fbpx

Saleen S7 – a sebességkirály

Tuningműhelyből lett szupersportautó-gyártó a Saleen, amely az évezred elején mutatta be nem éppen hétköznapi négykerekűjét. A méregdrága Saleen 7-ből egy csapásra sztár lett, izmosabb változata, az S7 Twin Turbo pedig a versenypályákon is bizonyított.

saleen2

Steve Saleen műhelye még a nyolcvanas évek elején nyitotta meg kapuit, az üzlet pedig olyan szépen beindult, hogy végül a Ford egyik legjelentősebb tuningvállalatává nőtte ki magát, ki ne hallott volna a Saleen Mustangokról, hogy csak egy példát említsünk. Mivel a Saleen és a Ford márkaneve szinte egybeforrt az évek során, a közös együttműködések is megszaporodtak. Ennek az eredménye lett a Saleen S7 is, melyet 2000-ben, a méltán híres kaliforniai versenypályán, a Laguna Secán „futtatták meg” először nyilvánosság előtt. A rendkívül stabil, 1247 kilogrammos, 550 lovas járgányban egy hétliteres, V8-as Ford-erőforrás dolgozott, amely 3.3 másodperces százas sprintet, valamint 354 km/órás végsebességet biztosított. Hiába volt azonban gyors és különleges a Saleen, a konkurencia szépen lassan elhúzott mellette. Így hát újra nekiálltak a sportautó fejlesztésének, melynek 2005-ben lett meg az eredménye.

saleen1

Ekkor leplezték le a Saleen 7 Twin Turbo-t, mely egy átdolgozott, duplaturbós, 750 lóerős V8-as motort kapott. Ennek, valamint a módosított szénszálas karosszériának is köszönhető, hogy az új modellnek már csak 2.8 másodperc kellett a 100 km/órás sebesség eléréséhez, a vége pedig 390-nél volt, jóval lekörözve ezzel elődjét. Ez még mindig nem volt elég, ugyanis a már addig is valószerűtlenül gyorsnak számító autóhoz kiadtak egy csomagot, melynek segítségével 1000 lóerőig lehetett húzni a teljesítményét. Nem hivatalos mérések szerint így egészen 416 km/óráig gyorsult a Saleen.

A szűkös, ám legkevésbé sem spártai amerikai sportautónak nagy rajongótábora lett, pedig 113 millió forintos ára meglehetősen elérhetetlenné tette a világ egyik leggyorsabb szériaautóját.

Bense Róbert

ecotrex

Javasolt cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb