeot 308 közel húsz éve rója az utakat, a harmadik generáció pedig 2021-ben mutatkozott be. A francia kompakt ekkor…
Tovább » -
Admin2026. szeptember 11.617KGM Actyon Hybrid teszt – 204 lóerővel és 6,8 literes fogyasztással
Korábban járt már nálunk a KGM Actyon hagyományos benzines változata, ahogy a kisebb Torresből is kipróbáltuk már a benzines és…
Tovább » -
Háfra Zsolt2026. szeptember 9.118Volvo EX30 Cross Country Twin Motor Plus teszt – A legkisebb Volvo, ami alaposan meglepett
Az elmúlt években alaposan átalakult a Volvo elektromos kínálata. Nemrég még az EX90 jelentette a technológiai csúcsot, majd megérkezett az…
Tovább » -
Háfra Zsolt2026. szeptember 2.821Genesis GV70 EV teszt – 30 millióért ilyen prémium SUV-ot kapunk – és nem is kínai
A Genesis még mindig ritka látvány a magyar utakon, pedig a márka egyre komolyabb szereplője a prémiumautók piacának. A Genesis…
Tovább » -
Háfra Zsolt2026. augusztus 28.307MINI John Cooper Works Convertible teszt – Ilyen a tökéletes recept?!
Van valami nehezen megmagyarázható a MINI Cabrio karakterében. Nem feltétlenül azért ülünk bele, mert ez a legpraktikusabb vagy a legésszerűbb…
Tovább » -
Háfra Zsolt2026. augusztus 26.58Peugeot Traveller Business teszt – Nagy autó, nyugodt karakter
A Peugeot Traveller 2016-ban jelent meg, azóta pedig jelentős fejlődésen ment keresztül. A modell jelenleg is az első generáció továbbfejlesztett,…
Tovább » -
Háfra Zsolt2026. augusztus 19.42Peugeot Expert 2.2 BlueHDi teszt – A jól átgondolt részletek teszik igazán szerethetővé
A közepes méretű haszonjárművek világa az elmúlt években látványosan megváltozott. Ma már nem elég egy nagy raktér és a megfelelő…
Tovább » -
Háfra Zsolt2026. augusztus 14.845KIA EV5 GT-Line Long Range (e217) teszt – Az EV9 esszenciája, élhetőbb méretben
A Kia az elmúlt néhány évben látványos tempóban építette fel elektromos modellpalettáját. Az EV6 volt az első igazán nagy dobás,…
Tovább » -
Szalai Zsolt2026. augusztus 12.843Kia PV5 Passenger (71.2 kWh) Long Range teszt – Több mint egy elektromos kisbusz
A Kia az elmúlt években látványosan felépítette EV modellkínálatát. A kis városi autóktól egészen a nagyméretű SUV-okig szinte minden kategóriában…
Tovább » -
Háfra Zsolt2026. augusztus 5.616KGM Musso Grand 2026 teszt – A pick-up, ami már nem akar munkagépnek látszani
A 2025 végén nálunk járt előző generációs Musso Grand után kíváncsi voltam, mit sikerült kihoznia a KGM-nek a modellfrissítésből. Az…
Tovább » -
Szalai Zsolt2026. július 31.922Kia EV2 e135 Earth Long Range teszt – A kocka el van vetve
Az elektromos autók piacán egyre több gyártó törekszik arra, hogy olyan modelleket kínáljon, amelyek nemcsak technológiai szempontból korszerűek, hanem a…
Tovább » -
Kajári Zoltán2026. július 29.1 317Kia Sorento 2.2 CRDi Kryptonite teszt – érdemes-e a csúcsváltozatra költeni?
A Kia Sorento sosem volt szégyenlős típus, de a negyedik generáció óta végképp levetkőzte a „megbízható, de unalmas családi terepjáró”…
Tovább » -
Szalai Zsolt2026. július 24.936Subaru Uncharted 77 AWD Platinum Plus teszt – Új irányt mutat a Subaru elektromos SUV-ja
A Subaru neve évtizedek óta egyet jelent a megbízhatósággal, az összkerékhajtással és a kalandvágyó életstílussal. A japán márka most egy…
Tovább » -
Kajári Zoltán2026. július 22.814Kia K4 GT Line teszt – meglepően magabiztos kompakt, ami nem akar mindenáron feltűnő lenni
A Kia hazai kínálatában hosszú évekig a Ceed a biztos pontot az alsó-középkategóriában, és sokan aggódnak, hogy a névváltás mögött…
Tovább » -
Szalai Zsolt2026. július 17.51Fiat 500 Torino Edition 1.0 Hybrid 48kW (65LE) teszt – Kisautó, hatalmas életérzéssel
Kevés olyan autó létezik, amely több mint hatvan évvel a bemutatása után is ugyanolyan könnyen felismerhető, mint a Fiat 500.…
Tovább » -
Szalai Zsolt2026. július 15.1 683BMW iX3 50 xDrive (345 kW) M Sport teszt – A SUV, ami a jövőbe mutat
A BMW az első SUV-ját még az ezredforduló előtt mutatta be. Ez volt az X5, amely akkoriban igazi szenzációnak számított…
Tovább » -
Kajári Zoltán2026. július 10.274Volvo ES90 Single Motor teszt – amikor a szedán visszavág
Hosszú évekig úgy tűnt, a nagy, elektromos limuzinok kora véget ért, mielőtt igazán elkezdődött volna – a vevők inkább SUV-okat…
Tovább » -
Jakab Benedek2026. július 8.75Tesla Model Y Premium AWD (7 személyes) teszt – Ezért mondják sokan, hogy a Tesla külön kategória
Több mint egy éve várok erre a pillanatra.. ez most egy Tesla teszt. Azaz.. szó szerint egy Tesztla. :D Mindent…
Tovább » -
Szalai Zsolt2026. július 3.898Škoda Fabia 130 1.5 TSI (177 LE) DSG teszt – A jubileumi autó sportos köntösben
A Škoda neve hallatán van, akinek a nosztalgia, másnak a motorsport, megint másnak pedig egyszerűen egy megbízható, praktikus mindennapi autó…
Tovább » -
Kajári Zoltán2026. július 2.1 171Skoda Octavia Joy teszt – a 9,5 milliós családi autó, ami meglepően sokat tud
Van néhány pillanat egy tesztautó átvételekor, amikor az ember gyorsan magában eldönti, mire számíthat a következő napokban. Amikor kulcsot kaptam…
Tovább » -
Szalai Zsolt2026. június 26.539Alfa Romeo Tonale 1.5 e-Hybrid Sport Speciale teszt – Több mint egy kompakt SUV
Az Alfa Romeo Tonale nevét az észak-olaszországi Passo del Tonale hegyszorosról kapta, amely a Trentino és Lombardia régiókat köti össze.…
Tovább » -
Kajári Zoltán2026. június 24.850Tesla Model Y RWD teszt – Elektromos családi SUV a Tesla módjára
A Tesla Model Y néhány év alatt az elektromos autó-piac egyik meghatározó szereplőjévé vált. Ez önmagában talán nem lenne különösen…
Tovább » -
Szalai Zsolt2026. június 19.1 188Alfa Romeo Stelvio Intensa 2.0 MultiAir Turbo Q4 teszt – Az olasz SUV, amely még mindig mosolyt tud csalni az ember arcára
Az Alfa Romeo Stelvio nevét az ikonikus Stelvio-hágó (Passo dello Stelvio) után kapta, amely az olasz Alpok egyik legismertebb és…
Tovább » -
Jakab Benedek2026. június 17.708Volkswagen T-Roc R-Line teszt – Ez a Volkswagen új népautója?!
Ezt a tesztet egy rövidebb prológussal kezdeném. Az elmúlt időszakban egyre inkább úgy érzem, hogy az új autók nagy részét…
Tovább » -
Háfra Zsolt2026. június 12.244Jeep Compass e-Hybrid First Edition teszt – 2026 egyik legizgalmasabb SUV-ja?!
Kevés olyan márka van az autóiparban, amelynek neve annyira összeforrt a kalanddal és a terepjárózással, mint a Jeep-é. A történet…
Tovább » -
Háfra Zsolt2026. június 10.385NIO EL6 teszt – prémium villany-SUV, ami nem akar harsány lenni
A kínai NIO neve néhány éve még leginkább csak az elektromos autók iránt mélyebben érdeklődők számára csengett ismerősen, mára viszont…
Tovább » -
Kajári Zoltán2026. június 5.1 065Omoda 5 SHS-H teszt – Kínai hibrid, amely nem akar már bocsánatot kérni
Nehéz pontosan megmondani, mikor fordult a kocka. Valahol 2023 és 2025 között, amikor a kínai márkák elkezdtek nem csupán olcsók,…
Tovább » -
Jakab Benedek2026. június 3.416Firefly teszt: Ezt így is lehet(ne)! – ilyen egy jól eltalált villanyautó
Garantálom, hogy ilyet még nem láttál – ha pedig mégis, akkor csak hasonlót. Ez a mondat írja le legjobban, mit…
Tovább » -
Háfra Zsolt2026. május 25.111Renault Clio esprit Alpine E-Tech full hybrid 160 teszt – A kisautó, ami nem akar eltűnni
Kevés autó van Európában, amely annyira összeforrt volna a mindennapi városi közlekedéssel, mint a Renault Clio. A francia kisautó első…
Tovább » -
Háfra Zsolt2026. május 22.23MINI John Cooper Works Aceman E teszt (2025) – gokartélmény villanyhajtással
Az utóbbi időben egymást váltják szerkesztőségünkben az izgalmasabbnál izgalmasabb tesztautók, de vannak modellek, amelyeket az ember különösen vár. A MINI…
Tovább » -
Szalai Zsolt2026. május 20.34Renault 4 E-Tech electric icon EV52 teszt – A retró, ami nem akar a múltban élni
Manapság nagy divatja van a régi, klasszikus modellek feltámasztásának. A Renault nagyon ráérzett mostanában erre a retróvonalra. A közelmúltban újragondolta…
Tovább » -
Háfra Zsolt2026. május 15.61Mercedes-Benz CLA 250+ EQ Technology teszt – amikor a dizájn és a hatékonyság találkozik
A Mercedes-Benz az elmúlt években látványosan felgyorsította elektromos modelloffenzíváját de a 2025-ös Mercedes-Benz CLA 250+ EQ Technology talán az eddigi…
Tovább » -
Szalai Zsolt2026. május 13.80BMW X3 40d xDrive teszt – Prémium SUV hosszú utakra tervezve
Az autóipar napjainkban az elektromos átállás közepén jár, a gyártók egymás után mutatják be az új villanymodelleket. A BMW talán…
Tovább » -
Jakab Benedek2026. május 8.17Peugeot E-3008 GT 4X4 teszt – a 325 lóerős elektromos vadmacska
Hazánkban az elsők között próbálhattuk ki az általunk korábban tesztelt E-5008 kisebbik testvérét, az elektromos 3008-ast, megújult hajtáslánccal. A modell…
Tovább » -
Jakab Benedek2026. május 6.26Peugeot E-5008 4×4 teszt – nagyobb és erősebb
Magyarországon az elsők között próbálhattuk ki a Peugeot egyik legújabb modelljét, a 325 lóerős elektromos motorral és összkerékhajtással ellátott E-5008-at.…
Tovább » -
Jakab Benedek2026. május 1.44Ford Puma Sound Edition teszt – stílus, ritmus, elegancia
Már érződött a levegőben, hogy hamarosan kitavaszodik – esős hétnek néztünk elébe, amikor épp átvettem a mai tesztalanyunkat. Megérkezett hozzánk…
Tovább » -
Szalai Zsolt2026. április 29.16DS 7 BlueHDi130 EAT8 Performance Line teszt – Francia elegancia négy keréken
A DS Automobiles neve nem véletlenül cseng ismerősen azoknak, akik kicsit is otthon vannak az autózás világában. A DS mindig…
Tovább » -
Kajári Zoltán2026. április 24.111Honda Civic e:HEV Advance 2026 teszt – csendes társ, ha vezetni is szeretsz
A Honda Civic e:HEV Advance már nem az a típus, amelyik mindenáron bizonyítani akar. Nem villog, nem harsány, és nem…
Tovább » -
Háfra Zsolt2026. április 22.279Mitsubishi Grandis (2025) 1.3 MHEV DCT teszt – visszatérés más köntösben
A Mitsubishi Grandis neve nem ismeretlen: az első generáció 2003 és 2011 között klasszikus egyterűként (MPV) szolgálta a családokat. A…
Tovább » -
Jakab Benedek2026. április 17.26Hyundai Ioniq 5 N-Line teszt – Ránézel és tudod: ez más
Egy elég izgalmas tesztautóval kezdtük a tavaszt – egy elektromos autóval, ami eltér a megszokottaktól. Különleges modell, különleges felszereltség, formabontó…
Tovább » -
Szalai Zsolt2026. április 15.22Hyundai Ioniq 9 Executive AWD teszt – Az autó, ami a jövő luxusát hozza el
A Hyundai nagy fába vágta a fejszéjét, amikor 2025-ben piacra dobta az Ioniq 9-et. Ezzel a méretes, prémium elektromos SUV-val…
Tovább » -
Háfra Zsolt2026. április 10.25BMW i4 xDrive40 Gran Coupé (2025) teszt – amikor az elektromosság végre érzelmeket is kelt
Régóta vártam már, hogy egy BMW tesztautót mutathassunk be olvasóinknak, és amikor végre megérkezett a 2025-ös i4 xDrive40 Gran Coupé,…
Tovább » -
Háfra Zsolt2026. április 8.22Audi Q7 S Line 50 TDI (2025) teszt – a nyugalom szigete V6-os szívvel
Tavaly decemberben egy egészen más karakterű Audi járt nálam: az A3-as, amely könnyed, játékos és városi „gokartos” élményt adott, miközben…
Tovább » -
Kajári Zoltán2026. április 3.21DS N°8 teszt – amikor a prémium nem akar beállni a sorba
A DS N°8 nem egyszerű modellfrissítés vagy újabb villanyautó a piacon, hanem egy tudatos irányváltás a DS Automobiles részéről. A…
Tovább » -
Háfra Zsolt2026. április 1.320Chery Tiggo 8 PHEV Luxury (2025) teszt – amikor a méret és a technika összeér
A Chery hazai modellpalettájának végére értem, és érdekes utazás volt. Elsőként a Tiggo 7 1.6-os benzines változata járt nálam Comfort…
Tovább » -
Jakab Benedek2026. március 28.22Leapmotor T03 teszt – Mit tud a legolcsóbb elektromos?
Egy elég érdekes színfolttal fogunk ezúttal foglalkozni: Magyarország legolcsóbb elektromos szalonautójával – a 2026-os év elején. Ez pedig nem más,…
Tovább » -
Szalai Zsolt2026. március 26.30Peugeot E-408 GT teszt – Egy igazán vagány elektromos crossover
A Peugeot 2022-ben rántotta le a leplet a megújult 408-asról, amelyből most már tisztán elektromos változat is elérhető. A mulhouse-i…
Tovább » -
Háfra Zsolt2026. március 20.38Leapmotor C10 REEV teszt – érdekes technika, visszafogott élmény
A kínai autógyártók az elmúlt években látványosan felgyorsították európai terjeszkedésüket. A Stellantis együttműködésének köszönhetően a Leapmotor is megjelent a kontinensen,…
Tovább » -
Háfra Zsolt2026. március 13.270Chery Tiggo 9 PHEV Luxury teszt – 428 lóerős kínai luxus SUV 19 millió alatt?
A D-SUV szegmensben ma már alapelvárás a hét ülés, a villanyos rásegítés és a gazdag felszereltség – mindezt lehetőleg versenyképes…
Tovább » -
Jakab Benedek2026. március 12.419Hyundai Tucson 1.6 T-GDi Comfort teszt – élhető alternatíva 10 millió alatt
Milyen lehetőségeink vannak akkor, hogyha egyetlen kitétellel keresünk autót? Ez a kitétel pedig az, hogy az ára legyen 10 millió…
Tovább » -
Háfra Zsolt2026. március 6.68Tesla Model 3 Premium AWD (2025) teszt – amit már nehéz kritizálni
Hét-nyolc évvel ezelőtt volt szerencsém fotózni és vezetni az első hazánkba érkező Model 3-asokat. Akkoriban a technológiai újdonság ereje vitathatatlan…
Tovább » -
Szalai Zsolt2026. március 4.109Hyundai Santa Fe Plug-in Hybrid 4WD teszt – Aszfaltcirkáló SUV-köntösben
2025 áprilisában meghívást kaptam a Hyundai Magyarország etyeki sajtótájékoztatójára, ahol lehetőségem nyílt kipróbálni a Santa Fe-t. A D-szegmensbeli SUV robosztus…
Tovább » -
Admin2026. február 28.154Citroën C5 Aircross Hybrid – A komfort újraértelmezése a családi SUV-k között
A mai SUV-kínálatban egyre nehezebb valódi karakterrel rendelkező modellt találni. A legtöbb gyártó sportos dizájnnal, digitális extrákkal vagy erős teljesítményadatokkal…
Tovább » -
Háfra Zsolt2026. február 27.216Chery Tiggo 4 Premium HEV teszt – 3,8 l/100km egy kínai SUV-tól?!
A Chery Tiggo 7 turbós benzines változata után kíváncsian vártam, mit tud a kisebb testvér, immár full hibrid hajtással. A…
Tovább » -
Jakab Benedek2026. február 25.87Suzuki eVITARA GLX 4WD teszt – egy új kezdet
Új szereplő jelent meg az elektromos piacon – egy olyan név, amit eddig elképzelhetetlennek tartottam. Ez pedig nem más,…
Tovább » -
Szalai Zsolt2026. február 20.19Fiat Grande Panda La Prima Elettrica teszt – Napfény a szürkeségben
A Fiat 2024-ben rántotta le a leplet a Grande Pandáról, amely a legendás Panda örökségét viszi tovább. Immár teljesen elektromos…
Tovább » -
Háfra Zsolt2026. február 18.121Chery Tiggo 7 Premium 1.6 T-GDI teszt – Első európai lépések határozott belépővel
A kínai gyártók európai térnyerése ma már nem kérdés, inkább az a tét, ki mennyire gyorsan és milyen minőségben tud…
Tovább » -
Jakab Benedek2026. február 13.106KGM Torres Hybrid teszt- Egy szinte kiforrott kalandor
Tavaly, 2025-ben Magyarországon is egy új névvel találkozhattunk – a SsangYong innentől a KGM márkanév alatt fut, miután egy dél-koreai…
Tovább » -
Jakab Benedek2026. február 6.112Opel Grandland GS hybrid teszt – Városi terepekre született
Még csak februárt írunk, de már a harmadik Opel tesztünkkel rukkolunk elő. Személyes tapasztalatom még nem volt a márka modelljeivel,…
Tovább » -
Háfra Zsolt2026. február 4.321Jaecoo 5 teszt – amikor a márka tanul a saját hibáiból
A Jaecoo eddigi modelljei egyértelművé tették, hogy a márka komolyan gondolja az európai piacot, ugyanakkor a korábbi típusoknál – például…
Tovább » -
Háfra Zsolt2026. január 30.72Ford Ranger PHEV (2025) teszt – amikor a pickup túlmutat önmagán
A Ford Ranger hosszú ideje stabil pont a pickupok világában, és generációról generációra egyre közelebb kerül ahhoz, hogy ne csak…
Tovább » -
Szalai Zsolt2026. január 28.208Opel Mokka GS Hybrid teszt – Mokka, ami igazán felpörget
Az Opel Mokka 2012-ben, a Genfi Autószalonon mutatkozott be, amely rögtön a német márka egyik legnépszerűbb kompakt SUV-ja lett. A…
Tovább » -
Szalai Zsolt2026. január 21.32Opel Frontera GS Electric teszt – Stílusos városi SUV kompromisszumokkal
A Frontera története egészen 1991-ig nyúlik vissza, amikor is a Genfi Autószalonon bemutatták a típus első generációját. Az Opel első…
Tovább » -
Szalai Zsolt2026. január 16.46Hyundai Inster Cross teszt – Kis autó nagy kalandokhoz
A városi crossoverek hatalmas népszerűségnek örvendenek szerte a világban, így felüdülés látni olyan kiskategóriás autókat, mint például a Hyundai Inster.…
Tovább » -
Jakab Benedek2026. január 14.32Omoda 9 SHS EXCLUSIVE – egy különleges eset
Szerkesztőségünkhöz tavaly decemberben érkezett meg az Omoda gyártó jelenleg magyarországon forgalmazott zászlóshajója, a 9-es verzió, rinocéroszszürke matt fényben és plug-in…
Tovább » -
Jakab Benedek2026. január 11.39Škoda Elroq teszt – okos és kreatív, nameg elektromos?
Hosszú idők óta a Škoda neve egybeforrt a kreatív és innovatív hétköznapi megoldásokkal – tehát minden benne van, ami praktikus.…
Tovább » -
Jakab Benedek2026. január 4.17Első év – rengeteg élmény: Jakab Benedek autós toplistája
Jakab Benedek vagyok, éppen másodéves egyetemista és eddig is főképp a médiában mozogtam tanulmányaim mellett és ez volt az első…
Tovább » -
Szalai Zsolt2026. január 2.132Cupra Terramar VZ 1.5 TSI DSG PHEV teszt – Sportos SUV a mindennapokra
Autódrom de Sitges-Terramar. Egy legendás versenypálya Katalóniában, amelyről a Cupra egyik új kulcsmodellje is kapta a nevét. A spanyol márka…
Tovább » -
Jakab Benedek2025. december 31.104Kia Sorento Hybrid teszt- Elegancia az utakon
Az idei évben két ízig-vérig amerikai stílusú autó járt nálam – az egyik a Subaru Forester, a másik pedig mai…
Tovább » -
Háfra Zsolt2025. december 30.34Egy év, 28 tesztautó: így láttam én 2025-öt a volán mögül – Háfra Zsolt autós toplistája
Háfra Zsolt vagyok, és amióta az eszemet tudom, az autók és a fotózás határozzák meg a mindennapjaimat. A benzingőz igazán…
Tovább » -
Szalai Zsolt2025. december 28.31Szalai Zsolt 2025-ös autós toplistája – Amikor minden kilométer számít
Szalai Zsolt vagyok, 2025 februárjában csatlakoztam a Tesztelők csapatához. Amióta az eszemet tudom, az autók meghatározó szerepet töltenek be az…
Tovább » -
Háfra Zsolt2025. december 26.98Audi A3 Sportback 40 TFSI e teszt – Kompakt méret, dinamikus technika
Kevés olyan kompakt modell létezik, amelynek neve az elmúlt közel harminc évben ennyire egyet jelentett a minőséggel és a prémium…
Tovább » -
Jakab Benedek2025. december 23.406Kia Sportage (V. facelift) 1.6 T-GDI DCT AWD teszt – frissített KIAdás
Magyarországon nagyon nehezen lehetne olyasvalakit találni, aki legalább egyszer ne figyelt volna fel a Sportagekre, meg merem kockáztatni, hogy a…
Tovább » -
Kajári Zoltán2025. december 19.121Volkswagen Tayron 2.0 TDI 4Motion teszt – Racionális prémium, dízellel alátámasztva
A Volkswagen Tayron nem érzelmi impulzusra készült. Nem dizájnkísérlet, nem trendkövető termék, hanem egy nagyon pontosan belőtt válasz egy létező…
Tovább » -
Háfra Zsolt2025. december 17.86KGM Musso Grand Black Edition 2.2 e-XDi 220 4WD teszt 2025 – Karakter, erő és nosztalgia
Évekkel ezelőtt egy Musso Grand volt az első tesztautó, amelyről külsős újságíróként cikket írtam a Tesztelok.hu-ra. Akkor még SsangYongként futott…
Tovább » -
Háfra Zsolt2025. december 12.25Mercedes-AMG E53 PHEV Edition 1 teszt – amikor az AMG nem csak teljesítmény, hanem szemlélet
Három betű. AMG. Aki szereti az autókat, pontosan tudja, mit jelent. Az Aufrecht–Melcher–Großaspach 1967 óta a Mercedes-Benz sportos lelke: kezdetben…
Tovább » -
Szalai Zsolt2025. december 10.31Alfa Romeo Junior Elettrica 280 Veloce teszt – Amikor a vezetés öröme csendben találkozik a stílussal
Kevés olyan autómárka van, ami annyira megdobogtatja a szívemet, mint az Alfa Romeo. Soha nem volt Alfám, de emlékszem, hogy…
Tovább » -
Háfra Zsolt2025. december 5.136Kia Sportage (V. facelift) 1.6 CRDi DCT teszt : Amikor a jó még jobb lesz
Az 5. generációs Kia Sportage szerintem eleve egy nagyon jól eltalált formájú SUV volt. Szerkesztőségünknél korábban a plug-in hibrid és…
Tovább » -
Jakab Benedek2025. december 3.16Kia EV4 Fastback Long Range GT-LINE teszt : Az elektromosak királya
Amint azt júliusban megírtuk, Magyarországon is debütált a Kia az új, EV4-es modellcsaláddal. A gyártó az alapból is sikeres EV…
Tovább » -
Jakab Benedek2025. november 28.85Honda HR-V e:HEV Advance Style Plus teszt – Csendes társ hosszú évekre
Csodálatos időben, az egyik utolsó októberi melegben érkezett meg hozzám a Honda HR-V sorozatának legújabb, 2025-ös modellje. Az idei e:HEV…
Tovább » -
Admin2025. november 26.17OMODA 5 EV Premium bemutató – a kínai elektromos újdonság
Az elektromos autók világa mára annyira sokszínűvé vált, hogy egy új modellnek nem könnyű kitűnni a mezőnyből. Az OMODA 5…
Tovább » -
Szalai Zsolt2025. november 21.11Kia EV4 e204 Air Standard Range teszt – bEVezetés a jövő autózásába
Az elektromos autók világában a Kia az egyik leggyorsabban fejlődő márka, amely egyesíti a modern technológiát a futurisztikus dizájnnal. Idén…
Tovább » -
Admin2025. november 19.41Az új Citroën C3 Aircross – új korszak kezdete a kompakt SUV kategóriában
A Citroën C3 Aircross nem egyszerű modellfrissítés: a gyártó alapjaiban gondolta újra, mit jelent ma egy városi, családi használatra tervezett…
Tovább » -
Kajári Zoltán2025. november 14.258Mitsubishi Outlander PHEV – amikor a technika, a nyugalom és az erő harmóniába kerül
Kevés olyan autó van ma a piacon, ami ennyire kiegyensúlyozott módon ötvözi a japán mérnöki precizitást a modern hibrid technológiával.…
Tovább » -
Jakab Benedek2025. november 12.91Jaecoo 7 SHS teszt – a SUV, ami nem akar beolvadni
Volt olyan szerencsénk, hogy az újonnan debütált Jaecoo márka jelenlegi választékát egymás után tesztelhettük. A 7-es modellből két változat van…
Tovább » -
Szalai Zsolt2025. november 5.246Ford Kuga ST-Line X 2.5 PHEV eCVT FWD teszt – Kompromisszumok nélkül
A Ford Kuga az elmúlt években az egyik legnépszerűbb és legkeresetteb SUV volt Európában. Tavaly több mint 105.000 darabot értékesítettek…
Tovább » -
Jakab Benedek2025. november 4.5Suzuki eVITARA menetpróba: a Bakonyban vezettük a Suzuki első elektromos SUV-ját
Magyarországon az elsők között próbálhattuk ki a szinte nullkilométeres új Suzuki eVITARA-kat. ,,Megkezdődött az új eVITARA értékesítése, amely ötvözi a…
Tovább » -
Háfra Zsolt2025. október 31.20Ford Mustang GT 5.0 V8 Convertible teszt – Emlékeztet, milyen érzés igazán élni!
A mai autóipari világban – ahol szinte minden sarkon feltűnik egy új kínai márka és futószalagon készülnek egymásra hajazó SUV-ok…
Tovább » -
Jakab Benedek2025. október 29.171Jaecoo 7 teszt – majdnem tökéletes
Manapság elég nehéz olyasvalakivel beszélni, aki ne találkozott volna legalább egyszer a kínai Chery cégcsoport Magyarországon újonnan debütált márkájával –…
Tovább » -
Szalai Zsolt2025. október 24.8Leapmotor C10 BEV Design teszt – Versenyképes SUV Kínából, ami feladja a leckét a riválisoknak
Idén júniusban ott lehettünk a Stellantis csoport és a Leapmotor közös sajtóbemutatóján, ahol a magyar közönség számára is leleplezték a…
Tovább » -
Szalai Zsolt2025. október 22.133Ford Tourneo Custom Titanium X 2.5 PHEV teszt – Utazás felsőfokon
Az új Ford Tourneo Custom dízel, teljesen elektromos, és immár Plug-in Hybrid változatban is elérhető. A közelmúltban kipróbálhattuk a E-Tourneo…
Tovább » -
Háfra Zsolt2025. október 17.52Renault Rafale Esprit Alpine teszt – A francia gének új ereje
Van abban valami különösen megnyugtató, amikor egy autógyártó visszanyúl a gyökereihez. A Renault esetében ez a gyökér az Alpine névben,…
Tovább » -
Jakab Benedek2025. október 15.83Subaru Forester teszt – az a bizonyos első látásra
Szerkesztőségünkhöz is elérkezett a Subaru terepjárójának hatodik generációja, a 2024-es Forester – e-BOXER motorral, mild hybrid rásegítéssel. Azonnal lecsaptam a…
Tovább » -
Jakab Benedek2025. október 8.120Nissan X-Trail e-Power e-4ORCE 4×4 teszt – Hány motor van benne?
Hozzánk is elérkezett a Nissan egyik legújabb SUV-ja, az új X-Trail – egyszerre két irányba lőttek. Izgalmas és bárhová vihető…
Tovább » -
Jakab Benedek2025. október 3.234Dacia Bigster Hibrid Journey teszt – takarékos kalandor?
És most soron következik… a Bigster! Idén szeptemberben (még a legrosszabb idő előtt) érkezett meg szerkesztőségünkhöz a Dacia Bigster – a…
Tovább » -
Szalai Zsolt2025. szeptember 27.11Ford Ranger PHEV – hibrid kaland Etyektől Zsámbékig
Van valami különleges hangulata annak, amikor egy új autót nem a szalon csillogó padlóján, hanem terepen, valódi körülmények között próbálhat…
Tovább » -
Háfra Zsolt2025. szeptember 24.51Nissan Ariya EVOLVE 87 kWh e-4orce teszt – stílusos villanyos családi társ
Az elektromos autók piacán a Nissan neve nem cseng ismeretlenül: a Leaf az elsők között mutatta meg, hogy a villanyautózás…
Tovább » -
Szalai Zsolt2025. szeptember 19.22Ford Focus ST Azura Edition 2.3 EcoBoost (280 Le) teszt – Egy igazi beSTia
A Ford Focus az elmúlt közel harminc esztendőben meghódította Európát, Észak-Amerikát, Ázsiát és Ausztráliát. 1998-as megjelenése óta több mint 12…
Tovább » -
Jakab Benedek2025. szeptember 17.65Peugeot 408 GT MHEV teszt – Egy formabontó kupé SUV
Augusztus végén kaptam a hírt, hogy tudnék tesztelni egy új Peugeot 408-ast – ami meglepetésként ért, mivel egy ideje kíváncsi…
Tovább » -
Szalai Zsolt2025. augusztus 29.106Peugeot 3008 GT (136 LE) Mild Hybrid e-DCS teszt – A megszelídített oroszlán
A Peugeot 2008-ban mutatta be a 3008-as első generációját, négy évvel később pedig megjelent a típus hibrid változata, a Peugeot…
Tovább » -
Háfra Zsolt2025. augusztus 27.42Fiat Grande Panda Hybrid teszt – a városi legenda új fejezetet nyit
Kevés olyan kisautó létezik, amelynek neve hallatán ennyire sokak arcára mosoly ül ki, mint a Fiat Pandáé. A modell története…
Tovább » -
Jakab Benedek2025. augusztus 19.60Vitarával Horvátba’ – Hosszútávú teszt
Az idei nyáron lehetőségem nyílt hosszabb időt eltölteni a jelenlegi legújabb Vitarával, az 1.4 Turbo ALLGRIP GLX verzióval. Kapva kaptam…
Tovább » -
Háfra Zsolt2025. augusztus 15.186Mercedes-Benz C200 (W206) limuzin teszt – Amikor a hétköznapok prémium élménnyé válnak
Hosszú idő után végre ismét olvasható Mercedes teszt a Tesztelok.hu-n, és nem is akármilyen: egy C200 limuzin személyében egy igazi…
Tovább » -
Jakab Benedek2025. augusztus 13.42Toyota Camry 2025 teszt – az áramvonalas sikersztori?
A nyár eddigi legmelegebb hetén érkezett hozzám egy váratlan vendég, az új, 2025-ös Toyota Camry hybrid. Executive kivitelben, bronz kiadásban,…
Tovább » -
Szalai Zsolt2025. augusztus 8.23Hyundai Inster (42 kWh) Comfort Launch Edition FWD AT teszt – Kicsi külső, meglepően tágas belső
2025 áprilisában mi is ott voltunk a Hyundai sajtóbemutatóján az Etyeki Kúriában, ahol leleplezték a dél-koreai márka legkisebb elektromos modelljét,…
Tovább » -
Háfra Zsolt2025. augusztus 6.72Lexus UX 300h F Sport 2.0L Hybrid teszt – Sportos hibrid SUV prémium köntösben
A Lexus UX már a 2018-as megjelenésekor egy karakteres színfolt volt a kompakt prémium SUV-ok mezőnyében, de a 2024-es frissítés…
Tovább » -
Kajári Zoltán2025. július 31.138Tesla Model Y Long Range (2025) – A prémium elektromos középutas?
A 2025-ös Tesla Model Y Long Range Dual Motor változata egy újabb lépés a Tesla fejlődésében – és bár a…
Tovább » -
Admin2025. július 30.33Egy álom négy keréken – Porsche 911 GT3 Touring Lékai Mátéval
Van, akinek az autó csak egy közlekedési eszköz. Másnak viszont életérzés, cél, vagy akár gyerekkori álom. A Porsche 911 GT3…
Tovább » -
Szalai Zsolt2025. július 30.29Ford Puma Gen-E Premium Standard Range (43.6 kWh) FWD teszt – Vadmacska nagy étvággyal
A Puma az egyik legnépszerűbb városi SUV szerte Európában, amely immár nem csak belsőégésű erőforrással, hanem tisztán elektromos meghajtással is…
Tovább » -
Jakab Benedek2025. július 23.18Peugeot E-3008 GT teszt – Villanyos elegancia
A Peugeot 2023-ban dobta piacra a 3008-as széria harmadik generációját, többféle változatban. Hozzám az E-3008 GT került egy hétre. Röviden…
Tovább » -
Szalai Zsolt2025. július 16.163Mitsubishi ASX 1.3 Turbo (158 Le) Mild Hybrid DCT Instyle teszt – Az újracsiszolt gyémánt
A Mitsubishi nehéz időkön ment keresztül az elmúlt években. A gazdasági világválság, a szigorodó EU-s szabályozások, valamint a koronavírus is…
Tovább » -
Admin2025. július 15.25KGM Korando tesztvideó – Mit tud ennyiért ez a SUV?
Ezúttal egy különösen érdekes modellt teszteltünk: a KGM Korando egy olyan kompakt SUV, amely nemcsak látványos külsővel, hanem gazdag felszereltséggel…
Tovább » -
Kajári Zoltán2025. július 10.34Lakóautós kaland kezdőként – Hymer T680S teszt és élménybeszámoló
A lakóautózás sokak számára egy elérhetetlen álomnak tűnik – egy guruló otthon, amellyel bárhová eljuthatunk, ahol reggel a hegyekre ébredhetünk,…
Tovább » -
Szalai Zsolt2025. július 9.26Kia EV3 GT-Line e200 Long Range (81,4 kWh) teszt – Az elektromos autózás új dimenziója
A Kia EV3 2025-ben elhódította a World Car of the Year díjat, Európában pedig a második helyen végzett a Renault…
Tovább » -
Háfra Zsolt2025. július 4.17Jeep Avenger 4xe The North Face Edition teszt – A kalandvágy stílusos köntösben
A Jeep márkát hallva sokunknak a klasszikus, robusztus terepjárók ugranak be, de az utóbbi években a gyártó bátran lépett új…
Tovább » -
Kajári Zoltán2025. június 27.79DS 7 Édition France – A csend és kifinomultság négykerekű mesterműve
„Vannak autók, amik visznek. És vannak, amik elvarázsolnak. Ez utóbbiakból egyre kevesebb van – a DS 7 viszont pont ilyen.”…
Tovább » -
Szalai Zsolt2025. június 25.241Kia Sportage 1.6 T-GDI Hybrid Platinum teszt – A szerethető SUV
A Kia Sportage évek óta az egyik legnépszerűbb crossovernek számít a világ több pontján. Az ötödik generációs Sportage plug-in hibrid…
Tovább » -
Háfra Zsolt2025. június 20.34Maxus T60 MAX 2.0D bi-turbo 4WD Luxury teszt – Több, mint egy kínai próbálkozás
Szerkesztőségünk egyik fele részt vett május közepén a Maxus hazai sajtóbemutatóján, most pedig megérkezett egy teljes hétre a Maxus T60…
Tovább » -
Háfra Zsolt2025. június 18.10KIA Stonic 100 T-GDI (DCT) GT-Line (2024) teszt – Kompakt városi vagány
A KIA Stonic 2017-ben jelent meg, és a márka legkisebb crossovere a Rio alapjain. Bár a modell már több mint…
Tovább » -
Szalai Zsolt2025. június 13.13Ford Capri Premium Extended Range 77 kWh (286 Le) RWD teszt – Távoli rokonok
Ki ne ismerné a Ford Caprit, ami talán az egyik legikonikusabb sportkupé volt Európában a ’70-es, ’80-as években. Kölnben nemrég…
Tovább » -
Jakab Benedek2025. június 11.42KGM Actyon teszt – Kívül kemény, belül csendes
Idén, 2025-ben Magyarországon is egy új márkanévvel találkozhattunk – a SsangYong innentől a KGM márkanév alatt fut. A legelső új…
Tovább » -
Háfra Zsolt2025. június 6.15Ford Mustang Mach-E Rally teszt – A villanyos szörnyeteg porral és szenvedéllyel
Mi is ez pontosan? Ez nem csupán egy újabb elektromos SUV. Ez a Ford válasza arra a kérdésre, hogy lehet-e…
Tovább » -
Szalai Zsolt2025. június 4.68Toyota Yaris Cross 1.5 Hybrid 130 AWD Premiere Edition teszt – Sikerre hangolva
A Yaris Cross 2021-ben mutatkozott be a nagyközönség előtt, népszerűsége pedig azóta is töretlen. 2024-ben a hetedik legkedveltebb típus volt…
Tovább » -
Háfra Zsolt2025. május 28.235Mazda CX-30 2.5 e-Skyactiv-G 140 Takumi teszt – Japán kifinomultság vörösben
Amikor a Mazda 2019-ben a Genfi Autószalonon leleplezte a CX-30-at, ott álltam a standjuk előtt. Emlékszem, ahogy lehullt a lepel…
Tovább » -
Kajári Zoltán2025. május 21.159Mazda CX-60 3.3 e-Skyactiv D teszt – A hathengeres dízel, amit meg is vennék
A Mazda ismét bebizonyította, hogy nem szeret sodródni az árral – inkább saját medret ás magának. Miközben a legtöbb gyártó…
Tovább » -
Szalai Zsolt2025. május 21.13Fiat 600e La Prima 115kW (156 LE) teszt – A városi crossover, ami felvillanyozza az embert
Amikor a Fiat a 2000-es évek közepén feltámasztotta az ikonikus 500-ast, hatalmas sikert aratott vele. Nem volt ez másként a…
Tovább » -
Háfra Zsolt2025. május 16.88Renault Symbioz full hybrid E-Tech 145 Iconic teszt – Harmóniában önmagával és a sofőrrel
A Renault új középkategóriás, részben villamosított modellje, a Symbioz, érezhetően nem a kirakatba készült, pedig néha olyan érzésem támadt rápillantva,…
Tovább » -
Háfra Zsolt2025. május 9.81Lexus LBX Emotion Advanced teszt (2025) – Városi luxus kompakt méretben
A Lexus LBX a japán prémiumgyártó legkisebb szabadidő-autója, amelyet kifejezetten a városi prémium szegmens igényeire szabtak. A modell 2024-ben jelent…
Tovább » -
Jakab Benedek2025. május 7.292Suzuki Swift 1.2 Dualjet CVT Hybrid GL+ teszt – Az agglomeráció bajnoka
Idén májusban járt nálunk a Magyarországon méltán híres és népszerű, elérhető közönségkedvenc autó, a Suzuki Swift – abból is az…
Tovább » -
Szalai Zsolt2025. május 2.1 126Nissan Qashqai 1.3 DIG-T Mild Hybrid 158HP 4WD X-Tronic Tekna Plus teszt – Egy igazán menő városi crossover
A Nissan Qashqai múltja közel 20 évre nyúlik vissza. A japán gyártó 2006-ban mutatta be a Qashqai első generációját a…
Tovább » -
Kajári Zoltán2025. április 29.13Ford Mustang Dark Horse teszt – A sötétség lovagja, aki az idegpályáidat célozza
Minden autórajongónak van egy örökre beleégett képe. Egy poszter, amely évekig őrizte a falat. Egy filmjelenet, amelyet nem a sztori,…
Tovább » -
Kajári Zoltán2025. április 24.31Opel Astra Sports Tourer Hybrid – A letisztult jövő formába öntve
Az Astra név az Opel kínálatában mindig is a megbízható, sokoldalú középkategóriás modell szinonimája volt, ám a legújabb generációval a…
Tovább » -
Háfra Zsolt2025. április 18.32Alfa Romeo Junior Speciale teszt – Az ösztön és az értelem tökéletes egyensúlya
Vannak autók, amelyeket vezetünk. És vannak autók, amelyek minket vezetnek – az érzések felé. Az Alfa Romeo Junior Ibrida Speciale…
Tovább » -
Háfra Zsolt2025. április 11.71Subaru Crosstrek 2.0i e-Boxer Platinum Eyesight teszt – Sokkal izgalmasabb, mint elsőre gondolnád!
Ez a harmadik generációs Crosstrek hordozza a Subaru által képviselt alapértékeket mind a design, mind pedig a motorépítés terén. Első…
Tovább » -
Kajári Zoltán2025. április 9.15Elektromos újragondolás: Opel Astra Sports Tourer Electric Edition teszt
Az Opel neve hallatán hazánkban sokaknak beugrik egy Kadett, egy Vectra vagy épp a G Astra. A német márka története…
Tovább » -
Szalai Zsolt2025. április 7.55Fiat 600 Hybrid La Prima 1.2 MHEV 74 KW (100 CV) teszt – Egy csipetnyi Olaszország
A Fiat az ötvenes évek közepén dobta piacra a 600-ast, ami az olasz „gazdasági csoda” időszak egyik ikonikus autójának számított.…
Tovább » -
Jakab Benedek2025. április 1.147KGM Torres teszt – Egy prémium SUV, ami tényleg meglepett
A KGM Torres nemcsak egy új modell, hanem egy új korszak nyitánya is a koreai gyártó számára. A korábban SsangYong…
Tovább » -
Háfra Zsolt2025. március 29.112Dacia Duster Hybrid 140 Journey teszt (2024) – Jeepesre vette a figurát
A Dacia Duster első generációját 2010-ben mutatták be, 14 évvel később pedig megérkezett a 3. verzió, amely minden tekintetben több…
Tovább » -
Szalai Zsolt2025. március 26.18Ford E-Tourneo Custom Titanium X LWB RWD (65 kWh) teszt – Iroda négy keréken
A Ford mindig is élen járt az áru- és személyszállítás területén. Az új-generációs Tourneo Custom már nem csak plug-in hibrid…
Tovább » -
Háfra Zsolt2025. március 22.32Ford Mustang GT 5.0 V8( 2024 ) teszt – Mennydörgő V8 és felszínre törő gyermek esete
Tavaly ünnepelte 60. születésnapját a Mustang. Az első generációs poszterként ott díszelgett a falamon a sok Ferrari mellett… Gyermekként rajongtam…
Tovább » -
Admin2025. március 18.9Citroën C3 – Stílusos városi társat keresel? Itt van!
A Citroën mindig is a formabontó megoldásairól volt híres, és az új C3-as modell sem kivétel ez alól. Az autó…
Tovább » -
Kajári Zoltán2025. március 14.98Alfa Romeo Tonale Veloce – Az olasz szenvedély találkozása a modern technológiával
Kevés autómárka mondhatja el magáról, hogy neve önmagában is fogalom. Az Alfa Romeo pontosan ilyen. Olyan múltra tekint vissza, ahol…
Tovább » -
Szalai Zsolt2025. március 11.26Ford Explorer EV Premium Extended Range RWD (77 kWh) teszt – Amerikából jöttem…
A Ford Explorer története egészen 1990-ig nyúlik vissza, amikor is az Egyesült Államokban bemutatták a típus első generációját. Az ikonikus…
Tovább » -
Szalai Zsolt2025. március 7.32KIA Picanto GT Line (79 MPI) teszt – Kicsi a bors, de erős is?
Manapság megszokott trend az, hogy az autógyártók egyre nagyobb autókat dobnak piacra, a miniautók pedig ennek hatására szép lassan a…
Tovább » -
Háfra Zsolt2025. március 4.208Dongfeng Forthing T5 EVO Deluxe teszt – Egy merész fiatalos SUV
Annak ellenére, hogy ezen a kontinensen eddig még nem is hallottunk erről a gyártóról, meglehetősen terjedelmes történelemmel rendelkezik, amely egészen…
Tovább » -
Kajári Zoltán2025. február 28.110Suzuki Vitara 1.4 Turbo ALLGRIP GL+ – Városban fürge, terepen vagány!
A Suzuki Vitara a magyar autópiac egyik legnépszerűbb modellje, és nem véletlenül. Kiváló ár-érték arány, gazdaságos fenntartás, megbízhatóság és az…
Tovább » -
Háfra Zsolt2025. február 25.31Kia Sportage GT-Line PHEV (2024) teszt – Könnyű megszeretni…
Az ötödik generációs Sportage rengeteget változott a 90-es évek közepén bemutatott első verzióhoz képest. Hihetetlen, de az eddigi legmegnyerőbb dizájn…
Tovább » -
Háfra Zsolt2025. február 21.10Nissan Juke Hybrid N-Sport 2024 teszt – Vagány űrdongó lett a női autóból…
Hihetetlen, hogy szalad az idő, az első generációs Juke 2010-ben kavarta fel az állóvizet megosztó formavilágával. Azóta pedig már több,…
Tovább » -
Háfra Zsolt2025. február 18.36Ford Puma ST-Line X 1.0l mHEV EcoBoost (155LE) teszt – A városi vadmacska
Az első generációs Ford Puma, amelyet 1997 és 2002 között gyártottak, egy vagány, fiatalos kis coupé volt. 17 év után…
Tovább » -
Admin2025. február 14.69Suzuki Across Plug-in Hybrid – A kompromisszummentes Suzuki?
A Suzuki hosszú évek óta a megbízhatóság és megfizethetőség szinonimája a magyar piacon, ám a prémium szegmensbe való betörés eddig…
Tovább » -
Szalai Zsolt2025. február 11.21KIA EV6 e325 AWD Long Range 84 kWh teszt – A sportosság és az elegancia találkozása
A KIA 2021-ben mutatta be az EV6-ot, amely a következő évben elnyerte az Év Autója díjat. A dél-koreai márka crossovere…
Tovább » -
Háfra Zsolt2025. február 7.32Cenntro Logistar 260 teszt – Pénzszállítónak álcázott nagy teherbírású elektromos teherautó Kínából
Tavaly a Cenntro Logistar 100-as járt nálam egy rövidebb menetpróbán. Ezúttal viszont a méretskála másik oldalán található Logistar 260-as járt…
Tovább » -
Admin2025. február 7.59Audi A1 1.2 TFSI (2011) – Stílusos ajándék, ami garantáltan leveszi a lábáról a kedvesedet
Ha egy igazán különleges meglepetést keresel a párodnak, akkor ez a 2011-es Audi A1 tökéletes választás. Nőies, sportos megjelenésével és…
Tovább » -
Háfra Zsolt2025. február 2.45Suzuki Vitara 1.5 DUALJET Full Hybrid ALLGRIP AGS GLX teszt – Újabb frissítésen esett át a magyarok egyik kedvence
Jelenlegi tesztalanyom a Vitara IV generációjának 2024-es faceliftje, amely orrában az 1.5 literes szívó benzin egység dolgozik, amitől sokat vártunk,…
Tovább » -
Háfra Zsolt2025. január 30.52Hyundai STARIA Hybrid Comfort 1.6 T-GDI 6AT 2WD teszt – A 9 személyes csillagközi személyszállító
Néhány évvel ezelőtt, talán Hockenheimben láttam először a STARIA-t, ami elég nagy látványosság lett a paddockban. Pedig jóval drágább autók…
Tovább » -
Kajári Zoltán2025. január 27.45Nissan X-Trail e-POWER N-Connecta Teszt: Az Elektrifikált Kalandor
A Nissan X-Trail mindig is a kalandorok kedvence volt, hiszen tágas belterével, modern technológiáival és megbízhatóságával kitűnt a piacon. Az…
Tovább » -
Admin2025. január 20.60Nissan Qashqai e-POWER: Elegancia és Technológia Tökéletes Harmóniája
A Nissan Qashqai a crossover szegmens egyik meghatározó szereplője, és a legújabb generáció e-POWER hajtáslánca új perspektívát kínál a hibrid…
Tovább » -
Háfra Zsolt2025. január 19.327Suzuki S-Cross 1.4L Boosterjet Mild Hybrid 2024 teszt – Egy picit ismét jobb lett az esztergomi Suzuki
A Suzuki SX4 első generációja 2006-ban gördült le a gyártósorról. A 2013-ban debütáló második generáció nevében már látható az S-Cross…
Tovább » -
Kajári Zoltán2025. január 13.28Hyundai Ioniq 5 (84 kWh) – Az elektromos autózás mesterműve
A Hyundai Ioniq 5 nem csupán egy elektromos autó, hanem egy olyan modell, amely újradefiniálja, mit jelent a modern autóiparban…
Tovább » -
Háfra Zsolt2025. január 9.273Suzuki Swift 1.2 Dualjet Hybrid GL+ 2024 teszt – Az 1.2-es „ideges” csodabogár
A 2024-es év utolsó tesztautója Magyarország legnépszerűbb és egyik legelérhetőbb kisautója a hetedik generációs Suzuki Swift volt. Ráadásul a szokottól…
Tovább » -
Admin2025. január 6.19Az Új Citroën Ë-C4: Praktikus és Stílusos Elektromos Autó
A Citroën Ë-C4 nem csupán egy újabb modell az elektromos autók palettáján, hanem egy átgondolt, stílusos és funkcionális választás azok…
Tovább » -
Háfra Zsolt2024. december 25.364SsangYong (KGM) Tivoli Style automata 1.5 T-GDI teszt 2024 – A kevesebb néha több!
Nagyon váram ezt a teszthetet, mivel a 2023-ban bemutatott Tivoli fiatalos stílusjegyei már a bemutatásakor megfogtak és kíváncsi voltam, hogy…
Tovább » -
Admin2024. december 21.32Eladó Ford Mondeo Kombi 2.0TDCi – Megbízhatóság, kényelem és gazdaságosság egyben
Ha olyan autót keresel, amely minden helyzetben megbízható, kényelmes és gazdaságos, akkor érdemes alaposan megismerned ezt a 2014-es évjáratú Ford…
Tovább » -
Kajári Zoltán2024. december 20.13Honda e:Ny1 – Elektromos crossover a városi lét szolgálatában
A Honda e:Ny1 a japán gyártó első tisztán elektromos SUV-ja az európai piacon, amely a fiatal, modern autóvásárlók igényeit célozza…
Tovább » -
Admin2024. december 19.73Eladó Volkswagen Passat (2008): Prémium Minőség, Megbízhatóság és Elegancia
A használt autópiacon ritkán találkozhatunk olyan járművel, amely nemcsak esztétikai, hanem műszaki szempontból is kifogástalan állapotban van, ráadásul dokumentált előélettel…
Tovább » -
Admin2024. december 16.29Az Új Kia Sorento Plug-in Hybrid Facelift – A prémium SUV új szintje
A Kia Sorento Plug-in Hybrid a frissített változatával ismét bizonyítja, hogy képes lépést tartani a prémium kategóriás SUV-okkal. A legújabb…
Tovább » -
Háfra Zsolt2024. december 7.70Peugeot 3008 GT Hybrid 136 teszt – Az erő érzetével felvértezett francia elegancia
A Peugeot 3008 meglehetősen sokat változott az első generáció 2009-es megjelenése óta. A családi egyterű formavilágból, SUV, majd 2024-re fastback…
Tovább » -
Admin2024. december 6.59Megbízható társ a mindennapokban – Renault Laguna 2.0 dCi 4Control (2010)
A 2010-es évjáratú Renault Laguna 2.0 dCi 4Control egy igazi különlegesség a középkategóriás autók piacán. Az elegáns megjelenés, a kényelmes…
Tovább » -
Admin2024. december 4.8Citroën C4 – elegancia és modern technológia egy csomagban
A Citroën C4 a márka hagyományait követve az egyedi formatervezés, a modern technológia és a kényelem találkozását képviseli. Az új…
Tovább » -
Háfra Zsolt2024. november 30.97OMODA 5 1.6 TGDI teszt – Az új ár-érték bajnok a magyar piacon!
Néhány hete rengeteg helyen szembejött velem az OMODA 5 óriásplakátja, szerte Budapesten. Kíváncsi voltam nagyon, hogy milyen lehet az autó.…
Tovább » -
Admin2024. november 26.7DS 7 E-Tense 4×4 300 EAT8 – A francia luxus és technológia csúcspontja
A DS Automobiles által megalkotott DS 7 E-Tense 4×4 300 EAT8 a prémium SUV-ok piacán különleges helyet foglal el. Ez…
Tovább » -
Háfra Zsolt2024. november 22.47Ford Kuga ST-Line X 2.5 Full Hybrid eCVT FWD teszt – Amerikai életérzés zseniális hajtáslánccal
Már a Budapesten látható óriásplakátokon is nagyon tetszett az autó és alig vártam, hogy végre átvehessem a Ford Magyarország tesztautóját,…
Tovább » -
Admin2024. november 20.5Eladó BMW 640i Cabrio – A tökéletes egyensúly a luxus és a sportosság között
A nyitott tetős vezetés szerelmeseinek mindig is különleges helyet foglalt el a szívükben a BMW kabriók világa. A 2017-es BMW…
Tovább » -
Admin2024. november 18.20Peugeot e208 Allure – Az elektromos kisautók új szintje
A megújult PEUGEOT 208 új mércét állít a kisautók világában, köszönhetően a továbbfejlesztett dizájnnak és a korszerű technológiáknak. Az áttervezett,…
Tovább » -
Admin2024. november 18.39Eladó Ford S-Max 2.0 TDCi Titanium – Stílus, Kényelem és Teljesítmény!
Ha egy tágas, dinamikus és prémium érzetű családi autót keresel, akkor ne keress tovább! Ez a 2016-os Ford S-Max 2.0…
Tovább » -
Háfra Zsolt2024. november 15.59Cenntro Logistar 100 menetpróba – A környezettudatos kompakt városi futárautó
Voltak fenntartásaim a Logistar 100-zal kapcsolatban, de végül bebizonyosodott, hogy számtalan szállítási feladatra elegendő egy városon belül… A jelenlegi elektromos…
Tovább » -
Admin2024. november 13.61Peugeot 5008 Hybrid teszt: Prémium családi SUV gazdaságos hibrid megoldással
A Peugeot 5008 Hybrid az egyik legfigyelemreméltóbb szereplő a középkategóriás hibrid SUV-k piacán. A 13.490.000 forintos kezdőártól elérhető modell ötvözi…
Tovább » -
Háfra Zsolt2024. november 8.4Peugeot 508 PSE (2024) teszt – A legharapósabb utcai oroszlán!
Sok mindent lehet mondani a francia autókra és így a Peugeot-ra is. Az utóbbi években, úgy 2018-tól számolva a modern…
Tovább » -
Admin2024. november 6.234Dongfeng Shine teszt: A kínai márka, amely átírhatja az előítéleteinket
„Már megint egy kínai autó” – gondolhatják sokan, amikor meghallják a Dongfeng nevét. De egy hetes tesztelés után kijelenthetem: ideje…
Tovább » -
Háfra Zsolt2024. október 30.63Dongfeng Forthing U-Tour 1.5 turbó benzin teszt – Igényes, tágas egyterű diszkont áron
A Nyitra Motorshowra konkrétan ezzel az autóval mentünk ki néhány újságíró kollegával a Dongfeng meghívására. Akkor kipróbáltam milyen a középső…
Tovább » -
Admin2024. október 29.18Hyundai Tucson Facelift 2024: Innovatív Technológia és Kifinomult Vezetési Élmény
A Hyundai Tucson 2024-es modellje továbbra is kiválóan szemlélteti, miért emelkedett ki a dél-koreai autógyártó a kompakt SUV-k piacán. Az…
Tovább » -
Admin2024. október 20.4Audi A6 2.0 TFSI 2019 – A luxus és a teljesítmény tökéletes kombinációja
Most egy különleges lehetőség nyílik meg előtted, hogy tulajdonosa legyél egy 2019-es Audi A6 2.0 TFSI modellnek, amely mindössze 29…
Tovább » -
Admin2024. október 18.56Skoda Octavia II Kombi 1.2 TSI – megbízható társ a hétköznapokra és családi utakra
Ez az eladó Skoda Octavia II Kombi 1.2 TSI, 2010-es évjáratú, és bár a kilométerszámláló 370 000 km-t mutat, nem…
Tovább » -
Háfra Zsolt2024. június 27.24Hyundai Tucson HEV (IV Facelift) Executive N-Line teszt – A dögös vörös
Ha egy mondattal kellene jellemeznem aktuális tesztalanyomat, akkor ez lenne az: Kívülről még vonzóbb, belül jövőbemutató lett! Amikor 2020-ben debütált…
Tovább » -
Háfra Zsolt2024. június 13.4MG4 Comfort (64kWh) bemutató – A komfortos „űrhajó”
Az MG ZS után, most a futurisztikusabb dizájnnal ellátott MG4-gyel tölthettem egy napot. Ott voltam a tavalyi sajtótájékoztatón, ahol lerántották…
Tovább » -
Háfra Zsolt2024. május 7.75MG ZS 1.5 VTi-Tech Comfort+ bemutató – A szívó benzin mohikán
Gyors ismerkedés az MG ZS Comfort+ modellel, amely egy 1.5 literes szívó benzines motorral és manuális 5 fokozatú váltóval bír.…
Tovább » -
-
-
Háfra Zsolt2023. február 3.20Renault Megane E-Tech 100% electric Iconic EV60 220 LE teszt – Életre kelt tanulmányautó!
A 2022-ben bemutatott teljesen elektromos Renault Megane E-Tech formavilágában egyáltalán nem hasonlít a belsőégésű erőforrásokat rejtő többi Megane-ra. A Renault…
Tovább » -
Zoltán Bacsa2022. december 15.4DS 9 E-Tense teszt – méltó a névhez
Ezzel kellett volna kezdeni. Persze, nem ilyen egyszerű a történet, hisz az Istennőről elnevezett márka 2010-ben debütált, a gyökerei pedig…
Tovább » -
Háfra Zsolt2022. december 11.8CUPRA Formentor VZ 2.0 TSI DSG 4Drive bemutató – Amikor az utazás a lényeg
Már a korábbi években is szó volt arról, hogy megkapom a Formentort hosszabb-rövidebb időszakra, de akkor az 1.5 literes motorról…
Tovább » -
Zoltán Bacsa2022. december 4.17Peugeot 308 SW GT Hybrid teszt – felvillanyoz a stílusával
Nem tudom, mikor járt utoljára a Tesztelőknél ennyire izgalmas kiállású kombi. Meg merem kockáztatni, hogy talán sosem! Rég fektettek az…
Tovább » -
Háfra Zsolt2022. december 1.146KIA XCeed 1.5 T-GDI X-Gold facelift (2022) bemutató – Még dögösebb lett a márka kompakt crossovere
A modellciklus közepén sor került egy ráncfelvarrásra, amelynek keretein belül bővült a választható erőforrások listája, frissítették a formatervet és egy…
Tovább » -
Háfra Zsolt2022. november 16.46Skoda KAROQ Sportline 2022 (facelift) 1.5 TSI – A konzervatív(nak ható) választás
Az utóbbi időben jó pár Skoda megfordult nálam a DunaAutó jóvoltából és egyikre sem nagyon tudtam rosszat mondani. Jó, a…
Tovább » -
Zoltán Bacsa2022. november 12.19MG EHS – félre a sztereotípiákkal
Mind tudtuk, hogy eljön egyszer ez a nap, de valahogy úgy érzem, senki sem készült fel rá még lélekben. Kína…
Tovább » -
Háfra Zsolt2022. november 3.90Citroen C5X Shine 1.6 PureTech bemutató – Fura, ugyanakkor szerethető szerzet
Személy szerint én nagyon vártam, hogy kipróbáljam a Citroen C5X-et, mivel sokan különc formavilága miatt furán tekintenek rá, de engem…
Tovább » -
Háfra Zsolt2022. szeptember 27.5Volkswagen ID.5 Pro bemutató – Egy elegáns elektromos kupé SUV
A Volkswagen elektromos kínálatában már megtalálható az ID.5 az ID.4 SUV sportosabb megjelenésű testvére, amely kupés tetővonalat kapott. A Volkswagen…
Tovább » -
Zoltán Bacsa2022. szeptember 13.4Honda HR-V Advance e:HEV – hibrid lett, maradhat?
A Honda HR-V harmadik generációja B-SUV létére nem csak szép nagyra cseperedett, de látványra meg is komolyodott. Ó, milyen hamar…
Tovább » -
Háfra Zsolt2022. szeptember 1.11KIA Niro e200 Electric Platinum bemutató – A népszerűség örökölhető?!
Kíváncsian vártam a KIA e-Niró második generációját, amely a 2016-ban bemutatott kezdő szériát váltja. Nem csak a külső, de a…
Tovább » -
Háfra Zsolt2022. július 17.16Škoda Fabia Ambition IV 1.0 MPi (2022) bemutató: Keveset fogyaszt és mutatós, mi kell még?
A Duna Autó Zrt. jóvoltából közelebbről is megismerkedhettem a negyedik generációs Fabiaval, amely az egyik leggazdaságosabb ötajtós, elsőkerék-hajtású autója a…
Tovább » -
Háfra Zsolt2022. július 6.15MG ZS 1.0T Luxury teszt – Ez nem egy ZS kategóriás kínai vacak!
Ahogy azt korábban az MG Motor Hungary sajtótájékoztatójának apropóján már megírtam, a Duna Autó jóvoltából hazánkban is elérhetőek lettek a…
Tovább » -
Háfra Zsolt2022. május 17.5Dacia Jogger Extreme TCe 110 bemutató – Sokoldalú és tágas, ajánlott minden családnak!
Személy szerint nagyon kíváncsi voltam a gyártó új üdvöskéjére, amely nem kevesebb, mint három (!!) modellt hivatott helyettesíteni. Ugyanis a…
Tovább » -
Zoltán Bacsa2022. május 3.4Peugeot e-Rifter teszt – régi modell, új célközönség?
2018 decemberében találkoztam először a Rifterrel egy hazai bemutató keretében. Igaz, aznap a szintén kiállított új 508 vitte el a…
Tovább » -
Háfra Zsolt2022. április 25.11SEAT Ibiza FR 1.0 TSi facelift teszt 2022 – Egy kevésbé temperamentumos spanyol
A SEAT Ibiza első generációja 1984-ben mutatkozott be a nagyérdemű előtt, azóta pedig rengeteg víz lefolyt a Dunán. Az évek…
Tovább » -
Háfra Zsolt2022. április 23.13Volvo C40 Recharge Twin Pro bemutató – Rég volt ilyen vonzó egy villanyos kupé
Még tavaly láttam a Duna Autó kínálatában a tisztán elektromos Volvo C40-et, amely a sziluettjével azonnal megnyert magának. Akkor az…
Tovább » -
Admin2022. április 15.13Peugeot 308 1.2 Allure teszt – A Peugeot új iránya
A Peugeot időről – időre megújítja modelljei formavilágát, és teljesen új dizájnokkal rukkol elő. Gondoljunk csak a 90-es évek végére,…
Tovább » -
Admin2022. március 26.4DS 4 Cross E-Tense teszt
Valamivel több, mint tíz éve – akkor még Citroën márkanév alatt – született meg az első DS 4, ami gyakorlatilag…
Tovább » -
Háfra Zsolt2022. március 19.20Hyundai i20 N 1.6 T-GDI teszt – Adjunk hálát a durrogós, csattogós verdákért!
Az első N-es Hyundai modell, amit alkalmam volt kipróbálni, az még a 2018-as i30 N Performance volt, ami azóta is…
Tovább » -
Háfra Zsolt2022. március 12.71Volkswagen Taigo R-Line 1.5 TSI DSG bemutató – Egy vonzóbb karosszériába csomagolt kompakt crossover
Őszintén mondom, nagyon kíváncsi voltam a Volkswagen legújabb kupé-crossoverére, a Taigo-ra, amely nem is okozott csalódást, hiszen ízig-vérig minden megvan…
Tovább » -
Háfra Zsolt2022. március 5.4Peugeot 308 1.2 Allure bemutató (2022) – A dinamikus külseje megfog, az innovatív belseje megtart
Az utóbbi pár évben nagyon megtetszettek a Peugeot modellek, ennek oka leginkább a feltűnő design, a kényelmes és komfortos utastér,…
Tovább » -
Admin2022. február 27.27Ford Transit Custom 2.0 TDCi teszt – Mindent (el)visz
Tesztautónak többnyire az importőröktől az aktuális újdonságokat kapjuk, szinte kizárólag magas felszereltséggel, és személyautó kivitelben. Most rendhagyó módon egy haszongépjárművet…
Tovább » -
Háfra Zsolt2022. február 26.16KIA Sportage GT-line 230 Hybrid 2022 bemutató – Egyetlen SUV-ot sem kívántál még ennyire…
Mikor legelőször megpillantottam az ötödik generációs Sportage-et, már akkor az az érzésem támadt, hogy ezt minél előbb vezetni akarom. A…
Tovább » -
Zoltán Bacsa2022. február 19.8Hyundai Kona N teszt – vigyázat, a crossover harap!
Dél-Koreában értik, mi a csízió. Először letarolják a Youtube-ot a Gangnam Style-lal, majd miután eltelik pár év és felocsúdunk, jön…
Tovább » -
Háfra Zsolt2022. február 12.75Volkswagen Golf VIII Variant 1.5 eTSI DSG (2022) teszt – Hozza, amit az aktuális trend megkíván, DE…
Szeretném egy vallomással kezdeni ezt az írást. Annak ellenére, hogy autóőrültnek tartanak, sosem fogott meg igazán a Golf szellemisége, pedig…
Tovább » -
Háfra Zsolt2022. február 5.5Hyundai Ioniq 5 First Edition bemutató – Díjnyertes formáján kívül másért is szerethető
A Hyundai az utóbbi időben szereti egyedi „arccal” felvértezni modelljeit, elég csak a Tucsonra gondolni, melynek angyalszárnyait már messziről felismerni…
Tovább » -
Háfra Zsolt2022. január 29.36Polestar 2 Long Range Dual Motor teszt – Egy igazán ragyogó sarkcsillag
Azon kevés újságírók közé tartozom, akik kipróbálhatták az országban a Polestar 2-őt. Mindezt úgy, hogy PR flottás tesztautó nem létezik…
Tovább » -
Zoltán Bacsa2022. január 15.48Peugeot 3008 Hybrid Allure teszt – töltesz vagy csak költesz?
Bevallom, az ünnepek előtt és alatt töltöttem néhány kört, de nem a hangulat fokozása lebegett lelki szemeim előtt, hanem a…
Tovább » -
Háfra Zsolt2022. január 8.18Szerény, mégis sokat ad – Peugeot 5008 Facelift 1.5 BlueHDi Active Pack teszt
2020-ban megújult az 5008, vagyis pontosabban ráncfelvarrást kapott a 2. generáció. Mivel az eddigi összes Peugeot modell tetszett, így ezt…
Tovább » -
Admin2021. december 26.389Kia Sportage 1,6 GDi Silver tartós teszt – Csak a motorja szívó
A Kia európai gyártóbázisán, a szlovákiai Zsolnán elkezdődött a Sportage ötödik generációjának gyártása, amely hamarosan a hazai kereskedésekben is kapható…
Tovább » -
Admin2021. december 25.78Változott is meg nem is – Suzuki S-Cross GL+ teszt
A 2021. -es év végére a Suzuki megújította az egyik legsikeresebb típusát, amit a hivatalos sajtóanyagokban minden esetben S-Cross néven…
Tovább » -
Háfra Zsolt2021. december 18.3Ilyennek kell lennie a jövő villanyautójának! – KIA EV6 e228 RWD GT-Line teszt
A KIA és a Hyundai autói nagyon sokat fejlődtek az utóbbi években, ezt tapasztaltuk első kézből a 2021-es tesztautókban. Egyet…
Tovább » -
Háfra Zsolt2021. december 12.26A meglepetés erejével – Hyundai Bayon 1.2 MPI Limited 2021 teszt
Idén megkaptam párszor, hogy túlzott módon tudok rajongani egyszerű, jó értelemben véve földhözragadt technikákhoz. Nos, ez igaz is, éppen ezért…
Tovább » -
Háfra Zsolt2021. december 11.64Szürke, de nem unalmas – Nissan Qashqai (J12) N-Connecta 2021 teszt
Bevallom őszintén, hogy ennek a Qashqai tesztnek úgy indultam neki, mint Szirmai Gergő a Free Guy-nak. Konkrétan, egyikünk sem várt…
Tovább » -
Zoltán Bacsa2021. december 4.3Suzuki Across teszt – zöld rendszámos alakváltó
Mi sem bizonyítja jobban, hogy napjainkban tényleg bármi megtörténhet, mint egy közel 20 milliós, konnektorról is tölthető szabadidőautó, ami Suzuki…
Tovább » -
Háfra Zsolt2021. november 27.61Ha ezt tudja egy kínai SUV, akkor KELL – Dongfeng Fengon 5 testközelből (bemutató)
A korábbi, elektromos Dongfeng Seres 3 annyira jó benyomást tett rám, hogy szerettem volna kideríteni, vajon mit is tud egy…
Tovább » -
Háfra Zsolt2021. november 20.14Telekre kijárós, mindennapi használós – Dacia Duster facelift 2021 TCe 100 Prestige LPG teszt
A Duster második generációja 2018-ban mutatkozott be, szóval éppen ideje volt már a frissítésnek. Az első generációs Duster 2010-es bemutatása…
Tovább » -
Zoltán Bacsa2021. november 13.12Ford Mustang Mach-E AWD 351 teszt – eretnek is meg nem is
Igen, tudom… Nem kevés ismerős kezdte már a vitát a típus kapcsán így: szentségtörés. Kérem, tekintsünk el ettől, ilyen világot…
Tovább » -
Háfra Zsolt2021. november 6.13A bezöldült Svédacél – Volvo XC40 Recharge Twin Plus AWD teszt
Izgatottan vártam a Volvo első, tisztán elektromos modelljét – a Duna Autó Zrt. jóvoltából pedig ki is próbálhattam a két…
Tovább » -
Háfra Zsolt2021. október 30.20A lényeg változatlan – Ssangyong Musso Grand Premium 4WD teszt 2021
Mint azt már korábban is hangoztattam, nekem bejönnek a Ssangyong modelljei – pláne a frissebbek. Nincs ez másképp a ráncfelvarráson…
Tovább » -
Háfra Zsolt2021. október 23.20Továbbra is Robosztus a paletta egyetlen hétszemélyese – Skoda Kodiaq facelift (2021) Ambition 1.5 TSI ACT bemutató
2021-ben megérkezett a Skoda Kodiaq ráncfelvarrott változata, és ahogy az lenni szokott, csinosítottak rajta, valamint a motorpaletta is változott egy…
Tovább » -
Háfra Zsolt2021. október 16.50Kínai autó a magyar utakra? Ez a Dongfeng Seres 3! (bemutató)
Konkrétan, legelőször az M0-ás autóúton csorogva láttam ezt a személyautót, amelyen rögtön megakadt a tekintetem – pedig elég magasan van…
Tovább » -
Admin2021. október 9.13Elektro Soul – Kia e-Soul Platinum 64 kWh teszt
Manapság az autógyártók többnyire egyen autókat gyártanak, a már kialakított márkaarculatukhoz igazítják a típusokat, így nagyjából ugyanazt a formát vásárolhatják…
Tovább » -
Zoltán Bacsa2021. október 2.23Hyundai i20 Comfort 1.2 teszt – négy hengerrel a vásárlók kegyeiért
Nagyra nőtt képernyők, harapós orr, Lexus stílusú lámpákkal tarkított fenék – vajon mindez a sikerhez elég? Mutatós lett az új…
Tovább » -
Háfra Zsolt2021. szeptember 25.33Új szívvel és dögös külsővel hódít – Kia Ceed 1.5 T-GDI Platinum GT-Line teszt
Ismerősi körben fura szájtartással fogadták, mikor hatalmas lelkesedéssel meséltem, hogy nálam lesz pár napig a Ceed GT-Line, ráadásul az új…
Tovább » -
Háfra Zsolt2021. szeptember 18.8Nagycsaládos ragadozó – Ssangyong Rexton G4 Premium e-XDi 4WD teszt
Az európai kontinensen 2003-ban kezdték forgalmazni a Rexton első generációját, amelynek vonalait Giorgetto Giugiaro és csapata álmodta meg. Az olasz…
Tovább » -
Zoltán Bacsa2021. szeptember 11.13Kia Stinger GT 2021 teszt – a Tigris hattyúdala?
Mikor megjelent, az autós világ megmondói, azaz az újságírók egyöntetűleg ledobták az ékszíjat egy pillanatra. 3-4 éve senki sem várt…
Tovább » -
Háfra Zsolt2021. szeptember 4.82Egy feltűnő és vagány SUV a betondzsungelben – VW Tiguan R-Line 2.0 TDI DSG 4Motion teszt
A Volkswagen közepes méretű SUV-ja, vagyis szabadidőautójának első generációja 2007-ben mutatkozott be. 2011-ben kapott egy ráncfelvarrást, aztán 2016-ban már piacra…
Tovább » -
Háfra Zsolt2021. augusztus 28.11Valóban ajándék ennyiért az egyik legolcsóbb szedán? – Dacia Logan TCe 100 LPG Comfort teszt
Az első generációs Dacia Logan még 2004-ben gurult ki a gyárból, azóta hatalmasat fordult a világ és az autógyártással szemben…
Tovább » -
Zoltán Bacsa2021. augusztus 21.25Hyundai Tucson Prime 1.6 T-GDI 150 – amikor nem a márkanévért fizetsz
Hölgyeim és uraim, a Tucson-t ezennel felnőtté nyilvánítom. Immáron 18. éve gyártják a középkategóriás Hyundai SUV-t, ami eddig sem volt…
Tovább » -
Admin2021. augusztus 14.10Városi terepkupé – Renault Arkana R.S. Line teszt
Érdekes dolog követni a különféle autókategóriák kialakulását, átrendeződését, összeolvadását. Így születtek meg a kupésított hobbiterepjárók, amelyek piacát Európában eddig két…
Tovább » -
Háfra Zsolt2021. augusztus 7.100Prémium városi terepjáró Dél-Koreából – Hyundai Santa Fe 1.6 T-GDI 4WD AT Hybrid teszt
Az vitathatatlan tény, hogy a Hyundai és a Kia az utóbbi időben igyekszik felvenni a versenyt a német prémium gyártókkal.…
Tovább » -
Zoltán Bacsa2021. augusztus 1.7Dacia Spring teszt – végre egy megfizethető villanyautó?
A Daciával nagyot húztak a Renault csoportnál, ez már az eléggé fapados, ellenben tényleg széles tömegek számára elérhető Logan bemutatása…
Tovább » -
Háfra Zsolt2021. július 25.39A majdnem tökéletes társ – Nissan X-Trail Tekna 1.3 DIG-T DCT teszt
A Nissan X-Trail pályafutása még 2000-ben kezdődött, amikor is a sokak számára ismerős tégla formájával berobbant a városi terepjárók piacára.…
Tovább » -
Admin2021. július 24.8Már nem fájóan egyszerű – Dacia Sandero TCe 90 Essential teszt
Kategóriája egyik legolcsóbb autóját, az új Dacia Sanderot kaptuk tesztelésre, a középső – már klímás – felszereltséggel, ami élhetősége miatt…
Tovább » -
Háfra Zsolt2021. július 18.98A kombik legmenőbbje! Volkswagen Arteon Shooting Brake R-Line 2.0 TDI DSG teszt
A Volkswagen Arteon pályafutása 2017-ben, a Genfi Autószalonon kezdődött. A Passat CC utódjának szánt új modell méretben a Passat és…
Tovább » -
Admin2021. július 17.8Az utolsó mohikán a mindennapokra is – Subaru Outback 2,5i Platinum EyeSight teszt
Hűséges olvasóink már többször hallhatták tőlünk az Utolsó mohikán titulust, hiszen ezt használtuk korábban a Mazda 6, Mazda 3, Mazda…
Tovább » -
Háfra Zsolt2021. július 10.22Világvége utánra (is) – Isuzu D-MAX LS Plus teszt
Korábban már volt szerencsém több pickuphoz, többek között a D-MAX-hoz is, azonban akkoriban nem gyakorolt rám akkora hatást, mint a…
Tovább » -
Zoltán Bacsa2021. július 2.18Ford Focus ST-Line X 1.0 mHEV teszt – dögös háromhengeres vörös
Focus – a név egy hatalmas játékost takar a családi autók szegmensében. Bár kis túlzással fél Magyarország Opel Astrában nőtt…
Tovább » -
Admin2021. június 26.10Sikeres villanyos – Nissan Leaf e+ 62 kWh teszt
Elektromosautó fronton a Nissan mindig is élen járt, hiszen a legtöbb konkurensét megelőzve, már 2010-ben bemutatta korszakalkotó villanyautóját, a Leaf-et.…
Tovább » -
Admin2021. június 20.16A nagycsaládos népautó – VW Caddy 2.0 TDI teszt
Ha Caddy, akkor elsőként a strapabíró kisáruszállító ugorhat be, ám egy ideje már nyugodtan hozzágondolhatjuk az egyterű, és a hétszemélyes jelzőket…
Tovább » -
Háfra Zsolt2021. június 19.33Időtálló technikának tűnik – Ford Kuga 2.5 PHEV ST Line-X teszt
A Ford Kuga pályafutása még 2008-ban kezdődött, majd 2012-ben debütált a második, 2019-ben pedig a harmadik generáció. Utóbbiból már elérhető…
Tovább » -
Zoltán Bacsa2021. június 13.9Ford Explorer Platinum 3.0 V6 PHEV teszt – zöld rendszámos csillagromboló
Végre egy tökös, igazi SUV, nem holmi szedett-vetett, körbeműanyagozott crossover. A Ford európai palettájának legnagyobb példánya, zászlós anyahajója egy vérbeli,…
Tovább » -
Admin2021. június 12.15A legenda tovább él – Land Rover Defender 110 teszt
Bogár, Fiat 500, Mini – néhány név, az autótörténelmi szempontból fontos, régóta a piacon levő modellek közül. Meghatározó, ma már…
Tovább » -
Háfra Zsolt2021. június 6.27Egy konnektoros fenevad – Cupra Leon 1.4 TSI DSG PHEV teszt
Manapság egyre többet lehet hallani a Cupra márkáról, de a tesztidőszak alatt világossá vált, hogy sokan még mindig sötétben tapogatóznak,…
Tovább » -
Zoltán Bacsa2021. június 5.2Mazda MX-5 RF G184 teszt – a huszadik századi autózás kvintesszenciája, nem csak kabriósoknak
Kis tömeg, megfelelő balansz, jó futómű – ezek a sport, illetve még inkább az ízes autózás alapjai. Nagyon jól tudták…
Tovább » -
Háfra Zsolt2021. május 30.27Sportos elegancia bőrfotelekkel – Mazda CX-5 Skyactive G194 AWD Takumi Plus teszt
A Mazda CX-5 2012-ben debütált a gyártó új dizájnjával és a SkyActiv egységgel. Majd 2015-ben kapott egy kisebb ráncfelvarrást, 2017-ben…
Tovább » -
Zoltán Bacsa2021. május 29.8Cupra Ateca 2.0 TSI teszt – pont olyat megy, mint amennyire agresszívan fest
A spanyol márka közepes méretű, emelt hasmagasságú „kalandora” az Ateca, melyet már több kivitelben is próbáltunk, és alapvetően meg is…
Tovább » -
Háfra Zsolt2021. május 23.9A megtestesült nyugalom – Citroën ë-C4 Feel Plus teszt
A Stellantis csoport autói az utóbbi időben méltán nevezhetők merész formavilágúnak és jövőbe mutatónak. A CMP-n (Common Modular Platform) nyugvó…
Tovább » -
Háfra Zsolt2021. május 22.84Racionális és szerethető – Fiat Tipo szedán 1.0 Life teszt 2021
Eddigi pályafutásom alatt nem bővelkedtünk Fiat tesztautókban, pedig régebben kifejezetten szerettem a márka modelljeit, sőt még a családunkban is volt…
Tovább » -
Admin2021. május 16.28Citroen C4 1.2 PureTech teszt – dizájn és kényelem a mindennapokra
Még házon belül is különleges formavilágot öltött az új Citroen C4, napjaink technológiai lehetőségeinek áldásai és a dizájn pedig remekül…
Tovább » -
Háfra Zsolt2021. május 15.4Farmotoros villanyos az egész családnak – Skoda Enyaq iV 80 teszt
Már a legelső kiszivárgott képek láttán az az érzésem támadt, hogy ez a Skoda valami gyönyörű és nagyon más lesz,…
Tovább » -
Admin2021. május 9.4SUV sportzakóban – Honda CR-V 2.0 e:HEV Sport Line (2WD) teszt
A Honda nagyobbik itthon is kapható szabadidő-autója mostantól még kifinomultabb, még stílusosabb formában is megvásárolható, így ezentúl még szélesebb vásárlói…
Tovább » -
Háfra Zsolt2021. május 8.31Komfortos és gazdaságos – Suzuki Swace GL+ 1.8 Hybrid CVT teszt
Jelenlegi tesztalanyomat sokan illetik különböző jelzőkkel, mivel a Suzuki Swace a 12. generációs Toyota Corolla kombi kicsit átszabott ikertestvére, amelyek…
Tovább » -
Admin2021. május 2.3Mazda 6 G194 Edition-100 kombi teszt – klasszikus lesz, mert lelke van
A Mazda tavaly ünnepelte fennállásának 100. évfordulóját, ennek megfelelően számos jubileumi modellt adott ki a gyártó. A jelenlegi 6-os ugyan…
Tovább » -
Háfra Zsolt2021. május 1.7A különleges ünnepi finomság – Mazda3 Skyactive-X180 100th Anniversary teszt
Sokszor megkapjuk, hogy az autós újságírók élete könnyű és elég menő. Nos, ez nem mindig van így, de jelenlegi tesztalanyom…
Tovább » -
Admin2021. április 25.7Citroen C5 Aircross Hybrid Shine – zöld rendszámmal a harmónia nyomába
2018-ban érkezett meg az európai piacra a Citroen C5 Aircross, a franciák azonban nem lőtték el az összes puskaporukat a…
Tovább » -
Háfra Zsolt2021. április 18.12Hangtalan, mégis feltűnő jelenség – Peugeot e208 GT teszt
Legújabb tesztalanyom a második generációs Peugeot 208 elektromos hajtású kivitele, vagyis az e208, ami 2019 februárjában debütált a nagyközönség előtt.…
Tovább » -
Admin2021. április 13.9Felturbózva – Hyundai Tucson 1.6 T-GDI (LP) Premium teszt
A januárban kipróbált hibrid után ezúttal a Tucson alapmotoros változata vendégeskedett nálam és az együtt töltött egy hét alatt kiderült, egyáltalán nem…
Tovább » -
Admin2021. április 11.20Mazda MX-30 teszt – felvillanyoz, mert nem minden a hatótáv
Az MX-30 célközönsége szinte láthatatlan méretű, ezt tudják nagyon jól a Mazdánál is. A japán gyártó első elektromos „tömegmodellje” egyelőre…
Tovább » -
Admin2021. április 4.5Kia Sorento 230 Hybrid Kryptonite – nagyvárosi rock and roll
Az új Sorento tarol, de nem csupán a méretével – ez már kiderült a múltkori tesztünkben, amikor a 201 lóerős,…
Tovább » -
Háfra Zsolt2021. április 3.7A gyártó első elektromos haszongépjárműve – Opel Vivaro-e teszt
Az emissziómentes Vivaro ( jó értelemben) kellően furcsa volt ahhoz, hogy kipróbáljam, mivel szeretem az szokásostól elütő dolgokat. A netet…
Tovább » -
Admin2021. március 28.4Peugeot 3008 GT Pack 2.0 BlueHDi teszt – ráncfelvarrás után még karakteresebb
2016-ban hatalmasat szólt a második generációs 3008, amely a kedvesen bamba előd után egy merőben más, izgalmas, egyedi stílusú SUV-ként…
Tovább » -
Háfra Zsolt2021. március 21.7Dél-Koreából hozza el nekünk Amerikát – Kia Sorento 200 CRDI 4WD Kryptonite teszt
A negyedik generációs Kia Sorentóra szerintem tökéletesen illik a cím, ugyanis, ha levennénk az elejéről a gyártó emblémáit és megkérdeznénk…
Tovább » -
Háfra Zsolt2021. március 20.16Furcsa szerzet, hatalmas élménnyel – Volkswagen T-Roc Cabriolet 1.5 TSI DSG Style teszt
Amikor a Ferihegy Autó Kft. kapcsolattartójával egyeztettük a T-Roc Cabriolet tesztidőszakát, nagyon reméltem, hogy az időjárás nem fog közbe szólni……
Tovább » -
Admin2021. március 14.25Városi kalandor – Honda Jazz Crosstar teszt
Megjelenése után nem sokkal már járt nálunk a legújabb Honda Jazz, most pedig a crossoveres jegyekkel felvértezett Crosstar változatot tesztelhettük,…
Tovább » -
Admin2021. március 7.12Kia Ceed SW Plug-in Hybrid – spórolsz vagy sportolsz?
Amióta volt nálam az ötajtós verzió, titkos kedvencként tekintek a Ceed aktuális generációjára. Formás, mégse túlzó, épp annyira modern, amennyire…
Tovább » -
Admin2021. március 2.30Csodalámpás – Hyundai Tucson 1.6 T-GDI Hybrid Premium teszt
Elképesztően merész formát, minőségi kidolgozást, modern felszereltséget és környezetbarát hajtásláncokat villant a Hyundai legnépszerűbb hobbiterepjárója, de ezzel vajon nem lőttek…
Tovább » -
Háfra Zsolt2021. február 28.27Ár-érték arányban verhetetlen – Dacia Sandero Stepway Comfort 2021 teszt
A harmadik generációs Dacia Sandero igazán mutatósra, az európai szemnek is kellemesre sikerült. A 2007-ben bemutatott első széria óta sokat…
Tovább » -
Háfra Zsolt2021. február 21.10Lendületes kis méregzsák – Suzuki Swift Sport 1.4 Hybrid 48V teszt
Izgatottan vártam, ezt a tesztautót, hiszen régebben, még az MX5 vásárlása előtt a Swift Sport egy korábbi változata is a…
Tovább » -
Háfra Zsolt2021. február 14.2A magyarok kedvence mild hibridként is ütős – Suzuki Vitara GLX Hybrid 48V teszt
A tavalyi évben járt nálam a Suzuki Hybrid palettájának nagyobbik része. Év elején kezdtem az Ignis AllGrip GLX 12V-tal, aztán…
Tovább » -
Admin2021. február 7.17A high-tech sportlimuzin! Tesla Model 3 Long Range (facelift) teszt
Ha valaki, akkor én biztosan azon autós társadalom köreibe tartozom, aki benzinvérűnek vallja magát, hiszen számomra az autók hat hengernél…
Tovább » -
Háfra Zsolt2021. január 31.20Dizájnos kompromisszum – KIA XCEED X-Gold Plug-in Hybrid teszt
Korábban már volt szerencsém Ceedhez, ProCeedhez, tavaly pedig az XCeed PHEV magyarországi sajtótájékoztatóján már közelebbről is szemügyre vehettem, fotózhattam a…
Tovább » -
Admin2021. január 23.22Kia Sportage Safety 1.6 CRDi 48V – kifutóként befutó?
Miért olyan izgalmas egy 2015-ben bemutatott, majd 2018-ban ránfcelvarráson átesett modell, hogy tesztet írjunk róla? A kérdés jogos, a válasz…
Tovább » -
Admin2021. január 9.62Honda Civic Sport Plus 1.5 VTEC Turbo teszt – konzervatív fenegyerek
Lehetetlen nem belelátni a versenyautót a Civic aktuális generációjába, különösképp igaz ez az 5 ajtós modellre. Nos, az 1.5-ös, turbós…
Tovább » -
Admin2021. január 2.13Volkswagen Golf Style 1.5 eTSI teszt – kategóriájában van nála olcsóbb, élvezetesebb, de összeszedettebb aligha
Sokan etalonként kezelik, áradoznak róla, tömegek rajonganak érte, és tény, hogy milliók mobilizációja köthető a Golf eddig megjelent összes generációjához.…
Tovább » -
Háfra Zsolt2020. december 26.23Racionális crossover a családnak – Suzuki SX4 S-CROSS AllGrip Hybrid GLX 48V teszt
2020-ban már csak mild-hybrid erőforrással rendelhető a Suzuki legtöbb modellje Európában, erre a lépésre az egyre szigorodó károsanyag kibocsátási normák…
Tovább » -
Háfra Zsolt2020. december 19.30Crossover helyett menő kombit – Volkswagen Passat Alltrack 2.0 TDI DSG 4motion teszt
Maga, a Passat már 1973 óta van a piacon, azóta eltelt pár évtized és rója az utakat a mai napig…
Tovább » -
Admin2020. december 13.10Udo Brinkmann is szerette – Volkswagen Golf I Cabrio
Sok autót volt már szerencsém bemutatni a blogon. Akadt köztük régi, új, ritka, lapos, kupé, kabrió, fastback… Egy dolog közös…
Tovább » -
Admin2020. december 12.8Skoda Kodiaq Scout 2.0 TDI DSG 4×4 – mindenáron sokoldalú
A Kodiaq az egyik, ha nem a legnagyobb fegyvere a Skodának: gyakorlatilag mindenre kínál megoldást, házon belül ez egy tényleg…
Tovább » -
Háfra Zsolt2020. december 5.27Konnektoros cégautó rengeteg előnnyel – Skoda Superb iV Style Plug-in Hybrid 1,4 TSI DSG teszt
Ismerős hajtáslánc, új köntösben, ez a harmadik generációs Superb, a Skoda első Plug-in Hybrid modellje . Azért írtam, hogy ismerős…
Tovább » -
Háfra Zsolt2020. november 28.10Az egyik legnépszerűbb crossover konnektorosként lép szintet – Renault Captur Intens E-TECH Plug-in Hybrid teszt
A Renault tett már le pár dolgot az asztalra az elektromos autók háza táján, 2020-ban pedig piacra dobta a saját…
Tovább » -
Admin2020. november 21.16Skoda Octavia Combi Stye 2.0 TDI DSG – Országutak csillaga
Ha ránk jön az álmodozás és szóba kerül az új autó vásárlás témája, egy kedves barátom rendszerint az alábbi követelményeket…
Tovább » -
Háfra Zsolt2020. november 14.7A modern gazda igáslova – Ssangyong Musso Grand Plus 4WD 2.2 e-XDI teszt
Ezúttal a Musso Grand alapváltozatát hajtottam meg, picivel több, mint egy évvel a fullos verzió után. Ez a modell fontos…
Tovább » -
Admin2020. november 7.4A Sportos Arisztokrata 300Le-vel DS7 Crossback E-Tense 4×4 PHEV
Ez a harmadik DS 7, ami nálunk járt ebben az évben, de a legerősebb is. Teszteltünk már 1,6 –os Turbós…
Tovább » -
Háfra Zsolt2020. november 6.29A prémiumok hatótávja, az ár töredékéért – Hyundai KONA Electric 64 kWh Style teszt
Szerencsém volt az elmúlt hónapokban, hiszen az elektromos autózás aktuális slágermodelljeit vezethettem. Imádtam mindet, viszont szinte mindig maradt bennem egy…
Tovább » -
Admin2020. október 24.21Kia Xceed 1.6 T-GDI Platinum teszt – A terepfutó
A Kia az a távol-keleti gyártó, amely a legjobban megértette az európai vásárlók ízlésvilágát, és ennek megfelelően egész termékcsaládot alkotott…
Tovább » -
Háfra Zsolt2020. október 17.3Sokkal több, mint egy újabb lifestyle autó – Volkswagen ID. 3 1st Edition Max teszt
A legújabb elektromos Volkswagen már akkor hatalmas médiavisszhangot váltott ki, amikor még csak koncepció formájában létezett. Már akkor számos pletyka…
Tovább » -
Admin2020. október 10.281Tökéletesre Hangolva – Kia Ceed SW 1.6 Diesel Hybrid 48V 136 Le
Nagyon vártuk már a napot, hogy átvegyük az új Mild Hybrid Ceed-et, mivel előtte az 1.0 TGDI volt nálunk és…
Tovább » -
Háfra Zsolt2020. október 4.4Villany Leó 300 km-es hatótávval – Peugeot e-2008 teszt
Konkrétan, nem akartam kiszállni belőle, pedig járt már a kezeim között jóval drágább és erősebb autó is. Az 508 Hybrid…
Tovább » -
Admin2020. október 3.168Vegyes Érzelmek – Kia Ceed SW 1.0 T-GDI 120 Gold teszt
Mostani tesztünket egy kicsit a sors is alakította, hiszen tesztnaptárunkban erre az időpontra egy Kia Ceed 1,6 CRDI 48V modell…
Tovább » -
Háfra Zsolt2020. szeptember 26.13Felnőtt a szerephez – Skoda Octavia Combi Style 1,5 TSI ACT teszt
Mostanában egyre többet hallani az idősektől, bezzeg, az én időmben minden jobb volt! Ezzel most vitatkoznék, mert a Skoda például…
Tovább » -
Háfra Zsolt2020. szeptember 19.13Tekintélyt parancsoló agyaros – Peugeot 508 Hybrid GT Line teszt
A francia mérnökök divatosra, trendire és élhetőre tervezték ezt a business class-szedánt. A Peugeot 508 SW GT-nek köszönhetően alig vártam,…
Tovább » -
Admin2020. szeptember 4.2A jövő hírnöke – Honda e Advance 17” teszt
Kezeim közé kaptam a gyártó első, tisztán elektromos, ráadásul hátsókerék-meghajtású modelljét. A Honda e azon autók sorát erősíti, amelyre, ha…
Tovább » -
Admin2020. szeptember 2.9Jaguar I-Pace EV400 AWD SE teszt – egy elektromos autó, ami őszinte vágyat ébreszt
Számomra meglepő, hogy a 2019-es Év Autója díj a Jaguar-nál landolt, egyben pedig pozitív és valamelyest megnyugtató. Azért csak autózás…
Tovább » -
Admin2020. augusztus 27.5Peugeot 3008 Hybrid4 teszt – Kettős mérce
A közepes méretű suv-ok között már nem mai csirke a Peugeot 3008 (hamarosan faceliftet is kap a modell), de fiatalos…
Tovább » -
Admin2020. augusztus 26.4A támogatások miatt még mindig az egyik legjobb villanyos – Nissan Leaf
A második generációs Nissan LEAF tesztjét egy vallomással kezdeném. Mégpedig, hogy semmilyen szinten nem lelkesedtem ezért az autóért, no nem…
Tovább » -
Admin2020. augusztus 11.18Leon, a profi – spanyol kivitelben – SEAT Leon 1.5 TSI DSG FR mHEV teszt
Mindössze 684 km volt a negyedik generációs SEAT Leonban, mikor kigurultam vele a Duna Autó telephelyéről. Év elején én is…
Tovább » -
Admin2020. augusztus 10.4DS 3 Crossback E-Tense: különcök és ínyencek villanydömpere
Szinte pontosan egy éve volt nálam a PSA prémium márkájának az első „saját” terméke, a DS 7 Crossback, ami erejével,…
Tovább » -
Admin2020. július 25.15Peugeot 208 Allure 1.2 PureTech – mindent megteszek, hogy én legyek az első
Az új 208 visszatért hozzánk, hogy lehengereljen, mindezt úgy, hogy útközben egyet „elhagyott” a klasszikus négyes felállásból. Korábban az 1.5…
Tovább » -
Admin2020. július 19.10Mercedes-Benz 300 SL-24 (R129) teszt – nappali hat hengerrel
Rengeteg módja van, hogy az ember javítson az esélyein, amikor az álomautóját keresi megvételre. Az alapos típusismeret megléte segíthet a…
Tovább » -
Admin2020. július 18.52Škoda Superb 1.9 PD TDI teszt – vigyázz, mert elnyel, mint az űr
Instán és youtube-on is megtaláljátok a tesztelok.hu-t, további tartalmakért katt a linkekre! Elnyelt, mint a végtelen űr, miközben a régi…
Tovább » -
Admin2020. július 15.45Ssangyong Korando 1.5 T-GDI Clever – masszív, kényelmes és megfizethető, tényleg hibátlan a képlet?
A negyedik generációs Ssangyong Korando-t nem első ízben teszteljük, így azt már tudjuk, hogy igen, a koreaiak megcsinálták. Adott tehát…
Tovább » -
Admin2020. július 13.47Skoda S100 bemutató – kincs, ami ilyen állapotban szinte már nincs. Korlenyomat 1975-ből
Ritkán adatik meg, hogy az ember farmotoros, hátsókerekes autóval randevúzzon, ne adj isten vezesse is azt. Mégis, eljött az én…
Tovább » -
Admin2020. július 4.5Peugeot 2008 GT Line teszt – szintet lépett
Megérkezett a Peugeot 2008 új generációja, ezzel hatalmas változáson ment át a típus, magashasú kis kombiból igazi crossoverré vált a…
Tovább » -
Admin2020. június 26.3Honda Jazz e:HV Executive CVT teszt – praktikusan takarékos
A Jazz lassan húsz éve az egyik legtágasabb, legpraktikusabb kisautó a piacon, és nincs ez másként a napokban megjelent vadonatúj…
Tovább » -
Admin2020. június 19.17Mercedes W124 500E Lorinser bemutató – Egy különleges csillag
A csillagos márka rajongói szerint ez az utolsó klasszikus Mercedes, amit még hosszú időre terveztek, nem pedig csak néhány évre.…
Tovább » -
Admin2020. június 12.14Peugeot Rifter 1.5 BlueHDi teszt – a nagycsaládos oroszlán
Bármennyire is terjednek manapság a hétszemélyes SUV-ok, a nagycsaládok ideális autói mégis a kihalófélben levő egyterűek. Korábban járt már nálunk…
Tovább » -
Admin2020. június 5.17Opel Omega B 3.0 MV6 teszt – a nyers erő
Az Opel Omegát 1986-tól egészen 2003-ig gyártottak, összesen 3 generációt élt meg a széria. A gyártás utáni első évben az…
Tovább » -
Admin2020. június 1.14Mindennapi használatra alkalmas élményautó – Ford Fiesta ST (2018) teszt
Régen minden jobb volt, vagy mégsem!? Patrik barátom tavaly év végén vásárolta meg ezt a csodálatos Ford Performance Blue árnyalatban…
Tovább » -
Admin2020. április 4.99Polski Fiat 125p – TSZ-elnöki ügy
Nem, ez nem Lada – győzködtem barátomat egy 125-ös Polski Fiat mögött állva. Aztán mentünk tovább, nem beszéltünk róla többet,…
Tovább » -
Admin2020. március 29.62Dacia Dokker Van 1.5 dCi teszt – A dokkmunkás
A haszongépjárművek többnyire nem az autórajongók álmai, talán éppen ezért az átlag olvasó kevés információhoz juthat velük kapcsolatban, hiszen ritkán…
Tovább » -
Admin2020. március 27.5Peugeot 508 SW GT teszt – egy dög(ös) puttonyos francia
Fenntartásokkal és előítélettel ültem be, meglepetten és mosolyogva szálltam ki. Azt szokták mondani, hogy egy újságírónak pártatlannak kell maradni mindig,…
Tovább » -
Admin2020. március 24.3Kompromisszummentes (?) – Hyundai Ioniq Electric Executive
Az elektromos autókra sokáig csak ufókként tekintett a nagyvilág, hiszen furák voltak és eleve kevés volt belőlük. Futurisztikus, drága, rétegmodell,…
Tovább » -
Admin2020. március 19.8Frankenstein szörnye – Jeep Wrangler 5,2 liter V8 bemutató
Tulajdonosa szeretett volna egy ”erdőbe és mindenhova járós” hétvégi-hobby autót, hát kicsit túllőtt a célon. Amikor Gábor először küldött videót…
Tovább » -
Admin2020. március 17.120A lényeg ezúttal (is) a felszín alatt lakozik – VW Passat Variant Highline 1,4 TSI GTE plug-in hibrid (2015) bemutató
A Volkswagen már 5 évvel ezelőtt olyan hibridet alkotott, ami még ma is az egyik legésszerűbb a piacon. A cím…
Tovább » -
Admin2020. március 14.6Suzuki Swift 1.2 GLX AllGrip Hybrid teszt – az összkerekes városlakó
A Swift, a Suzuki egyik legnépszerűbb típusa, már évtizedek óta jelen van a piacon, hiszen első (japán gyártású) generációja 1986…
Tovább » -
Admin2020. március 10.7Jellegzetes stílus, izgalmas új köntösben – Suzuki Swift Hybrid GLX 12V teszt
A magyarok első népautója hibrid hajtással is bizonyított! A Hybrid Ignis után egy héttel megkaptam az új, lágy-hibrid rendszerrel felvértezett…
Tovább » -
Admin2020. március 7.1Öltönyös drift autó hétvégére – Toyota GRSupra teszt
Megérte várni rá majdnem 20 évet, annak ellenére is, hogy csak félig japán! A 2019-es Toyota GR Supra kicsit japán,…
Tovább » -
Admin2020. március 3.49Peugeot 3008 1.5 BlueHDi teszt – a kényelmes mindenes
Rendszeres olvasóink emlékezhetnek, hogy az egykori Év Autója díjas Peugeot 3008 már többszörösen visszatérő vendég nálunk. Próbáltuk már kézi váltóval…
Tovább » -
Admin2020. február 27.4Praktikum és stílus hibrid szellemiséggel– Suzuki Ignis AllGrip Hybrid GLX 12V
A magyarok hibrid Ignáckájának legfullosabb változata a szívembe lopta magát. Nagyon vártam ezt a kis autót, annak ellenére, hogy nem…
Tovább » -
Admin2020. február 25.14SsangYong Tivoli X150 1.5 GDI DLX teszt – Ne félj az ismeretlentől!
A SsangYong márkanév hallatán sokaknak az első gondolat, ami eszükbe jut: „Az a távolkeleti gyár, aki azokat a ronda Merci…
Tovább » -
Admin2020. február 21.9Nissan Juke 1.0 DIG-T DCT Tekna teszt – a vagány crossover
Kilenc év után búcsúztatja mókás, de megosztó külsejű elődjét a tavalyi év végén bemutatott második generációs Nissan Juke. A 4.21…
Tovább » -
Admin2020. február 19.18Peugeot 508 SW Allure 2.0 BlueHDi 160 teszt – A stílusos puttonyos
A Peugeot középkategóriás kombija egy olyan kihalófélben levő kategóriába érkezett, melynek itthon szinte kizárólagos életben tartói a flottavásárlók, és amit…
Tovább » -
Admin2020. február 13.11DS 3 Crossback PureTech 130 teszt – Merj különbözni!
A DS 7 után a DS 3 Crossback a PSA csoport Citroënből kivált prémiummárkájának második teljesen önálló modellje, egyedi dizájnnal,…
Tovább » -
Admin2020. február 6.29Suzuki Ignis GL+ Hybrid teszt – A törpe óriás
Idén éppen két évtizede, hogy 2000 -ben megjelent az Ignis a Suzuki kínálatában. Az első, még japánból importált generációt nagyon…
Tovább » -
Admin2020. január 31.26Volkswagen Passat Business 2.0 TDI DSG teszt – megújult a nagy utazó
1973 tavaszán mutatkozott be a Passat legelső generációja a nagyközönségnek (még Audi 80 alapokon), azóta pedig már több, mint 30…
Tovább » -
Admin2020. január 28.25Opel Corsa F 1.2 Turbo GS-line teszt – Corsa, oroszlán aszcendenssel
Gyakorlatilag a General Motors által sorozatgyártásra készre fejlesztette a Corsa E utódját, amikor 2017-ben átrendeződtek a viszonyok, és az évek…
Tovább » -
Admin2020. január 21.33Peugeot 208 1.5 BlueHDi teszt – a kardfogú tigris kölyke
A Peugeot kisautói érdekes hullámvölgyeken mennek keresztül. Míg a 205 -ös, és a 206 -os modellek a kategória bestsellerei voltak…
Tovább » -
Admin2020. január 18.3MINI John Cooper Works Clubman ALL4 teszt – 306 lóval igazi fenevad a ma kapható egyik legjobb MINI
Annyira nem is kicsi és egyáltalán nem sleeper a JCW logós teljesítményorientált MINI. Már kiskorom óta rajongok a MINIért, ebben…
Tovább » -
Admin2020. január 13.9DS 7 Crossback BlueHDi 180 teszt – a XXI. századi arisztokrata
DS 7 Crossback BlueHDi 180 teszt – a XXI. századi arisztokrata A DS-t 1955-ben a Párizsi Autószalonon mutatták be. No…
Tovább » -
Admin2020. január 9.2Mercedes-Benz X-osztály Limitless Urban Explorer Yachting Edition bemutató -Az ország egyetlen légrugós példánya
Amint látszik, a Mercedes -Benz X-osztály határait csak a képzelet korlátozza be. A Mercedes X-osztály 2017-ben került a piacra, a…
Tovább » -
Admin2020. január 7.32Suzuki Swift 1,2 GL AC CD teszt – fürge városlakó
A Suzuki Swift nevet hallva sokaknak még mindig a 90’-es évektől Esztergomban is gyártott „A mi autónk” szlogennel illetett első…
Tovább » -
Admin2020. január 3.9Abarth 595 1,4 T-Jet Turismo teszt – városi cirkálóból sportos fenevad
Az Abarth 595 Turismo épp annyira kétarcú mint a január, viszont előbbit nagyon is lehet szeretni! Az Abarth 595 Turismo…
Tovább » -
Admin2019. december 17.7Hyundai i30N Fastback teszt – Az élet túl rövid ahhoz, hogy csak unalmas autókat vezess!
A Hyundai i30N Fastback esetében még a szürke is izgalmas. „N, mint Norbi” lenne az első mondata a legtöbb motorsport…
Tovább » -
Admin2019. december 13.50Honda Civic 2.2 i-DTEC teszt – sportosan spóroló
A Honda márkanevet meghallva az embereknek gyakran a sportosság juthat eszébe, joggal, hiszen a japán gyártó legtöbb modellje lendületes, sokszor…
Tovább » -
Admin2019. december 10.17SsangYong Korando 1.5 GDI Turbo – A meg nem értett idegen
Az utóbbi hetekben több SsangYong (Tivoli, Musso Grand) teszt jelent meg a Tesztelok.hu oldalán, de még mindig van újdonsága a…
Tovább » -
Admin2019. december 3.10Kia Niro PHEV teszt – egyszer tisztán, máskor takarékosan
Mostanában többször is hallottam fél füllel a konnektoros hibridekkel kapcsolatos kritikákat, ilyen-olyan eszmefuttatásokat, melyek létjogosultságukat, lehetséges jövőjüket kérdőjelezik meg. Nem…
Tovább » -
Admin2019. november 29.237Mercedes-Benz A180 – minden kompaktok királya
Ritkán adatik meg, hogy a kompakt ligában maradandó élményekre sikerül szert tenni, de most ez történt. A legújabb A-osztály igazi…
Tovább » -
Admin2019. november 26.16Seat Ateca 1,6 TDI Style teszt – a takarékos kalandor
Ez a második Ateca, ami nálunk járt, az előző egy 1,4 TSI benzines kivitel volt, most pedig egy 1,6 TDI…
Tovább » -
Admin2019. november 22.20Audi A5 Cabriolet 2.0 TFSi – borúra derű
A tesztelésre leegyeztetett napon, a hosszúra nyúlt indián nyár után, az ősz bemutatta a kellemetlenebb arcát. Borús, esős, hűvös időben…
Tovább » -
Admin2019. november 19.10Kia XCeed 1.4 T-GDi Launch Edition teszt – Városi elegancia: biztosan utána fordulnak az utcán!
A Kia XCeed egy elragadó és megbízható társ a mindennapokra. A sima ötajtós, a kombi és a ProCeed mellé megérkezett…
Tovább » -
Admin2019. november 15.125Suzuki Sx4 S-Cross – Tartós teszt – ami eddig kimaradt
Immáron ötödik alkalommal szerepel nálunk a Suzuki jelenlegi zászlóshajója. Az idei év első hat hónapjában, az SX4 S-Cross lett a…
Tovább » -
Admin2019. november 12.12Ssangyong Tivoli X150 1.5 GDI Turbo teszt (2019) – i lov’ it, azaz Tivolit mindenkinek!
Koreai, ennek ellenére méltó ellenfele a magyarok kedvencének, a Suzuki SX4-nek. A jelenleg kifutó sima Tivoli 2017-ben már átesett egy…
Tovább » -
Admin2019. november 5.1Ssangyong Musso Grand Premium 4WD 2.2 e-XDI teszt – Kiérdemli a tiszteletet!
A Ssangyong Musso Grand nem más, mint egy platós Rexton, ami mindenre IS jó. Egy véletlen folytán kerültem kapcsolatba a…
Tovább » -
Admin2019. október 29.11Honda CR-V Elegance 2.0 Hybrid – a szomszéd hibridje mindig zöldebb?
Megáll a ház előtt a bútorszállító, süt a nap, a pázsit mindenhol rendezett és milliméterre azonosra nyírt telkenként. Becsönget egy…
Tovább » -
Admin2019. október 21.34Opel Insignia Sports Tourer 1.6 Turbo teszt – bárkával a bálba
Mi juthat eszünkbe a kombikról? Zöldéges Merci, munkás Mondeo, családi kedvencként számontartott tégla Volvo, vagy esetleg céges Insignia? Alighanem mindenkinek…
Tovább » -
Admin2019. október 16.8Audi S8 – egy igazi elnöki autó- és tényleg!
A cikk főszereplője egy 2 000-es évjáratú Audi S8, amely eredetileg a Porsche Hungária akkori ügyvezető igazgatójának, Szórád Jánosnak a…
Tovább » -
Admin2019. október 14.6Volvo S60 T5 R-Design teszt egy Volvo-buzi tollából
Nemrég újra összehozott a sors Kajári Zoltánnal a tesztelok.hu oldal tulajdonosával és mint egy igazi aluljárói kuncsorgó megkértem, hogy ugyan…
Tovább » -
Admin2019. október 10.60Skoda Fabia 1.0 TSI Clever – kell ennél több?
Rég láttam már nem veterán jellegű autót, amiben nem volt multifunkcionális kormány. Valószínű, hogy elkényeztetnek a jól felszerelt tesztautók, mindenesetre…
Tovább » -
Admin2019. október 7.12Volkswagen e-Golf teszt – csak szolidan
Különleges tesztpárossal készülünk a napokban, hiszen az emissziómentes e-Golf mellett egy PHEV modellt is újból előveszünk, méghozzá a Kia Niro…
Tovább » -
Admin2019. szeptember 30.8Toyota Supra menetpróba – rád kacsint és véged
Mostanában nem lesznek ritkák nálunk a youngtimer menetpróbák, kaptatok is már belőle ízelítőt egy Mercedes 500 E személyében, és már…
Tovább » -
Admin2019. szeptember 20.67Suzuki SX4 S-Cross 1.0 GL+ 6AT teszt – lehet ezt így is
Negyedik alkalommal találkoztam az S-Cross-szal, így minden volt számomra, csak éppen ismeretlen nem. Az elmúlt három év alatt az 1.4…
Tovább » -
Admin2019. szeptember 19.11Mercedes-Benz W124 500 E menetpróba – erős egyéniség
Egész gyakran találkozhattok nálunk Mercedes tesztekkel, bemutatókkal, menetpróbákkal, a legkülönbözőbb példányokkal hoz minket össze a sors, olvashattatok már S600-ról, 300 SL-24-ről, 300CD Turbodiesel…
Tovább » -
Admin2019. szeptember 15.5Renault Megane RS Trophy TCe 300 EDC teszt – dühös francia pattogatott kukorica
Az autótesztelésben vannak soha vissza nem térő alkalmak, amiket érdemes megragadni, mielőtt végleg elúsznának. Ezért kocsikáztam anno több száz kilométert…
Tovább » -
Admin2019. szeptember 14.71Chevrolet Tacuma 1.6 SX teszt – átmeneti állapot
Már lassan másfél hónapja meg kellett volna írnom ezt a tesztet, de úgy voltam vele, hogy annyira emlékezetes sztori köt…
Tovább » -
Admin2019. szeptember 8.22Dacia Duster 1.6 SCe 4×4 Prestige teszt – kifutóként is befutó
Szemfülesebb olvasóink talán már észrevették, hogy a múlt héten bemutatott 1310-es egyik fotóján egy új márkatestvér is felbukkant, egészen pontosan…
Tovább » -
Admin2019. augusztus 31.81Dacia 1310 TX teszt (1988) – kalandban tart
Nem unatkoztam az elmúlt hónapokban. Amúgy sem szokásom, de tavaly az egyéb teendőim mellé érkezett egy Dacia is a házhoz,…
Tovább » -
Admin2019. augusztus 25.5Mazda 3 Skyactiv-G122 Plus teszt – a japán kompakt személyesen
Ahány kompakt, annyi szokás – felesleges lenne felsorolásba kezdeni, legyen elég az, hogy a Mazda ismét a tradíciók előtt tisztelegve…
Tovább » -
Admin2019. augusztus 17.22DS7 Crossback Performance Line teszt – ámulat a giccs határán
Végre egy autó, ami mer igazán francia lenni. Végre egy francia autó, ami nagybetűsen francia, a szó legjobb és legrendhagyóbb…
Tovább » -
Admin2019. augusztus 16.16Peugeot 508 GT 2.0 BlueHDI 180 teszt – lehet még fokozni
„Mindig van feljebb” – ezt a kijelentést egész alaposan igyekeztem körbejárni a legutóbbi, GT Line változat tesztjében, és mire nagyjából…
Tovább » -
Admin2019. augusztus 9.32Renault 12 TL menetpróba – ismeretlen ismerős
Néhány héttel ezelőtt egy nagyobb konvojjal vettem részt egy közép-magyarországi túrán a RetróVasak kalandautójával. Ami történetesen egy Dacia 1310 –…
Tovább » -
Admin2019. augusztus 4.48Volkswagen Touran 1.6 TDI Comfortline teszt – ha unalmas a bonyolítás
Nem egyszerű manapság autógyártónak lenni, sokszor, sok márkát, vagy azok bizonyos modelljeit állítunk pellengérre, mind olvasói, mind a média szempontjából.…
Tovább » -
Admin2019. július 28.42Honda Accord Tourer 2.2 i-CTDi Sport teszt – nem fog rajta az idő
„Akár az új” – hányszor halljuk, néha használjuk autóknál is, pedig micsoda elhasznált, kopott közhely. Aztán mégis, van az a…
Tovább » -
Admin2019. július 20.143Opel Combo Life 1.2 T teszt – a harmadik kihívó
Hárman egy ligában – akár ez is lehetne a PSA furgon-egyterűinek közös óriásplakátján, már ha létezne ilyen. De nem létezik,…
Tovább » -
Admin2019. július 12.19Škoda Scala Style 1.0 TSI teszt – felpozicionálva
Meglepő újdonságot dobott be a Škoda, mikor egy teljesen új stílusú típussal állt elő ahelyett, hogy folytatta volna a kissé…
Tovább » -
Admin2019. július 7.35Citroën C5 Aircross PureTech 180 EAT8 Shine teszt – a hacienda dísze
Térkő, téglakerítés, színes virágok, az előtérben valami nagy, fehér buborék négy keréken, Maria mintás szoknyája pörög el előtte…a 46-oson elrobogó…
Tovább » -
Admin2019. június 27.49Renault Espace 1.6 dCi EDC teszt – egy polccal feljebb
Számát sem tudom már, hogy csak az elmúlt egy évben mennyi Renault fordult meg nálunk, ám valamiért eddig az Espace…
Tovább » -
Admin2019. június 22.8Suzuki Jimny 1.5 GL AllGrip teszt – stílusos terepkocka
Azt hiszem most már nem korai kijelenteni, hogy a „Suzuki jó döntései” mellé ismételten behúzhatunk egy strigulát. Úgy újítottak meg…
Tovább » -
Admin2019. június 15.12Citroën Berlingo 1.5 BlueHDi Shine XTR teszt – a társaság vidám tagja
Peugeot Rifter, Citroën Berlingo, Opel Combo – három márka, három név, mégis egyazon családba tartozó testvérmodellek. Utóbbi ugyan majd csak…
Tovább » -
Admin2019. június 7.65Volkswagen T-Cross 1.0 TSI teszt – van keresnivalója
A Volkswagennél szeretik katonás sorrendbe állítani a dolgokat. Nevek, modellek, felszereltségek, árcédulák – megjegyezhető, akkurátusan kiszámolt módon követik egymást. Így…
Tovább » -
Admin2019. június 1.9Citroën C3 PureTech 110 Shine teszt – mindjárt más
Majdnem két és fél évvel ezelőtt járt nálam utoljára az akkor még újnak számító C3. Valamiért kivételesen sok emlékem maradt…
Tovább » -
Admin2019. május 24.15Peugeot 508 GT Line teszt – mindig van feljebb
Aki autók körül sürög-forog, az egy dolgot egészen biztosan nagyon gyorsan megtanul: mindig van feljebb. Mindig van egy fokkal elegánsabb,…
Tovább » -
Admin2019. május 17.36Toyota Corolla 1.6 VVT-i Comfort Style Tech teszt – ismerős újdonság
Van az embernek egy olyan – nem minden esetben jó – tulajdonsága, hogy az ismert dolgok felé nyúl először. Ezért…
Tovább » -
Admin2019. május 12.3Mazda MX5 RF G160 teszt – klasszikus élmény modern köntösben
A kis bordó, morcosan aranyos tárgy ott várt a parkolóban. Már előtte álltunk, mikor a párom haját meglibbentette a tavaszi…
Tovább » -
Admin2019. május 10.23Peugeot Rifter 1.5 BlueHDi Active teszt – sokat ad, keveset kér
Az egyterű az autós újságíró játszótere, én legalábbis mindig nagyon jól lefoglalom magam velük. Van bennük egy rakás praktikus felfedeznivaló,…
Tovább » -
Admin2019. május 5.81Peugeot Partner 1.4 Totem teszt – partner a mindennapokban
Ne felejtsetek el feliratkozni youtube-csatornánkra! Nem is olyan régen cikkeztünk egy második generációs Citroën Berlingóról, most viszont a „testvérét” fogjuk…
Tovább » -
Admin2019. május 4.6Kia Optima SW GT Line 1.6 T-GDI – csak semmi feltűnősködés
Nem minden tesztautó tartogat magában eget rengető érdekességeket. Ez pedig az Optima SW esetében egy pozitív előjelű tulajdonság, hiszen egy…
Tovább » -
Admin2019. április 27.37Nissan Micra 1.0 DIG-T N-Sport teszt – ha fontos a körítés
Az már tavaly egyértelművé vált, hogy a bakancsból visszavonhatatlanul tűsarkú lett, a Nissannál viszont gondoltak azokra is, akik vágynak néhány…
Tovább » -
Admin2019. április 26.11SEAT Tarraco 2.0 EcoTSI DSG 4Drive Xcellence teszt – elefántot a családnak
Sokféle szempont alapján elindított gondolatmenet vezethet oda, hogy az embernek szüksége van egy igazán nagy méretű SUV-ra. Általában valamilyen vélt…
Tovább » -
Admin2019. április 20.11Ssangyong Rexton G4 2.2 E-XDI 4WD teszt – önmagáért szerethető óriás
Mindig is drukkoltam a Ssangyongnak, olyan szinten úsznak szembe az árral a nagy európai márkapresztízs-csata kavargó zagyában és olyan kitartóan…
Tovább » -
Admin2019. április 19.139Nissan Qashqai 1.3 DIG-T teszt – megszokott ábrázat, új motor
Kezdjük egy gyors visszatekintéssel. Nagyjából két és fél évvel ezelőtt, az aktuális modellfrissítést követően járt nálunk legutóbb a Qashqai, akkor…
Tovább » -
Admin2019. április 14.46SEAT Leon ST 1.5 TSI Xcellence teszt – felülmúlja az elvárásokat
Egy alsó-középkategóriás de még egy középkategóriás kombitól is alapesetben egyetlen fő erényt szoktunk elvárni, ez pedig a praktikum. Nyilván ott…
Tovább » -
Admin2019. április 12.20Lada Vesta 1.6 AMT Lux teszt – robotizált ritkaság
Gyakorlatilag nem maradt olyan Vesta, amit még ne teszteltünk volna. Hosszadalmas lenne egyenként felsorolni és belinkelni az elmúlt években nálunk…
Tovább » -
Admin2019. április 6.126Renault Kadjar 1.3 TCe teszt – kíméletes beavatkozás
2016-ban járt nálunk utoljára a Kadjar és ugyanebben az évben érte el eladásainak csúcsát is, vitték, mint a cukrot, összességében…
Tovább » -
Admin2019. április 5.11Kia ProCeed 1.4 T-GDI GT Line teszt – formás idomok
Először is tisztázzuk, hátha valaki a borítóképet átugorva csak a cím alapján kattintott ide. Ez a ProCeed már nem „az”…
Tovább » -
Admin2019. március 30.55Volvo XC60 D4 AWD Inscription teszt – hosszú utakra, hosszú hétvégékre
Az elmúlt pár évben számomra gyakorlatilag már semmit nem jelentettek a hosszú hétvégék, többnyire csak akkor veszem észre őket, amikor…
Tovább » -
Admin2019. március 29.174Kia Ceed 1.4 MPI teszt – hétköznapi hős, szívómotorral
Az a hitetetlen dolog történt, hogy legutóbb egy szívó, alapmotoros Ceed szegült társamul egy hosszú hétvége erejéig. Mi ebben a…
Tovább » -
Admin2019. március 23.21Honda CR-V 1.5 CVT AWD teszt – két üléssel több
Szépen lépdelünk az előző CR-V tesztjében említett lépcsőkön, a legutóbbi alkalomhoz képest most egy alternatív útvonalon és ársíkon haladó modelltársat…
Tovább » -
Admin2019. március 22.39Ford Transit Custom 2.0 EcoBlue TDCi teszt – méretes munkavégző
A Ford Transit neve ismerősen csenghet mindenki számára, hisz népszerű felmenőkkel rendelkezik, és nemzetközi szinteken is számos elismerést kapott már.…
Tovább » -
Admin2019. március 16.21Mercedes-Benz C220d 4MATIC teszt – a szomszéd autója
Ahogyan azt az elmúlt évszázadban már megszokhattuk, Mercedest birtokolni jó dolog. A kipróbált W205-ös C-osztály sem cáfol rá erre, kényelmes…
Tovább » -
Admin2019. március 15.44Suzuki Ignis 1.2 GLX AGS teszt – robotizált bevásárlóautó
A legutóbbi, „kisturbós” Vitara tesztünkben már pedzegettem, hogy bővült néhány Suzukival a naptárunk, és bizony nem is kellett sokat várnotok…
Tovább » -
Admin2019. március 9.19Suzuki Vitara 1.0 GL+ AllGrip teszt – bizalomjáték
Szinte napra pontosan három éve jelent meg az első tesztünk az új Vitaráról, azóta pedig a mostanival együtt ez már…
Tovább » -
Admin2019. március 8.54Honda HR-V 1.5 Executive teszt – szeretlek is, meg nem is
A korai benyomásokat tekintve szinte kilóra megvett a HR-V. Bár alapvetően indokolatlan a műfaj kiemelkedő mértékű térnyerése az utakon, mégis,…
Tovább » -
Admin2019. március 2.29Honda CR-V 1.5 VTEC Turbo AWD teszt – visszafogott hatalmasság
Élesebb, tágasabb, kényelmesebb – ezt diktálja a divat, ezt várja el a vásárlóközönség, és ezt is adja a Honda CR-V…
Tovább » -
Admin2019. február 23.156Renault Megane GrandCoupé 1.3 TCe teszt – a középkategória szinonimája
Középkategória – gondolom mindenkinek megvan a kifejezés, de jobban belegondolva, mikor hallottuk utoljára? Valahogy eltűnt. A marketingesek irtják, a kereskedésekben…
Tovább » -
Admin2019. február 22.18Citroën C4 Cactus 1.2 PureTech teszt – visszafogott lázadó
A gusztustalanul szürke ködszitálásában az elmúlt hetekben szétszórt sós löttyöt verik fel maguk mögött a szürke autók tömött sorokban. Volt,…
Tovább » -
Admin2019. február 16.26Volkswagen Touareg 3.0 V6 TDI R-Line teszt – halk szavú luxustank
Soha nem hittem volna, hogy egy ilyen rezzenéstelen arcú óriás képes érzelmeket kiváltani az emberekből. Gyűlölet, csodálat, értetlenkedés, meglepődöttség –…
Tovább » -
Admin2019. február 9.6Peugeot 508 2.0 BlueHDi teszt – extravagáns űrhajó
A közelmúltban alaposan végigkövettük az új 508 történetét a korai sajtóanyagoktól a bemutatón át, egészen az első tesztig. Hiába volt…
Tovább » -
Admin2019. február 8.6Toyota Corolla 1.6 Valvematic Multidrive S teszt – a japán autó, személyesen
Nincsen előttem egy lexikon ide vonatkozó bekezdése, viszont nem lepődnék meg, ha az „izgalmas” vagy a „meglepő” kifejezések magyarázatában nem…
Tovább » -
Admin2019. február 2.9Mazda 6 G194/AT teszt – megőrizve meghaladni
Merre tart az autóipar? Tesszük fel évről-évre, tesztről-tesztre a kérdést, és nem győzzük kapkodni a fejünket, hiszen azt látjuk, hogy…
Tovább » -
Admin2019. február 1.35Audi A3 Limousine 1.6 TDI használtteszt – hazai prémium elérhető áron
Tesztelőként ritkán van dolga az embernek magyar termékkel, bár tény, hogy kiemelkedő szakembereink az autóipar szinte minden szegletében otthagyták már…
Tovább » -
Admin2019. január 26.27Kia Ceed 1.4 T-GDi Launch Edition teszt – eladja magát
Legutóbb nagyjából 2,5 éve találkoztunk a Cee’d-del, a második generáció ráncfelvarrott változata pedig egy rövid, de annál tartalmasabb ismerkedési időszak…
Tovább » -
Admin2019. január 25.116BMW 116i használtteszt – a legkisebb is számít
Miért érett meg az aktuális 1-es generáció arra, hogy érdemes legyen használtteszt keretében beszélni róla egy kicsit? Például azért, mert…
Tovább » -
Admin2019. január 19.15Honda Civic 1.6 i-DTEC 9AT teszt – a stílusban rejtőző vonzerő
Már megint Civic? Nem! Még mindig Civic! Szépen-lassan lépegetünk végig a tizedik generáció tagjain, és bár az 1.6-os dízelmotorral már…
Tovább » -
Admin2019. január 18.48Audi 80 1.9 TDI teszt – négykarikás időkapszula
1991-et írunk. Ekkor mutatták be a negyedik generációs Audi 80-at, és bár az elődeihez képest a B4 hiába szerepelt gyengébben…
Tovább » -
Admin2019. január 13.10Kia Stinger 2.0 T-GDI GT Line teszt – elegendő erő
„Stingerből sosem elég!” – mondtam, majd ismételten bevágódtam a Kia vezetőülésére. Harmadjára játszottam már ezt el, volt pár gyors köröm…
Tovább » -
Admin2019. január 12.123Suzuki SX4 1.6 VVT teszt – biztos választás
Vannak autók, amikkel egyszerűen nem lehet mellényúlni, vagy legalábbis nagyon balszerencsésnek kell lenni ahhoz, hogy ez bekövetkezzen. Nem sorolnám fel…
Tovább » -
Admin2019. január 5.177Škoda Fabia Sedan 1.4 MPi teszt – venni, menni, tankolni
Ha az olcsó kisautó kategóriában keresgélünk, viszonylag hamar belefuthatunk az első generációs Fabiákba, melyekből még ma is megszámlálhatatlanul sok fut…
Tovább » -
Admin2019. január 4.445Opel Corsa D 1.2 használtteszt – nehezen fog rajta az idő
Ma egy klasszikus választásnak mondható, hazánkban népszerű tömegautóval jelentkezek a legfrissebb használtteszt keretében. 12 éves kor, négyméteres hossz, nagy kínálat…
Tovább » -
Admin2018. december 29.28Lada 1200s teszt – egy régi barát
Nyilvánvalóan nem árulok el azzal nagy titkot, hogy vannak olyan tesztjeink, melyeket különleges alkalmakra tartogatunk. Ezek egyszer részben már megíródtak,…
Tovább » -
Admin2018. december 28.29BMW X6 40d teszt – ámulat és irracionalitás
A 6-os önmagában véve nem nagy szám, de a jelentés csak kontextus kérdése. A BMW univerzumába helyezve egyből megsokszorozódik az…
Tovább » -
Admin2018. december 22.9Lexus RX 450h L teszt – amikor a csomagtartóban is bőrülések vannak
Ahogyan egy jól összeállított vacsorára, vagy egy kellő szakértelemmel megszervezett borkóstolóra, úgy az autók megismerésére is igaz: érdemes lépésenként haladni,…
Tovább » -
Admin2018. december 21.23Toyota Aygo 1.0 x-treme teszt – csöppnyi vagányság
Négy évvel a második generáció piacra dobása után felfrissült a Toyota aprósága, az Aygo. A Csehországban gyártott miniautó karakteresebb dizájnt,…
Tovább » -
Admin2018. december 15.5Honda Civic 1.6 i-DTEC teszt – japán logika
A japán, meg úgy összességében az ázsiai autók egy része még mindig rendelkezik azzal a fajta egzotikummal, amiért egyesek visszavonhatatlan…
Tovább » -
Admin2018. december 14.70Seat Cordoba 1.4 MPI teszt – használós cirkáló
A Seat Cordoba hosszas és eredményes pályafutást mutatott be 1993 és 2009 között, két generáció készült belőle Spanyolországban és Argentínában.…
Tovább » -
Admin2018. december 7.121Ssangyong XLV teszt – névtelen hős
A Ssangyong még mindig olyan kicsit, mint az autóipar kedves nagyija. Mindenki tudja, hogy remek receptjei vannak és ritkán sózza…
Tovább » -
Admin2018. december 6.7Audi A6 Sport 50 TDI Quattro Tiptronic teszt – öltöny négy keréken
Nincs annál kellemesebb érzés egy viselt ruhadarab esetében, ha megfelelően és tökéletesen illeszkedik viselőjéhez. Mint egy remekre szabott öltöny, mellyel…
Tovább » -
Admin2018. november 30.13Lexus LS 500h teszt – limuzin japán módra
A kétezres évek elejéig láthatóan az volt a cél a Lexusnál, hogy utolérjék az európai riválisokat és a saját területükön…
Tovább » -
Admin2018. november 29.69Volkswagen Golf VII Variant 1.6 TDI teszt – német vendégmunkás
Nem először fordult már elő, hogy aktív használatban lévő céges autót teszteltünk, aminek személy szerint mindig kifejezetten örülök, hiszen az…
Tovább » -
Admin2018. november 24.33Renault Talisman 1.6 TCe teszt – látványos bálvány
Második alkalommal járt nálunk a Talisman, a 160 lovas dCi-vel szerelt Grandtour után egy 150 lóerős TCe volt a vendégünk,…
Tovább » -
Admin2018. november 23.68Ford Focus 1.6i Comfort kombi teszt – ingázó teherhajó
A Focus idén töltötte be a 20. évét, jelenleg a negyedik generációjánál tart, azonban mi most viszont visszakanyarodunk a legendás…
Tovább » -
Admin2018. november 16.68Renault Grand Scénic 1.6 dCi teszt – hétszemélyes pakolós
Meglehetősen gyakran előfordul, hogy egy adott modell tesztpalettájának szereplőit egymáshoz közeli időpontokra kapjuk meg, ami – bár elsőre nem így…
Tovább » -
Admin2018. november 15.7Audi SQ7 4.0 V8 TDI Quattro menetpróba – nagy testben ép lélek
Léteznek az autóiparban furcsa ellentmondások. Kicsi karosszéria, nagy motor, vagy akár hatalmas karosszéria, pici motor. Ez utóbbi nyilvánvalóan a rosszabbik…
Tovább » -
Admin2018. november 10.15Volvo V60 D4 Inscription teszt – IKEA-nappali négy keréken
A Volvo és a kombi kifejezések szinte egybeforrtak az elmúlt évtizedekben. Legtöbbünknek a hatalmas, elpusztíthatatlan kockák jutnak róluk eszünkbe, melyek…
Tovább » -
Admin2018. november 9.12Kia Stinger GT teszt – az autó, amihez verset írtak
Engedjék meg, hogy egy versrészlettel kezdjek: Tigris! Tigris! éjszakánk Erdejében sárga vörös láng, Mely örök kéz szabta rád Rettentő szimetriád?…
Tovább » -
Admin2018. november 3.24Lexus GS 450h teszt – sportszedán a hibrid univerzumból
Mindig akad egy tuti menekülő útvonal azoknak, akik a nagy német prémium „szentháromságból” ki szeretnének törni: a Lexus. A japánok…
Tovább » -
Admin2018. november 2.22Suzuki Vitara 1.4 Boosterjet teszt – a megújulás után
Egy sikermodell felfrissítése az egyik legnehezebb és egyben a leghálátlanabb feladat, amit csak egy márka a nyakába kaphat. Ez a…
Tovább » -
Admin2018. október 28.25Lexus LC 500h teszt – hibrid koronaékszer
Ha már egy jeles alkalomra, pontosabban annak lezárására készült ez a teszt, engedjetek meg egy rövid kitérőt, mielőtt belevágnék a…
Tovább » -
Admin2018. október 27.7Alfa Romeo 4C teszt – vörös ördögfióka
Van az úgy, hogy egyszerre mosolyogsz, borzongsz, és kérdéseket teszel fel magadnak egy olyan autó társaságában, ami amúgy nem kér…
Tovább » -
Admin2018. október 26.6VW-Porsche 914 2.0 teszt – szuperbéka középmotorral
Előrebocsájtom, minden idők egyik legmegosztóbb Porsche típusáról lesz szó a továbbiakban. Érdekesen és izgalmasan cseng az autó neve: VW-Porsche 914…
Tovább » -
Admin2018. október 24.42Toyota Celica 1.8 VVT-i teszt – elérhető álomautó
Az utóbbi években megszaporodtak az utakon a hetedik, azaz a jelen állás szerinti utolsó szériás Celicák, méghozzá okkal! Az 1999…
Tovább » -
Admin2018. október 19.22Opel Insignia Grand Sport 1.5 Turbo teszt – visszafogott óriás
Nem először járt nálunk az új Insignia, és remélhetőleg nem is utoljára, hiszen többek között a Sports/Country Tourer is hátravan…
Tovább » -
Admin2018. október 18.87Citroën Berlingo 1.6 VTi teszt – a család nagy kedvence
A Citroën Berlingót 1996 óta gyártják Franciaországban, Portugáliában és Argentínában is (testvérmodellje a Peugeot Partner), jelenleg már a harmadik generációját…
Tovább » -
Admin2018. október 12.68Hyundai Tucson 1.6 T-GDI teszt – komfortos koreai
Általában nem egyszerű megfogni egy apróbb modellfrissítésen átesett típus lényegét, ugyanis az esetek többségében nüansznyi változtatásokat eszközölnek a gyártók az…
Tovább » -
Admin2018. október 11.2Nissan LEAF teszt – szélárnyékban suhanó
Előremutató, kreatív szellemben megalkotott, de még nem minden részletében kiforrott jövőkép – egy héttel a tesztautó átvétele után ezekkel a…
Tovább » -
Admin2018. október 6.24Renault Grand Scénic 1.2 TCe teszt – divatos családi buborék
A hétszemélyes francia batároknak – legyen az egyterű, vagy SUV – általában van egy olyan közös tulajdonságuk, hogy egy űrhajóra,…
Tovább » -
Admin2018. október 5.22Nissan Sunny 1.4 SLX teszt – napfényes élet
A 90-es évek autós világában jártas olvasóinknak valószínűleg nem kell bemutatni a Sunny-t, jellegzetes, tipikusan japánautós forma, legendás megbízhatóság, jó…
Tovább » -
Admin2018. szeptember 28.10Opel Crossland X teszt – a legkisebb testvér
Nem volt egyszerű zöld ágra vergődni az Opel kompakt SUV-jával, nagyon távolinak és gyengének érződött a közös hang, ha ez…
Tovább » -
Admin2018. szeptember 27.38Hyundai Accent 1.5 LS teszt – koreai útitárs
Jó ideig törtem a fejem azon, hogy melyik oldaláról fogjam meg mai alanyunkat, mert egyrészt, mint a használtpiac egyik némileg…
Tovább » -
Admin2018. szeptember 22.6Suzuki Swift Sport teszt – a szükséges plusz
Swift-tesztekből nem volt hiány az elmúlt időszakban, legutóbb a nyár derekán hoztunk el egy CVT váltós modellt, és ekkor láttuk…
Tovább » -
Admin2018. szeptember 14.19Kia Sorento 2.2 CRDi GT Line teszt – szárazföldi fehér bálna
Csatlakozz hozzánk Instán is! Óvatos frissítésen esett át a dél-koreaiak óriása, a finomítások mögött ugyanaz a robusztus, minden földi kényelemmel…
Tovább » -
Admin2018. szeptember 13.16Toyota Corolla 1.6 Si teszt – sportos ritkaság Japánból
Csatlakozz hozzánk Instán is! Mióta modern időket élünk, ritkán szerepel a Corolla és az izgalmas szó egy mondaton belül, pedig…
Tovább » -
Admin2018. szeptember 7.9Lada Vesta SW Cross teszt – emelkedett hangulatban
Ha valamit bőven volt lehetőségünk megismerni az újkori Ladák kínálatából, az a Vesta. Minden egy „nyugati fuvallattal” indult még tavaly…
Tovább » -
Admin2018. szeptember 6.19Fiat 500 S teszt – a kiskedvenc
Az úgy nagyjából mindenkinek ismerős sztori, amikor egy családban két kutya van. Az egyik a kert ura, őrzi a házat,…
Tovább » -
Admin2018. augusztus 31.61Dacia Duster 1.6 SCe Comfort teszt – pénztárcabarát választás
Az autótesztelés általában nem kívánságműsor, jön, ami jön, nem válogatunk. Előfordul azonban, hogy egy-egy népszerű modellt A-tól Z-ig letesztelünk (pont,…
Tovább » -
Admin2018. augusztus 30.18Mercedes-Benz 200D teszt – Csibe, a csodás
Egy autó akkor igazán izgalmas, ha minden előzetes ismeret nélkül magával ragad. Különleges, ha laikusként beülsz és csodálod, gyönyörködsz a…
Tovább » -
Admin2018. augusztus 24.52Citroën C4 Picasso 1.6 HDi teszt – családi buborék
A Citroën gömbölyű óriása már a második generációját éli, a korábbi szériát 2006-tól 2013-ig gyártották, már ez idő alatt is két…
Tovább » -
Admin2018. augusztus 23.7Volkswagen Golf I GTI 1.8 teszt – nyugdíjas sportoló
Nem minden GTI, amin a felirat fénylik – klasszikus mondás is lehetne akár. Talán nem kell sokat magyaráznom, mindannyian láttunk…
Tovább » -
Admin2018. augusztus 17.46Lada 2105 teszt – bűvös kocka
Ritka, diplomatakék szín, hívogató piros belső, finoman csukódó ajtók, pöccre induló 1.3-as motor. Ha most 1987-es írnánk, és mehetnék vele…
Tovább » -
Admin2018. augusztus 16.27Honda Jazz 1.5 Dynamic 6MT teszt – mini Type R
Vannak tesztautók, melyeket szimplán kötelességtudatból hajt és visel el az ember, no meg vannak olyanok, amiket vár. Nálam a Jazz…
Tovább » -
Admin2018. augusztus 10.50Kia Stonic 1.25 MPI EX Limited teszt – a hiányzó láncszem
Apró, de nem Rio, SUV, de nem Niro, viszont kitölti a kettejük közötti, kategóriákon átívelő hézagot, ráadásul tisztességes felszereltséggel bír,…
Tovább » -
Admin2018. augusztus 9.134Volkswagen Passat Variant 2.0 TSI DSG R-Line teszt – egy másik irányvonal
Néhány hónappal ezelőtt volt egy Passat tesztalanyunk, méghozzá egy vérbeli használt, 21 éves példány. Arról az autóról el tudtam képzelni,…
Tovább » -
Admin2018. augusztus 3.135Jeep Compass 1.4 MultiAir teszt – Amerika olasz módra
Véleményem szerint a Jeep egy őszinte márka. Ők nem mondtak ellent saját maguk üzletpolitikájának, maximum kicsit tágítottak a határokon. A…
Tovább » -
Admin2018. augusztus 2.31Škoda 105 S teszt – téglagyári capriccio
Rendhagyó teszt lesz a mai, méghozzá több szempontból is, hiszen egy olyan autóról lesz szó, amit a szokásosnál is jobban…
Tovább » -
Admin2018. július 27.14Mercedes-Benz CLS 350 CDI BlueEfficiency teszt – dacolva az idővel
Nem könnyű 2018-ban pár éves prémiumautónak lenni, hiszen a piacon elég speciális helyzetben vannak, ráadásul az ár/érték arányukat sem egyszerű…
Tovább » -
Admin2018. július 26.26Seat Ateca 1.4 TSI teszt – emelt spanyol kalandor
Ami a Skodánál a Karoq-Kodiaq, a Volkswagennél pedig a Tiguan-Touareg (és a T-Roc), az a Seatnál az Arona-Ateca, egyszóval a…
Tovább » -
Admin2018. július 20.2Ford Mustang GT teszt – mázlid van, mert hagy nyerni
Felmerülhet a kérdés, vajon miért most ejtünk szót a 2015-ben megjelent Ford Mustangról, melynek modellfrissített példányai pont manapság érkeznek meg…
Tovább » -
Admin2018. július 19.146Volkswagen Golf V teszt – mindennapi célokra
A Volskwagen Golf ötödik generációját teszteltük 2006-ból, a gyártási időszak közepéről. Maga a modell jó előtörténettel rendelkezik, 2004-ben az Év…
Tovább » -
Admin2018. július 13.121Toyota Yaris 1.3 használtteszt – a család kicsi kincse
Első tulajdonos, rendszeresen karbantartott, szervizkönyvvel – klasszikus rubrikák a keresőmotorokban, melyeket előszeretettel pipálunk be eladó használtautókat keresve a neten. Most…
Tovább » -
Admin2018. július 12.8Porsche 924 S teszt – Amerikából jöttem
Tesztautók jönnek, tesztautók mennek. Nem mondom, hogy az elmúlt egy évből mindet fel tudnám sorolni. Nyilván vannak emlékezetes pillanatok, de…
Tovább » -
Admin2018. július 6.5Mazda MX-5 1.8 Sport teszt – az élményautó definíciója
Élményautó. Az elmúlt napokban sokat morfondíroztam ezen az amúgy eléggé elkoptatott kifejezésen, és arra jutottam, hogy ha gondolatban mellé tesszük…
Tovább » -
Admin2018. július 5.14Peugeot 407 teszt – családi T4xi
Kanyarodjunk vissza egészen 1998-ig, amikor bemutatták a mozikban a T4xi című filmet – talán nincs is olyan autószerető ember, aki…
Tovább » -
Admin2018. június 29.39Škoda Karoq 1.6 TDI teszt – méretes kismedve
A Volkswagen konszern praktikus részlegén, azaz Škodáéknál sem fordulhat elő, hogy egy szem szabadidőautóval szúrják ki a közönség szemét. Minden…
Tovább » -
Admin2018. június 28.11Suzuki Swift 1.2 CVT teszt – fokozatmentes fürgeség
Harmadik alkalommal teszteltük a megújult Swiftet, de még mindig akadt benne felfedeznivaló. A közepes felszereltségű 1.2-es, manuál váltós után az…
Tovább » -
Admin2018. június 22.15Toyota C-HR Hybrid Selection teszt – futurisztikus rizsfelfújt
Jól emlékeztek, volt már nálunk C-HR, nem is egyszer, ám hiába vettük már alaposan górcső alá az 1.2T modellt, és…
Tovább » -
Admin2018. június 21.92Dacia Logan MCV teszt – olcsó vagyok, de hódítani akarok
Minden csak viszonyítás kérdése. Az egyik délutáni gyorson ültem épp, Kecskemétről a Nyugatiba tartottam, mentem átvenni a tesztautót. Kerek egy…
Tovább » -
Admin2018. június 15.13Peugeot 3008 1.6 BlueHDi EAT6 teszt – sikerpályára állítva
Tavaly januárban, még jóval az Év Autója díj odaítélése előtt volt lehetőségünk első alkalommal találkozni az új 3008-cal. Azon kívül,…
Tovább » -
Admin2018. június 14.10Mazda CX-5 G194 Revolution Top AWD teszt – (t)rendben van
Nehéz dolog egy cikknek címet adni, még akkor is, ha az alany jó és nem is jellegtelen. Milyen a CX-5?…
Tovább » -
Admin2018. június 8.27Dacia Duster 1.5 dCi 4×4 Prestige teszt – minden célnak megfelelő
Kulcs nélküli nyitás, gombnyomásos indítás, Multi-view kamerarendszer, holttérfigyelő, automata klíma, navigáció, kapcsolható összkerékhajtás – csupa-csupa olyan extra, amit már elég…
Tovább » -
Admin2018. június 7.21Peugeot Expert teszt – a szállító
Az első generációs Peugeot Expertet 1995-ben kezdték forgalmazni, hosszas és eredményes gyártási folyamat után pedig 2007-ben érkezett a második generáció,…
Tovább » -
Admin2018. június 1.130Toyota Avensis TS 1.8 Valvematic teszt – szürkebatár
Mostanában ismét megszaporodtak nálunk a Toyota tesztek, az Auris TS Freestyle után egyből jött az Avensis Touring Sports, ám míg…
Tovább » -
Admin2018. május 31.112Honda Jazz 1.4 használtteszt – nyomokban bugit is tartalmaz
A Honda Jazz tipikus agyondícsért, tuti vételnek mondott autó, amiről általában ömlengeni szoktak az újságírók. Mi is írtunk már az…
Tovább » -
Admin2018. május 25.4Jaguar E-Pace P250 First Edition teszt – pufók kölyökmacska
A Jaguar az utóbbi 10 évben folyamatosan pörög és a korábbiakhoz képest szinte ontja magából az új modellvariánsok tömkelegét. Valami…
Tovább » -
Admin2018. május 24.70Toyota Auris TS 1.6 Valvematic Freestyle teszt – vagányba’ vágva
Létezik még egy olyan tesztautó, aminek ennyire jól áll a reklámmatrica? Tettem fel magamnak a kérdést, mikor megláttam a TS…
Tovább » -
Admin2018. május 18.17Honda Jazz 1.5 Dynamic teszt – kicsik közt a legnagyobb
Ha a kisautókról esik szó, többnyire a használhatósággal, mérettel, árral kapcsolatos kérdéskörökbe futunk bele elsőként, és gyakori, hogy ezeken a…
Tovább » -
Admin2018. május 17.199Opel Astra J 1.4 Turbo teszt – ár-érték bajnok?
Jé, milyen csinos Astra! És tényleg, amellett hogy jól mutat kékben, valóban egy J Astráról lesz szó, azaz az Opel…
Tovább » -
Admin2018. május 11.10Škoda Superb 2.0 TDI teszt – köpeny nélküli hős
Van az úgy, hogy két világ találkozásának vagyunk szemtanúi. Két héttel ezelőtt épp egy laza 170 kilométeres úton voltam túl…
Tovább » -
Admin2018. május 10.98Volkswagen T-Roc 2.0 TSI teszt – erős mehet?
Viszonylag gyakori a helyzet, hogy egy adott modell különböző variánsait tesztelem, a T-Roc-ot is ismertem már korábbról, igaz annyiban volt…
Tovább » -
Admin2018. május 4.8Lada Vesta Kombi teszt – praktikus választás
Jó dolog a puttony. Először is, praktikus, lehet benne tárolni mindenfélét. Példának okáért a Mikulás is puttonnyal jár, ami tele…
Tovább » -
Admin2018. május 3.25BMW 420d Cabrio teszt – krúzolni kerregős kabrióval?
Mindenki követ bizonyos elveket az autózással kapcsolatban. Én a következő filozófia mentén próbálom autós életvitelem vezetni: élményautót manuális váltóval, kabriót…
Tovább » -
Admin2018. április 27.63Audi A8 4.2 TDI teszt – nyolc hengerrel lelke van
Ha már Audi, mi továbbra is a csúcsok felé törekszünk. Támasztottunk már fel 1. generációs, 3,7-es V8-as szörnyeteget a Tesztelők…
Tovább » -
Admin2018. április 20.17Kia Niro PHEV teszt – takarékos konnektoros
Tavaly márciusban, a hibrid verzió tesztjében egész pontosan sikerült belőnöm azt, hogy nagyjából egy év múlva már a Niro PHEV…
Tovább » -
Admin2018. április 19.13Suzuki Baleno 1.0 GLX AT teszt – automata bagoly
A tesztelok.hu madárhatározója szerint az Automata, váltófüles bagoly a Mátrában lakik, rikító piros tollazatú, 5 literrel simán elrepked százon, de…
Tovább » -
Admin2018. április 13.11Volvo XC40 D4 AWD teszt – randevú az Év Autójával
Öt szűk nap, ennyi jutott első körben az XC40-ből, de esküszöm, hogy még a dugóban ücsörgést is élveztem, annyira sok…
Tovább » -
Admin2018. április 12.53Volkswagen Touareg 3.0 V6 TDI teszt – túrabakancs
Napjaink SUV áradatának közepette gyakran átcsapnak felettünk a hullámok, és a nagy hobbiterepjáró mizériában könnyen elveszünk a fogalom tengerében. Illetve…
Tovább » -
Admin2018. április 6.54Mercedes-Benz E270 CDI teszt – ragyog még a csillag?
Fekete fényezés, csillag az orron és egy 2000-es évekbeli, egészen időtálló dizájn – messziről megpillantva méltóságteljesen áll a parkolóban az…
Tovább » -
Admin2018. április 5.37Volkswagen Golf II teszt – ezeréves sólyom
1974 májusában, Münchenben az első VW Golf prototípust Giorgetto Giugiaro nevével fémjelezve leplezték le, majd nem sokkal később piacra is…
Tovább » -
Admin2018. március 31.35Ssangyong Korando 2.2 e-XDI teszt – frissen tartva
Mostanában sokat hallat magáról a dél-koreai márka, ugyanis két fontos, Európában is ismert modelljét újította meg az elmúlt hónapokban. Az…
Tovább » -
Admin2018. március 30.33Renault Clio 1.5 dCi teszt – bevált recept
A Cliót ismerjük, az 1.5 dCi-t szintén, de mi történik akkor, ha a kettőt vegyítjük? Elárulom: semmi rossz, sőt! Tény,…
Tovább » -
Admin2018. március 23.29Mitsubishi Eclipse Cross teszt – tettre kész
Az Eclipse-szériát a 90-es évek közepétől egészen 2012-ig gyártották, 4 generációt élt meg a sportkocsik világában és ez idő alatt…
Tovább » -
Admin2018. március 22.18SEAT Arona 1.0 TSI teszt – egy újabb kihívó
Nem igazán lehet feltalálni a spanyolviaszt manapság egyetlen hétköznapi autóval sem. A komoly újdonságok szinte kizárólag a prémium ligában játszó…
Tovább » -
Admin2018. március 16.48Volkswagen Golf Sportsvan teszt – apa kocsit hajt
Régóta kerestem már egy tipikus „apa kocsit hajt” autót, és bár nem Fiat 1500-as, és nem is fehér, mint ahogyan…
Tovább » -
Admin2018. március 15.6Mercedes-Benz C124 230CE teszt – örökifjú csillag
Elég, ha egy kicsit nem figyelünk oda, és az addig biztosnak hitt viszonyítási pontok teljes mértékben megváltoznak. Ez a jelenség…
Tovább » -
Admin2018. március 9.108Opel Astra G Caravan 1.4 teszt – a munka hőse
A használtpiac egy örökzöld opciójába, avagy egyik legnagyobb klasszikusába ültem be nemrég, hogy megvizsgáljam, hogy állja a sarat az 1998-ban…
Tovább » -
Admin2018. március 8.5Suzuki Swift SHVS teszt – okos apróság
Tavaly tavasszal kerültünk először közelebbi kapcsolatba a legújabb Swifttel, és kapásból egy olyan típust hoztunk el, mely joggal reménykedhet a…
Tovább » -
Admin2018. március 2.4Audi A8 – ünnepi teszthét – III. rész
Mai történetszálunkat október elején tettük parkolópályára, amikor is még úgy voltunk vele, hogy néhány héten belül össze tudjuk hozni az…
Tovább » -
Admin2018. március 1.40Lexus IS 300h teszt – kettős egyéniség
Miközben cikkeztem már több Toyota eredetű hibrid autóról is, amik között volt azonosan motorizált Lexus is az RC 300h személyében,…
Tovább » -
Admin2018. február 23.336Opel Grandland X teszt – szeret, nem szeret
Egy héten keresztül játszottunk „szeret, nem szeret”-et a Grandlanddal, a Valentin-napi cukormázban fulladozva pedig úgy voltam vele, hogy ennyi belefér,…
Tovább » -
Admin2018. február 22.1 141BMW 520d F10 teszt – kultúrából ötös
Nyugodtan haladok a pályán, átlagos a forgalom mennyisége és minősége minden tekintetben, így sebességhatár környékén, de diktálom az iramot. Még…
Tovább » -
Admin2018. február 16.2 281Subaru XV teszt – a biztonság záloga
Minden túlzás nélkül kijelenthetem, hogy egy új Subaru érkezése mifelénk felér egy ünnepnappal. Mivel a japán gyártó nem arról híres,…
Tovább » -
Admin2018. február 15.1 422Mazda 2 GT 1.5 teszt – nagyvárosi kismenő
Az autóipar a SUV-ok és a kompakt SUV-ok egyre inkább terjedő hulláma előtt rendkívül sok városi kisautót ontott ki magából…
Tovább » -
Admin2018. február 9.8 674Dacia Duster teszt – egy szinttel feljebb
Eddig sem volt gondom a márka felhozatalával, mert bár egyszerű autókról beszélünk, az árukért cserébe bőven elfogadható szintet képviseltek, de…
Tovább » -
Admin2018. február 8.3 792Honda Jazz 1.4 Sport teszt – a látszat néha csal
Sok ellentmondásos dologgal lehet találkozni, ami az élet legkülönbözőbb területeire is igaz lehet. Ezek a dolgok olyan kérdéseket vethetnek fel,…
Tovább » -
Admin2018. február 2.1 737Nissan Micra teszt – bakancsból tűsarkú
Ismét egy kisautó nagy fordulópontjának lehettünk „teszttanúi”. Az elmúlt évek Nissan Micra-átalakulása a jelenlegi, ötödik generációval csúcsosodott ki, mondhatni a…
Tovább » -
Admin2018. február 1.12 321Peugeot 406 Coupé V6 teszt – francia, mégis olasz
Az autó átvételekor csak annyi útmutatást kaptam: „Ne törd össze!”. Rendben, ez talán menni fog. Beültem, majd miután nem volt…
Tovább » -
Admin2018. január 26.8 431Peugeot 5008 teszt – varázsdoboz
Egyre csak azon törtem a fejem, hogy miként tudnám ezt az autót egy fő jellemzővel illetni, amire aztán majd felfűzöm…
Tovább » -
Admin2018. január 25.12 809Volkswagen T-Roc Style 1.5 TSI teszt – a karakter varázsa
A Volkswagen modellcsaládját az évek során sokféle jelzővel lehetett illetni, ám az „izgalmas” küllem megnevezés mostanában valahogy kimaradt a felmerülő…
Tovább » -
Admin2018. január 19.4 812Suzuki Celerio teszt – bevásárlókocsi
Előre szólok, hogy a Suzuki Celerio megértéséhez az autósok jelentős hányadának egy másik gondolati síkba kell áthelyezniük magukat. Oda, ahol…
Tovább » -
Admin2018. január 18.15 296Volkswagen Passat B5 teszt – 20 éve a pályán
1998-ban a Passat B5 a legjobb vétel és a legjobb közepes autó díját zsebelte be, 1999-ben pedig a legjobb családi…
Tovább » -
Admin2018. január 12.8 530Alfa Romeo 155 teszt – legendás talján kocka
Nehéz meghatározni a receptjét annak, hogy miként válhat egy autóból guruló ikon, amire minden egykori, vagy jelenlegi márkatárs villant egyet,…
Tovább » -
Admin2018. január 11.4 322Toyota Verso teszt – búcsú a bárkától
Nem először találkoztam már a Toyota Verso-val, ám sanszos, hogy ezúttal utoljára teszteltük a modellt, mely a jelenlegi információk szerint…
Tovább » -
Admin2018. január 5.8 765Hyundai Kona teszt – a stílusos SUV
A Hyundai Konát Luc Donckerwolke álmodta meg és vitte a tervezőasztalára, az ő neve pedig elég ismert a szakmában –…
Tovább » -
Admin2017. december 29.8Citroën C3 Aircross teszt – városi terepgombóc
Előszeretettel mondják rá, hogy SUV, akarom mondani kompakt SUV, ahogyan az oldalán is olvasható. A betűszó hallatán először talán legtöbbünknek…
Tovább » -
Admin2017. december 28.3 226Opel Manta B teszt – krúzolós rája
A Manták köré évtizedes legendák épültek, nem is ok nélkül, hiszen sokan vannak olyanok, akik ábrándozva néztek egy A-ra, vagy…
Tovább » -
Admin2017. december 22.90Nissan Juke teszt – a fele se tréfa
Az egész úgy indult, hogy egy Micrát kötünk el, de aztán valamiért a Nissan Juke forgalmija és kulcsa került elénk,…
Tovább » -
Admin2017. december 21.5 367Toyota Carina E teszt – félúton az öröklét felé
Ha van olyan autó, amiről tényleg elhiszem, hogy kimegy a világból, és még vissza is jön, akkor ez az! Elmondhatatlanul…
Tovább » -
Admin2017. december 15.9 966Renault Talisman Grandtour teszt – masszázságy
Bele sem merek gondolni, hogy milyen régóta ígérgetek már nektek egy Renault Talisman tesztet, de úgy alakult, hogy eddig sehogyan…
Tovább » -
Admin2017. december 14.8 910Opel Astra F CC 1.8i teszt – már majdnem GSi
1992-ig kanyarodunk vissza az időben, ekkor lett ugyanis az Opel Astra F az év autója listájának a második helyezettje, a…
Tovább » -
Admin2017. december 8.6 692Ssangyong Rexton 4WD teszt – a király visszatér
Megláttam a parkolóban, aztán ledöbbentem a méretein. Óriási, vagy ez valami optikai csalódás? Aztán mentünk az autópályán, kezdtünk beérni valami…
Tovább » -
Admin2017. december 7.6 918Suzuki SX4 S-Cross 1.6D teszt – a harmadik próba
Három a magyar igazság, és jelen esetben valószínűleg már nem lesz ráadás, ugyanis az 1.4-es, majd az 1 literes BoosterJet…
Tovább » -
Admin2017. december 1.10 097Opel Insignia Grand Sport teszt – erős búcsú
Emlékeztek, hogy annak idején, az első generáció bemutatóján egy hatalmas daruról engedték le a közönség elé az Insigniát, háttérben a…
Tovább » -
Admin2017. november 30.4 669Nissan X-Trail 2.0 dCi teszt – családi dízelmozdony
17 év, három generáció, és egy kis ráncfelvarrás kellett ahhoz, hogy a kezdetben vidám orrú, ám puritán és kissé jellegtelen…
Tovább » -
Admin2017. november 24.13 581Volkswagen Arteon 2.0 TDI R-Line teszt – a penge éle
Ha van autó, amiben a német precizitás, a vonalzóval megrajzolt idomok, a pontos vezetés élvezete, és a presztízskérdés találkozik, akkor…
Tovább » -
Admin2017. november 23.4 885Renault Mégane GrandCoupé 1.6 Zen – flottakirálynő
Meg fogsz lepődni, egyhat, szívó benzin – hangozhatna el az állítás napjainkban bármelyik hasonló autó tulajdonosa szájából, hiszen ritkán hallani…
Tovább » -
Admin2017. november 17.3 745Ssangyong Korando – a visszatérő
Ilyen sem volt még! Mármint Ssangyong Korando pont, hogy volt, ugyanis éppen ezt az autót teszteltük közel két évvel ezelőtt,…
Tovább » -
Admin2017. november 16.7 350Volkswagen Passat B8 teszt – osztályelső
A Volkswagen Passatból 1973-as megjelenése óta több mint 22 millió példány kelt el az egész világon. A sorozat legújabb darabja…
Tovább » -
Admin2017. november 10.5 661Lada Kalina Cross teszt – színes félemeletes
A Lada szó hallatán egyből nosztalgikus gondolatok jutnak eszembe, amikor még gyerekfejjel nézegettem az autókat és csak ezeket a „típusokat”…
Tovább » -
Admin2017. november 9.3 640Trabant 601 teszt – újjávarázsolva
Az elmúlt években volt szerencsém néhány Trabi volánja mögé beülni, ezek az alkalmak pedig valamiért mindig különlegesek voltak számomra. Ott…
Tovább » -
Admin2017. november 3.7 041Toyota Auris – konzervatív kompakt
Visszatérő vendég nálunk a Toyota Auris, idén már a negyediket fogyasztjuk belőle, mégsem tudtuk még megunni, hiszen mindig más formájában…
Tovább » -
Admin2017. november 2.18 079Audi A6 Quattro teszt – méltóságból jeles
Tudom, tudom, tartozom még nektek egy A8 teszttel, annak a cikksorozatnak az előzményeit itt és itt olvashatjátok, ám most egy…
Tovább » -
Admin2017. október 27.250Nissan Qashqai teszt – nyugodt típus
A Nissan Qashqai jól bejáratott név az óriásira duzzadt SUV-mezőnyben, a piacon töltött évtizede alatt ráadásul többnyire pozitív vélemények szegélyezték…
Tovább » -
Admin2017. október 26.51Mitsubishi Lancer teszt – a kevesebb néha több
A Mitsubishi Lancer 7. generációjának gyártását 2003 őszén kezdték, és egészen 2007-ig volt a piacon (Európán kívül 2008-ig). A most…
Tovább » -
Admin2017. október 20.52SEAT Toledo teszt – az egyszerűség ára
Az olcsó autók jelenléte a piacon az elmúlt években megsokszorozódott, az alsó/alsó-középkategória néhány éves képviselői pedig manapság tömegével vannak jelen…
Tovább » -
Admin2017. október 19.46Peugeot 308 SW teszt – harapós háromhengeres oroszlán
Egykettes daráló, de kávét nem főz, háromhengeres, de néhány négyhengerest legyőz, kipufogójából nem dízel füst jön és nem is gőz,…
Tovább » -
Admin2017. október 13.403Suzuki SX4 S-Cross 1.0 teszt – egy hengerrel kevesebb
Úgy látszik, hogy az SX4 S-Cross ősszel szeret hozzánk érkezni, hiszen a tavalyi, lombhullatós tesztünk után idén is hangulatos körülmények…
Tovább » -
Admin2017. október 12.61Mazda 6 Sport GTA teszt – amikor a birodalom visszavág
A Mazda egykori zászlóshajója napjainkban inkább megy kuriózum, sem mint tömegmodell számba, időtálló formájának és elnyűhetetlen technikájának köszönhetően viszont nem…
Tovább » -
Admin2017. október 6.249Dacia Lodgy 1.5 dCi teszt – családbarát batár
Tavaly tavasztól őszig végigteszteltük a Dacia teljes repertoárját, a Sanderótól kezdve a Loganon át, egészen a Dokkerig, na meg persze…
Tovább » -
Admin2017. szeptember 29.45Suzuki Ignis teszt – fapad lett, maradhat?
Valahol ott hagytam abba az előző Suzuki Ignis tesztünket, hogy jól sikerült az első találkozás, és örömmel megismerkednék az alapkivitellel…
Tovább » -
Admin2017. szeptember 28.166Hyundai i30 1.4 Life teszt – titkos cserecsatár
Legutóbbi Hyundai tesztünk alanya a használt pakolós/családi kategóriába tartozott, most azonban egy városi létre tervezett, friss generációs – tehát alaposan…
Tovább » -
Admin2017. szeptember 22.71Škoda Kodiaq teszt – a medvék kedvence
Ennyivel lehetne Škoda Honey is a neve, na de ne bohóckodjuk el a hétszemélyes hegyomlás tesztjét, mert amekkora hype lengte körül…
Tovább » -
Admin2017. szeptember 21.58Fiat Tipo kombi teszt – divatos bálterem
Tavaly márciusban találkoztam először személyesen az új Fiat Tipo-val, és mind a karaktere, mind pedig az üléspróbán tapasztaltak szimpatikussá tették…
Tovább » -
Admin2017. szeptember 15.357Mazda 5 2.0 GTA teszt – sokoldalú házi kedvenc
Egy korát megszégyenítő, 2007-es évjáratú, 148 ezer kilométert futott Mazda 5 GTA járt nálunk, ami amellett, hogy családbarát, távolról sem…
Tovább » -
Admin2017. szeptember 14.395Lexus CT 200h teszt – elhasznált, vagy tuti vétel?
A Lexus CT 200h talán legnagyobb hibája, hogy később jelent meg, mint az Auris Hybrid. Persze, mindkét autó technikájának az…
Tovább » -
Admin2017. szeptember 8.188Lexus NX 300h teszt – a fehér királynő
A fekete királyt az RX 450h személyében már teszteltük, itt volt az ideje, hogy a sakktábla másik oldalán, de még…
Tovább » -
Admin2017. szeptember 7.106Toyota Yaris Hybrid teszt – takarékos ugrómókus
Alig tíz hónap alatt ez már a negyedik Yaris, ami megfordult a kezeim között, ám még mindig nem sikerült megunnom…
Tovább » -
Admin2017. szeptember 1.65Porsche Boxster 986 teszt – használt roadsterek királya?
Felüvölt a hathengeres motor közvetlen mögöttünk, a karomon pedig feláll a szőr. Libabőr szalad végig a testemen, az élményt kétszeres…
Tovább » -
Admin2017. augusztus 25.272Škoda Rapid teszt – bajnokaspiráns
Régóta vártam már egy Škoda tesztre, utoljára (még tavaly) a Fabia volt a kezeim között, előtte pedig a Superb, az…
Tovább » -
Admin2017. augusztus 18.126Renault Captur teszt – óvatos plasztikázás
Egyszerűen nem bírtam, fogtam az éjszaka közepén a zseblámpámat, kirontottam a bejáróra, és apró részletenként világítottam meg a ráncfelvarrott SUV-t.…
Tovább » -
Admin2017. augusztus 17.203Volkswagen Tiguan teszt – bírja a strapát?
Manapság egyre gyakrabban merül fel a kérdés új autók esetében, hogy vajon mennyire lesz tartós, meddig bírja majd? Ez pedig…
Tovább » -
Admin2017. augusztus 10.92Citroën C-Elysée teszt – szedán tárulj
Igazán irigylésre méltó helyzetben vannak azok, akik az alsóbb árszegmensben található (új) szedánok közül szeretnék kiválasztani a jövendőbeli autójukat, hiszen…
Tovább » -
Admin2017. augusztus 4.60Suzuki Jimny teszt – terepre teremtve
Tengerpart, pálmafák, walkmannel az oldalukon görkorizó lányok – ez a kép ugrott be, amikor megláttam ezt a Baywatch-korból hátramaradt, kedves…
Tovább » -
Admin2017. augusztus 3.54Suzuki Swift 1.0 GA (AT) teszt – a telep ura
Én akartam, megkaptam! Valamikor március idusa előtt néhány nappal éppen Pakson, a Suzuki Bartánál volt jelenésünk, méghozzá egy dízel Vitara…
Tovább » -
Admin2017. július 28.183Lada Kalina kombi teszt – egyszerű teremtés
Engedjetek meg nekem egy rövid, szubjektív, de tapasztalatok alapján kialakult kikacsintást – a legkevésbé sem hálás dolog a legalsó árkategóriában…
Tovább » -
Admin2017. július 27.52Renault Koleos 2.0 dCi teszt – francia romboló
Remek dolog a Talisman formaterve, mely továbbra is meghatározza a Renault nagyobb méretű, fontosabb típusainak arculatát. A „benchmark” modellt először…
Tovább » -
Admin2017. július 21.218Toyota Auris Touring Sports Hybrid teszt – hosszúlépés
Túl terjedelmes a tesztautó neve, hogy fog kiférni a cím? Ezen a kérdésen törtem a leginkább a fejem, aztán végül…
Tovább » -
Admin2017. július 14.73Országjáró tartósteszt egy Lada Vestával
Bizonyára jó néhányan követtétek a retrovasak.hu égisze alatt futó, múlt hét vasárnap véget ért, 21 napon és 2438 kilométeren át…
Tovább » -
Admin2017. július 7.120Volkswagen Golf IV Cabrio teszt – napfényes élet
Mai tesztünkben napfény járja át a szívünk újra, és képzeletben csak egy szál bikinit viszünk el az útra. Ha valaki…
Tovább » -
Admin2017. július 6.41Ford Focus 2.0 TDCi X-Road teszt – túl a csúcson
Jött a telefon: Focus kombi teszt, én pedig „hát jó” válasszal vettem tudomásul a következő alanyunkat, aztán a „hát jó”-ból,…
Tovább » -
Admin2017. június 30.65BMW i3 teszt – elektrogombóc
Ha egyszer felnövök, én is i8 leszek – nagyjából ezzel az ábrázattal nézett rám ez a masszív kis jövőjárgány, és…
Tovább » -
Admin2017. június 23.37Suzuki Baleno SHVS teszt – hóbagoly
Általában többet szoktam törni a fejem a címadáson, de ez most annyira kézenfekvő volt, ha az előző Suzuki Baleno-t kisbagolynak…
Tovább » -
Admin2017. június 22.68Renault Captur 1.2 TCe teszt – kellemes társaság
Nem először járt nálunk Captur, és remélhetőleg nem is utoljára, hiszen egy igen ügyes konstrukcióról van szó, amely az elmúlt…
Tovább » -
Admin2017. június 16.17Lexus RC300h F Sport teszt – elektroszamuráj
Atyavilág, hogy néz ki? – gondoltam megpillantva az autót a parkolóban. Majd meg is válaszoltam magamban a kérdést: kegyetlenül jól!…
Tovább » -
Admin2017. június 15.66Opel Astra Classic II. – egyszerű és népszerű
Ha Magyarországon valaki kicsit is jártas az autók világában, annak az Opel Astra Classic II. típusmegnevezésről egyből a népautó képe…
Tovább » -
Admin2017. június 9.53Honda Civic teszt – kanyarbajnok
„Végre egy Honda!” – szakadt ki belőlem a felkiáltás, amikor kézhez kaptam a Honda Civic kulcsát, ugyanis túl sűrűn nem…
Tovább » -
Admin2017. június 8.117Peugeot 308 SW teszt – nem kell félteni
Használtteszt következik, ezúttal a francia márka egyik igáslovát kötöttük el egy körre, a kétezres évek divatszokásait még magán viselő, első…
Tovább » -
Admin2017. június 2.72Toyota Yaris teszt – frissen a legjobb
A Toyota Yaris transzformációit nem egyszerű követni, ugyanis az akár negyediknek is beillő harmadik generációt nem túl régen frissítették, idén…
Tovább » -
Admin2017. június 1.26Audi A4 Quattro teszt – méltósággal korosodó
Elég sokat töprengtem azon az elmúlt hetekben, hogy milyen izgalmakat tartogathat számomra és számotokra egy első generációs, már „felnőtt korú”…
Tovább » -
Admin2017. május 26.38Peugeot 2008 teszt – francia allűrök
Tavaly már teszteltük a Peugeot 2008 megújult modellt, melynek most egy jobban felszerelt, automata váltós kivitele jutott el hozzánk. Ezúttal leginkább…
Tovább » -
Admin2017. május 25.30Hyundai i30u CW teszt – családi málhazsák
Induljunk egészen messziről: kombi. Szinte belefulladunk a lehetőségekbe, így hát menjünk is közelebb: fiatal, megbízható kombi. Itt már azért érezhetően…
Tovább » -
Admin2017. május 19.89Suzuki Swift teszt – modernizált vasaló
Minden évben van néhány modell, amit izgatottan vár a hazai vásárlóközönség, és a „kisnövésűek” között most egyértelműen az új Swift…
Tovább » -
Admin2017. május 18.38Citroën Grand C4 Picasso – Robotzsaru bárkája
Egy alternatív univerzumban járunk, Robotzsaru ebben a világban nem Boddickert és bandáját üldözi a cyberpunk-banditák uralta Detroitban, hanem irodai munkát…
Tovább » -
Admin2017. május 12.32Az optimumon túl? – Kia Optima SW GT teszt
Süppedek a hurkás bőrülésben, szó szerint, 245 lóerő ha nem is ver oda keményen, de elég szépen tudja vinni egy…
Tovább » -
Admin2017. május 11.64Ssangyong Rexton W teszt – békebeli batár
Bár hamarosan jön az új széria, mi még elkötöttük egy tesztre a kifutó modellt, hogy ősszel a lehető legerősebben érezzük…
Tovább » -
Admin2017. május 5.79Toyota C-HR Hybrid teszt – kifutóról az útra
Mintegy két hónappal ezelőtt teszteltük először a Toyota C-HR-t, az 1.2-es turbós után pedig eljött az ideje, hogy megismerkedjünk a…
Tovább » -
Admin2017. május 4.107Toyota RAV4 2.0 D-4D teszt – a választás joga
Dízel, vagy hibrid? Ezerszer hallottam már a kérdést, és legalább ennyi teóriát gyártottak mindkét oldal kedvelői azzal kapcsolatosan, hogy melyiket,…
Tovább » -
Admin2017. április 28.80Suzuki Ignis teszt – apró tényező
Csupán egyetlen kérdés maradt bennem a teszt végére, ami nem hagyott nyugodni: miért pont Ignis? Miért nem Wagon R+? Számomra…
Tovább » -
Admin2017. április 27.37Az utolsó léghűtéses – Porsche 911 (993) Carrera
Nincs is szebb, mikor szinte csak a levelek zizegését hallani az ősz színeibe öltözött nyugodt erdőben, és hirtelen megtöri a…
Tovább » -
Admin2017. április 21.108SEAT Toledo teszt – a falu bikája
SEAT Toledo – az emberek kisebbik részének egy szépséges spanyol település, a többségnek viszont inkább a SEAT egyik régóta sikeres…
Tovább » -
Admin2017. április 14.54Isuzu D-Max teszt – dolgos behemót
Ha a teszt elején valaki mellém gurul a délutáni pesti dugóban és megkérdezi, hogy mégis hogyan érzem magam ebben a…
Tovább » -
Admin2017. április 13.33Ford Sierra teszt – egy darabka történelem
Mai tesztalanyunk egy hozzánk közelálló, – lévén a retrovasak.hu „céges autójáról” van szó – és az elmúlt hónapokban alaposan megismert…
Tovább » -
Admin2017. április 7.381Dacia Dokker teszt – családi dobozos
„Végre, egy életszerű teszt!” – gondoltam magamban, nem mintha nem ez lenne a cél minden alkalommal, de a járgányok kipróbálása…
Tovább » -
Admin2017. április 6.260Toyota RAV4 Hybrid teszt – szelíd hegyomlás
Alighanem sokaknak ismerősen cseng a modellnév, régi szereplője az autós körforgásnak, 1994 óta van a piacon, a negyedik szériája fut,…
Tovább » -
Admin2017. április 4.8Keréknyom | A bordó cirkáló – Mercedes-Benz E200 Cabriolet
Aki széles érdeklődési körrel rendelkezik a témában, annak az autós világ egy szinte kimeríthetetlen táptalaj, ezért is szeretem ezt a…
Tovább » -
Admin2017. március 31.45Alfa Romeo Giulia teszt – az egyéniség ereje
Három hónap, ennyit vártam az Alfa Romeo Giuliára, hosszú böjt volt, de utólag azt érzem, oka volt a várakozásnak. Előfordult,…
Tovább » -
Admin2017. március 30.457Suzuki Vitara Limited teszt – kiállni a sorból
Úgy érzem, hogy lehetőségeink szerint sikerült szépen keretbe foglalnunk a Vitara palettáját, igaz a láncszemek sora a teljes modellválasztékot tekintve…
Tovább » -
Admin2017. március 24.19Nissan Sunny B11 Coupé – napos oldal
Ismételten rendhagyó teszttel jelentkezünk, melynek főhőse egy régóta dédelgetett, majd beteljesült álom fizikai kivetülése, valahol félúton a ritka lelet és…
Tovább » -
Admin2017. március 23.67Lada Vesta teszt – nyugati fuvallat
Kitalált hősünk, kinek neve legyen Géza, egy hétköznapi ember, hétköznapi igényekkel. Szakterületén megbecsült, családos, élhető fizetéssel. Pazarolni nem szokott, luxusra…
Tovább » -
Admin2017. március 17.81Kia Niro Hybrid teszt – bordó báró
A Kia vadonatúj modellje betöltötte az utolsó tátongó lyukat a dél-koreaiak jelenlegi palettáján, már ami az SUV-választékot illeti. A márkán…
Tovább » -
Admin2017. március 16.98Opel Zafira Tourer teszt – hetes fogat
Ismételten egy hétszemélyes bárkával ringatóztam a hétköznapok aszfalttengerén, ezúttal a megújult Opel Zafira Tourer fedte fel tudását, praktikumát, teljesítményét. Ha…
Tovább » -
Admin2017. március 10.91Lexus RX 450h F Sport teszt – prémium predátor
Ha jól számoltam, pont ez a 120. tesztem a fedélzeten, és bár az igazán rutinos rókáktól még messze vagyok, visszagondolva…
Tovább » -
Admin2017. március 9.89Suzuki Vitara 1.6D teszt – gazdaságos hangostárs
Vitarák…Vitarák mindenütt! Nem tudom, mikor húzott utoljára ilyen jót a Suzuki, de a tavalyelőtt piacra dobott SUV-t viszik, mint a…
Tovább » -
Admin2017. március 3.49Toyota C-HR teszt – a formabontás mestere
Időnként belefutok olyan kritikákba, miszerint a Toyota unalmas kinézetű autókat gyárt, bár véleményem szerint jogtalan a piszkálódás, mégis látszik, hogy…
Tovább » -
Admin2017. március 2.38Kia Soul EV teszt – elektrodoboz
Röviddel az Optima PHEV után újra egy zöld rendszámos Kiát üdvözölhettünk, ám ezúttal egy tisztán elektromos modell, a Kia Soul…
Tovább » -
Admin2017. február 24.14Toyota Hilux – stílusos munkaeszköz
Mindössze másfél hónap telt el azóta, hogy a kezem ügyébe került a Fullback, és most újra egy batárral kellett megosztanom…
Tovább » -
Admin2017. február 23.156Passzátszél a nyugati frontról – Volkswagen Passat B6
Mai tesztünkben ismét egy igazán családias autóval foglalkozunk; ami eléggé erős, tágas és sokoldalú ahhoz, hogy kielégítse bárki igényét. Előnyök…
Tovább » -
Admin2017. február 17.40Renault Mégane GrandCoupé – egy újabb lépcső(s)
Ismét egy Mégane teszt, immáron a harmadik a tesztelok.hu hasábjai között az aktuális generációból, vajon tud-e még újat mutatni a…
Tovább » -
Admin2017. február 16.33Toyota Corolla – a név kötelez
Toyota Corolla – a név, melyet mindenki ismer, aki életében hallott már autókról. Fél évszázada létezik, nagyjából 45 millió darabot…
Tovább » -
Admin2017. február 10.56Opel Mokka X – ezerarcú haspók
Ha ez egy folytatásos regény lenne, kezdhetném úgy is, hogy „egy alapos ráncfelvarrással később”, hiszen a Mokka immár a frissített…
Tovább » -
Admin2017. február 3.20Kia Optima PHEV – jeges precizitás
Az Optimát viszontlátni mindig öröm, nem először futottunk már össze a Kia zászlóshajójával – és remélhetőleg nem is utoljára –,…
Tovább » -
Admin2017. február 2.22Citroën C4 – nemes egyszerűség
„Azt a funkcionalista mindenedet…de szeretem, hogy ilyen vagy.” – ezzel búcsúztam el a teszthét végén aktuális Citroënemtől. Sokáig gondolkodtam, hogy…
Tovább » -
Admin2017. január 27.32Peugeot 3008 teszt – nagykabát
Mihelyst megjelenik egy modell soron következő generációja, általában ösztönszerűen elkezdem tanulmányozni, kideríteni, hogy mely külső-belső-műszaki pontokon változtattak rajta, milyen irányba…
Tovább » -
Admin2017. január 26.25Citroën C3 teszt – mókás tornacipő
Tizenöt éve már annak, hogy a Citroën piacra dobta apró városjáróját a C3 képében, az első széria buborék-formája gyorsan meg…
Tovább » -
Admin2017. január 20.318Használtteszt: Toyota Corolla – ésszerű döntés
Baj-e, ha egy autó konzervatív? Általában szeretjük (legalábbis mi újságírók biztosan), ha egy modell rendhagyó, színes, új megoldásokat alkalmaz és…
Tovább » -
Admin2017. január 19.72Fiat Tipo – harapós ötajtós
Amikor úgy zárhatok le egy tesztet, hogy azt érzem, összeállt a kép, akkor elfog az általános elégedettség. Hogy miként érhető…
Tovább » -
Admin2017. január 14.77Ford Focus – egy német úr visszatér
Következzen egy kedves ismerős, egy Ford, egész pontosan egy második generációs, 2005-ös Focus tesztje. A családban is volt már néhány…
Tovább » -
Admin2017. január 6.20Renault Twingo teszt – vidámságból ötös
Mosolyogtam már akkor is, amikor megtudtam, mi lesz a soron következő tesztautóm. Hátsókerék meghajtásos, farmotor, már ez mennyire érdekesen hangzik,…
Tovább » -
Admin2017. január 5.220Toyota Verso teszt – nagy testvér
Az ünnepek alatt boldogítottuk egymást, két bejgli között felidéztem a lassan három évvel ezelőtti találkozásunkat – bár teszt helyett azt…
Tovább » -
Admin2016. december 31.32Mitsubishi Sigma teszt – ragadozó
Cikáztak a gondolatok és a kérdőjelek a fejemben, mikor megtudtam, hogy egy Sigmát fogok tesztelni. Kissrác koromban a Lancert választottam…
Tovább » -
Admin2016. december 29.49Fiat Fullback teszt – partner minden helyzetben
„Együtt fagyunk meg…” – morogtam félhangosan, miközben a -4 fokban elkövetett fotózás végeztével behuppantam a Mits…akarom mondani a Fiat pickupjának…
Tovább » -
Admin2016. december 22.49Havas hangulat – Ssangyong Tivoli teszt
Akik hosszabb ideje követnek minket, azok biztosan emlékeznek korábbi Tivoli-cikkünkre, azonban mostani alanyunk igen sokban különbözik a hónapra pontosan egy…
Tovább » -
Admin2016. december 15.52Infiniti Q30S teszt – sportos, de mennyire?
