Duna Autó Zrt.

Peugeot 508 GT Line teszt – mindig van feljebb

Aki autók körül sürög-forog, az egy dolgot egészen biztosan nagyon gyorsan megtanul: mindig van feljebb. Mindig van egy fokkal elegánsabb, okosabb, erősebb, na és persze drágább is. Itt nem csupán a márkák közötti presztízscsatározásokra kell gondolni, hiszen házon belül, egy adott modellnél is lényeges eltérések lehetnek, és vannak is. Nincs ez másképp az új 508-nál sem, ez már akkor egyértelmű volt, amikor néhány hónappal ezelőtt először hoztam el tesztre. Bár az előző alany sem alapkivitel volt, mai tesztünk főszereplője egy még magasabb polcról érkezett, ám a GT Line még mindig nem a csúcs…

Kíváncsiságból átböngésztem az új 508 eladási adatait, és bár még csak néhány hónap telt el a bevezetése óta, az már most körvonalazódni látszódik, hogy a futurisztikus külső-belső kialakítás elnyerte a vásárlóközönség tetszését. A Peugeot okosan építkezik a már meglévő elképzeléseiből, de a fejlesztéseknek és az extravagáns megjelenésnek bizony ára van, amit a GT Line változatnál már elég tetemes összeg jelez. Egyértelmű, hogy nem ez, valamint a GT kivitel fogja adni az eladások gerincét, hanem inkább a gyengébb dízelmotorral szerelt, közepes felszereltségű darabok. Ennek ellenére a Peugeot teljes joggal demonstrálja tudását. Másfelől pedig egy ilyen tesztalany azt is kitűnően megmutatja, hogy mely pontokat érdemes bejelölni az opciós listán, és melyek azok, amiket jelen állás szerint még érdemes hanyagolni. Erről is szó lesz, akárcsak a már alaposan körülírt árról és tudásról, illetve úgy érzem, hogy némi összehasonlítás is szükséges a februárban tesztelt modellel.

Már csak a megjelenés miatt is, hiszen bármennyire is eltalált alapból is az 508 formaterve és külleme, néhány aprósággal azért nyomatékosították a franciák, hogy itt most nem egy mezei példányról van szó. Nem vagyok nagy színrajongó, már ami a jelenkori autókat illeti, de ez az amazonit(e)-szürke árnyalat – ami az én szememnek inkább zöldesnek hat – lehetne az 508 tiszteletbeli fénye is, mert hibátlanul áll a látványos, mégis minimalista hatást keltő külsőnek. Jó-jó, a korábbi „céges fehér” hibátlanul kiadta az éleket, meg ott is megvolt a hátsó lámpa piros fényfüzére, de ez az, ami után igazán megfordul mindenki. Még én is, mielőtt leadtam, minimum egy percig sóhajtoztam körülötte. Pedig hát lesz még belőle…hibrid, kombi, hibrid kombi, a variációk tárháza végtelen.

De térjünk inkább vissza a külsejéhez, hiszen ott vannak még az olyan apró módosítások, mint az elegánsabb hűtőrács-mintázat, vagy a hátsó, fekete fényű diffúzor, a szintén teljes egészében feketére fényezett külső visszapillantók. Az ajtókeretnél is sötét tónussal számoltak a tervezők a krómhatás helyett, ennek hátsó ívébe két domború GT Line plakettet is illesztettek.

Nem nagy eltérések ezek, de arra pont elegendőek, hogy feltűnjön a különbség. Ugyanakkor a megnyerő a forma és a kellemes összkép ellenére egy-két minőségbeli részletre még nem ártana nagyobb figyelmet fordítani a gyártás során. A februári tesztben már emlegetett csomagtérajtó illesztései még mindig zavaróak, illetve ennél szembetűnőbb az első és hátsó emblémák kopása, a fényes ezüst több helyen is levált a logókról, feliratokról, 10 ezer kilométert követően ez még nagyon korai.

Odabenn is inkább a „keresd meg a különbségeket” játékot játszottam, de meg kell hagyni, jól mutat a rozsdabarna dekorvarrás, ehhez igazították a műszerfal színét is. A karbonok ugyanúgy ütősek az ajtóbelsőkön és a konzolpulton is, az ülések mintázata is erre hajaz. Igazából a díszítések egymás párosai, harmonikus a belső világ. Több fronton is igyekeztek sportosabbá tenni az utasteret, erre utal az ezüst pedálszett, vagy a csúszásgátlós, GT Line emblémás kormány. A helykínálatot már korábban is méltattam, az AGR ülések is rendben vannak, kiszállásnál viszont még most is meggyűlt a bajom a karvastagságú oldalplafonnal. A 437 literes alap csomagtér közel háromszorosára bővíthető, teherűrhajónak is kiváló az 508, hát még a majdani SW.

A felszereltség jelentős részére már szintén kitértem a sávtartótól a vészfékasszisztensen át a középkonzoli érintőig, azonban van itt három fontos tényező, melyek jelen tesztalanyunk sajátjai. A háromból kettő pedig remek dolog. Az egyik a Focal hangrendszer: a középen kiemelkedő és a szélső szellőzőrostélyok között lapuló két másik hangszóró mellé a csomagtérbe még mélynyomó is jutott, együtt összedolgozva remek térhangzást biztosítanak. Sport módba kapcsolva ugyanezek miatt hallhatjuk erőteljesebbnek és reszelősebbnek a motor hangját, persze csak az utasok. Kegyes hazugság, de ennyi vakítás egy hasonló kaliberű autónál azért bele kell, hogy férjen.

A másik érdekesség a „Night Vision” éjjellátó, ami alkonyat után egy infravörös kamerarendszeren keresztül a műszerfal közepén jelzi a gyalogosok vagy állatok feltűnését. Erről egyébként az Autósámán készített egy szuper demonstráló videót, engedelmetekkel ezt most be is szúrom ide, mert nála jobban én sem tudnám körülírni a rendszer működését és gyakorlati hasznát.

Jöhet a harmadik, már kevésbé lelkesítő felszereltségbeli tulajdonság, az aktív parkolórendszer, ami gyakorlatilag mind a merőleges, mind pedig a párhuzamos parkolást/kiállást képtelen volt végrehajtani. Nem talált helyet, ha esetleg mégis, utána háromszor rájavított, satufékezett, egyszer pedig egy murvás részen szeretett volna kiállni, de olyan is volt, hogy feladta és hibát jelzett. Előfordulhat, hogy a szenzor rosszalkodott, de a 370 ezres felárért lemondanék róla (a 360 fokos kameráról ugyan már kicsit fájó szívvel), helyette ennyiért inkább a panorámatetőnek szavaznék bizalmat.

Emlékeztetőül: mindig van egy fokkal elegánsabb, okosabb, erősebb, drágább…ígérem minden pont teljesülni fog a teszt végére. A GT Line változat ugyanúgy kapható az 1.6-os PureTech-kel, az 1.5-ös dízellel, valamint a kétliteres BlueHDi gyengébbik változatával – de itt és most 2.0-ás 180 lóerős változatával van dolgunk. A GT is ezzel, valamint a 225 lóerős 1.6-os benzines motorral kapható.

A 160 és a 180 lóerős kivitel között nem számottevők a különbségek, de azért vannak. És tényleg csak az a bizonyos „egy fokkal” érzés jön elő, mert fejben nem fogod számolgatni, hogy most 8.5 vagy 8 másodperc alatt van meg a száz, ám az mégis érződik, hogy van egy kis többlet, ami miatt egyébként kereken 400 ezer forinttal kell többet fizetni.

A 400 Nm csúcsnyomatékú, 235 km/órás végsebességű 508 GT Line 8 fokozatú automata váltót kapott, apró érdekesség, hogy az előválasztón az M gomb helyére a parkolórendszer aktiválója került. A start-stop rendszer továbbra is káprázatos átmenettel működik, ennél finomabb ebben a kategóriában nincs másik. A fogyasztást nézve valahol megint csak 7-7.5 között volt az átlagom, volt minden: város, országút, autópálya, sport mód, erősebb gyorsulások, hétköznapi autózások. Azért arra nagyon kíváncsi voltam, hogy az a gyári 4.7-es átlag hogy jött ki, így egy 50 kilométeres szakaszt ECO-módban, mindenre kínosan ügyelve, minimális városi – országúti körülmények között ultratakarékos módon igyekeztem megtenni. A helyzet az, hogy sikerült reprodukálnom a 4.7-5 litert, de azért nagy átlagnak ezt nem merném kikiáltani. A futómű komfortszintjéről már szintén volt szó a korábbi tesztben, nem ragoznám túl, magabiztos, a kormányzás szintén, a rásegítés hibátlan.

A teszt elejétől kezdve járkáltam körbe-körbe az ár körül, mint a kutya lefekvés előtt, gondolkozva azon, hogy bármiképp is szemléltetem a GT Line tulajdonságait, a 12.3 milliós alapára sok, kimondva is, leírva meg pláne. Hiába jár hozzá szériában LED lámpa, hiába ez már a 180 lovas verza. Arról nem is szólva, hogy a fentebb említett mindenféle extrával a végösszeg már 15 millió környékére ugrik. Oké, listaár, ebből még bizonyosan lehet lefaragni, viszont ez így már masszív. De – mint tudjuk – mindig van egy fokkal…nem írom le még egyszer. Felkészül a GT.

A tesztlehetőségért köszönet a Fábián Kft.-nek és a Peugeot Magyarországnak!

Cikk | fotók: Bense Róbert


Címkék

Kapcsolódó tartalmak