fbpx

Ssangyong XAVL koncepció Genfben

A dél-koreai gyártó az elmúlt években több tanulmányautóval is jelentkezett a nagyobb autószalonokon, 2015-ben, Frankfurtban az XAV-t leplezték le, néhány hónappal ezelőtt a LIV-2 modellt mutatták be Párizsban, ezúttal pedig a Ssangyong XAVL világpremierjét tartották Genfben.

Ssangyong XAVL

Míg a LIV-2-t a Rexton utódjaként emlegetik, az XAVL az XAV továbbgondolt verziója, és egyben a Tivoli hosszított változatának, az XLV-nek a következő generációja lehet a 2020-as évek elején. Mivel viszonylag friss koncepcióról van szó, ezért nem meglepő, hogy a hétszemélyes SUV némileg még elnagyolt összképet mutat. Annak ellenére, hogy az XAVL még messze van a szériakész állapottól, felfedezhető benne a Tivoli/XLV rokonság, főleg a frontján, azon belül pedig a lámpatesteit illetően. A hátulja már jóval egyedibb lett, igaz itt talán még inkább felfedezhető a tanulmányautós-jelleg.

A három üléssorral rendelkező, 4.63 méteres Ssangyong beltere modern összképet mutat, ugyanakkor a mutatós digitális műszerfal mellett a középkonzol még jóval kidolgozatlanabb hatást kelt. Valószínűleg az utastér is számos ponton fog formálódni az elkövetkezendő években, ami viszont már biztosnak tűnik, hogy a motorpaletta ezúttal is az 1,5-ös benzinesből és az 1,6-os dízelből fog állni, a hatsebességes manuális sebességváltó mellett pedig elérhető lesz az automata váltó is, valamint az összkerékhajtás lehetősége.

Az XAVL jövőbeli érkezésével a Ssangyong a Korando és a Rexton közötti űrt kívánja majd betölteni, ez vélhetően az árcédulán is tükröződni fog, míg előbbi 5.5 milliós kezdőárral van jelen a piacon, utóbbi 8 millió környékétől kezdődik.

Bense Róbert

ecotrex

Javasolt cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb