fbpx

Máris itt a frissített Mustang

Megszokhattuk már, hogy a Mustangok nem sokáig tartják meg aktuális külsejüket, az átfaragott Ford azonban nem csupán dizájn szempontjából változott, a felszereltségét, a felfüggesztését, valamint az erőforrásokat is frissítették.

Hosszasan lehetne vitatkozni azon, hogy a ráncfelvarrott frontrész izgalmasabb lett-e, vagy inkább vesztett vele a Mustang az egyéniségéből, de az tény, hogy ahány rajongó, annyi kedvenc modellváltozat. A tervezők most sem ültek sokáig a babérjaikon, a hatodik generációs típust ugyanis alig több mint három éve leplezték le. Igaz az új kivitel sem kerül egyből a piacra, az Egyesült Államokban őszig kell várni rá, az európai bemutatkozásáról pedig eddig még szó sem esett.

Mustang

Megjelenését tekintve a legfeltűnőbb módosítások a lámpatesteket, illetve a lökhárítót érték, előbbit mintha megfordították volna, utóbbi pedig szélesebb és élekben gazdagabb lett. A hűtőmaszk mérete és alakzata is változott, és ha ez még nem lenne elég, a farát sem hagyták érintetlenül, itt szintén a lámpákat, valamint a lökhárítót variálták át. Ahogy ilyen esetekben lenni szokott, az elérhető színárnyalatok és a felnik számát is bővítették, további érdekesség, hogy az irányjelzőket és a ködlámpát is LED-es fényforrásokkal látták el.

Az utastér anyaghasználata minőségibb lett, valamint az ülések is új kialakítást kaptak, a feláras kényelmi extrák táborát bővíti a fűthető kormánykerék, akik pedig modern egységeket szeretnének látni Mustangjukban, azoknak lehetőségük lesz 12 colos digitális kijelzőt kérni az analóg műszerfal helyett. A biztonsági felszereltségek is bővültek, többek között gyalogosfelismerő, sávtartó asszisztens és fáradtságfigyelő is helyet kap a csomagban.

Mustang belső

A műszaki változtatások érintik a lengéscsillapítókat, a friss fejlesztésű automata- és az átdolgozott manuális váltót, és természetesen az erőforrásokat is. Bár pontos számokkal még nem szolgált a Ford, ígéretük szerint a 2.3 literes Ecoboost nyomatékosabb, az 5 literes V8-as pedig jóval erősebb lesz, mint az elődváltozatban. Ugyan még nem árazták be az új Mustangot, a várakozások alapján kijelenthető, hogy nem számíthatunk súlyos áremelkedésekre.

Bense Róbert

ecotrex

Javasolt cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb