fbpx

8 év garancia a Teslától

Duna Auto

Úgy látszik, a Tesla Motors bizalma rendületlen saját gyártmányai felé, ugyanis ezentúl a Model S vásárlói nyolc év teljes körű garanciát kapnak autójukra. A gyár talán ezzel próbálja elhessegetni a típussal kapcsolatos kétségeket, ugyanis az utóbbi időben a típus szervizigénye jelentősen megnőtt.

6_12teslalogo

A Tesla Motors megoldása nem mondható szokványosnak, de egyrészt megszoktuk már a meglepő megoldásokat az amerikai autógyártól, másrészt a Model S-el adódó problémákat úgy látszik sikerült orvosolni, hiszen ki vállalna 8 év garanciát egy bizonytalankodó konstrukcióra? Az eladott darabokért eddig négy évig, vagy 80.000 mérföldig vállalt garanciát a gyártó, melyet négyezer dollár fejében lehetett kibővíteni 8 évre vagy 160.000 mérföldre. Ez mostantól tisztán 8 év, méghozzá kilométerkorlát nélkül. A korábbi, hajtásláncra vállalt garancia immár az egész autóra érvényes, sőt azok is élvezhetik az új határozatot, akik régebben vásárolták Teslájukat.

Üröm az örömben, hogy csak azok kapták meg ezt a lehetőséget, akiknek 85 kWh-s modelljük van, ugyanis a gyár vezérigazgatója, Elon Musk szerint ez a legnépszerűbb gyártmányuk, nyilvánvalóan ezt a típust kell a legjobban megtámogatni a jótállás szempontjából. Állítása szerint az elektromos motorok megbízhatóságát és környezettudatosságát a garanciának is tükröznie kell. Elon Musk szeretné elérni, hogy a márkába vetett bizalom növekedjen azáltal, hogy a vásárlóknak nyolc évig nem kell fizetniük autójuk javításáért. Igaz, hogy az elmúlt időszakban lehetett hallani problémákról is, még mindig a Tesla az egyik legértéktartóbb márka a piacon (legalábbis saját szegmensében), a Model S-ről pedig garanciájának köszönhetően ez még inkább elmondható.

tesla-model-s-cost2

Mindenképp jól mutatja egy cég fejlődésre való törekvését, ha a hibákat nem a vásárlók zsebeiből igyekeznek megoldani. Ebben az esetben a tulajdonosok megbizonyosodhattak arról, hogy nem legombolás, ellenkezőleg, egy értékelhető és hasznos gesztus lett a jutalmuk a pénzükért cserébe. Ez pedig jelentősen hozzájárulhat ahhoz, hogy a Tesla az esetleges kritikákat békés eszközökkel csendesítse el. A környezettudatos autógyártás az elkövetkezendő években valószínűleg olyan fejlődések sorozatán fog keresztülmenni, amelynek köszönhetően már okafogyott lesz az ekkora mértékű garancia, de addig is nyugalmat adhat azon tulajdonosok számára, akik tartanak a lehetséges meghibásodásoktól.

Bense Róbert

ecotrex

Javasolt cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb