fbpx

A high-tech sportlimuzin! Tesla Model 3 Long Range (facelift) teszt

Ha valaki, akkor én biztosan azon autós társadalom köreibe tartozom, aki benzinvérűnek vallja magát, hiszen számomra az autók hat hengernél kezdődnek, ez lehet Sor, V, vagy akár Boxer elrendezésű, a lényeg, hogy nagy benzines szívómotor, nagy nyomaték, és a hozzátartozó szép duruzsoló hangorkán jellemezze. Ennek ellenére most egy Villanyautót teszteltem, ráadásul a 2021-es Tesla Model 3 Long Range faceliftes változatot, amit a Magyar Autókereskedőház Zrt. biztosított részünkre. Az egyik szemem sírt, a másik nevetett, amikor mentem a Teslát átvenni, a szomorú énem azt mondta, hogy hová lett a benzingőz, a szépen duruzsoló motor és az emberközeli vezetési élmény, amikor még nem a gépek uralkodtak rajtunk, hanem 100%-ban a sofőr felelt mindenért. Másrészt viszont örültem, mivel nyitott, innovatív és kíváncsi vagyok minden high-tech dologra, ezért mielőbb szerettem volna megismerni a jövő, dehogy is, a jelen kor technikáját.

Tesla Model 3

Tesla Model 3 Long Range külseje

Elmondhatjuk, hogy ez a mostani facelift az autó előnyére vált, mivel ezek a minimális változtatások, sokkal sportosabbá tették ezt a high-tech sportlimuzint.

Az orr része az autónak első ránézésre egy Porsche hasonmásra utal, de ha jobban megnézzük, akkor egyértelműen látszanak a Tesla stílusjegyek. A facelift miben is nyilvánul meg? Szerencsére elhagyták a már igen old school–nak mondható krómot, és helyette selyemfényű fekete ajtókilincseket kapott, valamint ezt a stílust viszik végig az eddigi króm helyett. A tetővonalat és az övvonalat összekötő díszkeret, az első sárvédőkön elhelyezett kameraborítás, a külső visszapillantó tükörház alsó része, valamint az ajtóknál levő küszöbborítás szintén ezt a selyemfényű fekete színbevonatot kapta. Ezek az apró részletek nagyban hozzájárulnak a fiatalos, és sportos hangulat megteremtéséhez.

A Teslán jól mutatnak a 235/45 R18-as kerekek, viszont ha én vásárolnám, akkor egy sportosabb külső megjelenést preferálnék, és a 19-es papucsokat kérném rá.  Az alumínium felnikre egy dísztárcsa burkolatot helyeztek, hogy még kisebb legyen a légellenállási együttható és ezáltal az energiafogyasztást is még jobban tudják csökkenteni.

A bal hátsó lámpa oldalsó részébe igényesen rejtették el az elektromos töltőcsatlakozót, amit akár belülről az infotaiment panelről vagyis a táblagépről is lehet vezérelni. De ha egy kicsit megnyomjuk a felületét a lámpának, akkor egy szervomotor kinyitja és a töltés végeztével becsukja. Nagyon fontos megemlíteni, hogy telefonos applikációról is tudjuk irányítani Teslánk bizonyos részeit, de ezt a későbbiekben részletezem  majd.

Tesla Model 3 Long Range belseje

Tesla tulajdonosként kapunk egy igényes dombornyomott TESLA kártyát az autóhoz, ami nyitja és zárja a gépkocsit, valamint csak akkor tudunk menni az autóval, ha érzékeli a kártyát vagy a telefonunkat, ami összeköttetésben van vele egy applikáción keresztül.

Tesla Model 3

Az ajtót kinyitva és a vezetőhelyet elfoglalva egy nagyon igényes, letisztult high-tech környezet fogad minket, ahol egy szinte üres műszerfal, a „T” jelű kormány, és középen az infotaiment rendszer, vagyis a táblagép helyezkedik el.

Tesla Model 3

Jól látható, hogy jelentősen javult az elődmodellhez képest az anyagok és az összeszerelés minősége, már az elálló „B” oszlop takarónak, és a zörgésnek nyoma sincs, viszont a bőrülések lehetnének kifinomultabb anyagból, már csak azért is, mert a Tesla a prémium szegmensbe pozícionálja magát. Az ajtók csukódásának hangminőségén is lehetne mit finomítani még, de mivel tudjuk, hogy a Tesla nem egy több mint 50 éves múlttal rendelkező autógyártó, ezért nem rójuk fel neki még ezeket az apróbb gyerekbetegségeket, biztosan a jövőben ezeket is orvosolni fogja.

Az ülések kényelmesek, jó az oldaltartásuk. A hátul ülők sem szenvednek csorbát az akkupakk miatt, mivel a hátsó ülések ülőlapjai és a padló megfelelő távolsága miatt teljesértékű autó kényelmét biztosítja az utasoknak.

Tesla Model 3

Tesla Model 3

Az ajtót belülről az ajtóbehúzón elhelyezett elektromos kapcsolóval tudjuk nyitni, vagy van rajta egy mechanikus nyitógomb is szükség esetén. Főként az elektromos gombot preferálja a Tesla mindennapi használat esetén, mert nyitáskor az ablakot lehúzza egy kicsit a keret nélküli ajtók miatt, viszont a hagyományos nyitáskor nem, úgyhogy ez inkább vésznyitó.

A hátsó csomagtartó mérete alaphelyzetben 425 literes, ami a kategóriában teljesen optimálisnak mondható.

Tesla Model 3

A fűthető multifunkciós kormány vaskos és sportos, jó fogást biztosít vezetőjének, nekem kimondottan tetszett.

Tesla Model 3

Középen elhelyezett 17 colos kijelzőn „táblagépen” tudjuk vezérelni az autó szinte minden porcikáját. Ezek közül csak néhány részletet és a főbb jellemzőket mutatom be, mindenre nem szeretnék kitérni, mert arra nem lenne elég több ezer karakter sem, sőt szerintem untatnálak is vele.

Először nagyon furcsa, és idegen volt egy átlag autóhoz képest a kijelző és a vezérlőegységei, de körülbelül 2-3 perc tanulmányozás után teljesen egyértelművé és gyorsan áttekinthetővé vált a használata.

Alaphelyzetben bal oldalon mutatja az autót, és innen lehet vezérelni az első, hátsó csomagtér nyitását-zárását, valamint a központizár nyitását és zárását is. Az alsó menüsorban a gyors „gombokat” találjuk, mint pl.: az autóval kapcsolatos infók, a zene/rádió, az ablaktörlő beállításai, ülésfűtés, belső klíma, és a hangszórók.

A táblagép jobb oldali részében a lámpákat, kijelzőt, a vezetéstámogató rendszereket, az önvezetést, navigációt, biztonsági beállításokat, szervizüzemmódot, és a szoftverfrissítést tudjuk kezelni. Egy nagyon érdekes dolgot szeretnék még megemlíteni, a külső visszapillantó tükröknek a beállítását. Szintén a kijelzőn tudjuk állítani, úgy, hogy kiválasztjuk, hogy melyik visszapillantót szeretnénk beállítani, és a kormányközép bal oldalán elhelyezett görgős mikrokapcsolóval tudjuk fel-le, és jobbra balra mozgatni a tükörlapot. Ebben az esetben én hiányoltam a hagyományos tükörállító kezelőpanelt, de ha valaki egyedül használja az autót, akkor nem kell sűrűn állítgatni.

A kijelző mögötti részen a műszerfalborítás meglepő módon fa, hangsúlyozom fa borítást kapott, nem értettem ennek lényegét egy hihgh-tech limuzinban, de mindenesetre nem mutat rosszul az összhangban. Szintén a középső részen kapott helyett két darab mobiltelefon tartó, ami nagyon praktikus, mert hátlapi töltőként is szolgál menet közben, és könnyen látjuk a telefonunkat is.

Tesla telefonos applikáció bemutatása pár mondatban

Kimondottan szerettem használni az applikáció által nyújtott kényelmi szolgáltatásokat. Az appon keresztül tudjuk nézni az autó aktuális akkumulátor állapotát, nyitjuk, zárjuk vele a központizárat, de egy kis hiányérzet volt bennem, hogy ha közeledek az autóhoz, miért nem érzékeli a telefont, vagy a kártyát és nyitja ki a központizárat?! De ezen is gyorsan túlléptem, hiszen a többi funkció kárpótolta ezt. Ha az autónk a szabadban áll éjszaka, vagy akár napközben, beállíthatjuk a belső hőmérsékletet a telefonos app segítségével is pár perccel az indulás előtt, hűthetjük/fűthetjük egyaránt. Még nagyon tetszett, hogy az ülések fűtését (mind az öt személy részére) is tudjuk vezérelni. Sajnálatos módon hűtést már nem találtam benne, az lett volna hab a tortán, pedig ebben a szegmensben már beleférne.

Tesla erőforrás

Dualmotoros összkerék meghajtású tesztalanyunk 258 kW (351 Le) rendszerteljesítménye és 527 Nm-es nyomatékkal igencsak mosolyt csalt az arcunkra minden egyes gyorsításkor. Katalógus szerinti adatok alapján a 0-100 km/h sprintet 4,4 másodperc alatt futja, végsebessége 230 km/h felett van egy kicsivel, de természetesen az itthoni sebességkorlátok mellett ezt sajnos nem tudtuk kipróbálni, pedig szívesen teszteltem volna.

Menetdinamikáját tekintve városban nagyon jól lehet vele gyorsítani, manőverezni. A forgalmazó elmondása alapján a városi forgalomban képes akár 600 km–et is megtenni egy töltéssel. Vegyes használat mellett közel 450 km hatótávolság megtételére is képes a kis sportlimuzin, de természetesen, ha valaki szereti az intenzív gyorsításokat, akkor ugyanúgy elfogy az akkupakkból az energia, mint egy bármilyen belsőégésű motorral szerelt autóból az üzemanyag, nem is csoda a teljesítményhez kell az „üzemanyag”.

80-90 km/h körül még csendesen teszi a dolgát az amúgy is halk villanyosunk, viszont az autópályatempónál már a szélzaj is megmutatja magát, de mivel ebben az autóban nincs egyéb rezonancia, és motorzaj, talán a külső zajokat jobban észre is vesszük. A fék, mint az elektromos autókban már megszokhattuk kissé nyúlós érzetet ad, viszont nagy előnye, hogy ha beállítjuk az energiavisszanyerést a legmagasabb fokozatba, akkor lassításkor az egypedálos rendszerrel autózhatunk, úgy, hogy nem kell a városban a fékpedált nyomkodni, mert jelentős lassulásra képes az autó, akár 0-ra is lassít.

Tesla töltése

Az akkupakkot akkor kíméljük a legjobban, ha 20% és 85% között használjuk, mivel ez a legoptimálisabb az élettartam szempontjából. Kétféle töltőt kapunk hozzá, egy 230 V-os otthoni töltésre alkalmas kábelt, és egy gyorstöltőt, ami gyorsan és könnyen használható bármilyen Tesla vagy egyéb gyorstöltő állomásokon. A teszt alatt főként az otthoni 230 V-os töltőt használtam és a tapasztalat azt mutatta, hogy 60%-ról 99%-ig, közel nyolc óra alatt töltötte fel a rendszert.

Tesla Model 3

Tesla Model 3

Egy nagyon fontos momentum még az autó ára, ami nem elhanyagolható, hiszen a tesztautónk 22 MFt környékén mozog, viszont a részletekért kattints a MAH-EV oldalára.

Összegzésként elmondhatom, hogy nagyon levett a lábamról a Tesla, a modernségével és annak technikai vívmányaival. Ha megengedheti magának az ember, akkor miért ne vásárolna második autónak egy ilyet, hiszen városi, vagy akár vegyes használatra egy teljesen jó választás.

Cikk: Kajári Zoltán

Fotók: Háfra Zsolt

A tesztautót a Magyar Autókereskedőház Zrt. biztosította részünkre.

A tesztautókat Lotus Cleaning termékekkel takarítjuk és ápoljuk!

Kövess minket Te is!

YouTube:
tesztelok.hu csatorna

Facebook:
https://www.facebook.com/tesztelok.hu

Instagram:
https://www.instagram.com/tesztelok.hu/

ecotrex

Javasolt cikkek

Ez is érdekelhet
Bezárás
'Fel a tetejéhez' gomb