fbpx

Formatervezői őrségváltás a Peugeot-nál

Tíz meghatározó év után Matthias Hossann vette át a stafétabotot Gilles Vidaltól, a Peugeot vezető formatervezőjétől. Az ifjú utód legalább olyan emlékezetesen kezdte pályafutását, mint a márka jelenlegi arculatát gyakorlatilag egy személyben meghatározó kreatív szakember.

Amikor lezárul egy korszak, hajlamosak vagyunk nosztalgikus szomorúsággal visszatekinteni az elért eredményekre. Nem törvényszerű azonban, hogy egy karizmatikus vezetőt hasonlóan karizmatikus utód kövessen a trónon. Gilles Vidal minden kétséget kizárólag a Peugeot történetének egyik legnagyobb jelentőségű formatervezője volt, ám távozása mégsem hagy űrt maga után: az örökébe lépő Matthias Hossann két éve ugyanúgy egy szenzációs jövőképpel hívta fel magára a figyelmet, mint annak idején Vidal, a márka legfrissebb termékei pedig már kettőjük közös szellemi gyermekeként jöttek világra.

A formatervezésben – ahogy tulajdonképpen a változó világ minden területén – egy-egy forradalmi jelentőségű lépésváltást hosszabb evolúciós folyamat követ, amelyet aztán szükségszerűen egy újabb revolúció zár le, hogy aztán elölről kezdődjön az egész folyamat. Az autóiparban a kezdetek kezdetéig visszatekintve ismerhetünk fel ilyen dizájn-fordulópontokat, amelyeket részben a technológiai fejlődés, részben az automobil társadalmi jelentőségéből és szerepéből adódó változások idéztek elő.

Az esztétikai úttörők nevét már száz évvel ezelőtt is feljegyezte a történelem. Nézzük csak meg a dicső harmincas éveket: Marcel Pourtout a Peugeot 601 Éclipse megalkotásával írta be magát a dizájn nagykönyvébe, a Peugeot 402 Andreau aerodinamikai tanulmány alkotójának kézjegye mellett annak nevét is magán viselte, mint ahogy Émile Darl’mat roadsterei nélkül is szegényebb lett volna a Peugeot korabeli palettája. A második világháborút követően filmsztároknak kijáró dicsőség és elismerés övezte az olyan formatervezőket, mint Sergio Pininfarina, és a személyéhez, illetve stúdiójához kötődő Peugeot modelleket (a 404-est, az 504 Coupét vagy a későbbi 406 Coupét).

Az autógyártók saját formatervezői évtizedeken át asszisztensei voltak csupán ezeknek a független alkotóknak, és csak a közelmúltban, az egységes márkaarculat követelményének általánossá válásával léptek ki az árnyékukból. Szemléletes példája ennek Gérard Welter, aki 1960-tól 2007-ig, egész pályafutása alatt a Peugeot dizájnereként dolgozott. Ő rajzolta meg többek között a Peugeot 504 fényszóróit, amelyeket a legenda szerint Sophia Loren igéző szemei ihlettek, és 1998-ban ő vetett véget az kiszervezett autódizájn korának, amikor egy személyben jegyezte a Peugeot 206-ost.

Már a kisautó elődjét, a zseniális Peugeot 205-öst is ő alkotta, maga azonban talán a motorsportban elért eredményeire volt a legbüszkébb. 1988-ban különleges aerodinamikai csomaggal szerelt fel egy WM Peugeot P88 versenyautót, amely így elsőként lépte át a bűvös 400 km/óra sebességet a Le Mans-i 24 órás futamnak otthont adó Circuit de la Sarthe versenypálya legendás egyenesében, a Mulsanne-on.)

Vidal elődeinél merészebben, egyszersmind nagyobb szabadsággal kezelte a formatanulmányokat, ezekre azonban nem ragyogó kiáltványként, hanem egyszerű vázlatként tekintett, amelyek feladatukat beteljesítve gyorsan elhervadnak. Tíz év alatt számtalan emlékezetes koncepciójárművet (köztük a semmihez sem fogható BB1-et) alkotott, ám egyiknél sem ragaszkodott ahhoz, hogy sorozatgyártásban megvalósítható autót teremtsen – ahogy fogalmazott, a Peugeot ügyfelei nem klónokat, hanem folytonos fejlődést és megújulást várnak.

Koncepcióival ezért egy-egy konkrét feladatra, problémára, kihívásra keresett és talált válaszokat. Ezeket a részmegoldásokat aztán már biztos kézzel vezette át sorozatgyártásba. Ő kezdte el valódi prémium tartalommal megtölteni a márkát, és az ő nevéhez köthető az i-Cockpit vezetői környezet koncepciójának a kidolgozása és megvalósítása.

Vallotta, hogy a formatervezés több felszínes kommunikációnál: tartalommal kell azt megtölteni. « Arra törekszünk, hogy a Peugeot dizájn-koncepciója eljusson egészen a gyártás gyökeréig – sőt, akár az autógyártás folyamatát is befolyásolja » – nyilatkozta egy interjújában.

A Peugeot márka jelenlegi formájában Gilles Vidal teremtménye, a jövővel kapcsolatban azonban éppen az a tanulmányautó vetette fel a leginkább érdekfeszítő, legmesszebb vezető kérdéseket, amely frissen kinevezett utódja, Matthias Hossan nevéhez köthető.

Gilles Vidal utódja, a most 40 éves tervező hét éven át vezette a márka koncepciójárművekkel foglalkozó részlegét, így személy szerint neki köszönheti a világ a 2018-es Peugeot e-Legend kupét: egy önvezető technológiákkal felvértezett, tizenhét nyelven beszélő elektromos járművet, amely a jövőbe tekintő műszaki megoldásait múltidéző formajegyekkel kombinálta.

Szépséges kétajtósával Hossan olyan dilemmáknak adott hangot, amely már az autóhasználók egy vadonatúj generációját foglalkoztatják, és nem félt olyan részletekre helyezni a hangsúlyt, amelyek talán csak öt, tíz vagy tizenöt év múlva válnak kereskedelmi szempontból relevánssá. Alighanem erre a látnoki szemléletre utalt Jean Pierre Ploué, a Peugeot anyavállalatának, a PSA csoportnak a vezető dizájnere, amikor Hossant « korosztálya egyik legtehetségesebb formatervezőjének » nevezte, aki « eddig is ragyogó fénnyel világította meg a Peugeot előtt álló utat, és aki mostantól a márka ügyfeleinek szolgálatába állíthatja képességeit ».

Illusztrációk: Peugeot

ecotrex

Javasolt cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb