fbpx

Új Skoda Superb – irány az elitkategória

A Skoda zászlóshajója eddig sem az átlag tömegautók közé tartozott, külsejében, méreteiben és minőségében is inkább a felsőbb kasztba sorolhattuk. Az új Superb mégis már ránézésre sokkal komolyabb lett, a tudásáról nem is beszélve.

2015-Skoda-Superb-01

Képeket, illetve inkább terveket ugyan már korábban is láthattunk az idén érkező Superbről (bár azért azok erősen elnagyolt grafikák voltak), ám a múlt hét folyamán végre a legfontosabb információkat is tudatták a nagyérdeművel, épp időben, hiszen hamarosan megnyitja kapuit a Genfi Autószalon, ahol élőben is megtekinthető lesz a modell.

Az új Passat alapjaira épülő Superb könnyebb és nagyobb lett, mint elődje, amit pedig szinte mindenütt dicsérnek, az a belső helykihasználás, de erről majd később. A külső meglehetősen szigorú lett, a cseh formatervezők egyértelműen követték a trendet, azon szintén nincs semmi meglepő, hogy a többi új Skoda is hasonló arcot kapott. Az élek kifejezetten jól állnak a 4.86 méter hosszú, kissé cápás érzetű Superbnek. Persze a „monstrumhoz” megfelelő motor is kell, a választékot nem érheti kritika, 8 erőforrás (5 benzines, 3 dízel) közül lehet választani. A benzinesek 1400 köbcentitől és 125 lóerőtől indulnak, és egészen 2 literesig nőnek, valamint 280 lóerőig erősödnek. Az alapdízel 1.6-os, 120 lovas, kétliteres változata 150, valamint 190 pacival van ellátva. Összkerékmeghajtással is rendelhető lesz a Superb, de talán ami fontosabb, hogy jelentősen sikerült csökkenteni a fogyasztásán.

2015-Skoda-Superb-06

Visszatérve az oly kedvelt belső térhez, szépen elrendezett, de első ránézésre komoly gombrengeteget rejt a középkonzol, amely egy az egyben Volkswagen utánérzetet kelt (milyen meglepő). A kissé komor színek illenek a szögletes formákhoz, valamiért bizalmat gerjeszt, mégis kissé utópisztikus is a kivitelezése. Ám a beltér legnagyobb erénye mégis a tágasság. Hátul eddig sem kellett nyomorogni a Superbben, azonban majd 16 centivel nőtt a hátsó lábtér, így fejedelmi a kényelem a második üléssoron helyet foglalóknak is. Széltében is növekedett az új típus, a csomagtér pedig mintegy 30 literrel lett nagyobb, a 625 literes alap a támlák ledöntésével majd’ a háromszorosára növelhető, a rakodóhossz ebben az esetben 3.1 méter!

Olyan apróságokkal is igyekeztek szerethetőbbé tenni a Superbet, mint az első ajtókban található esernyőtartó-rekesz, vagy a tankajtó alá rejtett jégkaparó. Elérhető lesz – először a Skoda történetében – az adaptív csillapítású futómű, de egyéb extrákkal is megfűszerezik a Superbet, ilyen lesz a háromzónás klíma, a távolságtartó tempomat, valamint a sávtartó/parkolóasszisztens.

Bense Róbert

Használt vagy új autóra kérjen ajánlatot az autotveszek.hu weboldalon!

ecotrex

Javasolt cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb