fbpx

Mazda MX-5 – Miat(t)a éri meg felkelni

Már a hetvenes években az ötletdobozban volt egy olcsó, de mutatós roadster piacra dobásra a Mazdánál. Végül egy évtizeddel később valósult meg a törekvés, és hamarosan kiderült, tökéletesen időzített, rendkívül népszerű gépet sikerült alkotniuk a japánoknak.

mazda_mx_5_l4

Az MX-5 egytonna tömény jóság, ezt tudták már 25 évvel ezelőtt is, hiszen hatalmas érdeklődés övezte a Mazda új hátsókerekes roadsterét, nem hiába vezette a sportautók eladási listáját a kilencvenes évek elején. Shunji Tanaka nagyszerű munkát végzett dizájn szempontjából, a bukólámpa egyértelműen dobott a külsőn. Az első generáció 1.6-os és 1.8-as (1994-ban debütált) motorokkal volt megvásárolható, előbbi 115 lóerős volt, utóbbi 128. Az MX-5 sikereit jól érzékelteti, hogy gyártásának negyedik évében már 300.000 darab kelt el belőle.

10 szép évet követően 1999-ben mutatkozott be a második széria, mely sajnos már nem bukólámpát kapott, a kialakítás talán kicsit snassz lett, mindenesetre egyes vélemények szerint sportosabbra sikerült ez a forma, mindenképp hozzá kell tenni, hogy ekkor már Tom Matano volt a formatervért felelős személy. Ebben az évben érkezett egyébként egy különkiadás is, az MX-5 gyártásának tíz éves évfordulójának apropójából, melyből mindössze 7500 példányt gyártottak, villámgyorsan gazdára is találtak.

2001_mazda_miata_ls1

A második generációs MX-5 öt –és hatfokozatú manuális váltót, valamint ismét kétféle erőforrást kapott, az 1.8-as 140 lóerősre izmosodott. 2001-ben érkezett egy modellfrissítés, nagyobb féktárcsák, fő –és munkahenger lett az eredmény. 2004-ben ismét nagy számhoz érkezett az MX-5, ekkor gördült le ugyanis a gyártósorról a hétszázezredik példány. Egy évre rá a Genfi Autókiállításon mutatkozott be az új MX-5, az RX-8 padlólemezére épülő jármű kívül és belül is modernebbé vált, 1.8 és 2 literes motorokkal lettek elérhetőek, valamint 5 fokozatú manuális, illetve 5 és 6 sebességes automataváltóval lehetett megvásárolni. 2009-ben újabb vérfrissítés jött, új fényszórókkal, hűtőmaszkkal gazdagodott a típus. Ugyanebben az évben dobták piacra a 20. évfordulós kiadást, amelyből 2000 darab készült.

Idén ismét a figyelem középpontjába került a legendás japán vas, nem csak a 25 éves jubileum alkalmából bemutatott típus miatt. A híresztelések szerint még 2014-ben bemutatkozhat a negyedik széria is, bár hivatalos képek még nincsenek, az MX-5 a pletykák szerint kisebb és könnyebb is lesz.

Bense Róbert

ecotrex

Javasolt cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb