Honda Jazz 1.5 Dynamic 6MT teszt – mini Type R

Vannak tesztautók, melyeket szimplán kötelességtudatból hajt és visel el az ember, no meg vannak olyanok, amiket vár. Nálam a Jazz az utóbbi kategóriába esett – sajnáltam is, mikor a nálunk járt, kolbászzsír-narancs metál színű példányt végül nem én kaparintottam meg. De a sors (és az importőr) kegyes, így végül én is hozzájutottam egy tesztautóhoz, szintén Dynamic felszereltségben, az 1.5-ös motorral. Mi a különbség? Például, hogy piros, a lényeg pedig, hogy ezúttal manuális váltós. Talán így lesz igazán értelme a sportos konfigurációnak?

Azt még az elején ki kell emelnem, hogy egészen hihetetlen, de létezik olyan gyártó, akinél a „fapados” felszereltség is élhető és nyugodt szívvel vásárolható, a katalógus alapján legalábbis nagyon úgy tűnik. Alapesetben Trend, Comfort és Elegance kivitelek közül válogathatunk, a legszimpatikusabb pedig az, hogy már az első szinten is megkapjuk a tempomatot, a visszagurulás gátlót és a manuális klímát is az ülésfűtéssel és CD-s rádióval egyetemben.

A Comfort változatnál bejön többek között a tesztalanyban is megtalálható, hétcolos érintőképernyő és a modern vezetési segédletek hada. Az Elegance ezt fejeli meg elegáns ködlámpával, digitális klímával és LED fényszórókkal. A közös mindhárom variánsban, hogy kizárólag a 102 lóerős, 1.3-as (természetesen szívó) benzines i-VTEC motorral érhetők el, a fokozatmentes automata mindegyikhez opcionális extra.

A célközönség a nyugdíjasoktól az anyukákon át a kisgyermekes családokig széles lehet. Előtérben a funkcionalitás, ez egészen biztos – bár borsosnak tűnik a 4,2 milliós alapár, olyan értéktartás és praktikum jár a kis Hondával, ami kategóriája krémjébe emeli a Jazz-t. Nem gondolnám, hogy az 1.3-assal túlontúl döglött lenne a buli, mert az említett teljesítményszint egy 1,1 tonnás autó hétköznapi mozgatásához untig elég. De mi van, ha ennél többre vágyunk? Sok más gyártó ilyenkor csak legyint, de a Honda becsempészett egy kis rock and rollt a palettába.

Azoknak, akik kicsit is dinamikusabban autóznának, összeállítottak egy nem meglepően Dynamic névre hallgató konstrukciót. Faragtak egy sportosabb első lökhárítót és egy hátsó diffúzor imitációt az alapgépre, levetkőzve ezzel az „anyu autó” feelinget, a szigorúbb tekintethez pedig hozzácsaptak egy 1,5 literes, 130 lóerős, szintén szívó benzines motort. Ehhez választhatjuk a CVT automatát, amit már mi is teszteltünk korábban, úgy tényleg viszonylag rugalmasan, egyben pedig kényelmesen használható a feszes kis ötajtós. És ha anya hevesebb vérmérsékletű, vagy ha a család vezetni imádó férfi tagja is használná a kocsit? Kedves szülők, hölgyek és urak, ha hot hach-re vágytok, de nem engedhettek meg magatoknak egy 7-10 milliós méregzsákot, van egy jó hírem! 200+ lóerővel nem tudok szolgálni, de közvetlen vezetési élménnyel annál inkább. A recept egyszerű: Jazz + Dymanic felszereltség + manuális váltó.

Kellett pár nap, míg átéreztem a konfiguráció lényegét. Először is, nem volt időm átnézni, pontosan mivel is lesz dolgom, így egy szimplán korrekt dinamikájú autóra számítottam – különösképp úgy, hogy annyit már tudtam, CVT-vel 10 másodperc alatt éri el a gép a 100-at. Emellett pedig Robi sem cikkezett túlontúl részletesen a szó szerinti vezetési élményről azon kívül, hogy rendben van a konstrukció és jól passzol a feszes futómű és a motor a sportos kivitelhez. Meglepetten tapasztaltam hát, hogy mennyire közvetlen a Jazz. Elektronikus gáz- és kuplungpedállal ellátott átlagautóknál ez korántsem gyakori jellemző, ezért szinte megdöbbentő volt a már túlontúl is érzékeny és gyors reagálású kuplung-gáz-fék trió. Beletelt néhány kilométerbe, míg összejött a rángatás-bólogatás mentes produkció az autó kezelését illetően.

Közben nem ment rosszul a vas, de a nagyobb fordulatnál kissé hangos motor miatt nem is igazán pörgettem sokáig, kivéve mikor öten leugrottunk vele a Velencei-tóhoz. Közel 350 kilót cipelve autópályán viszont már elvész a szórakoztató erőtöbblet, amit egyedül autózva sokkal inkább megtapasztal az ember 5-6000-ig forgatva, mintsem mikor csapatszállító üzemben furikázik. A motorhang mellett másik negatívum a 6. fokozat áttétele. Alapvetően dicséretre méltó a váltó rövid hangolása, azonban 5-6 között csupán pár százat ejt a technika, így 140-nél már 4000-nél áll a fordulatszámmérő – ötgangos szerkezetek szoktak ennyit forogni ekkora tempónál. Ettől függetlenül élveztem az együttélést a Jazz-zel, aztán elkezdtem infók után kutatni a neten, megelőzve ezzel a cikkírás folyamatát. Ekkor döbbentem le a katalógusban szereplő 8,7 másodperces gyorsulási adaton. Kizárt dolog! Aztán másnap odaléptem neki, ahogy kell.

Ha magunk mögött hagyjuk a strandcuccot és a kompánia többségét, továbbá nem aprózzuk el a váltást, előbújik a méregzsák az amúgy is morcos képű apróságból. Élvezet kiforgatni minden egyes fokozatot, ilyenkor pedig nem zavaró a hangos motor sem. A váltó kezelése 9/10, ami szinte tökéletes kapcsolási érzetet takar, innen már csak a sportautószférában van följebb, merem állítani. Ehhez hozzáadva a sportosan feszes (emiatt kicsit rázósabb, de egyáltalán nem kényelmetlen) futóművet összeér a konfiguráció egy kerek egésszé. Így lesz a családi mindenesből játékos kanyarvadász. Tökéletes rá, hogy munkából az oviba menet, mielőtt még felvennéd a kölköket, levezesd a munkahelyi stresszt és hülyegyerek váljon belőled néhány pillanatra. Vagyis akarom mondani megfontolt, de a pillanatot kihasználó, nagyot autózó, érett felnőtt sofőr. Remélem, hogy az utóbbi kategóriába sikerült átszellemülnöm, mindenesetre sikerült 8 literes átlagot kitiporni szegény tesztautóból. Bár ezt non-stop klímával, zömében kikapcsolt start-stop rendszerrel (hiszen míg áll az autó, nem megy a hűtés sem), rengeteget araszolva és szokásomhoz híven nehéz lábbal hoztam össze. A computer nagy átlagban 6,1-et írt, ez teljesen hihető és nagyon korrekt adat. Érzésem szerint nálam többet aligha hoz ki belőle bárki, jóval kevesebbet viszont simán, különösen átlagos tempónál országúton. Nagy étvágytól tehát nem kell tartani, ez egy hangsúlyozottan jó és takarékos szívómotornak tűnik.

A lényeget talán már le is írtam a manuális váltós, 1.5-ös kivitelről. Ehhez társul a Jazz szériák eddigi leguniszexebb formája és az eddigi legjobban átlátható, továbbá legkevésbé űrhajó szerű beltér, ami a típust illeti. A digitális klímás verziók a legcsinosabbak, ez egyértelmű, de az sajnos nem opció a manuális váltóval 5.254.000 forintos listaárú Dynamic-nél.  Így be kell érni a tekerős klímapanellel, ami kicsit szedett-vedett érzést kelt, valahogy a középkonzol ívei, formái, színei nem passzolnak harmonikusan egymáshoz. Itt kicsit minden rész különálló egységet alkot, de a műszereknél már megjön a harmónia és a klasszikus 3-as felosztás. Egy színes kijelző beleférhetett volna már ebbe az árba a harmadik körműszer esetében, de funkcionálisan hibátlan az egység.

Az alacsony fogyasztáshoz vezető váltásokat a jelzőnyíl mellett a kilométeróra változó körvilágítása is segíti, optimális fordulattartományban zölden, gyorsításnál és magasabb fordulatnál kéken világít. A multikormány jó fogású és könnyen kezelhető róla minden funkció, a központi rendszer is viszonylag gyorsan és egyszerűen kezelhető amellett, hogy azért láttunk már letisztultabb, felhasználóbarátabb egységeket is.

354 literes csomagterével (ami 1314-ig bővíthető lehajtott hátsó sorral, tetőig pakolva), továbbá az ajtókban, a műszerfalon, a váltó előtt és a könyöklőben elhelyezett tároló rekeszeivel műfajában még mindig kiemelkedő (vagy etalon?) a típus, ehhez nem férhet kétség, hiszen 4 méterével a kisautó kategóriában játszik, holott még a kompaktok között is megállná a helyét.

Mint írtam, az alapgép már 4,2 millió forinttól elérhető, a kínálat teteje pedig 5,6 millió körül van. Egyik sem kis szám, de sokoldalúságában párját ritkítja a Jazz. Az, hogy ennek fejében jó vezetni (illetve esetünkben kifejezetten szórakoztató), már csak a hab a tortán. Nem hibátlan, de ezért a tudásért azt hiszem, hogy ez elnézhető.

A tesztlehetőségért köszönet a Duna Autó Zrt.-nek és a Honda Hungary Kft.-nek!

Cikk / fotók: Bacsa Zoltán