Mercedes-Benz W124 500 E menetpróba – erős egyéniség
Egész gyakran találkozhattok nálunk Mercedes tesztekkel, bemutatókkal, menetpróbákkal, a legkülönbözőbb példányokkal hoz minket össze a sors, olvashattatok már S600-ról, 300 SL-24-ről, 300CD Turbodiesel Coupé-ról, hogy csak néhányat említsek. Annyi biztos, hogy ahány csillagos járgány, annyi egyéniség, temperamentumban, habitusban nagyon jól elkülöníthető autókról beszélünk, mai menetpróbánk főszereplője is tovább szélesíti a repertoárt.
Minden szegletre kiterjedő német precizitás, tartós megoldások, jól ismert külső-belső jegyek, mind-mind olyan jellemzők, melyeket egy korabeli Mercedesre rá lehetett húzni. Mégis ezeken felül egy csomó más is eszünkbe juthat róla, elég csak beülni, vagy meghallani a hangját, máris egyértelművé válik, hogy mit hivatott jelképezni, egyáltalán kiknek készült. A fotókon látható, 1992-es 500E például a zabolázható erőt képviseli és azok álmaiban szerepelhetett anno, akik egy különleges koprodukcióból született ritkaságot szerettek volna magukénak tudni. Persze pénztárca sem ártott hozzá, de itt tenném hozzá, hogy ez az autó manapság sem olcsó mulatság, és bizony költeni is lehet rá.
Erről tulajdonosa, Gábor is tudna mesélni, akinek viszonylag friss még a kapcsolata az 500E-vel, a kötelék viszont már erős és a jelenlegi állapotába tett munkaórák száma is folyamatosan növekszik. Mindazonáltal ez nem feltétlenül egy olyan autó, amit vasárnap délutáni szabadidejében nekiáll bütykölgetni az ember. Veterán restaurátorok segítették a munkát, a karosszéria javítása mellett a vezérlést is cserélték, valamint új fényt is kapott az 500E. Utóbbiért egészen Székelyudvarhelyig vitték a Mercedest, az eredményt nézve nem kérdés, hogy megérte a 800+ kilométeres út.
Első pillantásra kevesen mondanák meg erről a 4.8 méteres óriásról, hogy egy igazi kuriózumnak számít, ugyanakkor vannak árulkodó jelek: például a szolidan szélesített sárvédőívek, vagy az SL-ről már ismerős első lökhárító, esetleg a szögletes, dupla kipufogóvég. Valószínűleg ennek ellenére is sokan rávágnák, hogy „W124, volt nekem is ilyen”. Pedig ebből a kivitelből 1990 és 1995 között mindössze alig 10.500 készült, sok szempontból egyedi darabok voltak, átlagosan 2,5 hét alatt készült el belőle egy példány. Az utolsó két évben finom ráncfelvarrást kapott, ebben a motorháztető már kiér a lámpák oldaláig, a csomagtartó gumicsíkja pedig nem került rá. Mindent egybevetve nem túl gyakori látvány itthon, nagyjából 10-15 lehet belőle Magyarországon, nem igazán forog a piacon.
A mélyvörös fény és a szürke bőr remekül harmonizál egymással, a helykínálat királyi, az ülések vaskosak, lakkozott faberakás, rolós tároló, könyöklő hivatott kényelmessé és elegánssá tenni a korra és a Mercedesre oly jellemző belsőt. A klíma kétzónás, az ülés elektromosan mozgatható, a gombokkal egész visszafogottan megszórt középkonzolon Becker rádió köszön vissza, autentikus a belső, és 27 év ellenére is őrzi a méltóságát.
Az igazi érdekesség azonban a motortérben lakozik, egy ötliteres V8-as személyében, és már az is megér pár mondatot, hogy miként született meg a konstrukció. A Mercedes és a Porsche összedugta a fejét, miként lehetne szó szerint tető alá hozni a masszív erőforrást, aztán az együttműködés olyannyira elmélyült, hogy az összeszerelést is Zuffenhausenben végezték.
A 326 lóerős, 450 Nm maximális nyomatékú motor 6.1 másodperces százas sprintet garantál, de Gábor bevallása szerint ezt már nem igazán próbálgatják vele. Nem mintha nem tudná, igazából nincs rá szükség, ugyanis ez inkább egyfajta fokozatos erőből mindent megoldó, krúzolós gép. Ez egyébként a hangjából is kiérződik, hogy a gázreakciójáról ne is beszéljünk, közvetlenül, ellentmondást nem tűrően viszi előre a maga 1.7 tonnáját. Mellé párosul egyfajta magától értetődő stabilitás és útfekvés, az egész autó váltóstól, fékestől, kormányrásegítőstől kiegyensúlyozottságot áraszt, 27 év és 385 ezer kilométer után is!