fbpx

Fiat 131 – sikeres utód

Az 1974-es Torinói Autószalonon bemutatkozott típusnak meglehetősen hálátlan feladat jutott, hiszen a Fiat 124 utódjaként kellett bizonyítania. A 131 végül tíz évig maradt gyártásban, és egyáltalán nem vallott szégyent, hiszen az Abarth-változat a Rali-világbajnokságokon is fantasztikusan szerepelt a hetvenes évek végén, nyolcvanas évek elején.

blank

De ne szaladjunk ennyire előre, hiszen a 131 története természetesen az alapmodellekkel kezdődött 1974 októberében. Kettő, négy, valamint ötajtós kivitelben jelentek meg, a korai típusokat még kizárólag a 124-es 1.3-as (65 lóerős), továbbá 1.6-os (75 lóerős) erőforrásaival szerelték. A 131 Abarth alapjait a kétajtós változat adta, ám egy kétliteres, 140 lovas motorral lett ellátva.

1978-ban aztán megújult a motorpaletta, a régebbi blokkok mellett 1.3-as (78 lóerős) és 1.6-ps (96 lóerős) DOHC erőforrások jelentek meg. Az elnevezés is változott, az új 131-esek a Super Mirafiori névvel kerültek a piacra. A dízelmotorok is színre léptek, méghozzá 2 és 2.5 literes változatokban. Külsőleg is faragtak a modellen, a lámpák és a lökhárítók is új kialakítást kaptak, az utastérben pedig a kárpitokon módosítottak. Meglovagolva a Fiat a raliban elért sikereket is, még ebben az esztendőben bemutatták a Racing-kivitelt, ebbe a Fiat 132-ből származó kétliteres, 115 lovas motor került.

fiat1312

A harmadik széria 1981-ben érkezett, a karosszéria és a belső kialakítás is változott, ekkorra már tíznél is több kivitel közül lehetett választani, érdekesség, hogy az SOHC erőforrásokkal szerelt típusok még ekkor is helyet kaptak a palettán. Az Egyesült Államokban Brava néven forgalmazott 131, valamint a Racing kivitel gyártásával leállt a Fiat, utóbbi motorját a Super Mirafiori örökölte meg, mely számos fejlesztést követően újult meg. 1981-ben még egy új típust is bemutatnak az olaszok, ez volt a 2000 Supermirafiori Volumetrico Abarth.

A teljes modellcsalád gyártását végül 1984-ben állították le, összesen 1.513.800 darab készül a 131 különböző variánsaiból, helyét a Fiat Regata vette át.

Bense Róbert

ecotrex

Javasolt cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb