fbpx

BMW 325Ci Cabrio teszt (2004) – sok pénz, még több élmény

Egy BMW 325Ci Cabrio vezetése igazi életérzés. Egy ilyen autót az élményéért vesz valaki, nem azért, hogy elugorjon vele vásárolni, vagy elvigye a gyerekeket az óvodába. Persze arra is alkalmas egy prémiumkategóriás autó, de azért valljuk be, ezt messze nem erre találták ki. Érdekességképp megszólaltattunk egy szakértőt is, hogy milyen költségekkel számolhatunk, ha hasonló modell vásárlásában gondolkodunk…

Egy drága felsőkategóriás autótól az ember könnyebben elfogadja a magas fenntartási költségeket, a költséges alkatrészeket, ugyanakkor el is várja a minőséget. Kíváncsiak voltunk, hogy a BMW 325 Ci Cabrio megfelel-e ezeknek a kritériumoknak. Az első szembetűnő adat, hogy tesztalanyunk 162 ezer kilométert futott, hozzá kell azonban tenni, hogy állapota nem feltétlenül tükrözi a futásteljesítményt. Remek karban van a gyöngyházfekete fényezésű kabrió, formaterve pedig a klasszikus BMW iskolát követi, némileg lekerekített idomokkal. Közel 4,5 méter hosszú és 1,75 méter széles, kellemesek az arányai, mégis masszív felépítést sugall.

Folytassuk a belsővel: a világos bézs színű bőr igazán elegánssá teszi az utasteret. A kormány és a műszerfal fabetétje fokozza ezt az érzést. Kényelmi szempontból is a magasabb szintet képviseli az autó: xenon-fényszóró, automata légkondicionáló, kormányról vezérelhető CD-rádió, elektromosan állítható ülések, tükrök, ablakok és vászontető – azért nem feltétlenül megszokott tartozékok ezek egy közel tíz éves gépkocsiban. A beltér általánosságban véve jó állapotú, a kormányon látszik ugyan némi kopás, de ennél a kilométer mennyiségnél ez teljesen természetes folyamat, minden más burkolat pedig jól viseli az idő múlását. A helykínálat megfelelő, mint ahogyan a kategóriában a zárt tetővel 300, nyitottal 260 literes csomagtér is elfogadható méretű.

BMW teszt, tesztelok.hu 1. kép

Vezetés közben

Optimális a teljesítménye a 2.5 literes, 245 Nm maximális nyomatékú, hathengeres motorral szerelt típusnak, mely 192 lóerővel bír. Enyhébb gyorsulásnál is remek a hangja, négyezer környékén viszont már kérlelhetetlenül meglódul. Be kell ismerni, a BMW tudja, milyen a tökéletes sorhatos motor. Az 1565 kilogrammos önsúly ellenére a 8 másodperces százas sprint igen tisztességes, mint ahogy a 234 km/órás végsebesség is.

Érezhető, hogy eddig csupán két tulajdonosa volt az autónak, mint ahogy az is, hogy valós a kilométeróra állása, ami már eleve pozitív tulajdonságnak számít. Hasonló korban már jöhetnek a külső-belő zörejek, a 325Ci azonban csendes, legkevésbé sem érezhető rajta műszaki minőségromlás, kora ellenére ez egy valóban egyben lévő járgány, ami persze köszönhető a rendszeres, átfogó karbantartásnak is. Kifejezetten jól összehangolt a fék-futómű rendszer jellemzi, a felfüggesztés jól funkcionál, komfortos, szépen kisimítja az úthibákat, kanyarban is magabiztos. Az 5 sebességes manuális váltó pontosan kapcsolható, közepesen hosszú fokozatok jellemzik, egyértelműen kényelmes használatra tervezték.

Fogyasztás

Sarkalatos kérdés egy hasonszőrű autónál az étvágy, hiszen nem az a fajta, amit a takarékosság miatt vásárol meg az ember. A benzinkúton elköltött pénznél azonban jelen esetben sokkal fontosabb az élmény.  A teszt során 11,3-11,5 literes vegyes fogyasztást mértünk. Nyilván számos tényezőtől függ ez az érték, kihozhatunk belőle 15 litert, de lehet vele járni tízzel is. Meg kell azonban említeni, hogy ez az autó nem arra van, hogy 40-50-el poroszkáljunk vele ötödikben. Dinamikus, sportos vezetés során, 11-12 liter közötti fogyasztással kell számolni.

BMW teszt, tesztelok.hu 2. kép

Mit mond a szerviz?

Alanyunkat elvittük egy szakemberez, hogy ő is mondja el véleményét a járműről. Nézze át, milyen állapotban van, milyen hibákra lehet számítani, és mennyibe kerül egy-egy alkatrész. Novoszádek Mihályt, a Spider Autószerviz szerelőjét kérdeztük.

Első pillantásra feltűnik, hogy a kormány, a könyöklő kicsit kopottak. Azonban ennyi idős, bőrözött autónál az lenne a meglepő, ha nem látszana semmi. Igazából tanácsként annyi mondható el, hogy az ilyen belsőt rendszeresen kell ápolni, akkor valamelyest csökkenthető a kopás mértéke. A külső elemek nagyon szépek, a sárvédő, az ajtók stimmelnek, nincsenek gyanús hézagok a motorháztetőnél sem. Ezek a tulajdonságok két dolgot bizonyítanak: egyrészt, hogy kiváló minőségről van szó, másrészt, hogy nem volt törve az autó.

Ezt a sorhatos, 2500 köbcentis motort már régóta csinálja a BMW, és jól bevált neki. Régebbi típusú BMW-re jellemző volt a hengerfej repedése, illetve a vízforralás, főként a dízel modelleknél, de ez sajnos a benzinesekre is igaz volt. Mára kiküszöbölték ezeket a hibákat. Olajszivárgásnak nincs nyoma, pedig ez is jellemző szokott lenni ezeknél a kocsiknál.

Ha hozzám valaki behozná ezt a típust, mindenképpen átnézném a futóműveket, szíjakat a szíjhoz tartozó feszítőket. Amennyiben pedig szükséges, javasolnám a cserét. Szíjakra 120 ezer kilométer szavatosságot adnak a gyártók, ennél a modellnél valószínűleg volt már csere, ezt most ki lehetne hagyni. De a rendszeres átvizsgálás mindenképpen hasznos. Ha időben észrevesszük a problémát, valószínűleg elég a szíjcsere, nem kell a görgőket, és egyéb drágább elemeket, mint pl. vízszivattyú is cserélni.

Ha már a költségeknél és a rendszeres vizsgálatnál tartunk, meg kell említeni az olajcserét. Ez a művelet nem sokkal drágább ennél a modellnél, mint egy 2.0 dízelnél, vagy egy 1,6 benzinesnél. Az 1,6-nál annyival, hogy több olaj kell bele. A szűrő és a csere nagyjából ugyanannyiba kerül. 

blank

Az első szembetűnő jelentősebb hiba a fényszórónál látható. Itt ugyanis mindkét oldalon megrepedtek a védőburkolatok. Ennek oka egyrészt az autó korában keresendő, másrészt viszont a napsugárzás káros hatásai felelősek érte. Ez nemcsak esztétikai probléma: ha ugyanis a repedéseken keresztül bejut a víz a lámpatestbe, a xenon fényszóró vezérlőjét pillanatok alatt tönkreteheti. Ezzel nem jó viccelni, egy új fényszóró ugyanis 500 euró körül van.

Alulról megvizsgálva a bevált alumínium lengőkart, a bevált felfüggesztést láthatjuk. Ezeknek köszönhető, hogy jó az autó úttartása. Hátránya, hogy ez is szervizigényes: gyakori probléma, hogy a hátul a lengőkar szilentje tönkremegy. Ezt kizárólag szervizben lehet cserélni, mert a gömbfejek sajtolva vannak. Ráadásul ennél a típusnál nem is biztos, hogy lehet külön cserélni, általában az egész lengőkart ki kell venni, ami nem olcsó mulatság. Féktárcsa, fékbetét cseréje hamarosan aktuálissá válik. Hasonló korban gyakori gond lehet a féktárcsa meghibásodása. Ennek egyik tünete például, ha remeg fékezéskor a kormány.

Kilenc éves kora ellenére kifogástalan állapotban van a rugója Látni továbbá, hogy gyári kipufogó van, az utángyártottak ugyanis több részből állnak. Lengéscsillapító rendben van, alulról hátul semmi kivetnivaló a karosszérián. Rozsdafoltot nem találok, ami nyilván annak is köszönhető, hogy garázsban volt az autó, de a minőség itt is meglátszik.

Ennél pontosabb elemzést számítógépes műszerrel tudunk adni. A műszer hibát jelez: szívótorok nyomásmérővel valami nem stimmel. Először ellenőrizni kell, hogy a csatlakozók, érintkezők rendben vannak-e. Amennyiben igen, átnézzük alaposabban a hibásnak vélt komponenst. Csere esetén az egység kb. 100 euró körüli összegbe kerül. Futómű ellenőrzést is érdemes rendszeresen elvégezni. Az autó jobb elején, bal hátulján kis eltérés mutatható ki, jobb hátulján a határon mozog a mért érték. Ettől az autó tökéletesen működik, de egy beállítást javasolnék.

BMW teszt, tesztelok.hu 3. kép

Összegzés:

Nincs kétség, prémium kategóriás használt autó, prémium kategóriás fenntartási költségekkel jár. Bár korához mérten az állapota jó, de ne várjuk azt, hogy egy közel 10 éves, 162 ezret futott autóra egy fillért sem kell költeni. Ettől függetlenül a 325Ci egy valóságos krúzolós hajó, kellemes menettulajdonságokkal, korrekt felszereltséggel. Ezt az ára is tükrözi, hasonszőrű társai 3-4 millió forint körül mozognak, tehát még manapság sem olcsó mulatság.

ecotrex

Javasolt cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb