Autó Triplex Kft.

Peugeot 3008 1.6 BlueHDi EAT6 teszt – sikerpályára állítva

Tavaly januárban, még jóval az Év Autója díj odaítélése előtt volt lehetőségünk első alkalommal találkozni az új 3008-cal. Azon kívül, hogy viharos gyorsasággal fagytunk kockára, túl sok időnk nem is volt az ismerkedésre, így hát egyáltalán nem bánom, hogy most újra visszatértünk a Peugeot kompakt űrsiklójához, annyi különbséggel, hogy ezúttal automata váltóval érkezett a tesztalany. Nem is kérdés, hogy a 3008 másodjára is tartogatott magában izgalmas részleteket, főleg úgy, hogy ezúttal egy hétre kötöttük el a divatos SUV-t.

Visszakanyarodva a közel 1,5 évvel ezelőtti tesztünkhöz, már akkor is világos volt, hogy a 3008 új színt hozott az SUV szcénába, és bár sokan úgy vélekedtek, hogy a Peugeot kicsit megkésett a modernizálással, valójában a lehető legjobbkor dobták piacra a merész megjelenésű városjárót. Egyrészt kellően formabontó lett, különcsége pedig inkább vonzó, mintsem túlzó volt a vásárlóközönség számára, ami jól jelezte, hogy ennyi extravagancia belefér. Az Év Autója díj aztán rátett még egy lapáttal a népszerűségére, és tartós növekedési pályára állította az eladási számokat, a legfrissebb adatok szerint a kezdetektől idén áprilisig mintegy 240 ezer példányt érékesítettek Európa-szerte, ebből csak közel 72 ezret januártól áprilisig. A számok erdejéből kivezetve, egyáltalán nem meglepő a 3008 sikere (díj ide, vagy oda), hiszen a franciák ügyesen kombinálták a vagányságot a praktikummal.

Azt mind tudjuk, hogy az elődhöz képest drasztikus metamorfózison esett át a 3008, levetve magáról a korábbi Peugeot modellekre oly jellemző gömbölyded, vidám formákat. A szigorú élek, a mosolygósból magabiztosan vicsorgóba forduló orrkialakítás, a háromszögekkel variáló hátsó szárny, illetve a hármas osztatú hátsó lámpa mind-mind olyan részletek, melyek meghatározzák a 3008 jellemét. És lám-lám dizájnban a nemrég bemutatott új 508 is követi ezt a formai játékot, mintha csak ráléptek volna a nagyobb testvérére.

Az az igazság, hogy még az alul körbefutó műanyagelemek sem rombolják az SUV-khoz mérve meglepően elegáns összképet. Egyvalami zavaró, ez pedig a hátsó lámpatestek közötti felület, amely villámgyorsan gyűjti a plezúrokat, legyen szó hajszálkarcokról, vagy épp néhány komolyabb karistolásról. Általánosságban elmondható, hogy a 4.44 méter hosszú „doboz” habár nem hat légiesen könnyednek, mégis kellően lendületes dizájnnal dicsekedhet, megtartva kategóriájának jellemzőit.

Az asztallapnyi ajtók mögött aztán ott a varázslat, vagyis az a beltér, ami megjelenését illetően tökéletes összhangban van a külsővel. Űrhajós, mégis közérthető, közrefog, mégis tágas. Az ülések kialakítása kitűnő, van tartásuk, és a kárpitozás is dicséretre méltó, még az ajtóbelsőkre is jutott a puha, szürke szövetből. Középen karbonminta fut végig, de a kissé kimért, fémes ezüst elemek is jól mutatnak a konzol körül. Sajnos az előválasztó kar köré már érzékenyebb dekorborítás jutott, ami nem csupán az ujjlenyomatokat, de a port is hajlamos gyűjteni.

A helykínálat a második sorban is jó, ám itt már érződik a spórolás, a szivacsosság és a deréktájon felgyűrődő, a hátsó ülések lehajtásánál egyre jobban ráncosodó anyag már kevésbé esztétikus látvány. Mindezt azonban feledteti az 520 literes alap csomagtér, ami csaknem háromszorosára bővíthető, és ha a felső állásban használjuk a kiemelhető padlózatot, akkor közel sík felülettel számolhatunk.

Aztán ott az i-Cockpit, amit már sokszor és sokat méltattam, de most sem tudok (és nem is akarok) szó nélkül elsiklani felette, mert egyrészt piszkosul menő, másrészt az egyik legkomfortosabb vezetőhelyet biztosítja. Az egy dolog, hogy kényelmesen ülök, és minden a kezem ügyében van, de ott a kedvenc csapott kormányom, amiből ha lenne itthon, egész nap csak tekergetném magam előtt. A kijelzők szintén jól személyre szabhatóak, a középkonzolon végigfutó „zongorabillentyűk” közül egyedül a klíma szabályozóját kerestem hiába, azt még mindig a középső érintőn kell beállítgatni. Ami szintén furcsa volt, az az indexkar, a tempomat, valamint a váltófül hármasa összezsúfolva a kormány mögött, eléggé kényszermegoldásnak érződik.

A tolatókamera képminőségével sem voltam maradéktalanul elégedett, azonban a felülnézeti mód kárpótolt, pontos, gyors, és érthető képet ad. Tudom, hogy az autós újságíró időnként nagyon el van kényeztetve extrákkal, de egy holttérfigyelő igencsak belefért volna az Allure szintbe, hiszen a C-oszlop kifejezetten vaskos és becsapós. Bár az opciós listán viszonylag drága tételek szerepelnek, a Safety Plus csomagot érdemes beikszelni, 250 ezer forintért cserébe jár automatikus távfény kapcsolás, kamerás fáradtságfigyelő, sávelhagyást korrigáló asszisztens, aktív holttér figyelő rendszer iránykorrekcióval, valamint automatikus vészfékező és ütközésre figyelmeztető is. Hogy mondjak valami drágábbat is, a LED-főfényszóróért és a Drive Assist csomagért együttesen már 880 ezret fizethetünk, ez azért nem kevés, itt érhető el a teljes lista.

Ezúttal is az 1.6-os, 120 lóerős BlueHDi dízelmotorral kaptuk meg a tesztautót, ám hatos manuális helyett a hatfokozatú Aisin automatával. Legutóbb még az volt a furcsa, hogy mással nem is nagyon lehetett kapni, most pedig már az, hogy ez az erőforrás erősen kifutóban van. Jön ugyanis az új motor (1.5 dízel), méghozzá új automata váltóval, de nem baj, legalább lesz összehasonlítási alapunk. Mindazonáltal a 300 Nm maximális nyomatékkal rendelkező erőforrás hozza a kötelezőt, a 11.6 másodperces százas sprint ugyan 4 századdal elmarad a manuális váltóshoz képest, fogyasztásban viszont alig van különbség, 6.3 literes átlagot mértem a tesztidőszak alatt.

Az automata Quickshift technológiával rendelkezik, a fokozatváltás kulturált, ám az előválasztó kar kezelése kissé macerás, nyomd meg az Unlock gombot, húzd magad felé kétszer a kart…tudom, hülyebiztosnak kell lennie, valahol jogos a dolog. A kar alatt az elektronikus kézifék, illetve a Sport mód kapcsolója kapott helyet, utóbbi használatakor magasabb fordulaton vált el a 3008, a kormányrásegítés is csökken, ami némileg karakteresebb érzetet ad az autónak. Csakúgy, mint a hátsó, csatolt lengőkaros futómű, mely alapból keményebb, és bár nem zavaró módon üt, de a híres francia ringást ne keressük. A feszesség viszont erősebb stabilitással is jár, ami kell is a 22 centis hasmagasság miatt. Épp ennek, illetve a jól eltalált, nem túlszervózott kormányzásnak hála igazán kezes, precízen irányítható autó hatását kelti a Peugeot.

Tény, hogy jó irányba ment a 3008-cal a Peugeot, és a konkurensek irigyelhetik az eladási számokat is, de ár tekintetében azért messze nem az olcsóságáról híres, legalábbis, ami a listaárakat illeti, mert azért akadnak akciók is bőséggel. Odáig amúgy rendben vagyunk, hogy ott van már a választékban az 1.2-es PureTech, de a háromhengeres motor sokak számára nem opció, viszont ez a legolcsóbb, 6.5 milliótól indul az alap. A csak automatával elérhető 1.6 THP már combosabb, 165 lóerővel bír, 8 millió alatt azonban nemigen vihető haza, legfeljebb autóbeszámítással. Így van ezzel a tesztalanyunk is, ami már inkább 9 millió körül van, ennél már csak a kétliteres dízellel és a GT változatban drágább. Utóbbi még tesztelésre vár, valamikor sort is kerítünk rá!

A 3008 mindenesetre nem véletlenül lett felkapva, és ne csak a COTY-díjat nézzük, mert előtte is volt már laza 100 ezer előrendelés belőle. Egyszerűen nagyon jókor, egy korának megfelelő, a konkurenseknek odafricskázó dizájnnal jött, ráadásul praktikus és felhasználóbarát megoldásokkal tarkították. Továbbá az sem hátrány, hogy folyamatosan faragnak a motorválasztékán, és tervben van a hibrid kivitel piacra dobása is.

A tesztlehetőségért köszönet a Fábián Kft.-nek és a Peugeot Magyarországnak, a fotózás helyszínének biztosításáért pedig az Almásy Kastély vezetőségének!

Cikk | fotók: Bense Róbert

Címkék

Kapcsolódó tartalmak