fbpx

Már tesztelik a Model X-et

Szépen-lassan csordogálnak az információk a legújabb Tesláról, amely a Model X nevet viseli. A sirályszárnyas crossover mérete, teljesítménye és ereje is meggyőző, ám talán ennél is többet nyom a latban a hatótáv javulása.

modelx

2012-ben találkozhattunk először az új Tesla terveivel, és akkor úgy tűnt, hogy akár már a következő évben piacra dobhatják a Model X-et. Ez a határidő aztán évről-évre csúszott, jelenleg azonban már előrendelhető a típus, 2015 végén, vagy 2016 elején pedig végre megkezdődik a sorozatgyártás is. Azt már eddig is tudtuk, hogy a Model X egy aszfaltra szánt, sportos szabadidőautó lesz, amely közel 5 méteres hosszával, hét ülésével és két csomagterével a nagycsaládosok álma lehet. Szintén megtudhattuk az elmúlt évben, hogy a típus 40, 60 vagy 85 kWh-s akkumulátorcsomagokkal lesz rendelhető, a hatótáv (90 km/órával számolva) az akksiktól függően 230-435 kilométer között alakul majd. Igen látványos lett a Model X hátsó sirályszárnya is, amely meglepő módon egyáltalán nem foglal nagy helyet, a gyártó szerint pedig a leghátsó üléssorba való beszállást hivatott egyszerűbbé tenni, és a szűkebbre szabott garázsokban is könnyedén fel lehet majd nyitni. Persze jó kérdés, hogy egy ekkora autónál mi is számít szűk garázsnak?

tesla-model-x-2016_02-nestandard1

Az elmúlt években oly jellemző húzás-halasztásnak úgy tűnik, hogy végre vége. A Kaliforniában, ezen belül is az Alamedában található méretes kikötőben ugyanis feltűnt egy érdekes hieroglifákkal borított járgány, amivel mindenféle – nem éppen kímélő – tesztmanővereket végeztek. A hatótávon kívül egyébként gyorsulás szempontjából sincs szégyenkeznivalója a Model X-nek, hiszen csupán 4.4 másodperc kell a százas tempó eléréséhez, végsebessége pedig valahol 190 km/óra környékén lesz. Szintén nyílt titok, hogy a Model X az S-széria alapjaira épült, ám annál jóval olcsóbb lesz, az alapmodell ára 50.000 dolláról indul, amely nagyjából 13 millió forintot jelent, a legnagyobb teljesítményű akkumulátorcsomaggal szerelt, full extrás változatért azonban 24 millió forintnak megfelelő dollárt fognak elkérni. Ami biztos, hogy az első fecskék az Egyesült Államokban talán már valamikor az év végén megjelenhetnek, a Tesla pedig jövő év elejére ígéri a friss megrendelések leszállítását.

Korábbi cikkünk a Model X-ről ide kattintva érhető el.

Bense Róbert

Használt vagy új autóra kérjen ajánlatot az autotveszek.hu weboldalon!

ecotrex

Javasolt cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb