fbpx

Citroen C5X Shine 1.6 PureTech bemutató – Fura, ugyanakkor szerethető szerzet

Duna Auto

Személy szerint én nagyon vártam, hogy kipróbáljam a Citroen C5X-et, mivel sokan különc formavilága miatt furán tekintenek rá, de engem ez csak felcsigázott. Első ránézésre az az érzése támad az embernek, hogy nem tudja, ez az autó mi is szeretne lenni. 

A Citroen C5X Shine 1.6 PureTech külseje

Hogy el tudjuk helyezni a C5X-et a palettán, ahhoz először is a méreteit kell tisztáznunk. A letisztult és nyúlánk kasztni egészen pontosan 4.8 méter hosszú, a 2.8 méteres tengelytávnak köszönhetően pedig hatalmas hellyel találkozunk az utastérben. A 19.4 cm-es hasmagasságával pedig nyugodtan le lehet vele térni az országútról is… 

Sokáig nézegettem a C5X külsejét különböző szögekből, majd arra jutottam, hogy mind a motorpaletta miatt más finomságok miatt konszernen belül talán a Peugeot 508-hoz áll a legközelebb. Ugyanakkor oldalról felfedezni vélem benne az 1970-es évek sikermodelljének, a DS-nek néhány vonását is. 

A már említett egyedi külső egy brit formatervező nevéhez köthető. Ez egyébként szerintem zseniális, hiszen a SUV/Crossover modellek még mindig a fénykorukat élik, a C5X pedig az összes tulajdonsággal fel van vértezve, amit tudnia kell egy ilyen járműnek ahhoz, hogy eladható legyen. A név viszont egy kis magyarázatra szorul, mert józan paraszti ésszel azt gondolná egy autózás után érdeklődő olvasó, hogy az „X” az összkerékhajtásra utal, azonban korántsem, ugyanis nem kínálnak belőle ilyen kivitelt. A Citroen marketingesei szerint a C5X több járműtípus előnyös tulajdonságait ötvözi, vagyis miX-eli össze. 

A külső formavilágról pedig helyettem meséljenek a fotók: 

A Citroen C5X Shine belseje

Az ajtót kinyitva egy modern és hatalmas, ugyanakkor letisztult belsővel találjuk szemben magunkat, ahol óriási infotainment kijelzőt és nyúlánk dizájnt kapunk. 

A középkonzol tetején található 12 colos tablet felbontása nagyon jó, a rajta futó rendszer ismerős volt már a korábbi modellekből. A vezeték nélküli Apple CarPlay/Android Auto csatlakozási lehetőség jól működik, a szintén vezeték nélküli telefontöltő és a négy darab USB csatlakozó hasznos! A tolatókamera képe szép és méretarányos. 

Az ülések kényelmesek, még hátul is, a helykínálatra és anyagminőségre pedig igazán nem lehet panasz. A két első ülés között található automataváltó nyomó és billenőkapcsolója az Opel Astrából lehet ismerős és ugyanaz a logikai bukfenc itt is megvan. Ez nem más, mint hogy az irányokat (R,N,D) billenőkapcsolóval választhatjuk, míg a parkoló (P) és a manuális kapcsolási lehetőséget aktiváló (M) állást gombnyomással. A csomagtér alapból 545 literes, amely a hátsó üléssor ledöntésével 1600 literre növelhető.

A Citroen C5X hajtáslánca

Az alapmodell orrában az 1.2 literes, 130 lóerős, háromhengeres turbós erőforrás dolgozik, amely korábban többször is elnyerte az Év Motorja díjat. A paletta közepén és egyben a tesztautóban is az 1.6 literes, négyhengeres PureTech, turbós benzinmotor található, amely 180 lóerő leadására képes. Ez a leggazdaságosabb és véleményem szerint a legjobb választás is. Szóval érdemes lecsapni rá, amig megtalálható a DunaAutó kínálatában, mivel ezzel az erőforrással sajnos már nem fogják gyártani… A kínálat csúcsán a 225 lóerős Plug-in Hybrid rendszer trónol, ez a hajtáslánc szintén megtalálható számos más Peugeot modellben is. 

A Citroen C5X vezetési élménye 

A modell sportosnak és dinamikusnak hat, lehet is vele úgy közlekedni, de nem feltétlenül érdemes, hiszen nagyon jó vezetni, élmény vele az utazás. A fejlett és komfortos felfüggesztés és a kényelmes ülések nyugalmat árasztanak. A kormányzása nem ad sok visszajelzést, ami ma már szinte teljesen elfogadott és normális. A karosszéria mozgása kiszámítható és egyáltalán nem ideges, a meglehetősen puha felfüggesztés ellenére is. Jó pár dologba nem tudok és nem is akarok belekötni, viszont a zajszigetelés talán lehetne jobb egy picivel. Mindenesetre a hasonló árkategóriába tartozó modellek szintjét hozza… 

Az infotainmenthez hasonlóan a C5 X-ben a vezetéssegítő rendszerek is ismerősek már a csoport többi autójából és azokhoz hasonló viselkedést mutatnak. A sávtartó asszisztens országúton kissé agresszív tud lenni, de könnyen letekerhető, és nem kaptunk téves beavatkozást vagy figyelmeztetést az ütközéselhárító rendszertől. A Shine és Shine Plus autók holttér-érzékeléssel rendelkeznek, de ez a külső tükörben meglehetősen finom és kicsi fény formájában jelenik meg, de nyilvánvalóbb, hogy a hallható hang jobb lenne. Az adaptív sebességtartó sima és intuitív. A nyolcfokozatú automaváltó nagyon finoman pakolgatja a fokozatokat. 

A Citroen C5X árfekvése

A Feel névre keresztelt alapfelszereltség 13.5 millió forinttól elérhető, amelyben már LED fényszórók, kulcs nélküli indítás és nyitás, valamint több zónás automata klíma is található. A tesztautónk Shine kivitele az 1.6-os PureTech erőforrással már majdnem üti a 16 millió forintos határt. A Plug in hybrid kivitel ára 19 millió forint környékén alakul 2022 október végén. Nyilván ezek az árcetlik első ránézésre elég vaskosak a mai világban, de persze az ár-érték arányt figyelembe véve már egyből nem tűnik olyan vészesnek, arról nem is beszélve, hogy a C5X párját ritkítja, mivel ilyen autót egyik konkurens sem kínál.

További részletekért keresd fel a Duna Autó munkatársait.

Kövess minket Te is

YouTube:
tesztelok.hu csatorna

Facebook:
https://www.facebook.com/tesztelok.hu

Instagram:
https://www.instagram.com/tesztelok.hu/

Teszt/fotók: Háfra Zsolt

A tesztlehetőségért köszönet a Duna Autó Zrt. -nek!

ecotrex

Javasolt cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb