fbpx

Kia Optima – koreai óriás

A Kia évről-évre feljebb lépeget a márkák ranglistáján, ami nem is csoda, hiszen egyre modernebb és mutatósabb autókkal rukkolnak elő. A Kia Optima ráncfelvarrott változata megannyi újdonságot hozott magával, mi pedig ki is próbálhattuk a nagy, ámde jámbor gépezetet. Újautó-teszt következik!

IMG_1520

Őszintén alig szólva vártuk már az Optimát, mivel nem sok szaladgál belőle nálunk, és amellett, hogy egyedi látvány a hazai utakon, túl sokat nem is tudtunk róla előzetesen. Annyit azért már a képekről meg lehet állapítani, hogy a Passat, a Mondeo és az Insignia trió fő vetélytársának szánták. Ez aztán az első találkozásnál teljesen biztossá is vált, mint ahogyan az is, hogy a minőségéről szóló regék nem csupán a marketingesek élénk fantáziájának produktumai. A Kia tényleg korrekt autót rakott össze, ahhoz képest, hogy „csak” ráncfelvarrás történt, elég sok újdonságot kapott az Optima.

Jellemző a modellre a „minek annyira sietni” életérzés, nyugodt, megfontolt autóról van szó, talán lehetne egy kicsit harapósabb, de akinek nem elég az 1.7-es, 136 lóerős turbódízel motor, az választhatja a 2000 köbcentis, 165 lovas változatot is, aki pedig szeretne még különlegesebb Optimát birtokolni, annak a hibridet ajánljuk. Visszakanyarodva a tesztalanyunkhoz, kifejezetten halk dízelmotorral bír, és egész jó fogyasztási adatokat képes produkálni, 6,5 litert ivott meg száz kilométeren. A hatfokozatú automata sebességváltón érezhető a minőség, a futómű pedig kellemesen hangolt, az autó úttartása, kanyartartása magabiztos, a kormányozhatóságában sem akadt kivetnivaló. Az Optima 11.6 mp alatt van százon, valamivel 200 km/óra alatt van a hivatalos végsebessége.

IMG_1526

A középkategóriás limuzin 4.85 méter hosszú, minek köszönhetően hatalmas belső térrel rendelkezik, kényelmesen el lehet férni elől és hátul, sőt még az 505 literes csomagtartóban is. Mindenképpen megemlítenénk, hogy Kovács Miklós tervei alapján készül az Optima külső dizájnja, amely csak és kizárólag dicséretet érdemel, hiszen gyönyörű formával lett megáldva az autó. A króm díszítőelemek és a hűtőmaszk talán a legfeltűnőbb pontjai, de az ívei is szépen el lettek találva.

Mint ahogy már említettük, az Optima sok újdonságot kapott, frissültek a fényszórók, a lökhárítók és a csomagtérfedél is. Emellett a műszerfal, az ülések és a középkonzol is változásokon esett át. Utóbbi megszokásához kell egy kis idő, számos apró kapcsoló, gomb vár a használatra, kissé talán meglepő a jelenleg divatos minimalista autóbelsőkhöz képest. Tesztalanyunk komoly felszereltséggel érkezett,a vezetőülés szellőztetővel volt ellátva, valamint a középkonzol kapott egy nem túl nagy, de használható kijelzőt, melynek segítségével a navigáció és a tolatókamera is elérhetővé vált, sőt még sávtartó asszisztens is segítette a vezetést. Sokat dobott a hangulaton a panoráma-napfénytető, a kormányon található váltófülek viszont inkább csak érdekességként említhetőek, sok hasznát nem látni.

Ára ellenére, vagyis inkább pont emiatt az Optima felveszi a versenyt a nagyágyúkkal, ugyanis valószínűsíthető, hogy nem a 8,5 millió forintos, fullos változatokkal lesz tele az ország. Akik hasonló kaliberű autót szeretnének, azok akár elgondolkodhatnak a Kia – ésszerűség keretein belül található – zászlóshajóján is.

Bense Róbert

ecotrex

Javasolt cikkek

Ez is érdekelhet
Bezárás
'Fel a tetejéhez' gomb