fbpx

Könnyűszerkezetes alapra épül az új Opel Corsa

A következő generációs Opel Corsa teljesen új, könnyűszerkezetes alapra épül – és ezáltal sokkal hatékonyabb lesz. Premierjét még az idén ünnepli. Legyen benzin- vagy dízelmotoros, vagy az első ízben megjelenő tisztán elektromos hajtóművű, valamennyi változatának előnyére válik a kis súly: javul a menetdinamika és csökken a fogyasztás. Az eljövendő nemzedék legkönnyebb változata alatta marad a bűvös ezer kilónak, hiszen mindössze 980 kilogrammot mutat az ötajtós kivitel alatt a mérleg. Elődjéhez képest tekintélyes 108 kilóval lett könnyebb ez a modell, tehát tíz százalékos a megtakarítás – holott nem sokat változott a 4,06 méteres hosszúság.

Az Opel Corsa bevezetése, 1982 óta trendformáló bestseller, milliók kedvence. Idáig több mint 13,6 millió gördült le a zaragozai (Spanyolország) és eisenachi (Türingia) üzem futószalagjáról. Most már a hatodik generáció áll a rajtvonalon, és nyártól megrendelhető.

Új Corsa: Multienergia-platform tesz lehetővé különféle hajtási koncepciókat

Az intelligens könnyűszerkezet kialakítása a számítógépes tervezésnél kezdődik, kihasználva a legújabb virtuális fejlesztési módszereket. Különböző acélféleségek és kötési módszerek céltudatos alkalmazásával nagymértékben sikerült leszorítani a Corsa súlyát. Ide tartozik a nagy- és ultra-nagyszilárdságú könnyű acélötvözetek következetes felhasználása, illetve az erővezetési útvonalak, a csomópontok, a struktúrák és a formák optimalizálása. Az új autó nyers karosszériája 40 kilogrammal könnyebb a típuselődénél. A Corsa következő generációja az új kis- és kompakt autós multienergia-platformra épül, amely többféle hajtáskoncepciót enged meg.

A csekély összsúly jelentős mértékben köszönhető a szintén extrakönnyű, teljesen alumíniumépítésű motoroknak, illetve az első és a hátsó futómű tökéletesítésének is. A kompakt háromhengeres benzinmotor kereken 15 kilogrammal könnyebb az előző generáció hozzá hasonló teljesítményű négyhengeresénél. Különleges ritkaság a kiskocsik szegmensében az új Corsa igényes alumínium gépháztetője: noha jóval hosszabb, 2,4 kilót spóroltak meg vele az aktuális modell acéleleméhez képest. Könnyűfémből ilyet eddig csak zászlóshajójába, az Insigniába épített be az Opel. Könnyítették az üléseket is, az optimalizált struktúrával összesen tíz kilót nyertek, 5,5-öt elöl, illetve 4,5-öt a második sorban. Az eddigi szigetelőanyagokat újabbak, könnyebbek váltották fel. Mindezek összhatása akkora súlynyereség, amely a példás aerodinamikával és a hatékony hajtóművekkel együtt észrevehetően mérsékli a fogyasztást, és azon keresztül a CO2-kibocsátást.

Könnyű szerkezet az Astrától az Insigniáig

Legkönnyebben olyan kilókat lehet felgyorsítani és lefékezni, amelyek nincsenek is! Épp azért törekszik új modelljei fejlesztésekor az Opel ennyire következetesen a könnyű felépítésre. Már bemutatásakor, 2015-ben mérföldkőnek számított az aktuális Opel Astra, a „2016-os Európai Év Autója”, amely akár 200 kilogrammal lett könnyebb az elődjénél.

A “fitneszprogram” következtében élénkebb és komfortosabb lett az Astra, jobban reagál a gázpedálra, dinamikusabban fordul rá az ívre, és sokkal közvetlenebb vezetési élményt ad. Hasonlóan hat a fogyókúra az új Corsára is.

Az Astrával megnyitott úton céltudatosan haladt tovább az Opel a csúcstípus, az Insignia fejlesztésekor. Mérnökei elé elsődleges célként tűzte ki a hatékonyságot. A helykihasználás optimalizálásával és könnyű anyagokkal 175 kilogrammot faragtak le az Insignia Grand Sport súlyából az elődmodellhez viszonyítva – egyértelmű plusz pontokkal a menetdinamikában és a fogyasztásban. Ledobott magáról, a hajtóműtől és a felszereltségtől függően, akár 200 kilogrammot az Insignia Sports Tourer is, ennyivel könnyebb az első generációnál. A Corsa új generációja ezt a trendet követi a súlycsökkentésben – hogy dinamikusabban menjen, kevesebbet fogyasszon és mérsékelje a CO2-kibocsátást.

ecotrex

Javasolt cikkek

Ez is érdekelhet
Bezárás
'Fel a tetejéhez' gomb