Opel Adam Rocks teszt – bohókás méregzsák
Tipikusan olyan autóhoz volt szerencsénk, mely ugyan meglepő jelenség, ám a gazdája dönti el, hogy milyen tulajdonságokkal ruházza fel. Most ne azokról beszéljünk, akik szerint egy ilyen, vagy ehhez hasonló divatjárgánynak nincs létjogosultsága, inkább azokról, akik saját habitusukhoz formálják az Adam Rocks-ot. Mert vannak olyanok, akiknek egy vicces dizájnautót jelent, másoknak morcos ugróegeret, ami apró, mégis karakán, egyesek pedig hobbijárműként tekintenek rá. Valahol a három között van az igazság, de félreértés ne essék, megértem azokat is, akik sandán és értetlenkedve nézik az Opel kisautóját. Az tény, hogy a realitás talajától el kellett rugaszkodni a teszt alatt, ám éppen ez volt benne a jó!
Sok emberrel beszélgettem az Adam-ről, különböző véleményekkel és meglátásokkal találkoztam, a reakciók skálája a meglepődöttségtől indulva a cinikus félmosolyokon keresztül az őszinte vidámságig húzódott. Ez kétségkívül kapásból jó pontot jelent, hiszen képes érzelmeket kiváltani az autó, amit – valljuk be – egyre kevesebb újkori járgány tud elérni. Találkozásunk délutánján minden komolykodástól és görcsöléstől mentesen azonban csak azon járt a fejem, hogy autózhassak egyet hátratolt vászontetővel és ne essen az eső. Ez meg is történt, és ha most nem kellene bővebben kifejtenem a dolgokat, nem is tenném, de mivel ez egy teszt és nem élménybeszámoló, ezért igyekszem több oldaláról is megközelíteni az Adam-et.
Mint egy akaratos kölyök, akinek nem mersz nemet mondani, ha csokit követel a boltban. Ez volt az első gondolatom, amikor megláttam. Amilyen apró, olyan magabiztosnak tűnik, az eleje úgy vigyorog, mintha várná a kihívásokat, hátul pedig Samurai Jack-et imitál. Komisz, mégis összepacsizol vele a nap végén, és bár beszállás közben úgy néztem ki, mint majom a köszörűkövön, mégis át tudtam érezni, hogy milyen lehet, ha valakihez igazán illik egy ilyen autó. Az idilli kép csak akkor akadt meg néha egy-egy pillanatra, mikor kitártam a hatalmas ajtaját és elkezdtem kapálózni utána, becsukásánál pedig akkorát szólt, hogy egy Vivaro is megtapsolta volna.
Az utastér hangulatos, sportos hatást kelt és nem utolsósorban minőségi anyagokból épül fel. A sárga betétek, a kerekszemű, kávé utáni, felvillanyozott szmájlira hasonlító középkonzol, a kellemes fogású kormány, a piros háttérvilágítás mind-mind képes meghozni az embernek a kedvét egy kis cél nélküli kocsikázáshoz. Persze, van menetzaj, hogyne lenne, mikor egy vászontető van a fejünk fölött, és igen, a központi rendszer sajnos nem kapott navit, bár utóbbi inkább azt az érzést erősítette bennem, hogy „nincs úti cél, csak menjünk”.
Jegyezzük azért meg, hogy parkolóasszisztens mellett téli csomag is járt, ülésfűtéssel/kormányfűtéssel, a beltéri hangulatvilágítás pedig elég jól mutat esténként. Ha eleresztjük egy pillanatra az ésszerűséget, akkor az Adam Rocks-ot nagyon lehet szeretni, egy kivételével könnyen megbocsátható hibái vannak csupán. Az az egy a sóhajnyi csomagtér (170 liter), de még arra sem lehet komolyan haragudni, mert nagyon viccesen bővíthető, a mini kalaptartót levéve, majd a mini hátsó üléseket előre döntve kapunk egy nagyjából dupla akkora helyet, ami természetesen még mindig csak egy közepesen megtömött sporttáskát képes „elnyelni”. Az első fotelek jól tartanak, el is lehet férni rajtuk, a lábtérrel sincs gond, a második üléssor nem meglepő módon jelképes, de azért kíváncsiságból behajtogattam magam, remélem nem látta a jelenetet senki.
Tesztalanyunk – Szentgotthárdon gyártott – háromhengeres, egyliteres, 116 lóerős turbós benzines erőforrással rendelkezik, mely mellé 1081 kilogrammos súly párosul. Ezen adatok fényében tehát egyáltalán nem meglepő tény, hogy oda lehet neki lépni. A hivatalos százas sprintet közel tíz másodperc alatt teljesíti, egészen pontosan 9.9 szekundum szükséges az említett tempó eléréséhez, a végsebesség pedig 196 km/óra. Hogy ez kinek, mire elég, azt mindenki döntse el maga, nálunk még ez sem kiautózható, mindenesetre az Adam egész szépen ugrik, ha mi is úgy akarjuk. A hatfokozatú manuális váltó nagyon pozitív pontja a modellnek, sokat ad hozzá a vezetési élményhez, jól kapcsolható, pontos, rövid fokozatok jellemzik. Fogyasztás terén sem érheti kritika, országúton 4.5 liter környékén eszik, városban valamivel hat fölé ugrik az étvágya, azt gondolom, nem kell külön ecsetelni, hogy erősen láb- és hangulatfüggő a pontos végeredmény.
A feszes, néha bárdolatlannak tűnő futómű alapján ki lehet jelenteni, hogy az Opel nem feltétlenül a katasztrofális magyar utakra szánja az Adam Rocks-ot, a helyzeten a 17 colos (!) abroncsok sem javítanak, nem írnám azonban az autó számlájára a dolgot, nem tehet róla, hogy kátyúról kátyúra kell bukdácsolnia. A korrekt fékhatás mellé jó manőverezhetőség párosul, irányíthatósága kifogástalan, a gyors, esetenként határozottabb kormánymozdulatokra is pontosan reagál, dinamikája is kellemesnek hat, izgalmasan fúrja be az orrát a kanyarokba, masszívan lehet tartani az íveket, igazán élvezetes dolog kacskaringósabb utakon autózni vele.
Muszáj beszélni az árról, melyet leginkább az opciós extrák (metálfény, Mondiál fekete bőr belső, 17-es Swiss Blade gyémántvágott könnyűfém keréktárcsák – cirka 580.000 forint értékben) növelnek meg. Mindennel együtt 6.842.000 forintba kerülne a főszereplőnk, amely nagyon szűk vásárlói réteget érint Magyarországon, de mint már korábban utaltam rá, az Adam Rocks-hoz egy olyan szemüveget szükséges felvenni, amivel kizárjuk a racionalitást. Azt viszont kár tagadni, hogy néha kifejezetten jól eshet egy ilyen kis méregzsákkal kiszakadni a hétköznapokból.
A tesztlehetőségért köszönet a Fábián Kft.-nek!
Bense Róbert
