fbpx

Tesla – jövő a jelenben

Duna Auto

Az autóipar forradalmasítására sokan, sokféle kísérletet tettek már. Nehezen, vagy csak részben megvalósítható ötletek, anyagi problémák, érdektelenség övezte a próbálkozások többségét, de az innováció otthonában, a Szilícium-völgyben található Palo Altóban 11 évvel ezelőtt végre komolyabb módon is elkezdtek foglalkozni az új technológia megvalósításával.

photo1 (1)

Az elektromos autókban rejlő lehetőségek sokáig kérdőjelként lebegtek a nagyobb gyárak döntéshozóinak fejei felett, ma már persze természetesnek vesszük jelenlétüket, ám létjogosultságukat még mindig sokan megkérdőjelezik. Nehéz terepre tévedt a Tesla, amikor 2003-ban színre lépett, hiszen az autóipar ekkor még nem állt készen a múlt hátrahagyására. Persze nem a klasszikus értelemben vett autót akarták leváltani – hiszen erre valószínűleg még évtizedekig nem lesz lehetőség –, hanem másik utat, környezettudatosabb alternatívát biztosítani. Öt évet kellett várni az első sorozatgyártásba került típusra, az elektromotoros Tesla Roadster ára nagyjából 100.000 dollár volt. Hozzátartozik a történethez, hogy nagyon hosszú út vezetett az első, hivatalosan forgalomba kerülő Tesláig. Számos prototípus készült, tesztek, változtatások tarkították a Roadster első szárnypróbálgatásait. A Tesla Motors együttműködött a Lotussal is, de a Siemens is gyártott és gyárt a mai napig is alkatrészeket az amerikai vállalat számára.

A Roadster reményt keltő lehetőségként jelent meg az elektromos autók piacán, új akkumulátor, hatékony üzemeltetés és nem utolsósorban a használhatóság, valamint a forma volt az, ami a világ minden tájáról vonzotta az érdeklődőket. 2009-ben jött az utód, a Model S, amely még a gyár várakozásait is felülmúlta. Az eladások a magasba szöktek, ami egyrészt az autó remek mutatóinak, másrészt a töltőhálózat fejlődésének is köszönhető volt. A kritikus és kétkedő hangok egyre inkább elhalkultak, az amerikai cég ekkorra már az európai nyitáson is dolgozott. 2012-ben ismét nagy előrelépés történt, ebben az évben jelentették be az új típust. A sirályszárnyú utcai terepjáró a Model X nevet kapta, gyártását várhatóan 2015 elején kezdik majd. Az öreg kontinens felé történő nyitás tavaly vált igazán kézzelfoghatóvá, Hollandiában ugyanis nagy gyártókapacitású üzemet hozott létre az anyavállalat.

photo1

Az elektromos autók fejlettsége az elmúlt évtizedben hatalmasat ugrott, több nagy cég is kihasználta az adódó lehetőségeket, az eladási adatok felfelé ívelnek, úttörőként azonban vitathatatlanul a Tesla Motorsé az érdem. Lehet, hogy nem fognak milliós eladásokat produkálni, de tény, hogy jelenlétüknek köszönhetően az autóipar reformja hivatalosan és visszavonhatatlanul elindult egy lassan érlelődő, de előremutató úton. A technológia kezd kiforrni, a társadalom jelentős része pedig egyre inkább hajlik a tudatosabb megoldások felé. Talán ez lehet a Tesla egyik legkomolyabb ütőkártyája.

Bense Róbert

ecotrex

Javasolt cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb