fbpx

Kia Ceed 1.4 T-GDi Launch Edition teszt – eladja magát

Legutóbb nagyjából 2,5 éve találkoztunk a Cee’d-del, a második generáció ráncfelvarrott változata pedig egy rövid, de annál tartalmasabb ismerkedési időszak alatt bizonyította, hogy ügyes konstrukció, helye van a piacon. Azóta már a harmadik széria is bemutatkozott, a fejlődés pedig szemmel látható, kézzel fogható, minden túlzás nélkül meggyőző. A Ceed nevét ugyan megváltoztatták (Cee’d-ről áttérhetünk az egyszerűsített írásmódra), de alapelveit megtartotta, ráadásul a belépőmodell ára is egész barátságos. Mi ugyan most nem ezt teszteltük, de erről egy kicsit később.

Mindig is kedveltem a Ceed-féle autókat, mert nem kell 30 oldalas színes-szagos, időnként erőltetetten nyomulós, minden második mondatában valamilyen túlzó kifejezéssel kombináló sajtóanyagot készíteni hozzá csak azért, hogy elmagyarázzák a létjogosultságát. Egyszerűen azért nem, mert ahogy beleülsz és mész vele egy kört, egyből elárulja, hogy mi benne a jó és miért. Persze a „jó autó” kifejezéssel illik csínján bánni, mert igény- és felhasználásfüggő is, hogy kinek mi számít annak, de az tény, hogy a Ceed különösebb erőfeszítés nélkül adja el magát, ez pedig egy olyan tulajdonság, amit nem tanítanak a marketing iskolában. Nézzük is meg közelebbről, hogy mi a titka…

A Ceed karaktere – nagyon helyesen – maradt a régi, ám mégis olyan külső módosításokat ejtettek rajta, ami modernizálta a külsőt. Kezdjük talán a méreteivel, mert első ránézésre ez a legszembetűnőbb. A korábban sokkal nyúlánkabbnak tűnő küllem kissé zömökebbnek hat, egyrészt két centivel szélesebb, másrészt 2,3 centivel alacsonyabb lett az új generáció. Ez a bizonyos nyúlánkság az ezáltal kisebb szélvédő, valamint a szintén kisebb lámpatestek miatt megszűnt létezni, a divat most épp ezt diktálja. A Ceed viszont ennek ellenére sem veszítette el egyedi jellemvonásait. Egyrészt ott a megszokott hűtőmaszk, némileg szélesebb és laposabb kivitelben, másrészt a csökkentett méretű fényszórók formai kialakítása is maradt a régi – a rajzolata már nem, egész különleges, sokszemű tekintete van a Ceednek. A hűtőrács alsó részén kicsit tagoltabbra és szigorúbbra faragták a frontot, a ködfényszórók is „Kiásabbra” vették a stílust.

Meg kell hagyni, Dél-Koreában nagyon ráéreztek az európai stílusra, a Ceed oldalról is sokkal letisztultabb, ezzel a fényezéssel és felnivel már-már Focust idéző a sziluettje. Érdekes, hogy a C-oszlopba tartó üvegfelületet lefelé vezették, ezzel egyenessé változtatva az autó övvonalát. A legjobban azonban mégis a talán a hátulját, illetve annak felső részét találták el. A cápauszony, a szárny, valamint a LED-es hátsó lámpa ügyesen harmonizálnak, a csomagtérajtót is látványosabbá tették, a lökhárító széleit pedig úgy formázták meg, hogy a Ceed feneke optikailag szélesebbnek tűnik.

Ha kívülről jó munkát végeztek a tervezők, akkor mit szóljunk a beltérhez. Amikor néhány hónapja először láttam a Ceed-et, meglepett, hogy nem az alsó-középkategória kialakítása, hanem a felsőbb árszegmensekben mozgó márkatársak kialakítása köszön vissza. Most, hogy végre birtokba is vehettem a tesztautót, egyből feltűnt, hogy milyen logikus lépések mentén lett kialakítva ez az utastér. Könnyűvé tették a beszállást azáltal, hogy nem nyomják az öledbe a kormányt, jóval komfortosabb, a combot remekül támasztó lett az első ülőlap, illetve maga a lábtér is hatalmas.

A mintás kárpitok hangulatosan imitálják a divatos retró stílust, az ajtóbehúzók ezüst-krémszínű párosa is jól mutat, de még a műszerpultot körülölelő feketével varrott, sötét tónusú, puha műanyagok is rendben vannak. Ha a lyuggatott pedálsort és az itt-ott felesleges zongoralakkot elfelejtenék, egyenesen hibátlan lenne az összhang. De így is szinte az, a Ceed utasterének elrendezése olyannyira magától értetődő, hogy az első pillanattól kezdve otthon érezhetjük benne magunkat.

Annak ellenére, hogy gombokból nincs hiány, mégis jóval átláthatóbbá tették a kezelőszerveket. A korábbi szériában rengeteg apró monokróm kijelző közvetítette felénk az információkat, itt most sikerült egy 8 colos érintőkijelzőbe belesűríteni a táblafelismerős navit, a keresztforgalmat is figyelő tolatókamerát, egyedül a rádió hangolása macerás, de ezt leszámítva egyszerű és használható a rendszer. A Launch Edition felszereltsége több mint jó, biztonsági szempontból lényeges az első/oldalsó/függönylégzsák, a ráfutásos ütközéselkerülő, a parkolóradar, valamint a sávtartó asszisztens, ami ugyan kicsit hangsúlyosabban nyúl bele a kormányzásba, mint ahogy azt várnánk, ettől függetlenül azonban pontosan teszi a dolgát.

Jár kanyarfényszóró, távolsági fényszóró asszisztens, elektromosan bezáródó, fűthető külső visszapillantók, esőszenzor, ezek mind-mind észszerű extrák. A kényelmet szolgálja az ülésfűtés, valamint a fűthető kormány, de ha ez nem lenne elég, rendelhetünk bőrülést, hozzá szellőztetést, panorámatetőt, csúsztatható könyöktámaszt, indukciós telefontöltőt, a felsorolást még elég sokáig folytathatnám. Ezek egyáltalán nem kisautós opciók, a Ceed ebből a szempontból is túlnőtt önmagán.

Hovatovább praktikumért sem kell a szomszédba menni, a könyöklő alatt méretes rekesz rejtőzik, a váltó előtt szintén és a kesztyűtartó sem dísznek van. A csomagtér alapból 395 literes, a pótkerék helyén rekesz, benne javítókészlet, a támlákat ledöntve pedig kis híján 1.3 köbméterrel számolhatunk. A csomagtérben rögzítőfülek, akasztók, 12 Voltos aljzat, valamint oldalsó tárolók is találhatóak, semmi nem hiányzik.

Az új generációs Ceed egyik nagy dobása az 1.4 literes T-GDi, a 140 lóerős, 242 Nm csúcsnyomatékú turbós benzines kimondottan tisztességesen mozgatja az amúgy egész súlyos, 1.3 tonnás testet. A 8.9 másodperces sprint is teljesen jó, a hivatalos végsebesség 210 km/óra. A turbólyukat meg-megérezni, de nem mondható erőteljesnek a jelenléte. Ezek után szívesen kipróbálnám amúgy az egyliteres T-GDi-t is az összehasonlítás kedvéért, a kettő között háromszázezer forintnyi különbség van. De aki a klasszikus megoldások híve, az választhatja a már jól ismert, 1.4-es CVVT-t is, a 100 lóerős szívómotort szerencsére nem gyomlálták ki a palettáról, belépőként, LX felszereltséggel 4.5 milliós akciós áron hozhatjuk el ezzel szerelve a Ceed-et.

De kanyarodjunk most vissza tesztünk főszereplőjéhez, hiszen van itt még néhány részlet, amire mindenképp érdemes kitérni. Az egyik a fogyasztás, ami a maga 7.3-as nagy átlagával nem egy eget rengető szám, viszont spórolósabban azért könnyedén bekacsinthatunk 7 alá, országúti használat esetén pedig 6.5 körül alakíthatjuk az étvágyát. Aztán ott a hatfokozatú manuális váltó, melynek a rükverccel időnként meggyűlik a baja, az egyes és a hármas pedig roppant közel van egymáshoz, de maga a kapcsolási érzet jó, meg lehet szokni a használatát. Ha ez zavaró lenne, még mindig ott van a 7DCT automata, igaz a felára kereken félmillió forint.

A fék adagolásához már több érzék szükségeltetik, harapós érzetet kelt, nyoma sincs nyúlósságnak. A kormánymű nagy pozitívum, a Ceed erősebb kanyarokban is kezesen viselkedik, jó vele manőverezni, mind az apró, mind pedig a nagyobb mozdulatokra pontosan és közvetlenül reagál. Az elöl MacPherson, hátul Multilink futómű hasonlóan dicséretes pont, erős a stabilitásérzet, a 17 colos abroncsok nem rontják a komfortérzetet, tapasztalható némi feszesség, ennek ellenére a közepes kátyúkat szinte meg sem érezni.

Az új Ceed szinte sehol nem hibázik, legalábbis olyan módon nem, hogy amiatt komolyabb kritikát érdemelne. A kompaktok között pedig ez a legütőképesebb recept, ha ehhez még egy korrekt ár is párosul, akkor elkönyvelhető a siker a piacon. Ezt a Kia már régóta tudja, nem hiába talált már a Ceedből Európában 1.3 millió példány gazdára. A harmadik generáció 4.5-től 7.3 millióig terjedő árcédulája széles réteget fed le, alanyunk 6.65 milliós árával az átlag felett van mint árban, úgy felszereltségben is. A Kia továbbra is 12 év átrozsdásodási, valamint 7 év/150 ezer kilométernyi általános garanciát vállal.

Hogy merre megyünk tovább Ceed fronton? Vélhetően az SW következik a sorban, de hogy súgjak kicsit, már a ProCeed is itt van a kertek alatt, egy szexi shooting brake-re pedig szerintem – veletek együtt – bármikor kaphatóak vagyunk.

Teszt | fotók: Bense Róbert

A tesztlehetőségért köszönet a Duna Autó Zrt.-nek és a KIA Motors Magyarországnak!


Töltsd fel, add el, vedd meg – próbáld ki te is az autotveszek.hu-t!

ecotrex

Javasolt cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb