fbpx

Jellegzetes stílus, izgalmas új köntösben – Suzuki Swift Hybrid GLX 12V teszt

A magyarok első népautója hibrid hajtással is bizonyított!

A Hybrid Ignis után egy héttel megkaptam az új, lágy-hibrid rendszerrel felvértezett Swiftet is, ráadásul GLX felszereltséggel. Szoktam mondani, hogy a Suzukis életérzés a Swiftnél kezdődik. (A neve egyébként magyarra fordítva annyit tesz: fürge) Ez most is bebizonyosodott…

Érdekes volt megtapasztalni, hogy ugyanaz a hajtáslánc mennyire másképp viselkedik két hasonló súlyú, de mégis különböző kasztniban. Az ország első népautója rengeteget változott a generációjának 1983-as megjelenése óta, és mivel akkor én még gondolatban sem voltam, így nekem a Swift hallatán mindig a harmadik generáció (1993-2004) ugrik be.

Többek között ez azért is lehetséges, mert az első autóm egy 1998-as szedán kivitel volt, amitől két esztendő után gyorsan meg is váltam, utána érkezett az MX5, de ez már megint egy másik sztori, akárcsak a modelltörténet..

suzuki ignis

A Suzuki Swift evulúciója

Ugorjunk vissza 2005-be, amikor is a Suzuki háza táján radikális változások jelentek meg, és a cég előrukkolt a negyedik generációval, vagyis az első „vasaló” Swifttel. Innen már csak felfele vezetett az út, ennek megfelelően 2010-ben az ötödik generáció is bemutatkozott, amely ugyan kívülről csak egy ráncfelvarrott modellnek tűnt, mégis szinte minden alkatrésze megváltozott, az alapfelszereltségben több extra is helyet kapott, és Esztergomban kezdték gyártani.

2017-ben pedig már a hatodik generáció gördült ki a gyárból, és nem is akárhogyan: Divatosabb, kicsit talán még agresszívabb is lett, ezek mellett élmény vezetni, biztonságos és itt is sok mindent belepakoltak az alapmodellbe.

suzuki swift

A 2020-as modellévben a szigorodó károsanyagkibocsátási normák miatt a gyártónak lépnie kellett, és végül nem a háromhengeres erőforrások mellett tette le a voksát, így a Swift az elektromos rásegítéssel működő négyhengeres benzinmotorjával vált hibrid márkává.

suzuki swift

A Swift Hibrid rendszerének működése

A Swift árlistájában még megtalálható a sima 1,2 literes szívó egység is a 12V-os lágyhibrid mellett, amely a tesztautóban is dolgozik. A 3 lóerőt és 50 Nm-t szolgáltató elektromos rásegítő rendszert 200 000 Ft-os felárért kapod meg, ez szerintem nem vészes, és még meg is éri. Na, de mit is csinál ez a rendszer?

Nos, megtámogatja az 1,2 literes, 90 lóerős, 120 Nm-es négyhengeres, szívó egységet, mivel ebben a rendszerben nincs villanymotor csak egy akksi, így nem képes tisztán elektromosan működni. Viszont gyorsításnál a már említett kőkemény 50 Nm-rel segíti a belsőégésű egységet, a motorfék használata pedig visszatölti az elhasznált energiát a sofőr alatt elhelyezett energiatároló egységbe. Sőt, 15 km/óra alatt leállítja az erőforrást a start-stop rendszer.

suzuki swift

Nem tűnik soknak az a teljesítmény, amivel beszáll az elektromos rendszer, viszont a 900 kg körüli kasztni megindításánál ez igenis jól jön, mivel a benzinmotor nyomatéka 4400-as fordulatnál érkezik meg. Szóval ennek a kis plusznak köszönhetően városban kimondottan jól használható. Igaz, nem egy pirostól pirosig alázós, de dinamikusan lehet közlekedni vele, és ha kiérünk egy autóútra vagy autópályára, akkor sem fogy el az erő. A 130 km/óra – tempomat kombót nem túl nagy menetszél beszűrődése mellett, erőlködés nélkül képes teljesíteni.

suzuki swift

Egyébként a Suzuki kínálatában a Vitara és SX4 esetében elérhető a 48V-os lágyhibrid rendszer is, amely ugyanezt tudja, csak erősebb és drágább. 2021 tavaszától pedig a Swiftet is útóléri ez így, igaz, hogy magasabb árfekvésben, de nagyobb előnyhöz juthat vele az ember.

A Suzuki Swift Hybrid GLX futóműve és a vezetési élmény

A futómű remekül hangolt, nem túl kemény, és nem is lágy, pont a használható kategória. A kormányzás és a fék meglepően direkt, talán kicsit hajaz is a Sport változatban használtakra. Az eleve kicsi, 3,8 méter hosszú, 1,7 méter széles és 1,5 méter magas kasztnit elég gokartosan is lehet terelgetni. A váltó áttételezésének köszönhetően vegyes használat mellett 5,5 liter körüli átlagfogyasztást sikerült produkálnom vele 100 km-en, viszont vezetési stílustól függően simán megkajálhatja a 6-ot is, de még így is egy takarékos és élhető kisautóról van szó. Összességében jó volt vezetni, de maradandó élményt nem nyújtott, olyan szimpla Suzukis volt.

suzuki swift

A Swift Hybrid GLX külső és belső formavilága

Tegyünk egy lépést hátra, és szemléljük kívülről az új Swiftet, amely az ismerős „vasalós” vonásokat már modernizált köntösben viszi tovább. Az első benyomás, hogy „meg lehet vele jelenni”, hiszen ez már nem a lesajnálnivaló, fapados népautó. A tesztalany gleccserfehér fényezése a fekete műanyag betétekkel kimondottan elegáns, a GLX-hez sportos, 16 colos felnik is dukálnak. Az új modellévben már méhsejtes mintás, krómkeretes hűtőrács is található, a lökhárító alján helyet kapó ködlámpák és a fekete betétnek köszönhetően, olyan mintha mosolyogna – nem hivalkodóan, csak egy kicsit, úgy érzéssel.

A LED-es lámpatestek ízlésesek és sportosak, de ez igazából az egész kasztnira igaz, szinte bármelyik szögből jól néz ki. A hátsó ajtók kilincsét okosan elrejtették és összehozták a csomagtér ajtó üvegfelületével. Az autó ezen részén a  lámpatestekben is található egy kis huncutság, de pont annyi, amennyi elfér.

suzuki swift

A csomagtér 265 liter űrtartalma ugyan nem sok mindenre elég, de nem is vészesen kicsi, és mivel két részben dönthető az üléssor, így alaposan megnövelhető a befogadó kapacitás.

suzuki swift

A vezetőoldali ajtót kinyitva majd kiböki a szemed a hatalmas átmérőjű, alul nyomott multi kormány, ami már-már túlzás, az Ignisben például jól el volt találva. Abban viszont hajaz a „kistesóra”, hogy hasonlóképp tágas a beltér. És persze minden magtalálható, ami egy modern autóban elvárható. Az infotainment rendszer ezúttal sem lopta be magát a szívembe, de végül is használható, és Android alapú mobillal nem volt baj, inkább az Iphoneom nem szerette.

suzuki swift

A GLX felszereltségben olyan dolgok vannak, mint a gombnyomásra behajtható visszapillantók, az elektromos ablakok, az ülésfűtés, a digitális klíma, a kulcsnélküli nyitás és indítás, na meg az adaptív tempomat. Ezeken kívül található még benne sávelhagyásra figyelmeztető rendszer is, ami az első út alkalmával érdekesen működött, legalább is szerintem, szóval ki is kapcsoltam egyből. A ráfutás gátló az Ignis esetében jól működött, a Swift esetében nem mondanám túl megbízhatónak. Voltak olyan szituációk, amikor indokolatlanul jelzett (legalábbis ezt éreztem) és volt olyan is, amire én mondtam, hogy azért itt már jeleznie kellett volna.

suzuki swift

Az óracsoport hangulatvilágítása jópofa, az analóg részével nem volt bajom, ahogy a középen található 4,2 colos digitális kijelzővel sem, ahova rengeteg olyan adatot ki lehet íratni, ami teljesen indokolatlan egy 90 lóerős közlekedőedény esetében. Ezek közé tartozik a gyorsulásmérő, a pillanatnyi teljesítmény és a pedálhasználat görbéje.

suzuki swift

Ami a felhasznált anyagok minőségét illeti, azzal nincs baj, ahogy az anyaghasználattal sincs. Mindenhol könnyen tisztítható műanyaggal találkozik az ember, melyek illesztésébe nem tudok és nem is akarok belekötni. A külső színhez passzoló világos betétek csak fiatalossá teszik a teret, na meg így nem minden annyira szürke.

suzuki swift

Az első ülések nem csak jól néznek ki és könnyen állíthatók, de még hosszabb út megtétele után is kényelmesek. Oldaltartásuk ugyanakkor nem sok van, de nem is megy ez az autó olyan tempót, hogy szükség legyen rá.

A Suzuki Swift Hybrid GLX röviden

Összességében hozta azt, amit az ember elvár egy Swifttől. Divatosabb, mint az előd, kívül kicsi, belül tágas, vagyis városi használatra ideális, de autópályán sem hal el. A belső nem hat gagyinak, a hibrid rendszernek köszönhetően a fogyasztás is baráti. Én megmondom őszintén, hogy megszerettem. El tudnék fogadni egy ilyet, mert minden elvárásomnak megfelel.

Most pedig jöjjön a fekete leves, vagyis az árcédula. 2020 február végén a hibrid GLX felszereltségű Swift (vagyis a tesztautó) kedvezményes ára 4,1 millió forint körül mozog, ezzel még mindig az olcsóbb városi kis autók táborába tartozik. Az alapváltozat elsőkerék-meghajtással, 1,2-es motorral, hibrid rendszer nélkül, manuális váltóval és GL felszereltséggel, kedvezményesen 3,2 millió forinttól hazavihető.

A teljes felszereltséget a linkre kattintva meg tudod nézni, a további modellek árát pedig itt találod.

A tesztlehetőségért köszönet a Magyar Suzuki Zrt.-nek és a Suzuki Barta Cégcsoportnak!

A tesztautókat LotusCleaning termékekkel takarítjuk és ápoljuk!

Teszt/fotók: Háfra Zsolt

ecotrex

Javasolt cikkek

Ez is érdekelhet
Bezárás
'Fel a tetejéhez' gomb