Tisztán elektromos lehet a Peugeot 208 utódja

Duna Auto

A Peugeot frissen bevezetett városi modelljei benzines, dízel és villanymotorral egyaránt kaphatók, utódaik azonban végleg szakíthatnak a belső égésű hajtástechnológiákkal – erről maga Jean-Phillipe Imparato leköszönő márkaigazgató beszélt a közelmúltban szakújságíróknak.

peugeot

A Peugeot kisautó fogalomnak számít az autóiparban. A legendás Peugeot 205 közel negyven évvel ezelőtt olyan modellsorozatot indított útjára, amelynek minden tagja – a 206, a 207 és most a 208 – méltónak bizonyult az egykori stílus- és kategóriateremtő modell hagyatékához. A család legújabb tagja, a 2019-ben bevezetett, második generációs 208 innovatív padlólemezének köszönhetően a belső égésű és az emissziómentes hajtástechnológiákat egyaránt kompromisszumok nélkül tudja befogadni. A B-szegmensben ezzel egyedülálló ajánlatot testesít meg, hiszen az ügyfelek ugyanazt a különleges formavilágot, magas kényelmi és biztonsági színvonalat, valamint fejlett technológiai tartalmat kaphatják meg az igényeiknek leginkább megfelelő, konvencionális benzin- és dízelmotorral, vagy előremutató, elektromos hajtáslánccal.

peugeot

A versenytársak talán elhamarkodottnak vélték a Peugeot döntését, a piac azonban az első pillanattól fogva pozitívan fogadta az ötletet. A Peugeot e-208 iránti előzetes érdeklődés magasan felülmúlta a gyártó előzetes várakozásait, a 2020-ban elért eredmények pedig igazolták, hogy nem egyszeri fellángolás volt az elektromos kisautó iránti lelkesedés. A Peugeot 208 és testvérmodellje, a B-SUV szegmensben hódító Peugeot 2008 jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy 2020-ban minden tizedik Peugeot-t részben vagy teljesen elektromos hajtáslánccal vásároltak meg Európában. Ennél is lenyűgözőbbek voltak az arányok az év utolsó heteiben, amikor a 208-as és 2008-as modellekre leadott rendelések 14 százalékát tették ki az elektromos verziók, míg a Peugeot 3008 szabadidőjárműnél ennél is nagyobb, 27% volt a plug-in hibrid változat aránya.

peugeot

A jövő tehát egyértelműen elektromos a Peugeot számára – ahogy a cég márkaigazgatója fogalmazott: az elektromos járművek térnyerése hónapról hónapra, hétről hétre erősödik – és amint az akkumulátoros villanyautók egyre megfizethetőbbé, egyre praktikusabbá és egyre szélesebb körben elfogadottá válnak, úgy szorulnak ki egyes kategóriákból a belső égésű motortechnológiák.

peugeot

A váltásnak elsősorban a városi közlekedésben jeleskedő modellek: a könnyű haszonjárművek, illetve a B-szegmensbe tartozó személyautók és szabadidőjárművek körében van létjogosultsága. Itt az egy nap alatt megtett jellemző távolságok megengedik, hogy egyrészt a felhasználók ne az értékes munka- vagy szabadidő terhére töltsék autójuk akkumulátorát, hanem éjszaka, otthonukban, másrészt ne kelljen extrém nagy kapacitású, ezért nehéz és drága akkumulátor-csomaggal felszerelni a járművet. Az elektromos járművek környezetbarát előnyei (a gyakorlatilag zajmentes, zéró helyi károsanyag-kibocsátással járó közlekedés lehetősége) mindenekelőtt városi sebességeknél, sűrűn lakott területeken érvényesülnek a leginkább.

peugeot

A járműveinek és tevékenységeinek szénlábnyomát folyamatosan csökkenteni igyekvő Peugeot ezért logikus és előremutató döntést hozott: a 208 / 2008 modellpáros utódját valószínűleg kizárólag tisztán elektromos hajtáslánccal hozzák majd forgalomba. Noha ezen típusok érkezése csak az évtized második felében lesz aktuális, kulcsfontosságú, hogy a Peugeot már most meghozta az erre vonatkozó döntést, így ugyanis jelentősen csökkenthető a fejlesztés időigénye és költsége.

peugeot

A mérnököknek ugyanis nem szükséges többféle hajtáslánc-technológiára optimalizálni a platformot – hogy csak néhány példát említsünk, kipufogórendszer hiányában feleslegessé válik a padlóalagút, így a helykínálat szempontjából előnyösebb, teljesen sík padlót alakíthatnak ki, a villanymotort mélyebbre építhetik be, a motortér helyén felszabaduló üreg pedig segédrendszerek elhelyezésére vagy kiegészítő csomagtartó kialakítására egyaránt alkalmas lehet.

peugeot

Ami a 208-as alatti méretosztályt illeti, Jean-Phillipe Imparato nem sok esélyt lát annak villamosítására. „Ha egy A-szegmensbeli gépkocsit elektromos hajtással szerelünk fel, azzal átlépünk egy olyan ügyfélkörbe, amely elvárja a mobil internet-kapcsolatot, a fejlett online kapcsolódási funkciókat, és akkor még nem beszéltünk a folyamatosan szigorodó utas- és gyalogosbiztonsági technológiák iránt támasztott elvárásokról – és ehhez jönnek még hozzá az akkumulátoros hajtáslánc költségei. Ez pedig irreális mértékben megemelheti a miniautók árát.”

zparts autóalkatrész
Lotus Cleaning tesztelok.hu

Javasolt cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb