fbpx

A legenda: Ford Capri

A hatvanas években a Fordnál gondoltak egy nagyot, és piacra dobtak egy új típust, amely nagyon jól irányzott vérfrissítésnek tekinthető a korabeli háromajtósokat figyelembe véve. A kupé később világuralomra tört, és még manapság is rengeteg rajongót tudhat magáénak. A modell és variánsai a hatvanas évek elejétől egészen a kilencvenes évekig voltak az autópiac szerves résztvevői, bár a klasszikus, európai Capri gyártásával sajnos már 28 éve leálltak. A kultusz viszont nem veszett ki, sőt vitathatatlanul jelen van Magyarországon is, és bizony nem kis feltűnést kelt, ha találkozunk egy szép példánnyal a hazai utakon.

A Capri névvel először 1961-ben találkozhattak az autópiacon, ekkor jött ki ugyanis a Ford Consul Capri, melyet Ford of Britain elsősorban exportra szánt. Mivel az autó előállítása igen tetemes összegeket emésztett fel, és nem hozta a várt eladási adatokat, a gyártást 1964-ben leállították. Ezt követően néhány év szünet következett, majd 1969-ben megérkezett a Ford Capri MK1. A gyár célja nem titkoltan az volt, hogy a Mustangéhoz hasonló sikerüket Európában ismételjék meg. Az új modell széles körben elérhető volt, ez jelentette népszerűségének kulcspontját. A széria Taunus V4 és Kent, valamint prémium kategóriájú Essex V4 és Cologne V6 motorokkal volt megvásárolható. Később Ausztráliában, Dél-Afrikában, majd Amerikában is megjelent a Capri. A modellből versenygép is készült, az RS2600 150 lóerős, 2600 köbcentis V6-os motort kapott, túraautó-versenyeken kiemelkedő sikereket értek el vele.

Ford_capri_mk1_1973

Capri 2.8i - for budding professionals

04-Ford-Capri-Restaurierung

Ford_capri_mk2_1974

A kupé sikereit jól példázza, hogy rövid idő alatt 400 ezer darabot adtak el belőle. Egy alapos facelift után 1973-ban készült el az egymilliomodik Capri, és a sikereken felbuzdulva a Ford egy évvel később kiadta a modell második szériáját. A Capri Mk II. karosszériája nagyobb, ennek köszönhetően belül tágasabb volt. Felszereltsége kortársaihoz képest modernnek hatott. Rengeteg motor közül lehetett választani, a három literes V6-os volt a legerősebb kivitel. Hiába volt azonban nagyon megbízható és viszonylag magas fejlettségű az autó, az eladások mégis csökkentek, ráadásul az Amerikai piacról az új Mustang megjelenése miatt ki is vonták. 1978-ban aztán kijött az Mk III. amely alapos átalakításokon esett át elődjéhez képest. Ekkorra az Egyesült Királyságban már tombolt a Capri-kultusz, igen felkapott autónak számított. Ez a szép korszak 1986-ig tartott, amikor is több, mint 1,8 millió elkészült Capri után megszüntették a típus gyártását. A sikerszéria véget ért, ám a legenda ennél a pontnál született meg.

Külön érdekesség, hogy három évvel később Ausztráliában feltámasztották a modellt. Az autó szinte csak nevében emlékeztetett elődjére, hiszen Mazda motorokkal volt felszerelve, és kizárólag kabrió változatokat készítettek. A leginkább exportra készült modell összeszerelését elég sok kritika érte, de összességében szépen sikerült, ritka autóról van szó, egészen 1994-ig gyártották.

Bár az utolsó klasszikus Capri közel 30 éve gurult le a sorról, a típus nem merült feledésbe a Fordnál sem. Időről-időre felbukkannak pletykák egy új modellről, képek, tanulmányautók adhatnak okot a reménykedésre, ám sorozatgyártásról egyelőre még nem esett szó.

Bense Róbert

ecotrex

Javasolt cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb