fbpx

Lada XRay – orosz medve

Már a Lada hazai visszatérése előtt is téma volt az XRay, mellyel az orosz gyártó az SUV-k közé akar belépni, azon belül is a megfizethetőbb modellek táborába. A megjelenés is hamarosan időszerű lesz, ősszel talán már megérkeznek az első darabok. Nézzük, mit tudhatunk eddig a Lada szabadidőautójáról.

x1

Az XRay már koncepcióként is megmozgatta az autókedvelők fantáziáját, igaz – mint ahogy ez lenni szokott – a szériaváltozat visszafogottabb lett, ám azt mégsem lehet mondani, hogy elveszítette volna egyéniségét a típus, melynek fejlesztésére hozzávetőlegesen 12 millió rubelt költöttek. Az biztos, hogy a Steve Mattin keze alatt formálódó végeredmény más, mint amit megszoktunk a Ladától, hiszen az XRay bár hajaz a Vestára, mégis egy teljesen új kategóriában képviseli majd a márkát.

A gyártás decemberben kezdődött el, és a Dacia Sandero módosított padlólemezére épülő modellből csak ebben az évben 25 ezer darabot terveznek előállítani. Háromféle benzines erőforrás közül lehet majd választani, saját fejlesztés az 1.6-os, 106 lovas és az 1.8-as 122 lóerős motor, továbbá a Renault-Nissan által szállított, szintén 1.6-os, 114 lóerős változatban is elérhető lesz. Dízelmotoros kivitel nem várható, automata váltós kiadás azonban igen.

x2

A 4.16 méter hosszú, 2.6 méteres tengelytávú, ötajtós SUV méretei ellenére mindössze 376 literes alap csomagtérrel rendelkezik, mely nagyjából 1.4 köbméteresig növelhető. A felszereltség részét képezi az ESP, két első légzsák, nappali menetfény, valamint klímával és ülésfűtéssel is ellátják, továbbá navigációs rendszer, tolatókamera, esőérzékelő és tempomat is szerepel az opciós listán.

Bár az oroszországi árak első ránézésre vonzóak lehetnek, az biztos, hogy a szeptemberben a hazai piacra belépő XRay nem az átszámított 2.2 millió forintos alapárral fog bemutatkozni.

ecotrex

Javasolt cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb