fbpx

Látogatás a Fortuna Bt.-nél

Néhány hete Mezőszilason jártunk, méghozzá partnerünk, a Fortuna Bt. motorfelújító üzemében, ahol a közvetlen hangulat és a megfeszített munka egyaránt jelen van, mi pedig beleshettünk a családi vállalkozás mindennapjaiba.

A Fortuna Bt. két fő üzletágban tevékenykedik, melyek a motorfelújítás és a motorikus alkatrészek nagykereskedelme. Főként személy/haszon/teher/mezőgazdasági gépek területén állnak az ügyfelek rendelkezésére.

blank

Egy rövid történeti áttekintés keretében megtudhattuk, hogy a Fortuna Bt. elődjének története már több mint 40 évvel ezelőtt kezdődött, egészen pontosan 1974-ben, amikor a Kajári testvérek kerti gépek és segédmotoros kerékpárok javításával kezdett el foglalkozni. A nyolcvanas évektől bővült a profil, már személygépjárművek javítását is elvállalták, a kilencvenes évek elejére pedig megépültek a motorfelújító üzemrészek is, ezzel együtt pedig megjelent a Fortuna Bt. név is. A családi vállalkozás bővülése tovább folytatódott, épült egy 800 négyzetméteres cégközpont, az elkövetkezendő években pedig a személygépjárművekről a mezőgazdasági gépek és a haszongépjárművek motorjainak felújítására helyeződött a hangsúly, az évtized következő felében a motorikus alkatrészek forgalmazása is megkezdődött.

blank

Az ezredfordulón egy 1000 négyzetméteres raktárhelyiség épült, ahol nem csupán a termékek, hanem a javított, vagy éppen a cseremotorok is tárolása is megoldható volt. 2003-tól a főváros is bekapcsolódott a Fortuna Bt. vérkeringésébe, ekkor nyitották meg budapesti üzletüket, mely szintén szerves része a cégnek, széles raktárkészletének köszönhetően jelentősen gyorsultak a kiszállítások. 2011-ben egy szerelőcsarnok is épült, ahol a motorok összeszerelése, mosása, próbapadi járatása és átadása zajlik, három évvel később pedig beszereztek egy common-rail injektor-vizsgáló, -tisztító és -kalibráló készüléket is.

Nagyjából itt érkeztünk meg a jelenkorba, jól látszik, hogy a Fortuna Bt. egyre szélesebbre tárja kapuit, napjainkra már 19 gyártó termékeinek az importőre, legyen szó személyautóról, haszonjárműről, mezőgazdasági, vagy nehézgép motor alkatrészről, a kiszállítás 24 órán belül megtörténik. Az egyik legfontosabb termékcsalád a Moto Parts, a cég kizárólagos képviselője és terjesztője a márka árucikkeinek az Európai Unión belül, 2011-től pedig különálló részleg foglalkozik a termékcsalád forgalmazási hálózatának kiépítésével, bővítésével.

blank

A részegységek felújításának palettája is folyamatosan bővül, a motorblokk mellett hengerfej, adagoló, turbó, hajtókarok javítását, főtengely köszörülést, valamint a korszerű dízelmotorok injektorainak tesztelését, tisztítását és hibáinak korrigálását is vállalják, természetesen speciális célgépek segítségével. A felújítandó motorok elszállítása és visszaszállítása is megoldott a Fortuna Bt.-nél.

Persze az alkatrészek magukban még nem sokat jelentenek, ha hiányoznak a hozzáértő kezek. A családi vállalkozás mára harmincnál is több kollégát foglalkoztat, szakértelmüknek köszönhetően az elvégzett munka – legyen szó apróbb gondról, vagy akár egy motor teljes felújításáról – alapos és minden igényt kielégítő, erről a saját szemünkkel is meggyőződhettünk.

Bense Róbert

ecotrex

Javasolt cikkek

Ez is érdekelhet
Bezárás
'Fel a tetejéhez' gomb