fbpx

Októberben minden kiderül – Skoda Fabia III.

A csehek palettafrissítése nem áll meg, idén az oly népszerű kisautó, a Fabia újul meg teljesen. Az eddigi információk és képek alapján az átszabás igen jól sikerült, októberben pedig végre kézzelfogható lesz az eredmény, ekkor mutatják be ugyanis az új Fabiát a Párizsi Autószalonon, addig is itt egy kis ízelítő.

fabiaelo

Úgy látszik, hogy a Skodánál végleg leszámoltak a kedélyes, kerek formákkal és helyette komolyabb, mégis előremutató külsőt adtak a friss modelleknek. A harmadik generációs Fabia sem lóg ki a sorból, az autó nagyon jól eltalált élekkel, valamint egyértelműen sportosabb kinézetettel büszkélkedhet. 65 kilogrammot „adott le” súlyából, a mindössze 980 kilós alapmodell amellett, hogy könnyebb lett, takarékosabbá is vált (a jövőre érkező Fabia GreenLine átlagfogyasztása papíron 3.1 liter lesz). Egyliteres, illetve 1.2-es benzinmotorokkal, valamint 1.4 literes dízel erőforrásokkal lesz rendelhető, azonban az RS sportmodellt törlik a kínálatból, jó hír, hogy a kombi változat megmarad.

fabiahat

A Fabia méreteiben is változott, kívül 8mm-t faragtak le, belül azonban ugyanennyivel lett tágasabb az új modell. Persze ez még kevés lett volna, hogy igazán észrevehető legyen a beltér méreteinek változása, azonban a számos apró módosításnak már bőven volt eredménye, jóval tágasabbnak érződik az utastér. Az autó stabilitását növeli, hogy 9 centit szélesítettek a karosszérián, illetve 3 centivel alacsonyabb felépítéssel rendelkezik elődjénél. Visszatérve a belső kialakításhoz, túl sok információt és képet még nem közölt a gyártó, ám azt már most lehet tudni, hogy a csomagtér 330 literesre bővült (a hátsó üléseket lehajtva 1.1 köbméteresre nő), és a műszerfal mellett a középkonzol is jelentős átalakuláson ment keresztül. Ezeken kívül rengeteg apró rekesszel, palacktartóval variáltak, ami jól jöhet a kisebb holmik tárolása esetén. De olyan apró figyelmességre is gondoltak a tervezők, mint az üzemanyagtöltő-nyílás fedelében található jégkaparó, vagy a vezetőoldali ajtóba rejtett láthatósági mellény.

fabiainterior

A letisztult formák mindössze imitálják az egyszerűséget, hiszen rengeteg extrával lehet majd megrendelni a Fabiát. A Skodánál debütáló MirrorLink technológiának köszönhetően egyszerűen megjeleníthetővé válnak az okostelefonos alkalmazások az autó információs rendszerének érintőképernyőjén. Szintén hasznos extra a SmartGate is, amely vezeték nélküli hálózat segítségével képes átmásolni a járműadatokat (fogyasztás, átlagsebesség) telefonra. Ezek mellett elérhető lesz a panorámatető, a start-stop rendszer, valamint a kulcsnélküli indítás is.

Néhány héten belül mindent megtudhatunk a csehek új kisautójáról, a Párizsi Autószalonon több modellvariáns is bemutatkozik majd. Az árról még korai lenne beszélni, az árusítást viszont várhatóan még idén megkezdik.

Bense Róbert

ecotrex

Javasolt cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb