fbpx

Pedálozik a Tesla

Bizony szükségük is van a pozitív töltetű sajtómegjelenésekre, ugyanis az elmúlt hónapok nem úgy alakultak a villanyautó-gyártónál, ahogyan azt szerették volna. Hiába az őszig tartó szárnyalás, lejtmenetben van a cég, de most felcsillant pár reménysugár, ami kihúzhatja Elon Must vállalatát a csávából.

tesla1

Igen fontos volt a Teslának, hogy a 2014-es évet valamiféle pozitív életjellel zárhassa. Ezért aztán Elon Musk be is jelentett egy-két dolgot, az mégsem járja, hogy csak az árfolyam zuhanásáról szóljanak az év utolsó hírei. Másfél héttel az újév előtt akkucsere-programról jött fel a szó, ami ugyan nem a legfrissebb újdonság, hiszen már 2013-ban szó esett róla, mégis csak most kaptunk információkat a tesztelésről. A gyorstöltő-hálózaton kívül ez is egy remek alternatíva azoknak, akiknek nincs túl sok felesleges idejük. Mivel a gyorstöltők kiépítése még hagy kívánnivalót maga után, ráadásul harminc percet várni is kell a 80%-os töltöttség eléréséig, az akkumulátorcsere kifejezetten jó megoldásnak tűnik. A lényeg az alábbi: a Tesla tulajok egy cserepont felé veszik az irányt, ahol 1-2 perc alatt kicserélik az akksikat, nagyjából egy tanknyi benzin áráért. A tesztelés már élesben megy, ha beválik a terv, akkor a gyorstöltők mellett ez is hasznos megoldás lehet.

Már csak pár napra voltunk 2015-től, amikor Elon Musk személyesen szórt pár információmorzsát a Roadster új csomagjáról. A légellenállási értékek javításával és az akkumulátorok kapacitásának növelésével 644 kilométeres hatótávot ígérnek a Tesla szakemberei, melyet tavasszal igyekeznek is bizonyítani. A megjelenés pontos időpontját még nem tudjuk, hiszen jó néhány teszten át kell még esniük az új akkumulátoroknak, de az árról sem nyilatkozott a cég vezérigazgatója.

tesla2

Must 2015-öt is igyekezett kellemesen indítani, beszélt néhány szót egy lehetséges automata töltőről, mely a csatlakoztatást teszi könnyebbé. Hogy ez kiknek és miért okoz nehézséget, rejtély, de a vezér szerint az önmagától csatlakozó töltőn már javában dolgoznak a Tesla emberei, és az is biztosnak tűnik, hogy nem csupán az új Teslákat, hanem a régebbi modelleket is felismeri majd a rendszer, azonban a dátum és az ár itt sem ismert.

Hogy a tűzoltás sikeres lesz-e, a következő hónapokban kiderül, ami viszont biztos, hogy a tartósan alacsony olajár nem tett jót a cégnek, de valahogy túl kell élniük, hiszen akkora hatalma még Elon Musknak sincs, hogy az árcsökkenés folyamatát visszafordítsa.

Bense Róbert

Használt vagy új autóra kérjen ajánlatot az autotveszek.hu weboldalon!

ecotrex

Javasolt cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb