fbpx

Új utakra gurul a Fiesta

Azt gondolhatnánk, hogy a Fordnál tökéletesen elégedettek a Fiesta helyzetével, hiszen még mindig az öreg kontinens legkelendőbb típusának számít, ám a sikerből sosem elég, a hetedik generációs modellnek új céljai vannak – és ennek köszönhetően – új variánsai lepik el a piacot.

fi2

Óriási figyelem övezte a Fiesta kölni bemutatóját, ahol kiderült, hogy az 1976 óta piacon lévő autó még négy évtized után is tartogat meglepetéseket a tarsolyában. Bár nem mondhatni, hogy dizájnját nézve radikális átalakuláson ment volna keresztül a legújabb széria, ám méreteit tekintve már egészen más a helyzet, hiszen (mintegy 7 centivel) szélesebb, hosszabb és magasabb is lett a Fiesta. A választék is igen bő, négy változatban gyártják majd a modellt, az alap a Trend marad, ennek csúcskivitele a Titanium lesz, emellett színre lépett a hivatalos premieren a vagányabb ST-Line, a magas felszereltségi szintet képviselő Vignale, valamint a crossover-beütésű (!) Active is.

Természetesen a beltér is átalakult, a különböző variánsok egyedi ismertetőjeleket kapnak a Vignale többek között panorámatetővel, és számos új biztonsági extrákkal, az ST-Line pedig sportülésekkel igyekszik hódítani, kiemelendő továbbá, hogy az új Fiestát digitális műszerfallal szerelik, a középkonzolra pedig akár 8 colos érintőképernyő is elérhető lesz.

fi1

Összesen hét erőforrás közül lehet majd választani, az egyliteres, háromhengeres turbómotor (EcoBoost) legerősebbike 140 lóerős, de 1.1-es szívóval is szerelni fogják, valamint 1.5 TDCi-vel, utóbbi közül 85 és 120 lóerős változatok készülnek, hatgangos manuális sebességváltóval. Hazánkban a következő év közepétől lesz megvásárolható a hetedik generációs Fiesta, az árak vélhetően négymillió forint környékétől indulnak majd.

Bense Róbert

ecotrex

Javasolt cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb