fbpx

Peugeot Plug-in hibrid: a márka legjava

A Peugeot hálózatról tölthető (plug-in) hibrid hajtásláncai hosszú fejlesztés és előkészítés után léptek piacra – a lehető legjobb pillanatban. 

Ha sorra vesszük a környezeti és társadalmi szempontból felelős használat, valamint a rugalmasan alkalmazkodó, korlátozások nélküli praktikum minden követelményét, a halmazok metszetében a plug-in hibridek helyezkednek el minden tekintetben optimális alternatívaként. Nem véletlen, hogy Európában az összes, részben vagy teljesen elektromos technológia közül ezek forgalma nőtt a legnagyobb mértékben 2020 első negyedévében: a PHEV-piac 161,7 százalékos bővülése messze meghaladja a tisztán elektromos (+68,4%) és az öntöltő hibrid (+45,1%) járművek eladásainak erősödését. A Peugeot az idei modellévtől két modellcsaládjában is megkezdte a technológia bevezetését. Már most két modell áll rendelkezésre, kétféle hajtáslánccal: a Peugeot 508 Hybrid szedán és kombi kivitelben, illetve a Peugeot 3008 elsőkerék-hajtású Hybrid, illetve elektromos összkerékhajtású Hybrid4 verzióban. 

peugeot

peugeot

A Peugeot 2008-ban mutatta be első hibrid járművét: egy versenyautót. A későbbi Le Mans-i győztes Peugeot 908-ra épülő dízel-elektromos prototípus 80 lóerős villanymotorja impulzusszerű gyorsításokkal tette ütőképesebbé az 5,5 literes, V12-es (majd a 2011-ben bemutatott, második generációs prototípusnál 3,7 literes V8-as) dízelmotort. Az itt szerzett tapasztalatokat felhasználva valósította meg a gyár a 2008-ban bemutatott Peugeot Prologue tanulmány szériaverziójának, a 2012-es Peugeot 3008 HYbrid4 családi crossovernek a dízel-elektromos hajtásláncát. 

peugeot

A márka első szériagyártású hibrid modellje korának abszolút legtakarékosabb személyautója volt. Szabványos átlagfogyasztása (3,8 l/100km) még a korszak legtakarékosabbnak számító hibrid modelljénél is kedvezőbb volt: ezzel a Peugeot új etalont teremtett az autóiparban! A 3008-assal párhuzamosan az első generációs Peugeot 508 is megkapta a 163 lóerős dízelmotort 37 lóerős villanymotorral kombináló, öntöltő hajtásláncot. A dízel-elektromos hajtáslánccal szerelt, összkerékhajtású prémium terepkombi, a Peugeot 508 RXH korának egyik legkarakteresebb autója volt.

A dízel-elektromos technológia folyamatos fejlesztésével párhuzamosan azonban a Peugeot a benzin-elektromos hajtásban rejlő lehetőségeket is feltérképezte. A dízelmotor a versenypályán (vagy a 2012-ben bemutatott Peugeot Onyx gran turismo tanulmányautóban) nagyszerű társa volt az elektromos hajtásnak, a hétköznapi közlekedésben azonban jelentősebb előnyökkel kecsegtetett gyertyagyújtású motorral kombinálni az elektromos hajtást. Így a 2008-as Peugeot RC HYmotion4 tanulmány után két 2010-es tanulmányautó: az SR1 luxuskabrió, valamint a későbbi 2008 előfutára, a Peugeot HR1 is benzinmotorhoz kapcsolta villanymotorját.

A hagyományos belső égésű motorok, a hibrid hajtásláncok, valamint az akkumulátoros elektromos rendszerek előnyeit ötvöző plug-in (hálózatról tölthető) hibrid technológiát először 2014-ben, az Exalt, illetve Quartz tanulmányautók fedélzetén vázolta a Peugeot. 

peugeot

Az elkövetkező években folyamatosan tökéletesítette a rendszerét, és bővítette a lehetséges alkalmazási területeket a márka: a Peugeot 308 R HYbrid (2015) a családi ferdehátú modellek, a Peugeot L500 R HYbrid (2016) a motorsport, míg a Peugeot Instinct (2017) a felsőkategóriás sportkombik piacára terjesztette ki a megoldást.

Így érkeztünk el a Peugeot benzinmotoros plug-in hibrid hajtásláncának sorozatgyártásához. A tanulmányautók 500 lóerős rendszerteljesítményét feleslegesnek ítélte a Peugeot, az egy évtizede finomított elektromos összkerékhajtás mellett pedig bevezette az egyszerűbb, könnyebb, takarékosabb és megfizethetőbb elsőkerék-hajtású, egy villanymotoros plug-in hibrid hajtásláncot. Így született meg a márka úttörő PHEV modellkínálata: az 508 / 508 SW Hybrid páros, a 3008 Hybrid, valamint a csúcskivitelű 3008 Hybrid4.

Az elsőkerék-hajtású PHEV hajtásláncokban egy 180 lóerőre hangolt, 1,6 literes turbómotor dolgozik együtt egy 110 lóerős villanymotorral. A maximális rendszerteljesítmény 225 lóerő, a CO2-kibocsátás modelltől függően akár mindössze 29 g/km, a tisztán elektromos üzemben megtehető távolság a 11,8 kW/h kapacitású akkumulátornak köszönhetően akár 54 km. Ami az összkerékhajtású Hybrid4 konfigurációt illeti, a kiváló hangolásnak köszönhetően annak ellenére nem nőtt a hajtáslánc CO2-kibocsátása, hogy a rendszerteljesítmény 300 lóerő (a 200 lóerős benzinmotorhoz egy 110, valamint egy 112 lóerős villanymotor társul), a nagyobb, 13,2 kWh kapacitású akkumulátorral pedig akár 59 kilométert tehetünk meg károsanyag-kibocsátás nélkül.

A mindennapi használatban a plug-in hibrid modellek semmiben nem maradnak el a belső égésű motorral szerelt verzióktól; nem csökkent például a csomagtér padló feletti térfogata sem. Ami pedig ennél is nagyobb bravúr: a mérsékelt karbantartási igényeknek (pl. kisebb igénybevételnek kitett fékrendszer), az elektromos energia kedvezőbb árának, valamint a beszerzéskor és a használat során (pl. ingyenes parkolás több városban) érvényesíthető állami és önkormányzati kedvezményeknek köszönhetően a hálózatról tölthető hibrid Peugeot modellek üzemben tartási költségei a tisztán elektromos hajtás lehetőségét következetesen kihasználva kedvezőbbek lehetnek, mint egy kisebb teljesítményű, dízelmotoros verzióé. Sőt: a megtakarítás mértéke olyan jelentős lehet, ami hosszabb távon a magasabb vételárat is ellensúlyozza.

A 3008 és 508 plug-in hibrid modellek ugyanarra az EMP2 padlólemezre épülnek, mint belső égésű motorral szerelt társaik. Ez azt is jelenti, hogy elvileg a platformot alkalmazó jelenlegi és leendő összes típus alkalmas lehet a plug-in hibrid hajtáslánc befogadására. 

Hogy milyen modellekről lehet szó, az egyelőre a jövő zenéje, az viszont már most biztos, hogy még idén egy különösen sportos hibriddel bővül a Peugeot kínálata. Az öszkerékhajtású Peugeot 508 PSE (Peugeot Sport Engineered) az azonos nevű tanulmányautó minimálisan szelídített szériakiadása, amely harcias megjelenéséhez minden eddigi közúti Peugeot-nál nagyobb motorteljesítményt: 360 lóerőt társít, méghozzá szedán és kombi karosszériával egyaránt.

Illusztrációk: Peugeot

ecotrex

Javasolt cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb