Egy feltűnő és vagány SUV a betondzsungelben – VW Tiguan R-Line 2.0 TDI DSG 4Motion teszt

Duna Auto

A Volkswagen közepes méretű SUV-ja, vagyis szabadidőautójának első generációja 2007-ben mutatkozott be. 2011-ben kapott egy ráncfelvarrást, aztán 2016-ban már piacra dobták a második generációt is, ami annyira jól sikerült, hogy 2019-ben a VW legtöbbet értékesített modellje lett, emellett pedig eladási rekordokat döntögetett a konszernen belül is. Egy évre rá megérkezett a facelift, amellyel az volt a cél, hogy az elődökhöz képest még vonzóbbak legyenek a VW SUV-ok. Szerintem nagyon jó munkát végeztek a szakemberek, talán sosem volt ennyire szemre való egy Tiguan…



A VW Tiguan R-Line 2.0 TDI DSG 4Motion külseje 

A Nightshade-kék metál fényben pompázó tesztautót a Ferihegy Autó Kft. biztosította. Ebben a színben kimondottan kívánatos ez a formavilág, a kasztnin található „R” pakett pedig még morcossá is teszi, biztosan szemet szúr majd a szürke betondzsungelben. A faceliftnek köszönhetően az orr rész változott a legtöbbet, már az új VW logó kapott helyet a szélesebbre nyújtott hűtőmaszk közepén. Ezek mellett a lökhárító vonalait is átrajzolták, illetve a lámpatestek is fiatalosabbak lettek, ráadásul ez esetben megkapta az autó az IQ.Light LED-Mátrix rendszert is.

Oldalról (is) tipikus SUV az autó, gondolok itt a kerékjárati íveknél húzódó műanyagbetétekre, a magas építésre és a formára. Szerencsére kapott némi króm díszítést, amely egy kis fiatalságot csempészett az egyhangú fém felületbe. Az ajtók alján ízléses dekorcsík fut végig, az A-oszlop tövében található „R” pakett szintén ízlésesen fest, a Valencia stílusú felnik pedig jól passzolnak a formavilághoz. 

Támogass minket! https://retrovasak.hu/wp-content/uploads/RetroVasak-tamogatas-High-Quality.jpg

A hátuljához érve szintén érdekes apróságokat fedezhetünk fel: például ilyen a TIGUAN  felirat, amely a VW logó alá, középre, a leegyszerűsített 4Motion embléma a jobb oldalra került. A LED-es lámpatestek rajzolata is dinamikus, egyetlen dolog bántja csak a szemem, mégpedig a kamu kipufogóvégek. Ezek ugyan jól néznek ki és sokat dobnak az összképen, de semmi értelmük nincs. De ne legyünk telhetetlenek: a klasszikus vonalak könnyed eleganciával ötvözve szép összképet eredményeztek. A Tiguan a 4486 mm-es hosszával, 1839 mm-es szélességével és 1673 mm-es magasságával tekintélyt parancsoló, a VW-en belül méretben a T-Roc és a Touareg közé pozícionálható.

A VW Tiguan R-Line 2.0 TDI DSG 4Motion belseje

A ráncfelvarrás az otthonos utastérbe is hozott újdonságot, ami tapizós klímavezérlőt, az alatta található USB-C típusú csatlakozókat, és a kormány érintős felületeit foglalja magában. 

Az ajtót kinyitva a szokásos VW-s minőségérzet fogad, kellemes tapintású és mutatós anyagok találhatók, ahol kevésbé szoktunk hozzáérni, ott puha műanyag figyel. A műszerfalon alumínium díszítőelemekkel operáltak. Apró figyelmesség, de hasznos dolog a kárpitozott oldalzseb is. Az R-Line logóval ellátott kényelmes, jó oldaltartású, fűthető ülésben helyet foglalva kellemes érzés lesz urrá az emberen, főleg a sofőrön, hiszen előtte található a 10.25 colos (26 cm-es képátlójú), szép rajzolatú digitális óracsoport, és az R-Line pakettel ellátott, alul lapított multikormány, amelyről teljesen száműzték a gombokat. Minden funkció, a hangerőszabályozástól a tempomat beállításáig egy fényes fekete, érintésérzékeny felületen történik. A „kért” funkció elvégzéséről finom rezgéssel tájékoztat a rendszer.

A középkonzol tetején kapott helyet az új 8 colos képátlóval rendelkező infotainment, amelyen logikus, gyors és használható szoftver fut, ráadásul gesztusvezérléssel is lapozgathatunk a menüpontok között. Ez már egy újabb típusú kijelző, ugyanis a két oldaláról eltüntették a fizikális tekerőket. Vezeték nélkül is tudja az Apple Carplay-t, ráadásul elég stabilan. A telefonunkat pedig a teljesen érintésérzékeny felülettel ellátott vezeték nélküli töltőre helyezhetjük.

A szokott helyen található a váltókar, ami kicsit furán mutat a sok modern, érintésérzékeny felülettel, de végül is teszi a dolgát. Körülötte található szintén fizikális gombként a Start-Stop rendszer kapcsolója, a rögzítőfék és a parkolási segédek is. A 4Motion négykerék-hajtással ellátott modellekben egy kis tárcsával lehet váltogatni a terepviszonyoknak megfelelően, a közepén található gomb pedig a drive módok közötti váltásra szolgál.

A hátsó üléssorban bőséges fej és lábtér áll rendelkezésre, az ott helyet foglalóknak jó hír, hogy a klíma háromzónás, szóval középen ők is találnak egy panelt, ahol kedvükre állíthatják a hőmérsékletet, és még egy szivargyújtót is elhelyeztek. Az elektromos csomagtérajtó mögött 615 liternyi rakodóhely áll rendelkezésre, a hátsó üléssort lehajtva ez 1655 literre nő.

A VW Tiguan R-Line 2.0 TDI DSG 4Motion erőforrása

Tesztautóm motortérben egy keresztben elhelyezett, négyhengeres, 2.0 literes, turbós dízel erőforrás dolgozik, amely 200 lóerőt és 400 Nm nyomatékot állít elő. Ezt a teljesítményt egy hétfokozatú DSG váltó továbbítja a tengelyekre. Természetesen ez egy erősebb blokk, ezen kívül még kérhető 1.5 literes vagy 2.0 literes benzinessel is. 

Szerintem a Tiguan 1788 kg-os önsúlyához kell a 200 lóerő.  Az izmosabb változat és a Tiguan párosánál én úgy éreztem, hogy ez bőven elég, és nem is kell több. A tesztidőszak alatt nálam kicsivel több, mint 7 literes átlagfogyasztás jött ki, ami szerintem teljességgel elfogadható. 

A VW Tiguan R-Line 2.0 TDI DSG 4Motion vezetési élménye

A Tiguan számomra megnyerő külső vonalai és otthonos belső tere után kellemes csalódás volt a vezetési élményt illetőleg. Kiviteléből adódóan nem versenypályára vagy gyorsulásra való, szóval a klasszikus értelemben vett volán mögötti élményt ne itt keresd. Viszont, kimondottan kellemes érzés vezetni a városban/autópályán egyaránt. Ennek oka, hogy komfortos és felhasználóbarát az egész. (leszámítva a simogatós klíma panelt) A sofőr kellemes üléspozíciójából adódóan minden irányban jól kilát)

A futómű kellemesen kisimítja az útegyenetlenségeket, tempósabb kanyarokban minimális alulkormányzottság jelentkezik, de ez nem meglepő. A vezetéstámogató rendszerek a VW-től megszokott módon jól és megbízhatóan működnek. Kulturált módon szól bele és korrigál a vezetésbe, nem hisztizik, a DSG az esetek többségében ügyesen teszi a dolgát, csupán indulásoknál gondolkodós picit. Ezt az Arteon ShootingBrake-ben is tapasztaltam, viszont hétköznapi közlekedésre teljesen alkalmas. Sportmódra váltva viszont olyan érzésem támadt, mintha jobban élne az autó, sokkal dinamikusabban reagál szinte mindenre és ez igaz a váltó működésére is.

Árképzés a VW Tiguan R-Line 2.0 TDI DSG 4Motion esetében

A Volkswagen konfigurátorában 2021 szeptember elején 10.7 millió forinttól érhető el a 150 lóerős, 1.5 literes benzines erőforrással és hatfokozatú kézi váltóval szerelt modell. A bázismodellen kívül természetesen még rengeteg változat létezik: van benzines, dízel és még hibrid is belőle. Összesen négyféle felszereltség közül választhatunk, amelyek a Life, az Elegance, az R-Line, és az R. Tesztautónk 200 lóerős R-Line kivitele 16 millió forinttól indul, az esetünkben alaposan felextrázott példány árcetlijén egészen pontosan 20.2 millió forintos ár olvasható. A konfigurátorban természetesen Te is összeállíthatod a számodra legideálisabb modellt, az aktuális ajánlatokról pedig a Ferihegy Autó Kft.-t.munkatársai tudnak felvilágosítást adni.


Teszt/fotók: Háfra Zsolt

További kérdés esetén keresd a Ferihegy Autó Kft.-t.

Kövess minket Te is!

YouTube:
tesztelok.hu csatorna

Facebook:
https://www.facebook.com/tesztelok.hu

Instagram:
https://www.instagram.com/tesztelok.hu/

A tesztautót a Ferihegy Autó Kft. biztosította.

zparts autóalkatrész

Javasolt cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb