fbpx

Körby Trabi augusztusa

Itt az iskola, megérkeztek az első hűvös hajnalok, Körby viszont a maga bájával és megannyi újdonsággal pöfög tovább ősszel is, nincs megállás! Lássuk mi változott rajta augusztusban, van bőven mesélnivaló.

IMG_1909

Körby blogjából szedtünk össze nektek egy csokornyi képet és információt, hiszen a nyár utolsó hónapjában is sok izgalmas dolog történt a kis 601-essel. Az első tervezett „uprgrade” a motortér átfújása volt, méghozzá kék színűre. A motor festése már korábban megtörtént, méghozzá ugyanazzal az anyaggal, amivel a további alkatrészek is le lettek fújva. Üröm az örömben, hogy a graffiti-festéket oldja a benzin. Ezt követően visszakerült a tank, a tartók és a motorháztető kitámasztója is, egyedül az ablaktörlőmotor maradt piros.

Augusztus derekán kisebb optikázás következett, a Trabi ugyanis króm kupakokkal gurul igazán elegánsan, ami viszont egyáltalán nem olcsó mulatság. Egy új szett 21.000 forintba kerül, végül a megoldás sokkal olcsóbb lett, egy Wartburg gazdája negyedannyiért volt szíves megválni tőlük. Kóla és alufólia segítségével pedig a büszke tulaj eltüntetett minden rozsdafoltot. Pár napra rá komolyabb feladat következett, a Trabant ültetés egyáltalán nem gyerekjáték, a srácoknak volt benne munkájuk rendesen, de végül megoldódtak a problémák. Időközben a kicsinosított lámpakarikák és a krómkupakok is felkerültek a Trabira, jelentősen javítva az összképen.

IMG_1917

A hónap vége felé a lökhárítókönyökök is kaptak egy réteg speciális festéket, igaz kérdéses, hogy a műanyag mennyire fogja ezt tolerálni. További apróság, de igen érdekes módosítás a kilométeróra háttérvilágítása, amelyhez mindössze forrasztópisztolyra (és pákára), kábelre, szigszalagra, zsugorcsőre, kézi csiszolóra, valamint egy ledsorra és bármily meglepő, de egy műanyag vakdugóra volt szükség. Persze némi kreativitás is kellett, mint általában a filléres megoldások többségéhez. A vakdugó szinte tökéletesen passzolt a kilométeróra helyére. Az óra új számlapot is kapott, mögötte pedig nagyjából fél méternyi hidegfehér ledsor garantálja a kellő fénymennyiséget.

Egy szó, mint száz,  épül-szépül a kis Trabant, ám közben némileg meglepő módon eladó is. Bár csöndben megjegyezném, ez valószínűleg csak a tulaj lelkének megnyugtatása végett van így, nehéz lenne olyan árat mondani neki, amiért szívesen odaadná. Próbálkozni persze lehet, de titokban azért reméljük, még egy darabig be tudunk számolni Körby kalandjairól.

Bense Róbert

ecotrex

Javasolt cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb