KIA EV6 e325 AWD Long Range 84 kWh teszt – A sportosság és az elegancia találkozása
A KIA 2021-ben mutatta be az EV6-ot, amely a következő évben elnyerte az Év Autója díjat. A dél-koreai márka crossovere tavaly év végén ráncfelvarráson esett át. A megújult EV6 az új, izgalmas külső mellett nagyobb kapacitású akkumulátort is kapott – az eddigi 58 kWh-t 63 kWh-ra cserélték, míg a 77,4 kWh-s helyett 84 kWh kapacitású akksit helyeztek el a kocsi padlólemezébe.
Nagyon vártam, hogy beülhessek és kipróbálhassam a modellfrissítésen átesett EV6-ot. Az általunk tesztelt autó a 325 lóerős (605 Nm), összkerékhajtású, Earth felszereltségű változat volt, amely több rendelhető extrával is fel volt szerelve.
KIA EV6 e325 AWD Long Range 84 kWh külseje
Talán a legfeltűnőbb különbség az előző generációs EV6-hoz képest, a kocsi orrán fedezhető fel. Az első fényszórók új dizájnt kaptak, a nappali menetfények pedig csillagtérképként (Star Map) világítanak. A LED hátsó lámpák, az index, valamint a csomagtérajtón található díszléc szinte keretbe foglalja a hátsó szélvédő alatti részt. Az első és hátsó ajtókon is rejtett kilincsek vannak. A tesztautónk 20 colos felniket kapott, amik szépen kitöltik a kerékjáratokat. A felfüggesztés (elöl MacPherson, hátul multilink) eléggé feszes, így az egyenletlen utakon kissé rázkódik a bódé, azonban autópályán szépen teszi a dolgát. A kocsi csupán 1550 milliméter magas, a hossza 4695 milliméter, a szélessége pedig 1880 milliméter.
KIA EV6 e325 AWD Long Range 84 kWh belseje
Az EV6 utastere tágas és kényelmes, a kezelőegységek pedig remekül kézre állnak. A sofőr előtt két, egyenként 12,3 colos ívelt panorámakijelző emelkedik ki műszerfalból, ami jól átlátható. A kormánykerék minden irányba állítható automatikusan, viszont a 186 cm-es magasságommal nem tudtam beállítani az ülés- és kormánypozíciót úgy, hogy a kormány alatti műanyag borítás ne legyen útban a térdeimnek. Az vegánbőr ülések jól tartanak, a komfortérzetünket pedig tovább növeli, hogy több fokozatban hűthetőek és fűthetőek. A látványos lebegő középkonzolon található az indítógomb, a váltógomb, a vezeték nélküli telefontöltő, valamint az ujjlenyomat-azonosító rendszer, amely segítségével könnyedén be lehet jelentkezni a felhasználói profilba. A klíma vezérlő panelje először szokatlan volt számomra, de egy idő után rá lehetett érezni a kezelésére. Az utasteret állítható hangulatvilágítással dobták fel, a zenék kiváló hangzásáról pedig a Meridian Premium hangrendszere (14 hangszóróval) gondoskodik. A csomagtartó 480 literes, de a hátsó üléssor ledöntésével ez 1290 literre bővíthető, a motortérben pedig egy 20 literes tárolórekeszt is elrejtettek.
KIA EV6 e325 AWD Long Range 84 kWh vezetési élménye
A kocsi kormányzása hihetetlenül könnyű az elektromos rásegítésnek köszönhetően. A vezetési módoknál kiválaszthatjuk az ECO, a Normal, a Sport, a My Drive, valamint a Snow funkciót. Én leginkább Normálban használtam, de kár lett volna kihagyni a Sport beállítást. Álló helyzetről a 100 km/h-t 5,3 másodperc alatt érhetjük el, a végsebessége pedig 188 km/h körül van a gyári adat szerint. Egypedálos módban szinte csak a gázpedált kell használnunk, amihez gyorsan hozzá lehet szokni. Rengeteg vezetéstámogató rendszer teszi könnyebbé és biztonságosabbá az utazásunkat. Ilyenek például a navigáció alapú adaptív sebességtartó automatika (SCC), az autópályán vezetést támogató asszisztens (HDA), a holttér figyelő rendszer, vagy a parkolási asszisztensek.
A töltési idő DC 350 kW töltési teljesítmény mellett 10%-ról 80% töltöttségre 18 perc alatt történik, míg a 11kW-os Wallbox töltővel 7 és fél óra alatt tölthetjük fel az akkumulátort 100%-ra. Teljesen feltöltött akkuval pedig körülbelül 500-540 kilométert tudunk megtenni, vezetési stílustól függően. Fogyasztása a méreteihez képest meglepően baráti, 18.8 kwh/100 km jött ki a teszthét alatt megtett több, mint 400 km-re, amiben autópályázás is van.
Összességében az új KIA EV6 felülmúlta az elvárásaimat, nagyon élveztem azt az egy hetet, amíg nálam volt. A kocsi megjelenése unalmasnak egyáltalán nem mondható, és élmény volt vele minden egyes megtett kilomét cer. Az EV6 alapára 2025 februárjában (e170 RWD, Standard Range 63 kWh) 18.749.000 Forint, míg az általunk tesztelt e325 AWD, Long Range 84 kWh, Earth felszereltségű autó ára választható csomagok nélkül 21.349.000 Forint. A KIA 7 év, illetve 150.000 km gyártói garanciát vállal, amelyből az első 3 év kilométer korlátozás nélküli, átrozsdásodás ellen pedig 12 évet vállal a márka.
A tesztlehetőségért köszönet a Kia Magyarországnak!
Írta/fotók: Szalai Zsolt
Facebook:
tesztelok.hu
Instagram:
tesztelok.hu
TikTok:
tesztelok.hu csatorna
YouTube:
tesztelok.hu csatorna