fbpx

Gazdaságos vadmacska – Jaguar XF

Kecsesebb, okosabb és takarékosabb lett a New York-i autószalonon nemrégiben bemutatott második generációs Jaguar XF, amely úgy tűnik a sportos elegancia jegyében formálódott, hiszen az elődnél jóval belevalóbb lett, még ha ez első ránézésre nem is egyértelmű.

xf1

Mint azt mostanában már megszokhattuk, a New York-i autószalon előtt már szinte minden információ adott volt az új Jaguarról, ám a hivatalos bemutató csak március végén legyezte el a még megmaradt kérdéseket.  Például azt, hogy hogyan fest élőben az új Jag? Természetesen mindenki megnyugodhatott, hiszen az XF csakugyan a reklámfotókról mászott le a kiállításra, és sokkal komolyabb hatást kelt, mint a korábbi változat. Persze nem csak ennyi változást eszközöltek, kezdjük azzal, hogy a második széria közel két mázsával lett könnyebb, mint az előd, súlyelosztása pedig 50-50 százalékos lett, a kaszni hátsó része nehezebb lett, így sikerült elérni a tökéletes arányt. A javában alumíniumból készült jármű merevebb, ezáltal biztonságosabbá is vált, az előző változatnál valamivel alacsonyabb és rövidebb lett, azonban a tengelytávon növeltek, ennek köszönhetően jóval nagyobb lett a csomagtér, valamint a hátsó üléssoron is kényelmesebb az utazás.

A belsőt is újraszabták, az autó műszerfala egy személyre szabható, 12.3 colos képernyő, a szórakoztatásért egy 10.2 colos kijelző felel, valamint egy igen komoly Meridian hangrendszer. Természetesen az üzemmód-választó sem maradt ki az új XF-ből, itt számos ponton variálhatunk az autó beállításain, legyen szó akár a gázpedál, vagy a kormány érzékenységéről, vagy a lengéscsillapításról. Két váltó közül is választhatnak a vásárlók, a csúcs a nyolcsebességes automata ZF, de hatfokozatú kézi sebváltót is lehet rendelni az XF-hez.

xf2

Új erőforrásokkal is büszkélkedhet a típus, a kétliteres Ingenium dízelmotor közül 163 és 180 lovas is elérhető, előbbinek vegyes fogyasztása valamivel négy liter alatt marad, tehát a Jaguar takarékosságára sem lehet panasz. Viszont azoknak sem kell kétségbe esni, akik a combosabb motorokat preferálják, a duplaturbós V6-os 300 lóerővel és 700 Nm-es nyomatékkal, a háromezres, kompresszoros V6-os pedig 380 pacival és 450 Nm-es nyomatékkal rendelkezik.

Az új XF idén ősszel Európában is bemutatkozik, 2015 végére pedig már vélhetően a szalonokban is lehet velük találkozni.

Bense Róbert

Használt vagy új autóra kérjen ajánlatot az autotveszek.hu weboldalon!

ecotrex

Javasolt cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb