fbpx

Toyota C-HR – merész húzás

Sokan felkapták a fejüket a korábbi tanulmány-változatra, akiknek pedig akkor tetszett a Toyota futurisztikus formaterve, annak a végleges verzióban sem kell csalódnia, hiszen elég sok jellegzetes vonását megtartották a C-HR-nek.

A 2014-es Párizsi Autószalonon leleplezett koncepcióhoz ennyire hasonló kinézetű modellre kevesen számítottak, hiszen a szériagyártásba kerülő tanulmányok többségét alaposan átszabják, ami persze bevett szokásnak számít. A Genfben bemutatott C-HR-rel viszont nem ez történt, persze finomítottak a vonalain, ám megtarthatta egyéniségét, ezzel együtt remekül szemlélteti, hogy mire számíthatunk a japán gyártótól az elkövetkezendő években. Ugyanis a kissé különc crossover új alapokra épült, a TNGA-platformot kapta meg (csakúgy, mint a legfrissebb Prius), melynek célja többek között, hogy a jövőben némileg egységesítse a szinte megszámlálhatatlanul sok Toyota padlólemezt. További előnye, hogy könnyebb, ezáltal dinamikusabb, illetve merevebb lesz, utóbbi miatt pedig a biztonsági mutatók is javulnak.

chr1

A C-HR erőforrások szempontjából sem lesz hétköznapi, dízel változat például nem is készül majd. Az alap 1.2-es, 115 lovas turbós benzines blokk mellett elérhető lesz az új fejlesztésű, 122 lóerős, 1.8 literes hibrid benzinmotor, melynek átlagfogyasztását a gyártó 3.6 l/100 km-ben állapította meg. Bizonyos piacokon (többek között Európában is) kétliteres szívómotoros változat megjelenése is várható. A modell szériafelszereltségéhez hatfokozatú manuális sebességváltó tartozik, azonban a fokozatmentes CVT-váltó, továbbá az összkerékhajtás is szerepelni fog az opciós listán.

A Toyota szabadidőautóját Törökországban, azon belül is Sakaryában fogják összeszerelni (a Corolla, és a Corolla Verso is itt készül). Az európai márkakereskedésekbe idén ősszel érkezhetnek meg az első darabok.

Bense Róbert

ecotrex

Javasolt cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb