fbpx

Kia Sportage GT Line teszt – győztes típus

Önmagával versenyez a Kia, ez már korábban is érezhető volt, ám most végképp egyértelművé tette a márka, hogy felzárkózott a nagyok mellé, és tartósan képes a felsőbb osztályban maradni. Ez nem patikamérlegen kimért marketingszöveg, hanem maga a valóság, hiszen itt járt, nálunk járt, teszteltük és bár jóra számítottunk, azt nem gondoltuk volna, hogy ennyi pluszt képes adni az új Sportage.

s8

Kezdjük ott, hogy megtalálta azt a formát a Kia, ami jelenleg kellően divatos, erőt sugároz, mégis van benne némi elegáns visszafogottság. A harcsaszáj jól áll a modellnek, és bizony kellett is ez a frissítés, jóval karakteresebb megjelenéssel rendelkezik ugyanis a negyedik generációs SUV. Az előző széria még 2010-ben debütált, ha őszinték akarunk lenni, az akkori divat felett már eljárt kissé az idő.

Első pillantásra érződik rajta a masszivitás, ez később csak erősödik, ami nem is csoda, a 4.48 méter hosszú és 1.85 méter széles, 1534 kilogrammos Sportage méretei biztonságot árasztanak, és a tudásáról még nem is beszéltünk. Egy rövidke pillanatra még maradjunk a külsőnél, az összkép mellett a részletek is meggyőzőek, ilyenek például a kaleidoszkóp-szerű, adaptív xenon fényszórók, valamint a kissé előrehúzott hátsó LED-es lámpák is. A dupla kipufogók és a fémes hatást keltő diffúzor pedig a Kia sportos oldalát erősíti.

Mintha csak egy széfet csuknánk be, úgy puffan az ajtó, a külvilág zajai teljesen elhalkulnak, a helykínálat – melyet a panoráma napfénytető miatt még nagyobbnak érezhetünk – pedig bőséges, és nem csupán az utastérben. 503 literes az alap csomagtartó, mely 1.49 köbméteresre bővíthető, a 60:40 százalékban osztható második üléssor előre döntésével. De térjünk vissza a vezetőülésbe, amely egyébként sportos hatású, hűthető/fűthető, jó oldaltartású és nem utolsó sorban kényelmes is. A sofőrt puha tapintású beltéri elemek, az összes fontos információt egy helyre összpontosító műszerfal, jó elhelyezésű központi kijelző, valamint kellemesen dizájnolt középkonzoli kapcsolók fogadják, szépen eltalálták az ergonómiát. Az anyaghasználatot tekintve érezhető, hogy a tartósság volt a fő szempont, nem túl puhák, mégis jó tapintásúak a műanyagfelületek. A könyöklő kialakítása ideális, a multifunkciós, fűthető kormány kellően puha bőrborítást kapott, egyértelműen a vezetőre és az utasokra van hangolva a Sportage.

A felszereltségi lista roppant hosszú, érdemes külön bontani kényelmi és biztonsági extrákra, mindkettőből van ugyanis bőven. Kezdjük az előbbiekkel, a modell egy 8 colos érintőkijelzővel van ellátva, mely TomTom navigációval rendelkezik, a 8 hangszórós JBL hifi pedig kitűnően szól. A vezeték nélküli mobiltelefon töltő, az időkapcsolós hátsó ablakfűtés és az intelligens csomagtérajtó pedig már csak hab a tortán. Biztonság szempontjából is elismerésre méltó, amit a Kia képes felmutatni, nem rendezik le oldal- és függönylégzsákokkal a dolgot, ennél jóval többet tud a Sportage.

Tesztalanyunkat ellátták többek között holttérfigyelő és automatikus vészfékező rendszerrel, gyalogos- és autó felismeréssel (AEB), tolatókamerával, visszagurulás-gátlóval, lejtmenet/sávtartó/sávelhagyó asszisztenssel és automata parkolórendszerrel (SPAS) is. Persze ebből nem mind a szériafelszereltség része, az úgynevezett „Biztonság” csomagért 600.000 forintot kell fizetni, de a spórolást nem itt kell megkezdeni! Ne felejtsük el azt sem, hogy a Sportage-hez nem szükségkereket, hanem épkézláb pótkereket biztosítottak, ez önmagában is megsüvegelendő gesztus a Kia részéről.

s3

Az automatikus összkerékhajtású szabadidőautó vezetési élménye sem okozott csalódást, az 1.6-os, 177 lóerős T-GDI erőforrással szerelt modell halk, ám határozott dinamizmusán csak tovább javított a 7 sebességes, fokozatmentes automata váltó. Az igazán komoly húzóerő 2500 feletti fordulatszámnál érzékelhető, a végsebesség a katalógus szerint 201 km/óra, készséggel elhisszük ezt az adatot, amennyit mi itthon megtapasztalhatunk, az a pályatempó, melyet természetesen bármeddig, bármiféle megerőltetés nélkül bír a Sportage. Fogyasztása városban 9 liter körül van, országúton 6.5, a kombinált 7.5-re jön ki, nem mondhatni, hogy alacsony, de azért nem is rabolja le indokolatlanul az embert.

Ami megszokást igényel, az a fék, nagyon harapós, ám az adagolhatóságával semmi gond nincs, egyszerűen csak erősebb az átlagnál. A kormányzása is kényelmes, azonnal reagál az apróbb mozdulatokra, ráadásképp a Kia jól fekszi az utat, korrekt a kanyardinamikája. A futómű kellően feszes, elnyeli az úthibákat, szinte semmi nem vehető észre belőlük, továbbá gördülési zaj sem érezhető.

Hogy milyen is összességében a Kia Sportage GT Line? Mintha egy már megnyert Bulls meccs utolsó pillanataiban becserélnék Jordant, aki öltönyben a pályára szalad és a dudaszó pillanatában dob egy hárompontost. Nos, pont ilyen! Több évtizednyi tapasztalattal a háta mögött a modellnek szinte minden összejött, a szoros SUV-mezőnyben előkelő helyet foglal el, sikere pedig abszolút megérdemelt.

A GT Line alaptípusának ára 9.2 millió forintról indul, tesztalanyunk viszont full extrás volt, 10.550.000 milliót kell érte fizetni, ami nem kevés, de tényleg a lehető legtöbbet igyekszik érte adni a Kia. A teljes körű garancia 7 évig, vagy 150.000 kilométerig jár, illetve 12 év átrozsdásodás elleni szavatosságot is ad a gyártó.

A tesztlehetőségért köszönet a Duna Autó Zrt.-nek!

Bense Róbert

ecotrex

Javasolt cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb