Dongfeng Forthing T5 EVO Deluxe teszt – Egy merész fiatalos SUV
Annak ellenére, hogy ezen a kontinensen eddig még nem is hallottunk erről a gyártóról, meglehetősen terjedelmes történelemmel rendelkezik, amely egészen az 1950-es évekig nyúlik vissza. Azóta a teherautóktól az interkontinentális rakétáig gyártottak már jónéhány dolgot, ráadásul a cég bérgyártásban több nagyobb autógyártónak is bedolgozik, így nem meglepő, hogy összeollózta a jó dolgokat a saját néven futó személyautóihoz is. Igaz, a névvel és az emblémával még mindig barátkozni kell…
A Dongfeng korábbi SUV-jait, Seres 3, Fengon 5 még 2021-ben próbáltam. Akkor meglehetősen jó benyomást tettek rám, bár visszagondolva a külső dizájn és a feliratok hagytak némi kívánnivalót maguk után. Viszont ezt a belső értékek és a vezetési élmény ellensúlyozta. Éppen ezért örültem a T5 Evo-nak, amitől nagyon sokat vártam. Kívülről nagyon jól néz ki és vártam, hogy hasonlóan az említett két modellhez képest a kormány mögött ülve is görbülni fog a szám…
Dongfeng Forthing T5 EVO külseje
A 4565mm hosszú, 1860 mm széles és 1690 mm magas autó összképe merész és vagány, a részletek kifinomult tervezői munkát sugallnak. A tesztautó rikító piros színe elég feltűnő a manapság divatos alapozó szürke és fehér autók sorában. Egyik nap egy gyorsétterem parkolójában, amíg az ételem fogyasztottam tíz embert számoltam, aki konkrétan körbejárta az autót, és legalább tízet, aki lassított előtte, nézte és nem értette. Tény, hogy megragadja a figyelmet.
Sajnáltam, hogy nem a magasabban felszerelt Dragon verziót kaptam, amin kasztni szélesítés és diffúzor is található, úgy még vagányabb az összkép. Kíváncsi lennék, hogy arra milyen fejet vágnak az emberek. Jelenlegi alanyomon egyből megragadja a figyelmet szemből nézve a stílusos a vékony, LED-es nappali menetfény és a hűtőmaszk. A hátuljához érve azt gondolnád, hogy a négy kipufogóvégből legalább kettő kamu. Nos, nem így van! Ez a négy kipufogóvég tényleg a két oldalra kivezetett egy-egy dobból jön ki, ez a sportos összkép része. Hátul még futófényes index is kapott helyet a csíkszerű lámpatestben, ami a betűtípussal együtt végképp egy Porsche modellre hajaz, akár csak a kulcs dizájnja. Az alábbi fotókat böngészve te is láthatod a vonalait. Várjuk kommentben vagy üzenetben, hogy milyen részletet szúrtál ki, amit valahol már láttál korábban…
Dongfeng Forthing T5 EVO belseje
Az ajtót kitárva hatalmas meglepetés, hogy a mutatós külső után a beltér is ergonomikusnak és minőséginek hat. A részleteket böngészve több gyártótól is megtalálható egy-egy gomb, légbeömlő vagy kapcsoló.
A digitális műszeregység grafikája nem állítható, ahogy a rajta megjelenő adatok sem. Ez egyébként nem feltétlenül baj, amit látni kell az ott van. Az infotainment rendszer kijelzője hatalmas, a rajta futó rendszer szerintem még kicsit kezdetleges és telefontükrözést is egy saját alkalmazáson keresztül tud. Viszont a Dongfeng hazai importőre egy okos kiegészítőt ad az új autók mellé a vásárlóknak, aminek köszönhetően kitükrözhetjük a telefonunkat Apple Carplay-en vagy Android Auto-n.
A fizikai és érintős gombokból álló klímapanel felülete eléggé csillog, így alig látni, és ha hőmérsékletet szeretnék állítani fáziskéséssel jelenik meg a képernyőn. Apropó klíma. Én fázós vagyok, de még 25 fokra állítva is jéghideget fújt a lábamra üzem meleg motornál is. A maximumra tekerve kb. tudta azt, amit egy Európai autó 21-22 fokon.
Nem vagyok túl magas a 175 cm-mel, de az ülőlap rövidnek bizonyult még nekem is, mit szólna egy 180 cm plusszos európai ember. Az ülések anyagára és varrására nem lehet panasz. A sofőrnek a fűtés és a szellőztetés mellett még masszázs funkció is jutott. A helykínálat hátul is bőséges. A csomagtartó viszont csupán csak 370 literes, a hátsó ülések ledöntésével azonban ez több mint a kétszeresére növelhető.
A Dongfeng Forthing T5 EVO Deluxe erőforrása
A Dongfeng T5 EVO méretes orrában a Mitsubishi-hez köthető 1.5 literes soros négyhengeres turbós erőforrás található. Ez egy sima mezei belsőégésű egység mindenféle urizálás nélkül. Nincs mild hybrid… Maximális teljesítménye 174 lóerő, maximális nyomatéka pedig 260 Nm. A gyors, 7 fokozatú duplakuplungos automata sebességváltó gondoskodik a kényelemről az úton. A gyártó által ígért 6.6 liter alatti fogyasztást nem sikerült reprodukálni, de a mért 7.5 liter alatti fogyasztás is jónak számít a tömegéhez képest.
Dongfeng Forthing T5 EVO Deluxe vezetési élménye
A T5 EVO-val kapcsolatban az egy hetes teszthét alatt eléggé változó érzéseim voltak. Amikor ránéztem, akkor tetszett, a volán mögött ülve szintén tetszett, amikor a hideget fújta rám, akkor éppen nem… A futóműve szerintem picit kemény, az úthibákat viszont elnyeli. A fékrendszer hatékony és jól adagolható. A kormányzás precíz, bár a visszajelzések mennyisége lehetne bőségesebb. A vezetéstámogató rendszerek többsége jól teszi a dolgát…
A Dongfeng Forthing T5 EVO Deluxe árfekvése
A Dongfeng Forthing T5 EVO jelenleg egyetlen motorral és két felszereltségi szinttel érhető el. A tesztelt modell még a facelift előtti és Deluxe felszereltséggel bír. Ebben még nincs 360 fokos kamera, első parkoló radarok és a Dragon verziót igazán menővé tevő kasztni szélesítések, illetve hátsó diffúzor sem. Előbbi 13.49 millió forinttól, míg a felszereltebb 13.69 millió forinttól érhető el. Az, hogy ez az összeg sok vagy kevés, azt mindenki döntse el saját maga.
A tesztlehetőségért köszönet a Dongfeng Motor magyarországi importőrének.
Írta/fotók: Háfra Zsolt
Facebook:
tesztelok.hu
Instagram:
tesztelok.hu
TikTok:
tesztelok.hu csatorna
YouTube:
tesztelok.hu csatorna