fbpx

Toyota Mirai – hidrogénüzemű anyahajó

Itt a jövő a kertek alatt, legalábbis a Toyota szerint, amely egyértelműen és ellentmondást nem tűrően nyitott a hidrogénüzemű autók felé. Bár az ötlet korántsem új, úgy látszik időnként érdemes elővenni és leporolni a lehetőségeket, igaz kissé nehéz elképzelni, hogy a Mirai áttörést hoz. Persze nem írjuk le előre, láttunk már meglepetéseket.

mirai1

Tavaly még FCV (Fuel Cell Vehicle) néven futott a Toyota új típusa, ám már akkor tudni lehetett, hogy a szándékok komolyak és 2015-ben piacra is dobják az első sorozatgyártású hidrogén üzemanyagcellás autójukat. Végül tavaly novemberben napvilágra kerültek a szériamodell fotói, decemberben pedig élesben is megmutatták a nagyközönségnek az akkor már Miraira keresztelt autót. Időközben az is kiderült, hogy a Japánban tavasszal megjelenő járgányért 7 millió jent kérnek majd el, ami átszámolva nagyjából 15,5 millió forintot jelent, ősztől pedig Európában is megkezdődik az árusítás, az öreg kontinensen 66.000 eurót kell fizetni a modellért. A Toyota nem aprózta el az árakat, de ez csak az egyik nehézség. Persze azért van bőven pozitív oldala is a Mirainak, ha szépen kezd a modell, kialakul a vevőkör és a Toyota is bírja tempóval a terjeszkedést, lehet belőle nagy dobás.

De beszéljünk egy kicsit a különlegességeiről. Kezdjük azzal, hogy miért is jó a hidrogénmeghajtás. Egyrészt gyorsabban „tankolható”, mint a tisztán elektromos társai, bár azért itt érdemes megemlíteni azt is, hogy a Tesla a gyorstöltővel és a tervezett akkucsere-programmal lassacskán teljesen áthidalhatja ezt a problémát. Ám ha szigorúan elméleti oldaláról nézzük a dolgot, valóban gyorsabban megoldható a hidrogénnel történő feltöltés, melyet követően a Toyota szerint mintegy 480 kilométert képes megtenni a Mirai, ami igen komoly teljesítmény. Gond lehet azonban a töltőhálózat hiánya, ezen a téren is sokkal előrébb jár a villanyautó-piac. Viszont tudni kell, hogy a Toyota komolyan veszi a kihívást, támogatni fogja a kiépítését.

mirai2

Röviden a Mirai további jellemzőiről: a közel 4.9 méter hosszú Toyota meglehetősen futurisztikus külsővel rendelkezik, mégis az egész autóra jellemző egy csipetnyi nyolcvanas évek. Elölről szigorú, hátul azonban kicsit elcsépelt lett, belül azonban óriási terek jellemzik, ráadásul igazán stílusosra sikerült az utastér. A kifejezetten „japános” műszerfalat és a középkonzolt nézve is támadhat egy kis retro-érzés, feltéve, ha nem nézzük a végtelen számú digitális kijelzőt. Egyéb okosságokkal is el lett látva a Mirai, a holttérfigyelő, ráfutásvédelem és a sávtartási segédlet szinte már kötelező extra az újabb járművekben. Néhány hónap és vélhetően ennél is többet fogunk tudni a modellről.

Bármi is történjék, a Toyotának most van bőven izgulnivalója, ugyanis ha a Mirai mégsem lenne sikeres, a következő évben a Honda könnyen learathatja a babérokat, hiszen 2016-ban a másik japán óriás is bemutatja hidrogénüzemű autóját.

Aki szeretné meghallgatni Akio Toyodát, amint öltönyben és divatos szemüvegben, kedves akcentussal bemutatja a Mirait, katt ide:

Bense Róbert

Használt vagy új autóra kérjen ajánlatot az autotveszek.hu weboldalon!

ecotrex

Javasolt cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb