fbpx

Leleplezték a C5 Aircross-t

A közvetlenül a 2015-ös Aircross tanulmányautó ihlette modell a karakteres dizájn mellett az utasok kényelmét fokozottan szem előtt tartó belterével hívja fel magára a figyelmet. Az új C5 Aircross-t egyedi fellépés jellemzi, a 2,73 méteres tengelytávból adódóan pedig mindkét üléssorban bőséges hely áll rendelkezésre. A C5 Aircross a Citroën 2017-es modelljeinek egyik sarokköve: Kínában már az év második felétől kapható lesz.

A 2017-es Genfi Autószalonon bemutatott C-Aircross tanulmány után – mely az év végén Európában piacra kerülő új kompakt SUV előhírnöke volt -, a Citroën folytatja az SUV szegmensben indított nemzetközi offenzíváját. A nemzetközi forgalmazásra szánt új C5 Aircross egy újabb állomást képvisel a márka termékstratégiájának megvalósításában.

C5 Aircross

Felismerve azon vásárlóknak az igényeit, akik nem akarják többé feláldozni a praktikus szempontokat a megjelenés oltárán, a Citroën az SUV-k új generációját indítja útjára, amelyik a hagyományos SUV-jellemzők mellett saját egyéniséggel bír, és minden utas számára egyformán kellemes élményt garantál. A két évvel ezelőtt Sanghajban bemutatott Aircross tanulmányra épülő mostani modell újabb bizonyíték arra, hogy a márka bármelyik szegmensben képes újat alkotni és saját, egyedi arculatát érvényre juttatni.

A magas motorháztető, a 2,73 m-es tengelytáv, a rövid túlnyúlások, az erőteljes grafikai elemekkel tűzdelt, lendületes és organikus formák mind hozzájárulnak a kiegyensúlyozott összhatáshoz. A kényelem jegyében fogant utastérben az erő és a tágasság érzése dominál. Nagy szerepe van ebben a vízszintes tagolású, robusztus műszerfalnak, mely szélesíti a teret, a kagylószerű, nagy üléseknek, a széles és magas középkonzolnak, valamint a kényelem- és biztonságérzetet növelő, puha tapintású, meleg anyagoknak.

A Citroën Advanced Comfort program elveit követő, C5 Aircross kihasználja az EMP2 padlólemez kínálta lehetőségeket az intelligens felépítés és a jó közérzet javára. Ráadásul az új C5 Aircross az első olyan gépjármű, amelyiknél progresszív hidraulikus ütközőelemekkel ellátott felfüggesztést alkalmaztak. Ez az új felfüggesztési rendszer hatékonyabban szűri az útegyenetlenségeket, és a Citroënre jellemző kivételes menetkényelmet biztosít. Belül is minden útra csábít: a panoráma napfénytető jóvoltából világos az utastér, az első ülések fűtés- és masszázsfunkcióval rendelkeznek, a hátsó üléspad nagy lábteret biztosít, és a speciális légtisztító rendszernek köszönhetően a levegőminőség is kiváló.

C5 Aircross belső

A 12,3” digitális TFT műszercsoporttal és 8” HD minőségű kapacitív érintőképernyővel felszerelt C5 Aircross csúcstechnológiás vezetéssegítő rendszereket alkalmaz: Active Safety Brake, aktív holttérfigyelő rendszer, Stop funkcióval rendelkező adaptív sebességszabályozó stb. A Grip Control és lejtmenet-szabályozó funkciókkal is ellátott C5 Aircross terepen is biztonsággal mozog, és a Citroën modellek közül elsőként alkalmaz Plug-in Hybrid PHEV hajtásláncot.

A Sanghaji Autószalonon bemutatott C5 Aircross kínai forgalmazása 2017 októberében kezdődik. A modell európai debütálása 2018 második felében várható.

ecotrex

Javasolt cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb