fbpx

Skoda – Újjászületés

Most következik egy elég hosszú poszt, leírom a kocsi teljes szétborítását, lakatolását, gittelését, átalakítását, fényezés előkészítését és a sok sok szívást. A folyamat mintegy 8 hónapot vett igénybe, többek közt ezért is volt ilyen kihalt a blog. Az elejére beteszek egy előtte-utána képet, aztán a teljes bejegyzésben napról napra jönnek az események. (A kép még fekete lökhárítóval, viszont már új rendszámmal készült – erről majd később egy új posztban.. -)

blank34

Na akkor kezdjük:

2009.06.19-én véget ért a vizsgaidőszak, így mivel többet nem kellett Pécsre mennem, elkezdtem szétbombázni a fehéret, aki akkor még nem tudta mi vár rá. Igazából én sem.Az világos volt, hogy első sárvédő cserék, küszöb cserék, hátsó ív cserék. Na de ne szaladjunk előre, egy ekkora felújításhoz nem is kerestem lakatost, mert egyrészt a gatyám ráment volna a munkadíjra, másrészt nem szeretem ha más kontárkodik a kocsin, azért mi mégis lelkiismeretesebben megcsináljuk. Meg is vevődött tehát a már vaterán nézegetett CO hegesztő, 55 ezer Ft-ért. Ez kb. egy lakatolás ára lenne? Talán még annyiért sem csinálná meg, ha tudná mi vár rá. Kellett még hozzá drótot venni és gázt, de a lakatolás árából lényegében még egy hegesztőnk is maradt, ami később ugyanolyan jó szolgálatot tett bátyám kocsijának felújításán, nem beszélve az apróbb pénzes melókról.
Na elég a hegesztőből, kell még a felújításhoz pár lemezdarabka. Gondoltam nem veszek én 7-8 ezerért utángyártott első sárvédőt, a skodaklub bazárban épp hirdetett valaki 5-ért egy jobbos “gyáriúj” első sárvédőt (A hirdetőt kitaláló csokiban részesül. Szóval ezúton is köszönet Pusinak, hogy elhozta nekem a cuccot Pestről.
Még egy kis bevezetés, aztán jöjjenek a munkálatok szépen sorjában. Meg lett véve nagyjából minden karosszéria elem, kivétel a bal oldali alsó-hátsó küszöb, mivel azt nem tudtak szerezni. Megrendeltem hát a Sziklaiéktól, ennek köszönhetően kb. 1 hónapot csúszott a küszöb összerakása, mivel a pár napos postázásból 1 hónap lett.

Na gyorsítsunk kicsit, mert sosem érek a végére. Minden karosszéria elem belülről kapott 2 réteg korróziógátló alapozót, majd egy réteg alvázvédőt. (Ezt melyik lakatos csinálta volna meg vajon?). Minden hegesztés szintén 2 réteg alapozó, majd karosszériatömítő paszta, majd alvázvédő.

2009.06.19

Kezdjük hát az elején. Délután lekaptam a bal első sárvédőt, nem volt túl szép látvány. Felül a tartó itt-ott lyukasra rohadt, oldalt is látszott, hogy lesz munka. A küszöbről nem is beszélve, egy nagy lyuk tátongott rajt. Kicsit lepucoltam a rozsdát, majd elkezdtük a tervet, miszerint a piros skoda keskeny sárvédőjének az alját ráhegesztjük az enyémre, és az lesz a nagy felújítás. Hát el is készült, de felül is úgy rohadt, hogy inkább nem sajnáltam a 7 ezret egy újra.

blank

blank

 

blank

blank

2009.06.20

Még egy kis rozsdaeltávolítás, majd a menthetetlen darabok kivágása. Lehajlítottuk az új elemeket és felhegesztettük. Ez volt az első “fulljólesz”, innen már nem volt megállás.

blankblankblankblank

2009.06.21

Elindultunk feljebb, kiszabdaltunk minden “peronoszpórás ” lemezt, majd legóztunk a helyükre újat. Itt már elég jól nézett ki, de jött a nap vége, így csak egy gyors alapozást kapott az egész.

blankblankblankblankblank

2009.06.22

DSCF2275.AVI

2009.06.27

Pár nap kihagyás után ismét visít a flex a szomszédok örömére. A nap a beltér kipakolással és az új elemek alapozásával telt. Itt már látszott, hogy nem egy sima külső küszöb csere várható.

blankblankblankblank

2009.06.28

Lekerült a külső küszöb, azt hiszem nem kell hozzáfűznöm semmit, a képek magukért beszélnek.

blankblankblankblank

2009.07.02

Lekerült az egész küszöb.

blankblank

2009.07.03

A hátsó “doboz” legyártva, majd feltéve, az alja kicsit szétszabdalva.

blankblankblank

2009.07.04

Az alja kifoltozva és az első-alsó küszöb feltéve. Itt már egész jól nézett ki.

blankblankblankblank

2009.07.05

Egy home-made lyuggatóval előkészítettük a középső küszöböt, majd feltettük. A “B” oszlop alja menthetetlen volt, így a piros skodából jött ki ez is, majd ment be az enyémbe.

blankblankblankblankblank

2009.07.07

Mivel egyedül voltam, sok mindent nem tudtam csinálni. Lealapoztam az alját és elkezdtem megcsinálni a jobb oldali elejét.

blankblankblankblank

2009.07.09

Felkerült a balos külső küszöb, szinte hihetetlen volt látni

blankblank

2009.07.11

Küszöb hegesztései leköszörülve, majd a hátsó ív cseréje.

blankblankblankblank

2009.07.12

Minden letömítőzve-alvázvédőzve, kívülről az új elemek lealapozva. A kocsit menetkészre összeraktam, ugyanis költözés következett a mamámhoz a garázsba, a szomszédok nagy örömére.

blankblankblank

2009.07.13

Nekiugrottunk az új helyen gyorsan a jobb elejének, ez valamivel gyorsabban ment, meg itt már sötétben is tudtunk dolgozni. Mármint nem sötétben, csak sötétedés után lámpafényben.

blankblankblankblank

2009.07.14

Nagyjából elkészült az eleje.

blankblank

2009.07.15

Kész az eleje, leugrott a külső küszöb.

blankblankblankblank

2009.07.16

Lealapozódott a kész eleje és kitömítőződött. Lebontottam a középső és az alsó küszöböket, később elkezdtük kifoltozni az alját.

blankblankblankblank

2009.07.17

Elkészült az alja foltozása.

blankblankblank

2009.07.18

Ez a nap volt a sorsdöntő a kocsi életében. Itt dőlt el, hogy többé nem gyári állapotban folytatja életét, továbbá az is körvonalazódott, hogy Szeptemberben nem fogok vele Pécsre menni.
Belemezeltük a “C” oszlopon a légbeömlőt, sose tetszett. Az antennát is utáltam, csak a csonkja volt fent mindig, hát azt is tüntessük el.

blankblankblank

2009.07.19

Egy kis gittelés a tegnapi falazásokra, majd az egykarú ablaktörlő prototípusa.

blankblankblank

2009.07.26

További gittelések, alsó-hátsó küszöb felrakása, régi ablaktörlő helyek eltüntetése, ablakmosó spricnik eltüntetése és az ablaktörlő mechanika véglegesítése. Mindez azért, mert a Sziklaiék nem küldték az első-alsó küszöböt, így nem tudtuk folytatni a munkát.

blankblankblankblank

2009.08.01

Megjött a várva várt alsó küszöb, így végre felkerülhetett a középső is..

blankblankblank

2009.08.02

Fent a külső küszöb, a sárvédő ív levágva, rozsdás darabok kivágva és előkészítve a felrakásra.

blankblankblankblank

2009.08.04

Délelőtt egy kis piros csomagtértető gittelése, majd később hátsó ív felrakás. (Itt még azt hittem ennyi gitteléssel megúszom a tetőt )

blankblankblank

2009.08.07

Hegesztések leköszörülése, elemek alapozása, majd kezdetleges gittelések.

blankblankblank

2009.08.14

Egyre ritkábban készülnek a képek, várható volt. Idő közben megjött a tetőablak, a sárvédő ívek nagyjából kigittelve, első sárvédők feltéve. Természetesen minden felfekvésnél alápasztázva, majd teljesen leszigetelve. Bontott ajtók összeválogatása. A jobb első egyszerűen nem fért be, egy kis flexelés és hegesztés hatására hibátlan hézag lett.

blankblankblankblankblank

2009.08.23

Folyamatos gittelések-csiszolások és az új projekt, amit ismét szegény piros skoda bánt meg. Kivágtuk a betöltő cső körüli részt, majd besüllyesztettük a tanksapkát. Ez azért kellett, hogy bele lehessen applikálni az opel vectra tankajtót. Mivel a tanksapka beljebb került, természetesen a betöltő csövet is át kellett alakítani hozzá, de elkészült a “fedett” tanksapka.

blankblankblank

2009.08.24

Behegesztettük az elkészített tankajtót.

blankblankblankblank

2009.08.30

Ismét nagyobb fénykép kihagyás, inkább a munkára koncentráltunk. Közben kigittelődött ez-az, megcsiszoltam nagyjából mindent. Elkezdődött a további átalakulás: Lefalaztam a motorháztetőt és a csomagtértető rácsait. A motorháztetőt behegesztettem, majd a hegesztés az egész lemezt elhúzta, nem kevés gittet kapott. Ezt megelőzvén gondoltam a csomagtértetőt nem hegesztem, hanem hátulról üvegszállal és gyantával befoltozom, fentről meg begittelem. Ez jó megoldásnak is tűnt, de emiatt a nyáron újra kell fényeznem ezt az elemet. Bővebben később..

blankblankblankblankblankblank

2009.09.02

További gittelések, oldalvillogó eltüntetése..

blankblankblankblank

2009.09.11

Eljött az újabb őrület.. Levágtuk a tetőcsatornát..

blankblank

2009.09.12

Gittelések közepette be is hegesztettük a megmaradt árkot.

blankblank

2009.09.13

Elkezdtük a másik oldali csatornát is. Azért kellett így darabonként vágni és hegeszteni, mert különben elkezdett szétnyílni a kasztni.

blankblank

2009.09.19

A tető gittelése nagyjából kész, közben a behegesztett oldalsó indexek helyét kigitteltem és a sárvédőket is teljesen.

blankblankblankblank

2009.09.27

Elkészültünk végre a gittelésekkel, kapott egy teli alapozót a kasztni. Itt már kezdett tetszeni.

blankblankblankblank

2009.10.04

Igen, már jócskán elkezdődött a suli és még mindig nem tudok vele Pécsre járni. Most már minden mindegy alapon jött az újabb dolog: morcosítást hegesztettünk a csomagtértetőre.

blankblankblankblank

2009.10.05

Egy két elmaradt dolog alapozása. Elkészült a reménytelennek tűnő motorháztető és eltüntettem a skoda táblácska csavarhelyeit is a hátfalról.

blankblankblank

2009.10.10

Elkészült a csomagtértető gittelése és kapott egy alapozót. (Azért az első gitteléshez képest kicsit elszaladt a ló )

blankblankblankblank

2009.10.11

Megkezdődött az ajtók füllerezése. Lényegében innentől jön a szívás. A sárga Body márkájú füller. Le sem írom hány elemet kellett visszacsiszolni teljesen miatta, és amit nem csiszoltunk, néhol milyen mókák voltak. A száradási ideje két komponensű lévén kb. 20 perc. Viszont ha nem száradt napokig vizes csiszolás előtt, egész egyszerűen _felázott_ és körömmel le lehetett tolni.. Ez elég sok helyen előfordult.. Ahonnan csak kellett lecsiszoltuk, és fehér Novol füllert fújtunk helyette. Ha egyből ezzel kezdjük, semmi szívás nem lett volna, az nagyon jó cucc.

blankblank

2009.11.12

Kb. 1 hónapig tartott a Body elleni küzdelem, és végre elkészült a vizes csiszolás. Közben megjött a festék is, VW Passat gyári gyöngyházmetál kék színe. Próbára megfújtuk a motorháztető belsejét, mivel akkor még úgy volt tervben, hogy mi fényezzük. Közben lett egy jónak tűnő ajánlat a fényezésre, de erről most inkább nem írok. Közben bevágtuk a tetőablakot is a helyére.

blankblankblank

2010.01.20

Eljött a várva várt nap, elvitték a kocsit fényezni.

blankblankblankblank

2010.01.31

Végre elkészült a kasztni, legalább már azt hazahozhattam. Amíg az ajtók stb. nem készültek el, összeraktam a belteret. Pár héten belül végre összeállt a kocsi, de még a mai napig nincs teljesen kész.

blankblankblankblank

2010.02.28

Egy két kép az összerakott kocsiról. Ami még hátra van a mai napig, az a lökhárítók és a tükrök színre fújása. Kicsit már alábbhagyott a munkakedv, így elég lassan halad a projekt. Hát ez lett volna a fehér újjászületése, hamarosan írok még pár dolgot amik később történtek.

blankblankblankblankblankblankblank

 

szerző: http://skodablog.us

 

 

ecotrex

Javasolt cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb