Autó Triplex Kft.

Škoda Fabia Sedan 1.4 MPi teszt – venni, menni, tankolni

Ha az olcsó kisautó kategóriában keresgélünk, viszonylag hamar belefuthatunk az első generációs Fabiákba, melyekből még ma is megszámlálhatatlanul sok fut hazánk útjain és igen keresettek a használt-piacon is. A típus népszerűsége 1999-es bemutatása óta töretlen, 20 év alatt három (és fél) generációja született és több mint négymillió példányt gyártottak belőle. Mai tesztünk alanya 2002-ből származik, szerepe szerint vérbeli kisvárosi közlekedőedény, munkába járásra, bevásárláshoz használják, a hátsó ülésen – amikor épp nem teszt van – két gyerekülés jelzi, hogy a családi jövés-menésben is besegít. Ennek fényében nem meglepő, hogy ez a Fabia Sedan nem a templomba járós, havat nem látós, az év 365 napjában garázsban állós fajta, mindinkább egy olyan, ami az átlagot képviseli, és amivel legtöbbször a hétköznapokban is találkozhatunk.

Kályhaezüst szín, fényezetlen visszapillantók és kilincsek, egy nem túl szépen bemázolt, de legalább javított küszöbpár, egyben lévő hátsó kerékjárati ívek, néhány apróbb, felületi sérülés, korábbi töréseket nem feltételező illesztések. Nagyjából ezzel a két mondattal le is lehetne tudni a külső jellemzőit a 17. életévét idén betöltő, közel 230 ezret futott Škodának. Lehet, hogy nem az izgalmak netovábbja, de kit érdekel, amikor még most is nagy rá a kereslet és tökéletesen ellátja a feladatait! Az is biztosra vehető, hogy nem nézik meg a parkolóban, ám ha valakinek mégis rátéved a tekintete, egy tisztességgel korosodó Fabiát lát, vonóhoroggal, opálos mámorától megszabadított fényszórókkal. Pont ezért nem is lepődtem meg, amikor a fotózás közepette odakerekezett hozzám egy középkorú úr és rákérdezett, hogy eladó-e a járgány?

Odabenn is végtelenül egyszerűre vették a figurát, a VW éra sablonmegoldásai jellemzik az utasteret. Ezt egyáltalán nem szemrehányásként említem, sőt. Az anyagminőség még most is rendben van, nincsenek kiszakadva az ülések, a váltószoknya sem, de még a kormány sem kopott szét. Érdekes, hogy az ajtóbelső jelentős részét szövettel borították, ez ma sem feltétlenül jellemző egy alsóbb kategóriás modellnél. Azonban praktikussági szempontból annyira nem nyerő, rettentően könnyen koszolódik és nem egyszerű tisztán tartani. Aztán ott a tetőkárpit, tipikus betegség a „baldachinosodása”, egyelőre még csak hátul kezdett enyhén elengedni, előbb-utóbb érdemes lesz orvosolni a problémát.

A 490 kilogrammos terhelhetőség és a helykínálat is elfogadható, a fejtér korrekt, hátul a lábtér kicsit szűkösebb. A csomagtartó 438 literes, ezzel még a kombi alap űrtartalmát is veri, az ötajtós 260 litereséről nem is beszélve. Mindazonáltal a bővíthetőség bajos, a perem elég magasan van és a pakolónyílás sem a legtágasabb, babakocsisoknak nem feltétlenül ez lesz a megfelelő választás. A Classic szint felszereltsége korához képest egész bőséges: központi zárat, elektromosan állítható visszapillantókat, vezetőoldali légzsákot és manuális klímát/hűthető kesztyűtartót is kapott a Fabia.

A motorpaletta meglehetősen széles, sokan a 16 szelepes, 101 lovas erőforrásra esküsznek, a háromhengeres, 1.2-es HTP-t viszont gyakran csak „Hiába Tolod Paraszt”-nak becézik (elnézést, nem én találtam ki), így aztán az 1.4-es, benzines MPi igazi arany középútnak tűnik. A 120 Nm csúcsnyomatékú, 68 lóerős, 4 hengeres szívómotor egy valódi őskövület a szó pozitív értelmében. Kiforrott konstrukció, ráadásul a teljesítménye is elegendő az 1.1 tonnás test mozgatásához. Erőműnek nem mondanám, klímát használva főleg nem, de városban forgatva kimondottan fürgének hat és pályatempónál sem fog megszakadni, bár egyértelműen nem az utóbbira találták ki. A cirka 15 másodperces százas sprint és a 162 km/órás végsebesség hiába nem túl acélos, a 6-7 literes átlag sem szuperalacsony, de tartóssága miatt mégis sokan ezt a motort választották annak idején.

Az erőátvitelért felelős 5 sebességes manuális váltó remek szerkezet, rövid úton jár a váltókar, könnyed a kapcsolhatósága, kellemes vele váltogatni, egyáltalán nem érződik rajta a kor. A futóművén viszont már észrevehetőek a hazai utak áldásos hatásai, jobb elöl meg-megkoppan, széthullottnak semmiképp nem titulálnám a felfüggesztést, de kinéz valami szilent probléma. Elöl tárcsafékek, hátul dobfékek dolgoznak, hatékonyságuk megfelelő, egy darabig még nem kell rájuk költeni. A 4.22 méter hosszú és 1.64 méter széles Fabia Sedan jól manőverezhető, ésszerű tempónál kanyarban sem billeg túlzottan, a kormány ugyanakkor egy kissé túlszervózott, de még bőven nem bántó módon.

A Fabia fenntarthatósága leginkább – csakúgy, mint konszerntestvérei esetében – a mindenkori tulaj gondoskodásán alapul. A tavaly gazdát cserélt tesztalanyra az elmúlt hónapok tapasztalatai alapján nem kellett tetemes összeget költeni, pedig egy vizsga is esedékes volt időközben. Ez persze nem azt jelenti, hogy semmiféle probléma nem érheti utol a jövőben. A motor esetében leginkább a hengerfejtömítés hibáját szokták emlegetni, csillaggarázsos autóknál a kerékjárati ívek a küszöbbel való találkozásnál hajlamosak a korrózióra, csakúgy, mint jelen példány esetében is. A fényszórók nagyon csúnyán be tudnak mattulni, illetve a már említett tetőkárpit gonddal is számolni kell. Ezeken kívül hálás kis jószág, az alkatrészellátottság jó, továbbá túl drágának sem mondhatóak a szervizköltségek.

Mivel az első generációt 1999 és 2007 között gyártották, ezért az árak tekintetében jelentős a szórás, általánosságban viszont elmondható, hogy jól tartják az értéküket. Rengeteg eladó példány van itthon is, évjárat/felszereltség/motorfüggő, hogy mennyiért sikerül kifognunk egyet, mindenesetre egy ehhez hasonló korú és állapotú szedán esetében 400-500 ezer közötti összegekkel kalkulálhatunk.

Összességében a Fabia Sedan elfogadható árú és fenntartású, egyszerű, feladatait jól ellátó modell. Aki nem csinál presztízskérdést az A-ból B-be való gurulásból és nem kezdi azzal a gondolatmenetét, hogy „ennyiért inkább…”, annak hű társ lehet a Škoda és vélhetően később sem fogja megbánni a választását.

Teszt | fotók: Bense Róbert

Címkék

Kapcsolódó tartalmak