Divatos, emelt hasmagasságú, fiatalos kompakt – a szerep, amit betölteni hivatott az Infiniti Q30. Akkor ehhez a recepthez adjunk hozzá…
Tovább » -
Admin2016. december 9.79Suzuki Vitara S teszt – a jószívű császár
Nem tétlenkednek mostanában a Suzukinál, alaposan felfrissítették a modellválasztékot, ráadásul ügyesen hozták vissza a régi neveket, legyen szó akár a…
Tovább » -
Admin2016. december 8.30Francia inas, a család minden tagjának – Renault Mégane kombi teszt
Mai tesztünk alanya egy tipikus „használós” autó, amely remekül kielégít számos igényt, ami egy család életében felmerülhet. Jelen esetben nem…
Tovább » -
Admin2016. december 2.117Toyota Auris Hybrid – az optimális átmenet?
Kíváncsian vártam a tesztautót, főleg úgy, hogy nem sokkal korábban volt szerencsém egy rövid kör erejéig kipróbálni a tesztelok.hu-n már…
Tovább » -
Admin2016. december 1.23Toyota Yaris teszt – ügyes mellékszereplő
Az autókra létezésük és térnyerésük óta akaratlanul is számos szerepet húzunk, a kor emberének felfogása, az aktuális trendek, és a…
Tovább » -
Admin2016. november 25.13Opel Insignia teszt – kezes bárka
Noé valószínűleg elismerően csettintene, ha meglátná az Insigniát, én viszont a tesztidőszak kezdetén nehezen barátkoztam meg az elegáns óriás 4.83…
Tovább » -
Admin2016. november 24.58Toyota Aygo teszt – mókajárat
Mielőtt átveszek egy autót, mindig próbálok ráhangolódni az adott modellre, beleképzelni magam a célközönség tagjainak helyébe, és bár ez egy…
Tovább » -
Admin2016. november 17.35Renault Mégane Grandtour – dizájnos puttonyos
Pont úgy néz ki, mint a Talisman kombi, csak egy kicsit kisebb – állapítottam meg az új Mégane Grandtour-ról kissé…
Tovább » -
Admin2016. november 11.31Toyota Prius teszt – takarékos űrhajó
A Toyota tálcán kínálja nekünk a jövőt, méghozzá szelíd és közérthető módon, hogy még véletlenül se érezzük tolakodónak a modern…
Tovább » -
Admin2016. november 4.121Suzuki SX4 S-Cross teszt – átváltozóművész
Három év után került sor az SX4 S-Cross frissítésére, a Suzukinál pedig igen komolyan vették a feladatot, hiszen a városi…
Tovább » -
Admin2016. október 28.46Toyota Yaris Hybrid teszt – hófehér szamuráj
Sokunk számára a Yaris az őszinte kisautó szinonimája, amely még 2016-ban is, 17 évvel a jól ismert első széria debütálása…
Tovább » -
Admin2016. október 27.46Fiat Tipo teszt – méltó az elődhöz
Bárcsak minden kívánságom így teljesülne, egy ötajtós Tipo állt a szalon belső parkolójában, egyből körbejártam, mivel a közelben még csak…
Tovább » -
Admin2016. október 21.67Renault Mégane 1.5 dCi teszt – a szépség ára
Vannak olyan autók, melyekre egyszerűen jó ránézni, az új Mégane is ilyen, kellemes a szemnek, érdemes elidőzni a formatervezők által megálmodott…
Tovább » -
Admin2016. október 20.79Toyota Avensis teszt – üdv a jelenben!
Néhány évvel ezelőtt tocsogtak a Toyota cikkek az unalmasságban, mármint annak kihangsúlyozásában a márka aktuális modelljeit illetően. Mostanra változott a…
Tovább » -
Admin2016. október 14.30Kia Sorento teszt – guruló bőségtál
Idén már a sokadik Kia került a kezeim közé, de még mindig meg tud lepni a dél-koreai márka utóbbi években…
Tovább » -
Admin2016. október 13.30Emil, a piros mindenes – Lada 2104 teszt
A Lada 2104 éppen abban az átmeneti korszakban van, amikor már láthatunk belőlük megvigyázott hobbiautókat, és még munkára fogott darabokat…
Tovább » -
Admin2016. október 7.61Opel Corsa 1.4T teszt – közúti gokart
A Corsa tartja magát az elveihez, még mindig ügyes városi cirkáló, az 1.4-es turbómotorral pedig meglehetősen fürgén szedi a kerekeit.…
Tovább » -
Admin2016. október 6.105Lexus GS 450h teszt – sportos fényűzés
Nehéz lenne a GS 450h létjogosultságát logikus érvekkel alátámasztani, nem beskatulyázható, és nagyon szűk réteget érintő modellről van szó, utóbbi…
Tovább » -
Admin2016. szeptember 29.125Suzuki Baleno 1.2 GL teszt – a kisbagoly visszanéz
Amikor a fülembe jutott, hogy mostanában Suzukik is gyakrabban érkeznek majd hozzánk vendégségbe, azonnal lecsaptam a Balenóra, nagyon szerettem volna…
Tovább » -
Admin2016. szeptember 23.179Mindenki kombija – Toyota Auris Touring Sports
Nem is volt olyan rég, amikor egy autó még hipermodern kütyüjeivel tűnt ki a sorból, ma viszont, amikor már jóformán…
Tovább » -
Admin2016. szeptember 22.34Polski Fiat 126p teszt – a legbátrabb egérkamion
Mindenkinek van legalább egy „kispókos” története. A szomszéd, aki négy haverjával együtt passzírozta be magát, az ismerős, aki 1.90 magas,…
Tovább » -
Admin2016. szeptember 16.33Citroën Grand C4 Picasso – természetes nyugtató
„Sokat idegeskedik vezetés közben, legszívesebben átkiabálna az előtte haladó autójába? Akkor önnek is a Grand C4 Picasso-ra van szüksége!” Egy…
Tovább » -
Admin2016. szeptember 15.408Opel Meriva teszt – a látszat csal
Kedves családi kapszula a Meriva, ezt nagyjából mindenki tudja, azt viszont már kevesen gondolnák, hogy bármiféle izgalmat is képes okozni…
Tovább » -
Admin2016. szeptember 9.20Rolls-Royce Silver Shadow – a király hintója
A veterán tesztek egyszerre hordoznak magukban izgalmat, gyermeki lelkesedést és ennek köszönhetően némi szubjektivitást. Nehéz egy ilyen elegáns autóról úgy…
Tovább » -
Admin2016. szeptember 2.3Mercedes-Benz 300CD Turbodiesel Coupé – kaliforniai álom
Csak képzeld el, ahogy belesüppedsz a kényelmes ülésbe, magadra húzod a súlyos ajtót, amely 34 év után is tompa, méltóságteljes…
Tovább » -
Admin2016. augusztus 24.63Renault Kadjar teszt – érzékeny óriás
Szokatlan autó a Kadjar, tiszteletet parancsoló, robusztus alkat, mégis bizonyos pontokon érzékenynek hat. Ha ember lenne, és megsértenéd, adna egy…
Tovább » -
Admin2016. augusztus 19.73Audi A8 teszt – kormányzati kényelem
Mivel álltunk legutóbbi tesztünk alkalmával szemben? Egy 10 éves, fekete A8-assal és rengeteg előítélettel. Na jó, egy kicsit cizelláltabban is…
Tovább » -
Admin2016. augusztus 12.71Peugeot 2008 1.2 PureTech Active teszt – kategóriájához igazítva
Szükséges volt, és nagyon jót tett a 2008-nak a megújulás, amely ugyan nem forradalmi, de facelifthez képest alapos munkát végeztek…
Tovább » -
Admin2016. augusztus 5.30Kia Cee’d teszt – magabiztos városjáró
A Sportage és az Optima után újabb Kia teszttel jelentkezünk, ezúttal a Cee’d került a kezeink közé, mi pedig kifejezetten…
Tovább » -
Admin2016. augusztus 3.33Dacia Lodgy – hős hetes
Alaposan körbenéztem, kiszálltam-beszálltam, vezettem, végigültem az összes üléssort, mindegyiken gondolkodtam egy kicsit, hogy mégis mi az, ami igazán hiányzik? Aztán…
Tovább » -
Admin2016. július 18.51Opel Vectra B Caravan teszt – családi mindenes
Emlékeztek még a tavalyi autóvásárlós kalandunkra? Az akkor „nyertes” Vectra immár lassan egy éve új gazdáinál teszi a dolgát, hol…
Tovább » -
Admin2016. július 4.47Audi A4 2.0 TDI teszt – a hidegvérű profi
Úgy érzem, megkaparintottuk a tipikus középvezetőknek való flottaautók flottaautóját. Alap fehér szín pipa, 16-os alap felnik pipa, fekete szövet kárpitok,…
Tovább » -
Admin2016. június 17.45Peugeot 301 teszt – mosolygós oroszlán
Kevés manapság az olyan autó, amelyre ránézve az emberek nem azon kezdenek el gondolkodni, hogy ki ül benne, hova megy,…
Tovább » -
Admin2016. június 10.234Dacia Duster teszt – második felvonás
Azért választottam ezt a címet, mert nem is olyan régen vendégeskedett nálunk egy Duster, és máris meglátogatott minket a testvére.…
Tovább » -
Admin2016. június 3.33Mazda 6 teszt – a szürke eminenciás
Újra használtteszttel jelentkezünk, ezúttal egy Mazda 6 került a kezeink közé, amely 2011-ben gurult le a gyártósorról. Közel öt év…
Tovább » -
Admin2016. május 27.90Subaru Levorg teszt – egyet fizet, kettőt kap
Sokszor hallottam már, hogy sportos autót fiatalabb korban érdemes venni, mert később a család miatt már kevesebb lehetőségünk marad kiélni…
Tovább » -
Admin2016. május 20.30Infiniti Q30 teszt – ha már unod a németet
Infiniti, ízlelgessük a nevet. Mi juthat eszébe az átlag, kicsit is autószerető embernek hazánkban a szó hallatán? Japán, prémium, Nissan,…
Tovább » -
Admin2016. május 13.89Dacia Logan 1.5 dCi teszt – takarékos társ
A Dacia a Logannal képviseli a középutat, a városi kisautónak számító Sandero, a családra szabott Lodgy/MCV, az áruszállításra kitalált Dokker,…
Tovább » -
Admin2016. május 6.13Opel Adam Rocks teszt – bohókás méregzsák
Tipikusan olyan autóhoz volt szerencsénk, mely ugyan meglepő jelenség, ám a gazdája dönti el, hogy milyen tulajdonságokkal ruházza fel. Most…
Tovább » -
Admin2016. április 29.20Lada 4×4 teszt – időkapszula
Egy dolgot nagyon nehezen tanultam meg a teszt alatt, nem Niva a neve, hanem 4×4. Ismételjétek el ti is tízszer,…
Tovább » -
Admin2016. április 22.644Dacia Duster teszt – őszinte félmosoly
Miért ez a teszt címe? Mert ezt a reakciót váltotta ki belőlem a Duster! Lehajtottam a földútra, és éreztem, ahogy…
Tovább » -
Admin2016. április 21.54Skoda Fabia 1.2 TSI teszt – ügyes generációváltás
Végre alaposabban is megismerkedhettünk a harmadik generációs Fabiával, amely kategóriájában elegánsnak hat, karakteres külsővel rendelkezik, ráadásul amellett, hogy minőségileg is…
Tovább » -
Admin2016. április 15.51Kia Optima 2.0 CVVL teszt – guruló lakosztály
Őszinte leszek, az előző generációt is kedveltem, ezért az új Optimával szemben is magasak voltak az elvárásaim, melyeket azonban bőven…
Tovább » -
Admin2016. április 14.33Renault Captur teszt – családi kedvenc
A Clio után ismét egy Renault-ban találtuk magunkat, ezúttal egy Captur járt nálunk teszten, az Autó Triplex Kft. jóvoltából. Igyekeztünk…
Tovább » -
Admin2016. április 8.43Kia Sportage GT Line teszt – győztes típus
Önmagával versenyez a Kia, ez már korábban is érezhető volt, ám most végképp egyértelművé tette a márka, hogy felzárkózott a…
Tovább » -
Admin2016. április 1.272Renault Clio Limited teszt – a forma ereje
A Clio ismert név, magát a típust keveseknek kell bemutatni, a régebbi generációk közül is rengeteg fut még az utakon,…
Tovább » -
Admin2016. március 31.53Lada Granta – közönségkedvenc lehet
A Lada visszatért, méghozzá hatalmas lendülettel, az új modellek pedig pillanatok alatt megtalálták a márkahű rajongókhoz vezető utat. Az értékesítés…
Tovább » -
Admin2016. március 25.103Opel Astra K teszt – nyerő taktika
Az Opel ügyes lépésekkel igyekezett felfrissíteni az Astrát, amely hamar megtalálta az utat a közönséghez. Erre rátett még egy lapáttal…
Tovább » -
Admin2016. március 22.199Dacia Sandero Stepway teszt – az egyszerűség oltára
Eleinte azon járt az eszem, hogy miként fogok a Sanderóról hosszasan írni, aztán idővel rájöttem, hogy ez nem is olyan…
Tovább » -
Admin2016. március 17.99Volkswagen Golf VII teszt – belevaló kompakt
Ismét a szolnoki Juvenal Kft.-hez voltam hivatalos, ezúttal egy 1.4-es TSI erőforrással szerelt, 150 lóerős Golffal volt dolgom, és szerintem…
Tovább » -
Admin2016. március 15.26Mitsubishi L200 teszt – ideális munkaeszköz
Az L200 tipikusan az a fajta pickup, melyre ha ránézünk, egyből kedvünk támad belepattanni és elkötni. Mindegy, hogy merre, nem…
Tovább » -
Admin2016. március 10.275Suzuki Vitara 1.6 GL+ teszt – a mi SUV-unk
Néhány hónapja ültem először az új Vitarában, az ismerkedés után pedig nagyon sokáig gondolkodtam azon, hogy mit is lehet elvárni…
Tovább » -
Admin2016. március 8.21Keréknyom – Porsche 928 S4
A típus 1977-ben debütált Genfben. Motorikusan mindenképp olyan megoldást szerettek volna alkalmazni a Porschénál, mely népszerű lehet az amerikai vásárlók…
Tovább » -
Admin2016. március 3.84A bölcs japán – Subaru Forester 2.0 D teszt
Volt egy olyan tipikus Subaru-érzésem, hogy kimehetünk vele a világból is, mindennemű megerőltetés nélkül. A Forester azoknak lett teremtve, akik…
Tovább » -
Admin2016. február 18.66Skoda Superb Combi teszt – ő a főnök
Kipróbáltam a csúcs-Skodát, amely szerintem kiérdemli a prémium jelzőt, hiszen nem csupán méretei, hanem tudása is kategóriája legjobbjai közé emeli.…
Tovább » -
Admin2016. február 7.32Subaru Outback 2.0 D teszt – otthonos óriás
A Subaru magyarországi vezérképviseletétől, az Emil Frey Import Kft.-től érkezett hozzánk a napokban egy ötödik generációs Outback, amit volt is lehetőségünk alaposan…
Tovább » -
Admin2016. február 3.165Opel Mokka teszt – bunker négy keréken
Ezúttal is egy Opelt vittünk el pár napra, a Fábiántól érkezett Mokka hasznos kis jelenség, illetve nem is olyan kicsi,…
Tovább » -
Admin2016. január 25.13Keréknyom – Porsche 968 CS
Míg fénykorában volt, hogy egy évben több, mint 20.000 darab 944 talált gazdára, a ’80-as évek végére, még inkább a ’90-es évek…
Tovább » -
Admin2015. december 27.6Keréknyom – Porsche 924 Le Mans Edition
Az aktuális luxus és sportautó kínálatot vizsgáltam nyáron a használtautón, mikor egy számomra addig ismeretlen modellre bukkantam a Porschék között…
Tovább » -
Admin2015. december 17.12Peugeot 308 SW teszt – óriási oroszlán
Manapság egy kombi már nem csak arról szól, hogy jól megpakoljuk és elgurulunk vele A-ból B-be, nem kell többé kompromisszumokat…
Tovább » -
Admin2015. december 3.25Lada 2107 – orosz testvér
Volt abban valami kellemes és nosztalgikus érzés, amikor a Keleti előtt leparkoltak a piros 2107-essel, én pedig a meghökkenten kamillázó…
Tovább » -
Admin2015. december 1.34Ssangyong Tivoli teszt – közeledő Távol-keleti
Nem csoda, hogy a Tivoli visszafelé I Lov’ It, hiszen ezt a messziről érkezett óriást nagyon hamar meg lehet kedvelni,…
Tovább » -
Admin2015. november 28.33Keréknyom – Mercedes-Benz S600 Coupe
A sors alig több, mint egy hónappal az 1994-es E200 Cabrio után összehozott az évjárat modellpalettájának csúcsán szereplő S600-as változattal,…
Tovább » -
Admin2015. november 26.30Peugeot 208 1.2 Puretech 82 teszt – franciakrémes
Tipikus Peugeot, klasszikus vonalak, lezser vonalakba oltott hétköznapi elegancia, ezek a kifejezések jutottak eszembe, amikor először láttam teljes valójában a…
Tovább » -
Admin2015. november 5.329Mercedes-Benz A160 teszt – Kicsi csillag
Igaz, ez nem az a típusú Mercedes, amit megbámulnak az utcán, de attól még ugyanúgy tetten érhető benne a német…
Tovább » -
Admin2015. november 2.69Hyundai Santa Fe teszt – ideális igásló
Ezúttal a dél-koreai márka közkedvelt városi terepjáróját volt lehetőségünk kipróbálni, ami kategóriájában igen meggyőző méretekkel és fogyasztási adatokkal bír, ráadásul…
Tovább » -
Admin2015. október 29.64BMW 316i teszt – hibátlan, de a varázslat kiveszett
A BMW-ket általában három fő tulajdonságuk miatt szeretik, az egyik a presztízsük, a másik a küllemük, a harmadik pedig az…
Tovább » -
Admin2015. október 26.37Dacia Dokker teszt – egyszerűségében az ereje
Joggal kérdezhetitek, hogy mi újat lehet mesélni a Dacia faék egyszerűségű „jómunkásautójáról”, azonban úgy éreztük, hogy igenis érdemes beszámolni a…
Tovább » -
Admin2015. október 24.42Opel Insignia OPC Unlimited teszt – 325 ló, ha megindul
Sőt, ki is próbálhattuk, és bizton állíthatjuk, hogy az Insignia OPC komoly élményt adhat azoknak, akik a teljesítményt és a…
Tovább » -
Admin2015. október 15.55Opel Astra Classic II. teszt – ideális csapatjátékos
Ezt a modellt valószínűleg senkinek nem kell bemutatni, hiszen kora egyik meghatározó népautója volt, Magyarországon rengeteg eladó és jelenleg is…
Tovább » -
Admin2015. október 13.19Volkswagen Passat Variant – minőségi munkaautó
Ismét egy Volkswagen került a kezeink közé, méghozzá egy 2012-es Passat, amelyről a gazdája is csak elismerően tudott nyilatkozni. Félre…
Tovább » -
Admin2015. október 7.24Audi TT – ritka fenevad
Mostani menetpróbánk alanya egy igazán különleges vas, amelyből meglehetősen kevés került Magyarországra. A 2004-es gyártású, 3.2 literes, első generációs TT…
Tovább » -
Admin2015. október 3.38Amerikai álom és a fenevad: Chevrolet Corvette C5 és Z06
Két gyönyörű Corvette suhan az úton. Az egyikben valami 18-19 éves forma srác ül, mázlista. Ilyen korban egy ilyen autóval…
Tovább » -
Admin2015. szeptember 25.11Audi A4 teszt – hálás négykarikás
Az Audikat könnyű megkedvelni, ezt az állítást jelenlegi tesztalanyunk is alátámasztotta, hiszen amit tud, azt nagyon tudja, megjelenése és minősége…
Tovább » -
Admin2015. szeptember 16.15Opel Astra Sports Tourer teszt – ez kevés
Egy mindössze 4 éves J Astrát teszteltünk, azon belül is a Sports Tourer kiadást, melynek vannak jó tulajdonságai, de sajnos…
Tovább » -
Admin2015. szeptember 8.16Toyota MR2 menetpróba – nyers valóság
Villámlátogatást tett nálunk egy 1991-es Toyota MR2, amely ugyan nem volt túl patika, mi mégis belezúgtunk. A rövid ismerkedés ismét…
Tovább » -
Admin2015. szeptember 4.20Nissan Pulsar teszt – kategóriájában jeles
Hosszabb ideig ismerkedhettem a Nissan legújabb, Magyarországon nemrég megjelent üdvöskéjével, a Pulsarral. Találkozásunk ideje alatt pedig igen tapasztalatokkal gazdagodtam, hiszen…
Tovább » -
Admin2015. szeptember 3.48Volvo S40 teszt – 15 éves luxus
Az öregedő autók közül általában az alacsony fogyasztású, igénytelen modellek a keresettek, mai tesztünkben azonban leszámolunk azzal az előítélettel, hogy…
Tovább » -
Admin2015. augusztus 26.7BMW 320ci teszt – kabrió élmény
Megállíthatatlanul közeleg az ősz, rövidülnek a nappalok, sárgulnak a levelek, csökken a kabriózásra alkalmas napok száma, és persze a hajlam…
Tovább » -
Admin2015. augusztus 25.21Mazda 6 teszt – kedvelt igásló
Az elmúlt években megszaporodtak a Mazda 6-osok az utakon, ami nem is csoda, hiszen amellett, hogy árban is kezdenek elérhetővé…
Tovább » -
Admin2015. augusztus 17.23Kicsi a bors – New Beetle teszt
Újra használtteszttel jelentkezünk, egy igazi városi bogárkát mutatunk be, amely bizonyos szempontokból nagyon szimpatikus volt, összességében pedig kitűnő kisautó benyomását…
Tovább » -
Admin2015. augusztus 14.31Audi A3 teszt – takarékos négykarikás
Audiban nem nagyon lehet csalódni, így volt ez most is, egy A3 Attraction DPF Sportot próbálhattunk ki, amely közel hatéves…
Tovább » -
Admin2015. június 16.18Hyundai ix35 FCEV teszt – hidrogénnel hajtott elektromos autó
A károsanyag-kibocsátási normákat meghatározó szakpolitikusok tesznek is erről, hiszen a legújabb előírások teljesítése még kivitelezhető a belsőégésű motorokkal, de a…
Tovább » -
Admin2014. november 3.10Csendes óriás – Subaru Outback teszt
Az ötödik generáció előtti rácfelvarrott verziót teszteltük, ami a Subaru összes klasszikus jegyét magán hordozza, ami lehet, hogy első ránézésre…
Tovább » -
Admin2014. október 17.16Kia Optima – koreai óriás
A Kia évről-évre feljebb lépeget a márkák ranglistáján, ami nem is csoda, hiszen egyre modernebb és mutatósabb autókkal rukkolnak elő.…
Tovább » -
Admin2014. október 1.13Skoda Octavia – mindennapi prémium
Mostanában egyre többször kerül terítékre Skoda a szerkesztőségben, az ok pedig kevés magyarázatot igényel: egyszerűen jó és elegáns autókat raknak…
Tovább » -
Admin2014. szeptember 8.87Szép, okos, praktikus – Peugeot 5008 teszt
Rég volt már újautó-tesztünk, de most kaptunk egy nagyon jó alapanyagot, egy fél éves Peugeot 5008 személyében. A francia konstrukcióban…
Tovább » -
Admin2014. július 28.25Mercedes-Benz CLK 320 AMG – tákoltan is csodás
Tesztalanyunk életének tíz éve alatt sok kalandot átélt, a jobbkormányos luxusautóból számkivetett lett, bal eleje összetört, majd némi sufnikozmetika után…
Tovább » -
Admin2014. június 13.7Porsche 911 Carrera 4 teszt – kortalan ikon
Nem akármilyen autót tesztelhettünk az elmúlt napokban, egy 1990-es Porsche 911 Carrera 4 került a kezeink közé. Az autó igazi…
Tovább » -
Admin2014. június 5.23SsangYong Rexton – az igazi terepjáró
A koreai gyár új modellje szembeszáll a divatterepjárókkal, a szinte bármilyen útviszonyok között használható, variálható utasterű, prémium felszereltséggel ellátott Rexton…
Tovább » -
Admin2014. május 28.30Subaru Legacy 2.0 D teszt – a plejádok öröksége
Ismét egy olyan autóval hozott minket össze a sors, amiről nem azért írunk jót, mert elfogultak vagyunk, hanem mert nem…
Tovább » -
Admin2014. május 26.180Használtteszt – Toyota Corolla 1.4 VVT-i
Gyakori vendég mostanában nálunk a Corolla, hiszen az elmúlt hónapokban az új Verso-t és tíz évvel korábbi kiadását is volt szerencsénk tesztelni.…
Tovább » -
Admin2014. május 23.143Kicsi Bömös, nagy élmény – BMW 116i teszt
Mindegy, hogy apró (Isetta 250), vagy óriási (X6) BMW-ről van szó, minden típusban van valami különleges, egyedi. A BMW 1-es…
Tovább » -
Admin2014. február 17.13Háború és béke – Punto I.
Azért választottam ezt a címet, mert egy nagyon hosszú történetből kellett összeszednem a legmeghatározóbb emlékeimet. A Fiat Puntoval töltött eddigi…
Tovább » -
Admin2013. december 1.42BMW 325Ci Cabrio teszt (2004) – sok pénz, még több élmény
Egy BMW 325Ci Cabrio vezetése igazi életérzés. Egy ilyen autót az élményéért vesz valaki, nem azért, hogy elugorjon vele vásárolni,…
Tovább »