Autó Triplex Kft.

Mercedes-Benz CLS 350 CDI BlueEfficiency teszt – dacolva az idővel

Nem könnyű 2018-ban pár éves prémiumautónak lenni, hiszen a piacon elég speciális helyzetben vannak, ráadásul az ár/érték arányukat sem egyszerű meghatározni. Még akkor sem egyértelmű a dolog, ha egy CLS Merciről van szó, ami a maga kategóriájában igen népszerű, és amivel a stuttgartiak annak idején ügyeset gurítottak. Ám mint mindennek, ennek az éremnek is két oldala van. Lehet, hogy ezt az autót inkább újonnan veszik, akik megtehetik, de a szavatosságába hétévesen sem lehet belekötni. Mutatós, érzelmekre ható, megjelenését és tudását nézve sem gázolt át rajta a múló idő, kevés ponton érezhető az elavulás.

A parkolóban állva valódi jelenség, és képtelenség eldönteni, hogy elölről, hátulról, vagy inkább oldalról szeretnéd megbámulni. Az előd valamivel visszafogottabb, az utód szintén annak hat, legalábbis számomra, de ez a része mindig nagyon szubjektív a dolgoknak. Mindenesetre a színjátszós fényezés, a csillag alatt húzódó huncut mosoly, a főfényszórók rajzolata mind-mind olyan külső jellemzői a CLS-nek, ami markánssá teszi az összképet. Bár közel ötméteres, sportossága ellensúlyozza hatalmasságát, igazán látványos vonulós négyajtós. A használatot mindössze 1-2 külső műanyagelem apróbb kopása, néhány kavicsfelverődés, és a vezetőoldali lámpa fölötti illesztési hézag jelzi, valószínűleg kaphatott egyet az orrára, semmi komoly. Teljesen egyértelmű, hogy „pályás autó” volt, gyakorlatilag erre a célra is való, nem az a tipikusan boltba járós, mindinkább hosszútávfutó.

Belső kialakításán már jobban visszaköszön 2011, de minden egyes részlet olyan finomsággal lett kidolgozva, hogy a kor, mint tényező, nem nagyon számít, a gusztusos állapot már annál inkább. Induljunk kívülről befelé. A keret nélküli ablakok, és a széfnyi vastagságú ajtók önmagukban is hívogatóak, a szögletes, kissé kiálló visszapillantóval együtt tökéletes csapatot alkotnak.

Ha pedig valaki megkérdezné, hogy mégis miként kellene korosodnia egy luxusautó belterének, szívesen példálóznék ezekkel a fotókkal. Maximum a kormányon látszódik némi fényesedés (az is inkább csak a vakuzás miatt feltűnő), de a bőrülések hibátlanok, egy repedés nincs rajtuk, a dekorlapok/műanyagelemek szintén makulátlanok. Persze rávághatjuk, hogy „biztos volt gazdája”, de ez az állapot mindenhonnan nézve tisztességes.

Érdekes, hogy míg a harmadik generációs CLS már teljességgel a digitális korszak terméke, futurisztikus műszerfali megoldásokkal, addig itt gyakorlatilag még a klasszikus iskolát láthatjuk. Fehér számlapos köregységek, gomberdős médiaegység, tekerős légkondi. Nincs ezzel baj, távol áll tőle a hivalkodás, sőt, jól mutatja azt a korszakot, amikor a luxusautók még a középre biggyesztett analóg órákkal jelezték a szintet. Kapunk azért egy kijelzőt, navigációval, de mai szemmel nézve már kicsit butácska, viszont a könyöklő előtti tekerentyűvel együtt sem túl bonyolult a használata.

A helykínálat az alacsony tetővonal ellenére is rendben van, elöl a fej- és lábtér hibátlan, hátul az ülések mélyítésével játszottak, ezáltal a beszállás talán nem a legkomfortosabb, de ennyit be lehetett áldozni a karosszéria kialakításának oltárán. Külön pluszpont, hogy nem akartak hátulra beszuszakolni még egy fél ülést, inkább telepakolták rolós tárolóval a fennmaradó helyet. A csomagtér 520 literes, rekeszekkel és rögzítőfülekkel ellátott, igazándiból minden belefér, amit egy ilyen autóba pakolhatunk, talán még több is.

Ha valamit, hát akkor a vonulós-sportos közötti átmenetet tökéletesen megtalálták a CLS-sel, tipikusan az az autó, ami tud menni, de egyszerűen nincs ingerencia arra, hogy indokolatlanul odalépj neki. A menetkomfort parádés lenne, ha megfelelő abroncsok kerültek volna az autóra, így azért bizonyos sebesség fölött tapasztalható némi szitálás, igaz ez pont egy olyan probléma, ami könnyen és viszonylag fájdalommentesen orvosolható. Még így is (és a 231 ezres futás ellenére is) érződik, hogy mennyire kényelmesre hangolták a futóművét, ami adaptív légrugózással is el lett látva, ám ha nem tetszik az automata szabályozás, Comfort és Sport módba is válthatunk. Előbbinél a lágyabb, utazóautósabb, utóbbinál a feszesebb, kanyarokban élesebb tulajdonságai helyeződnek előtérbe. A pedálos rögzítőfék annyira nem volt szimpatikus, a kormány mellé-fölé helyezett előválasztó kar már annál inkább, ügyes és helytakarékos megoldás, ráadásul a 7 fokozatú tiptronic feltűnésmentesen teszi a dolgát.

A 3 literes, V6-os turbódízel bár megtehetné, mégsem akarja magára vonni a figyelmet, kifejezetten kulturált, kiautózható, mégis nagyon erőteljes motor a maga 265 lóerejével és 620 Nm maximális nyomatékával. A százas sprinthez 6.2 másodpercre van szükség, a vége pedig 250 km/óra, ehhez tegyük gondolatban hozzá az 1.7 tonnás súlyát…akár egy kerekeken guruló gránittömb. Ehhez képest a 9-10 liter körüli átlagfogyasztás egyáltalán nem túlzó!

Nem titok, cikkünk főszereplőjének új gazdát keresnek, és bár nyilván nem ezért teszteltük, már csak ezért is megérte foglalkoznunk vele, mert így első kézből derült ki, hogy a piacon 7-9 millió környékén beárazott CLS mit is tud a használtkori áráért. Amilyen nehéz meghatározni a helyét, annyira nehéz verdiktet is megfogalmazni róla, mert ez még mindig egy presztízsautó, de a használati értéke és a minősége ma már talán megelőzi a „villantósságát”. Ami mellette szól, hogy megmaradt prémiumnak, ami talán nem, hogy a fenntartási költsége is, így a futásnövekedéssel arányosan bizony előbb-utóbb ezzel is számolni kell majd.

Bense Róbert

Címkék

Kapcsolódó tartalmak