fbpx

Kínai autó a magyar utakra? Ez a Dongfeng Seres 3! (bemutató)

Duna Auto

Konkrétan, legelőször az M0-ás autóúton csorogva láttam ezt a személyautót, amelyen  rögtön megakadt a tekintetem – pedig elég magasan van az ingerküszöböm, tehát ez viszonylag nagy szó az esetemben…

Mivel a Tesztelők.hu stábja meglehetősen autóőrült, így gyorsan megfuttattam a csoportunkban, hogy láttam egy számomra ismeretlen modellt, álcafólia nélkül, P-s rendszámmal. Mondanom sem kell, hogy azonnal megindult a diskurzus, és láss csodát, pár héttel később már vezethettem is az európai piacon még ismeretlennek számító Dongfeng (Keleti Szél) közepes méretű, sportos SUV-ját!

Annak ellenére, hogy ezen a kontinensen eddig még nem is hallottunk erről a gyártóról, meglehetősen terjedelmes történelemmel rendelkezik, amely egészen az 1950-es évekig nyúlik vissza. Azóta a teherautóktól az interkontinentális rakétáig gyártottak pár jónéhány dolgot, ráadásul a cég bérgyártásban több nagyobb autógyártónak is bedolgozik, így nem meglepő, hogy összeollózta a jó dolgokat a saját néven futó személyautóihoz is. Igaz, a névvel és az emblémával még barátkozni kell, de próbálj most elvonatkoztatni attól, hogy hívják – nézzük meg inkább a Seres 3-at! 

A Dongfeng Seres 3 külseje

Várhatóan 2022 első negyedévében már találkozhatsz rendszámos, kereskedésben vásárolt Dongfengekkel, addig pedig még van időnk emésztgetni a vonalait. Őszintén megvallva nem nagyon van mit, hiszen annak ellenére, hogy először „járnak” európai földön meglepően kellemes a 4385 mm hosszú, 1850 mm széles és 1650 magas Seres 3-ra tekinteni. Ahogy a live videóban is elmondtuk látunk benne Hondát, Mercedest, sőt a hátuljában még Porschét is. De nem nagyon izgat, hiszen, ahogy a fotóimon is láthatod egyben van a külső dizájn. Külön kiemelném az autót körül ölelő kék csíkot, amely az elektromos mivoltára utal. 

A Dongfeng Seres 3 beltere

Meglepő módon nem kopogós műanyag fogadott az ajtókat kinyitva, sőt a bőrülések és az igényes varrás csak fokozta a korábbi meglepettségemet. A beépített digitális műszeregység és a 10 colos érintésérzékeny infotainment rendszer kijelzőjének képe szép, akár csak a tolatókamera vizuális megjelenése. A rajta futó rendszer egyedi tervezésű, de meglepő módon nem akad, és még át is látható – sőt, magyar nyelven is tud! A fűthető ülések kényelmesek, hátul is tágas fej és lábtér található. A csomagtartó tárolókapacitása 400 liter körül van, szóval pakolni is bőven lehet…


Abba most nem mennék bele, hogy a beltér egy-egy részét melyik ismertebb modellben láttuk már, hiszen nincs új a nap alatt. Ráadásul, ha tisztelik az autógyártás múltját és összeollózzák a legjobb részeket, akkor nem fogom megkövezni ezért a dizájnereket.

A Dongfeng Seres 3 hajtáslánca

A teleszkópcsillapítással ellátott motorháztetőt felnyitva már elsőre látszik, hogy ezt egy belsőégésű blokk számára készítették, azonban a kínai mérnökök okosan kitalálták, és bele is illesztették az elektromos hajtáslánc elemeit. Az elektromotor 120 kW (160 Le) és 300 Nm nyomaték előállítására képes, amely az első tengelyen keresztül kerül le az útra.

A vízhűtéses akkupakk 50 kWh-ás, melynek a WLTP szerinti fogyasztási adata 18 kWh/100 km. Ez elfogadhatónak tűnik, tekintve, hogy 1755 kg össztömegű az autó. A gyári adat alapján 300 km-es hatótáv kicsikarható egyetlen feltöltéssel, de erről és a töltési sebességről csak a tesztidőszak után tudok érdemben nyilatkozni. 

A Dongfeng Seres 3 vezetési élménye

Az egynapos ismerkedés után nem szeretnék és nem is lenne hiteles messzemenő következtetést levonni. Abban viszont Zolival egyetértettünk, hogy kellemes érzés a Seres 3 terelgetése. A felfüggesztés nem is lehetne jobb a hazai utakra, a 18 colos ChaoYang márkájú abroncsok szerintem sokat hozzáadnak a menetkomforthoz.

A 18 cm-es hasmagasságával bátran letérhetünk a megszokott terepről (értsd: kátyús aszfaltútról), hiszen a földúton is simán megállja a helyét. És itt jelezném, hogy véleményem szerint érdemes olykor letérni a kikövezett prémium hullámról, és a presztizs helyett inkább a használhatóságot választani – előítéletek helyett…

Ígéretet kaptunk arra, hogy amint kapnak rendszámot a modellek, egy hosszabb tesztidőszakra is biztosítanak számunkra autót. Abban a tesztben több információval tudok majd szolgálni nektek a most még vakon maradt területekkel kapcsolatosan.

A Dongfeng Seres 3 árfekvése 

A kínai gyártó a Seres 3 névre keresztelt elektromos autója négy féle színben és egyetlen felszereltségi szinttel lesz kapható, 13.3 milliós kezdőártól. Ez szerintem teljesen rendben van, mivel az elektromos autók esetében nincs kopó alkatrész, így talán a szkeptikusok sem tudnak majd fogást találni az alkatrészutánpótlás és a szervizelési lehetőség kombóra hivatkozva. Megnyugtató, hogy a gyártó erre is gondol, hiszen Németországban már létesítettek egy alkatrész raktárat, de Kassán, az importőr központjához közel is terveznek központlétesítést. Soltész András kereskedelmi vezető elmondása szerint az elektromos autókra 4+4 év garanciát vállal a cég, ami több mint baráti!

Ráadásul, mivel a kínai gyárban le tudják gyártani a modellekhez szükséges chipeket, így az autóipar szinte egészét sújtó alkatrészhiány SEM érinti a Dongfenget. Ennek köszönhetően a megrendeléstől számított 100 napon belül tudják is szállítani az autókat. Azt gondolom, hogy ez egy hatalmas adu lehet a kezükben, tekintve, hogy a termék jónak tűnik.

További információkért látogass el a Dongfeng Motor Magyarország weboldalára.

Bemutató/fotók: Háfra Zsolt

Köszönjük a tartalmas és élménydús napot Soltész András kereskedelmi vezetőnek és a Dongfeng Motor Magyarországnak!

Kövess minket Te is!

YouTube:
tesztelok.hu csatorna

Facebook:
https://www.facebook.com/tesztelok.hu

Instagram:
https://www.instagram.com/tesztelok.hu/

zparts autóalkatrész

Javasolt cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb