fbpx

POKOLI MELEGBEN IS A TOPON: Berta Benjámin remek napot zárt Vallelungában

Iszonyatos hőség és felhőtlen napsütés fogadta pénteken a hétvégén az Autodromo Vallelungán versenyző TopJet FX2000/Drexler Formel Cup nemzetközi mezőnyét. A SOLUTION Racing Team pilótájának ez a pálya az egyik nagy kedvence, így nem titkoltan nagy reményekkel érkezett.

Berta Benjámin igencsak erős hónap elé néz, hiszen júliusban minden második héten volán mögé pattan majd a tehetséges fiatal. Benjámin elsőként a vallelungai hőségben szeretne villantani, és megalapozni a következő hetek jó hangulatát:

„Jó emlékeim vannak innen Vallelungából, hiszen már az F4-es korszakomban is több futamgyőzelmet szereztem, de a tavalyi F3-as debütálásomkor is csak egy szerencsétlen safety car fázis fosztott meg itt az összetett sikertől. Így talán senkit nem lepek meg azzal, hogy nagy reményeket táplálok a hétvégével kapcsolatban, sőt, amellett, hogy ez az egyik kedvenc pályám, a karakterisztika is segíthet bennünket. Ami viszont komoly nehézséget fog jelenteni, az a borzalmas hőség, bár én titkon azért bízom benne, hogy sikerülhet majd ebből is előnyt kovácsolni. A mai első szabadedzésen már látszott valami, hiszen a nem a legjobban beállított, ideges és alólam gyakran kitörni igyekvő autóval is egész jó időket futottam. A második szabadedzésen aztán sikerült tovább gyorsulnom, és a használt abroncsokon a nap harmadik legerősebb idejét megfutni. Ez azért is biztató, mert a széria szinte összes versenyzője új keverékeken futott neki az FP2-nek. Ugyan még lehet és kell is dolgozni, javítani a holnap reggeli kvalifikációig, de bizakodó vagyok. Úgy érzem, ha minden összeáll, szombaton erős napot és erős versenyt zárhatunk!” – nyilatkozta a lapunknak a 63-as rajtszámmal közlekedő srác. 

Holnap egy-egy időmérő edzés és verseny vár a magyar fiúra, helyszíni tudósításunkban természetesen minden eredményről és érdekességről beszámolunk majd.

ecotrex

Javasolt cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb