Lexus NX 300h teszt – a fehér királynő

A fekete királyt az RX 450h személyében már teszteltük, itt volt az ideje, hogy a sakktábla másik oldalán, de még látótávolságban lévő fehér királynét, azaz a Lexus NX 300h-t is felkérjük, hogy mutassa meg nekünk hibrid birodalmát, kényelmes pamlagait, és fényűző báltermét.

Tesztünk nem véletlenül kapta ezt a címet, hiszen ez a Lexus pontosan olyan, mintha a gyengébbik nem gyémántkeménységű tagjait próbálná megszólítani. Azon gondolkodtam, hogy lehetne akár TX is a neve, van ugyanis egy kis Terminátor-beütése ezzel a szúrós tekintettel, igaz ez a jelenlegi Lexus arculatot nézve az összes modellre igaz. Mindazonáltal sikerült némi formai játékosságot csempészni az elegáns szigorba, ki gondolná például, hogy a szemből gömbölyded NX 300h oldalról ennyire kecses:

Az F Sport kivitellel ellenben itt valamivel szolidabb az összkép, nincsenek túlzások a dizájnt nézve, gyönyörűen megrajzolták az autót, a fronton pedig kifejezetten szép a nappali menetfény és a hűtőrács csapatjátéka. A 4.66 méter hosszú és 1.84 méter szélességű test robusztus hatást kelt, 185 milliméteres hasmagassága miatt pedig joggal érezzük úgy, mintha fél emelettel az út fölött haladnánk vele. Ennek ellenére nagyon távol áll az esetlen batártól, ügyesek az arányok, a 18 colos abroncsok pedig pazarul állnak neki.

A súlyos ajtót magunkra húzva az a szupercsendes, és kényelmes világ fogad minket, amit már megszoktunk a Lexustól. Mindenhol varrott bőrök, puha érintésű, mégis masszív anyagok, párnázott kéz- és könyöktartók fogadtak, illetve egy kivehető piperetükör, amit ugyan jómagam sehogyan nem tudtam hasznosítani, viszont azt az érzetet tovább erősítette, hogy a márka a hölgyekre is igyekszik célozni. Az ülések kényelme, oldaltartása, állíthatósága páratlan, és bár úgy tűnhet, hogy a körbebarikádozott vezetőpozícióban túl sok hely nem marad, ez csupán optikai csalódás. A helykínálat mind elöl, mind hátul bőséges, a duplapadlós, elektromos ajtóval ellátott csomagtartó pedig alapból 555 literes, és 1.6 köbméteresre bővíthető.

Az anyagminőségre sem lehet egy szavunk sem, bár a médiaegység és a pohártartók közötti részen örömmel vettem volna azt a szálcsiszolt, ezüstös-fémes hatású dekort, amivel az RX 450h tesztjénél találkoztam. Az indítógomb remek helyre került, mint ahogy a műszerfal megoldásait is meg kell dicsérni, való igaz, hogy nem teljesen digitális, viszont az ECO/Sport módok közötti váltásnál látványos módon rajzolódik át a balos körműszer töltésjelzőről fordulatszámmérőre – ide kattintva meg is nézhetitek, hogy működik ez élesben.

A középkonzol lépcsőzetes kialakítása elsőre kicsit furcsa a szemnek, ám a gombrengeteget így lehetett logikusan elrendezni, és bár az összhang nem tűnik tökéletesnek, ergonómiai szempontból hibátlanul oldották meg a feladatot a tervezők. A klímapanel jó helyre került, átlátható, fölötte pedig ott a Lexusok egyik jelképe, az analóg óra, ami jelen környezetben talán kissé kényszeredettnek hat. A 8 colos kijelző az előválasztó kar mögül, egy szimpla tekerőgombbal irányítható, a rendszer egyébként nincs túlbonyolítva, túl sok vizet nem zavar. Amit sajnáltam, az a csapnivaló minőségű tolatókamera, egy középkategóriás autónál nem panaszkodnék különösebben erre, azonban a prémium szegmensben már nem lehet szó nélkül elmenni mellette. Ha már itt tartunk, az Executive Special Edition kiviteltől nem kapunk ugyan egetrengető extrákat, cserébe viszont a Lexus a 14.5 millióból elég combos, úgynevezett „vevői árelőnyt” ad, így lesz 12.500.000 a végösszeg, ami még mindig nem kevés, de messze van az RX-széria áraitól.

Első olvasatra talán kevésnek tűnhet a 155 lovas, 2.5 literes, Atkinson-ciklusú, négyhengeres Dual VVT-i és a két villanymotor 197 lóerős rendszerteljesítménye, de ne legyenek kétségeink, az 1.8 tonnás, összekerekes NX 300h kifejezetten kellemes dinamikával bír, már amennyire ezt egy ekkora szabadidőautótól várhatjuk. 9.2 másodperc alatt van százon, 180-nál van a hivatalos vége, de nem is kell ide ennyi, cserébe pályatempónál is – mellőzve az indokolatlan padlózásokat – halk, olyan, mint egy suhanó nappali, és többnyire csak a gördülési zajjal találkozhatunk.

Gyorsan hozzátenném, hogy Sport-módban már nem ennyire csendes a helyzet, viszont valamivel virgoncabbá is válik a Lexus. Az E-CVT-re is érvényes ez a kettősség, a fokozatmentes automata nem az élményautózás érzetét hivatott kelteni, azonban kényelmes, és a hangszigetelés miatt még a tipikus bőgéséből sem lehet sokat észrevenni. Az EV-módot nagyjából 65 km/órás sebességig élvezhetjük, igaz az emissziómentes utazás egyhuzamban csupán néhány kilométeren keresztül tartható.

Az 5.3 literes gyári átlagon megértő módon mosolyogtam, mert ugyan vezetési stílus/lábfüggő, hogy mennyit sikerül kihozni belőle, de az általam produkált 8 liter körüli kombinált fogyasztás miatt sem kell egyáltalán szégyenkeznie az NX 300h-nak. A kormánymű nem csupán pontos, de minden apró mozdulatnál a tudtunkra adja, hogy az irányítás a mi kezünkben van, így aztán nem is meglepő, hogy magabiztosan, és könnyed módon manőverezhetünk minden helyzetben. A futómű már nehezebb eset, próbál finom lenni, de a magas stabilitás mellé kapunk némi feszességet is, ezt pedig érezni is lehet, persze nem zavaró módon, mindenesetre az F Sport kivitel jobban teljesít ezen a téren.

Ahogy a tesztben többször is kitértem rá, megvannak a maga kettősségei a NX 300h-nak, ettől függetlenül igazán kulturált jelenség, és a Lexus ideális középúton jár vele, már ami az árat és a minőséget illeti. Az árcéduláról már beszéltünk, a konkrét tesztalany felszereltségét ide kattintva tudjátok átböngészni, de a hivatalos bemutatóoldalra, valamint a konfigurátorra is érdemes átnavigálni.

A tesztlehetőségért köszönet a Linartech Autó Kft.-nek, a fotózás helyszínének biztosítását pedig a Mezőtúri Képzőművészeti Alkotótelep (Takács-tanya) üzemeltetőinek!

Bense Róbert