fbpx

Megújult a Nissan GT-R

A New York-i Autószalonon leplezték le a frissített modellt, amely nem csupán külsőleg változott meg, de a teljesítménye is komolyabb lett. 2007 óta ez volt az eddigi legátfogóbb ráncfelvarrás, az előrendelés már ebben a hónapban megkezdődik, nyárra pedig már a szalonokba is megérkeznek az első darabok.

Egészében talán nem tűnik annyira markánsnak az átváltozás, ám részleteiben igenis sok ponton újraszabták a GT-R-t, amelyre talán már rá is fért egy alaposabb frissítés, bár azt azért nem lehet kijelenteni, hogy a 2007-es alapvonások mára elfáradtak volna.

2017_nissan_gtr_14

Mindenesetre a Nissan morcosított a típuson, az új formanyelvhez igazították a sportautót, a V-alakú hűtőráccsal karakteresebb arcot kapott a GT-R, de a nagyobb légbeömlők és a motorháztető is feltűnő módosításokon ment keresztül. Szélesebb küszöbök, megemelt övvonal, a hátsó traktusban átalakított karosszériaelemek, mind-mind újdonságnak számítanak, és természetesen ennek nem csupán a dizájnhoz van köze, a Nissan GT-R aerodinamikai jellemzői is jelentősen javultak a fejlesztéseknek köszönhetően, a tervezők elmondása szerint jóval stabilabb lett a modell. A belterét szintén átrajzolták, finomabb és megfontoltabb lett, persze még így sem minimalista a középkonzol, de azért a korábbi gomberdő jóval szolidabb lett. A műszerfal új borítást kapott, a váltófülek a kormánykerékre költöztek át, valamint egy masszívabb, 8 colos érintőképernyős rendszerrel is gazdagodott az autó.

A GT-R futóműve sem „úszta meg”, kanyarokban magabiztosabb lett, erre szükség is van, hiszen a modell teljesítménye is növekedett. A már ismert 3.8 literes, duplaturbós, 24 szelepes erőforrás ezentúl 565 lóerővel gazdálkodhat, sajnos a sprintadatokról még nincs infó. Azt viszont már tudjuk, hogy a hatsebességes, duplakuplungos váltót is jelentősen átdolgozták.

2017_nissan_gtr_38

Az új színárnyalatokban is piacra kerülő típus áráról még nem adtak ki tájékoztatást, ám vélhetően hamarosan minden részlet kiderül, hiszen az első szerencsés tulajdonosok néhány hónapon belül birtokba vehetik a sportos Nissanjukat.

Bense Róbert

ecotrex

Javasolt cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb