fbpx

Hyundai i30 1.4 Life teszt – titkos cserecsatár

Legutóbbi Hyundai tesztünk alanya a használt pakolós/családi kategóriába tartozott, most azonban egy városi létre tervezett, friss generációs – tehát alaposan átszabott -, mégis árban igen barátságos típust teszteltünk. Nézzük hát az idén 10 éves, immár harmadik generációs Hyundai i30-at, melyet a debreceni Ujhelyi-Autó Kft.-től hoztunk el.Hyundai i30

Első pillantásra nem is távol-keleti modellt látunk, hanem egy szinte teljesen európai kivitelt, nos, ez egyáltalán nem véletlen, hiszen egy Európában tervezett autóról beszélünk, így aztán fel is fedezhetjük több konkurens dizánjvonását benne. De pont ez az európaiság adja az i30 karakteres megjelenését. Jól jellemzi ezt a krómozott hűtőrácsa, az igényesen szegélyezett oldalablakai, valamint lámpái, amik egyébként elől-hátul LED-es technológiával vannak ellátva. Illetve ne felejtsük ki az egyszerű, de annál jobban eltalált hátulját, mely szintén magán viseli a Hyundai-jellemvonásokat. Így áll össze egy igazi finom formává az i30.

Hyundai i30

Hyundai i30

Az autó 4340 mm hosszú, és 1795 mm széles, valamint 1455 mm magas, tengelytávja pedig 2650 mm, utóbbi adat teljesen megegyezik az elődével, az i30 hossza viszont 4 centit nőtt. A beltér is új dizájnnal rendelkezik, ennek köszönhetően az utastérben egy elegáns, modern tér köszön vissza. Elől kényelmes lábteret, illetve egy viszonylag keskeny, és egyszerű középkonzolt kapunk, egy meglehetősen kellemes, valamint közérthető, manuális klímapanellel, továbbá egy kevés funkcióval bíró központi kijelzővel. Utóbbit az alapmodellben teljesen feleslegesnek éreztem, lévén a rádió/média kivételével másra nem nagyon használható, kissé kényszermegoldásnak tűnik a jelenléte.

Természetesen magasabb felszereltséggel már jár navigáció, illetve tolatókamera is. Persze azért a Life szinten sem panaszkodhatunk, az extrák között van ugyanis az automata fényszóró, a parkolóradar, illetve tempomat is. Szép kidolgozást kapott a műszerfal, és itt már bőven van haszna a kijelzőnek, hiszen fontos információkkal lát el minket. A tengelyirányban dönthető kormány ránézésre jóval modernebb lett, azonban minőségben nem mutat nagy előrelépést, hiszen fogása és anyaghasználata eltérő a belső többi részéhez képest.

A hátul utazóknak nem feltétlenül kell nagy elvárásokat felállítani, egy közepes lábtérrel szembesültünk, amely ugyan kategóriájához mérten hozza az átlagot, azonban fejtérben és az ülőlapok hosszában lehetne valamivel erősebb. Az i30 méretei alapján mindenki apró csomagtartóra gondol, pedig a 395 literes tér nem igazán mondható kicsinek, úgy meg főképp nem, hogyha a hátsó üléseket lehajtjuk, akkor egészen 1301 literre is tudjuk bővíteni az űrtartalmat, szóval itt bőven behozza a hátrányait a Hyundai. Említésre érdemes továbbá a csomagtér ajtajának kilincse, mely tökéletes helyre került, és a kialakítása is kényelmessé teszi a használatát mind nyitásnál, mind zárásnál.

Hyundai i30 belső

Vezethetőség szempontjából is ügyes modellel van dolgunk, az elektromos szervokormány pontos, a fékek kicsit harapósabbak, de ezt a magabiztosságot meg lehet szokni viszonylag hamar. Stabil menetdinamika jellemzi, így jó kapcsolatunk van az úttal, viszont az autó futóműve merev hatást kelt, ezért – főleg a hátsó üléssoron – a legtöbb úthibát akaratlanul is megérezhetjük.

Próbautunk modelljét soros négyhengeres, dupla vezérműtengelyes (DOHC), 16 szelepes, 1368 köbcentis szívómotorral szerelték, melynek teljesítménye 100 lóerő, maximális forgató-nyomatéka pedig 134 Nm (3500/percnél). Ez az erőforrás 12,6 másodperc alatt gyorsítja fel 100 km/órás sebességre az 1194 kg-os kocsiszekrényt, az i30 végsebessége 183 km/óra, összességében pedig egy kellően pörgős alapverziójú motort kapunk.

Emellett elérhető még öt különböző motortípus, (kettő benzines, és három dízel), amely kézi és automata váltós kivitelben is kérhető. A motorhoz hatfokozatú manuális sebességváltó csatlakozik, ami nagyon pontos, rövid úton jár, és kézbe illő fogású váltókarral párosul. A megállásról négy darab tárcsafék gondoskodik, elektronikus fékerő elosztással (EBD). Az üzemanyagtartály 50 literes, és ha már itt tartunk, a fogyasztás is kedvező, a gyári adatok szerint városban 6.8 liter, országúton 4.9 liter az étvágya, a kombinált adat pedig 5.6 liter százon. Tesztutunk során a városi fogyasztás eléggé hasonló eredményt hozott a maga 7.1 literével, de ha siet az ember, akkor 8 literrel is számolhatunk, átlagban viszont tartható a 6 körüli étvágy.

A harmadik generációs Hyundai i30 alapfelszereltséggel 4.499.000ft-tól vihető haza, a full extrás változatért 6.159.000ft-ot kérnek el. Ne feledjük továbbá, hogy az idén 50 éves Hyundai 5 év garanciát vállal kilométer korlátozás nélkül az autóira. Nem vitás, hogy a konkurencia ebben a szegmensben is jelentős, ám a dél-koreai márka egyre komolyabban játssza ki az ütőkártyáit.

Cikk, fotók: Kathi Imre, Lajos Zsolt | videó: Kathi Imre

A tesztlehetőségért köszönet az Ujhelyi-Autó Kft.-nek!

ecotrex

Javasolt cikkek

Ez is érdekelhet
Bezárás
'Fel a tetejéhez' gomb