fbpx

Tényleg olyan szörnyű volt? – Vector W8

A kaliforniai székhelyű Vechile Design Force-t Gerald Wiegert és üzlettársa alapította még 1971-ben, a cél pedig – mint ahogyan az akkoriban sokakban megfogalmazódott – egy különleges szuperautó tervezése és gyártása volt.

vector-w8-02

Viszonylag nagy fába vágták a fejszéjüket a tervezők, egy évvel később Wiegert társa ki is lépett a bizniszből, ekkor váltott nevet a cég, Vector Motors Corporationként működött tovább. Hosszú évek munkáját követően 1978-ban kezdett körvonalazódni a W2 konstrukciója, ám néhány évre rá kiderült, hogy a különleges jövőautó legfeljebb a posztereken lehet sikeres, a valóságban sajnos bőven voltak hibái, hiába a beharangozott 370 km/órás végsebesség, és a 600 lovas, 5.7 literes V8-as erőforrás. A tanulmány azonban nem volt hiábavaló, Wiegert pedig nem adta fel, az évek során igyekezett csiszolni a W2-n, a küzdelemnek meg is lett az eredménye, igaz egészen 1989-ig várni kellett rá, ekkor jelent meg ugyanis az első W8.

A modell egy 5.9 literes, V8-as Chevy Small-blockot kapott, valamint – ami sokkal meglepőbb – a műszerfalán Abrams M1-ből megörökölt kijelzővel, illetve vadászgépekből származó alkatrészekkel is lehetett találkozni. Még egy „boost” gombbal is ellátták, melynek köszönhetően a 625 lóerős teljesítmény rövid időre 700-ra növekedett.

vec2

A W8 útja csupa furcsasággal volt kikövezve, a fiatal André Agassi sikeresen tönkrevágott egyet, a vásárlók pedig még véletlenül sem tudták kiautózni a maximumot a sportautóból, hiszen a karosszériája miatt 200 km/órás sebesség felett jóformán nem lehetett az úton tartani. Ez nem tett jót az amúgy is viharos történetű típusnak, melyből végül mindössze 17 darab készült el, 1993-ban pedig befejezték a gyártását. Az egykoron 400.000 dolláros árcédulával rendelkező W8-hoz manapság 200.000 és 1.000.000 dollár közötti árakon lehet hozzájutni, bár az elvetemültebb gyűjtőkön kívül vélhetően sokakat nem hoz lázba.  Wiegert a Megatech jóvoltából később még új fejlesztésekbe kezdett, ám a sorra csődöt mondó modellek miatt végül megszűnt a cége.

Bense Róbert

ecotrex

Javasolt cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb