fbpx

Hyundai Tucson HEV (IV Facelift) Executive N-Line teszt – A dögös vörös

Ha egy mondattal kellene jellemeznem aktuális tesztalanyomat, akkor ez lenne az: Kívülről még vonzóbb, belül jövőbemutató lett!

Amikor 2020-ben debütált a nagykorúvá vált Tucson IV generációja szerkesztőségi szinten ódákat zengettünk az akkori Prime felszereltségű tesztautóról, amiről Bacsa Zoli írta meg a véleményét. – A linkre kattintva olvashatod az tesztet. –

Azóta eltelt pár év és megérett a ráncfelvarrásra a modell, szerencsére pont ott nyúltak hozzá a mérnökök, ahol ráfért. A karakterét adó szárnyakat  mintázó nappali menetfényhez és a hátsó „karmokhoz” nem nyúltak. A kasztnin néhány apróság változott csupán a facelift előtti modellhez képest. Többek között a lökhárítót, a hűtőrácsot, a nappali menetfényt kissé átrajzolták, míg hátul új lökhárító dizájnt kapott. Továbbá új könnyűfém keréktárcsák jelentek meg a kínálatban.

Összességében szerintem a dizájnt nagyon eltalálta a gyártó, hiszen karakán, fiatalos és magával ragadó. Az oldalán rengeteg él és forma látható, ezek egyébként jól állnak neki. A Tucson hátuljához érve végre nem az az érzésem, hogy a dizájnerek kreativitása elfogyott mire ide értek. A karmokat mintázó hátsó lámpatestek a Kia Sorentóra emlékeztetnek, de ez nem is lényeges, mivel beleillik az összképbe és mutatós lett. A másik érdekesség a csomagtérajtón az a szép méretes Hyundai embléma, amely az előddel ellentétben már nem egy külön kis „szigeten” foglal helyet az ablak aljában, hanem az ablakon található.

Az igazán látványos változások az utastérben fogadnak minket, ahol lényegében minden letisztultabb és még modernebb lett. Az új, háromküllős kormánykerék kialakítás nekem személy szerint nagyon tetszik. A digitális műszeregységet és az infotainment kezelőfelületét egy felületté gyúrták össze, köszönhetően a két darab 12,3”-os ívelt kijelzőnek. Azon túl, hogy jól néz ki, még használható is.

Az utastér ezeken kívül még új digitális hőmérséklet szabályozást, új típusú kartámaszt, frissebb ajtókárpit dizájnjt és módosított ülésmintát kapott a szövet és bőr ülésekhez. Mivel jelenlegi tesztalanyom egy igazi különlegesség, tekintve, hogy N-Line kivitel, így az Ultimate Red Metallic fényben pompázó 1.6 T-GDi 6AT 2WD változatban található még néhány érdekesség. Ilyen például a piros fénygyűrű az indító gomb körül, a méretes, eltolható panoráma napfénytető és az üléscsomag, na meg az N-Line dizájncsomag. Utóbbi rengeteget dob az amúgy is gyönyörű formaviágon.  Egy szó mint száz a beltér szinte tökéletes, legalábbis az én ízlésemnek, szépen átgondolt vonalak és megoldások találhatók itt. Az ülések kényelmesek és jó oldaltartással bírnak.

A méretes motortérben egy viszonylag kis méretű, soros 4 hengeres 1.6 T-GDI lapul, amely 160 lóerő és 265 Nm nyomaték leadására képes, az erőtávitelről pedig egy 7 sebességes automataváltó gondoskodik. Kigyorsításnál úgy érződik mintha több nyomaték szorult volna bele, dinamikusan lehet vele autózni, és hát az első lámpák miatt, még ésszerű, lassú tempónál is kihúzódnak az ember elől, mivel elég maszkulin kiállással rendelkezik az N-line-os Tucson.

Amikor átvettem a tesztautót csupán 1300 km körül volt benne és 40 km híján 2000 lett benne a teszthét végére. Ez idő alatt hosszabb autópályázás és városi forgalom is alakította az átlagfogyasztást, ami 8.6 liter lett. Ez szerintem egyáltalán nem vészes, tekintve az autó méreteit, tömegét…

A futóműve egyszerűen zseniális, úgy simítja ki az úthibákat, hogy szinte észre sem venni, hogy valami útegyenetlenségen haladtunk át. A legmeglepőbb az volt számomra, hogy fékezésnél vagy kanyarodásnál alig billen a kasztni. A kormánymű visszajelzése ugyan lehetne kicsivel több, de hát ez nem sportautó és teszi a dolgát, szóval lakossági felhasználásra tökéletes.

Összességében szerintem ez egy jól összerakott tesztautó volt. Az N-Line csomagnak és a számos extrának köszönhetően az árcetli kicsit borsos, még kedvezményekkel is átlépi a 18 millió forintot 2024. június közepén.

Írta és a fotókat készítette: Háfra Zsolt

ecotrex

Javasolt cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb